Egyre izgalmasabb az élet az osztályban, mert ahogyan közeledünk a nótafaválasztás napjához, úgy válnak durvábbá a vitatkozások és a szócsépelések egymással szemben. Már volt két nemcsak sima szócsépelés is, de azt az Ofő végül is szétválasztotta tanári eréllyel bevetve. Bármi is történik, az azonnal összefüggésbe hozódik a nótafaválasztással és élesedő elfajulással kiabálásba torkollik. Már szinte nem is egy, hanem legalább három vagy négy osztály van az osztályban, ami korábban csak egy volt. Mert van egy a viktoristáké, van egy nekünk, van egy a kis-Vonáknak, és vannak még egy-ketten is. „Soha ilyen egységes még nem volt az osztály” – mondta a Vitya, amikor megint egy vitabeindulást csináltunk, de erre még csak nem is reagáltunk, mert a múltkor is mondott olyanokat, „egy a zászló, egy az osztály”, amiből majdnem verekedés lett. A kis Vona elkezdett kiabálni, hogy a Vitya mindig lop tőle valamit, hol a Trianont, hol a cigányokat, hol pedig a Horthy apánkat lopja el tőle és ez már nem ér, mint a neve se nem. És most már itt vannak a zsidók is a szoborral meg a sorsukkal meg az idegenrendészeti eljárással és azt is a Vitya akarja vezényelni, pedig … De ekkor bejött az Ofő és ilyenkor egy kis időre abbahagyjuk a szavakkal való csépelést.
És az Ofő azt mondta, hogy ma fölolvas nekünk egy részletet az 1906. július 19-i Budapesti Naplóból és utána beszélgessünk róla. És elkezdte: „<…> És a fiatal Heine, a fiatal Ibsen valamikor verseket írtak rólunk. Lassalle majdnem Európa reménységének keresztelt el bennünket. Magyarországban Kelet-Franciaországot látta, a magyar népben pedig a forradalom népét. És ma? Magyarország ma a gondolkozók szemében: néhány mágnás, sok zsoldos, fő- és alparazita és sötétségben tartott, szabadság- és kultúraellenes embermilliók. Persze hogy mindenjóslások a szpáhik és tatárok új szerepét osztják ki nekünk. A magyar nemzet géniusza ha végleg el nem bujdosott, köszönje meg Magyarország ez új hírnevét és becsületét annak a párezer embernek, akié ma Magyarország, s annak a rendszernek, mely friss triumfusát most üli. (Párizs, július 14.)” A Robi szólalt meg legelőszőr, hogy az nem lehet, hogy 1906-ban is ugyanaz volt, mint ma van szinte szóról szóra leírva, mert ez így igaz, ahogy van, csak nagyon elszomorító, hogy száz év alatt se nem jutottunk előre az ötről a hatra. És hogy ezt biztosan egy olyan ember írta, aki nagyon szerette ezt a kis országot, mert olyan fájdalmas keserűséggel ír Párizsból, ahová akkor még nem szökött be az ősz, és biztosan nagyon sokan szerethették és követhették, mert az igazakat mindig szokták követni és szeretni. De akkor Rogán Anti meg a Bayer Zsolti is megszólaltak, hogy ez úgy hazugság, ahogy van, mert mi a nehéz szabadságharcunkat vívjuk most a rezsilecsökkentés megvédésében a gaz európai farkasok meg bankárok ellent, és éppen hogy most csinálunk egy fülkében nagy és egyre nagyoló forradalmat, hogy Kelete legyünk, igaz nem Franciaországnak, hanem Azerbajdzsánnak. És nagy nyitásokat csinálunk kelet felé, mert ezt értettük most mi meg és folyamatba tettük a megérttetést a népnek a fejébe. És a Zsolti erre még nyomatékosítva a ráerősítést azzal folytatta, hogy az alparaziták nem is érdemelnek mást, csak sötétséget és azoknak nem is kell szabadság se, meg kultúra meg oktatás se nem és az se baj, ha az ilyen géniuszok elmennek Párizsba vagy Kanadába, vagy ahová csak akarnak menni, például a Holt tenger mellé is akár. És akkor a kis-Vona is megszólalt, hogy a viktorista, cöfista Bayer megint tőle lopta el a Holt tenger mellé kiküldetését sok lemetéltnek. És akkor a Hiller Pisti azt mondta, hogy tényleg úgy van, hogy párezer embernek a kezében van ma is Magyarország és a trafikok is odakerültek, meg a földek is és ezek most tényleg ujjonganak, meg mindenféle torokat ülnek. És beszállt a vitába a Mészáros Lönci is, hogy az ő apukája nem ujjong, hanem sokat van együtt a Vitya apukájával és ez nagyon nehéz munka, mert pálinkázni is kell meg stadiont építeni meg földeket pályázaton elnyerni meg ilyeneket, és ez olyan nehéz, hogy csak 88-dik leggazdagabb lett, pedig ő egy megbecsült gázszerelő kisiparos volt a nagy Felcsúton. És akkor megint elszabadult a pokol.
És akkor megint arra gondoltam: ez már nem is egy osztály és nem is kettő, és már nem az az osztály, ami régebben volt és ez már igazán nagy baj…
tanuló