„Külömb-külömbféleképp fogadjuk a dolgokat, a szerint, hogy kik vagyunk, és minek látjuk azokat:” (Montaigne)
Sokfélék vagyunk. Sokszínűek is. Emberek. Akik élni, boldogulni akarunk.
Vajon (egy)más ellenére?
Hallgatom a miniszterelnök szokásos szózatát, megint fölrakta (elgagyogta) az unalomig hallgatott „slágerét”, ami ugyan nem lett Grammy-díjas, mégis kétharmadot ért: a Soros-lemezt. Most azt, hogy ő a háború okozója. Komájáról, a hosszú asztalnál ülő haverjáról egy szót sem szólt. Mintha nyolcvan évet visszafelé ment volna a történelemben: akkor is hasonló képei, hasonló üzenetei, hasonló fölhatalmazásai voltak a kormányának. A német kormánynak. És persze élt vele. Ahogyan ma is él a kormány és a kormányfő vele. Ő is egy a „külömbfélék” közt.
„Ha fel akarunk épülni tudatlanságunkból, meg kell azt vallanunk.” (Montaigne)
Kövér házelnök-házmester nem engedi fölesküdni Hadházy Ákost. Mert nem állt be a sorba, nem „tapsolt-éljenzett-hurrázott” akkor és ott, amikor kellett volna. Ezért nem engedi. Ugyan erre nincsen törvényi fölhatalmazása, nincsen joga, de „veszélyhelyzet van”. Kihirdetve. Majd évek múlva jön a büntetés az Unióból, zakson: majd kifizeti az állam. Kövér helyett. Viszont – adakozásból – pillanatok alatt összegyűlt az összeg, ami ahhoz kellett: Hadházy csinálja tovább, amit eddig is, leplezze le a korrupt embereket. Ő nem áll be! Nem csápol a parlamentben. Pontosabban: nem a parlamentben küzd. Mások nem veszik észre: belülről (már) nem lehet, elfogytak az eszközök, kiüresedett a lehetőségek csupra. Ő egy igazi „külömbféle”! Ahogy a budaörsi tanárok is!
„A csudák nem magában a természetben vagynak, hanem onnan, hogy mi nem esmérjük a természetet.” (Montaigne)
„Nincs most a magyarnál jobbosabb nemzet Európában” – olvasom a telex hírét a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research által készített kutatásról. Ezek szerint „külömbfélék” vagyunk mi, magyarok is. Ezt persze már kinyilatkozta a miniszterelnök is. Hogyan is írtam fentebb: zakson. Mert nem menekülhetünk előle, ilyenek vagyunk, ez van. Talán innen kell(ene) elindulni. Talán föl kéne tenni okos kérdéseket. Talán közösen kellene „hányni-vetni meg száz bajunk”.
Ki teszi föl az első kérdést…
- 06. 11. szombat százhetedik nap