A „KÖNNYEK ALKONYA”

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Megint olvasgatom Bálint Györgyöt. Most éppen a „KÖNNYEK ALKONYA” című, 1936-ban írt tárcáját. Az Amerikából érkező „színes hírek”-ről, csodákról ír: a zenélő öngyújtóról, egy minnesotai biológus megállapítását, hogy a „kopaszodás főoka a materialista világszemlélet” lenne, de ezeket csekély jelentőségűeknek vélte. Bezzeg az a hír, hogy egy „hölgy kívánatra, bármilyen helyzetben oly kitűnően tud sírni, hogy megható filmeknél óriási hatása lehet a közönségre … Sok mozi tart már előnevetőt és most végre van elősíró is”, mindez Bálint Györgyöt elgondolkoztatta.

Engem is. Igaz, azóta eltelt nyolcvanhat év, de vajon változott-e valami?!

Hisz’ ma is tömegével vannak, államilag busásan megfizetettek, aki vállalják az „elősíró-izélő” szerepet; még örömüket is lelik benne; ki se kell utazni értük Amerikába, még csak a szomszédba se; itt vannak köztünk. Igaz, ma éppen nem sírniuk kell, (sőt) hanem örülniük, rámutatniuk a szépre, a jóra, a nagyszerűre, hogy „Magyarország előremegy, nem …”; hogy „a kerítés áll és megvédi Európát”; hogy „a történelemnek van magyar oldala is…”; hogy „egyre több barátunk van a világban…”, amit ők – ha nincs is valójában – meglátnak és („elősírnak”) „előtapsolnak” hozzá, hatalmas csinnadrattát csapva köré közkincsé is teszik.

Többnyire – „halálmegvető bátorsággal” – vállalják arcukat, állhatatosságukat, harcosságukat, is. Ők a „közpénzekből (ami már régen elvesztette közpénz jellegét, ahogy tudjuk) korrumpált gerjesztők”, akiknek az a feladatuk, hogy sírásra-nevetésre-fölháborodásra késztessék az egyszerű magyar embereket, akik nem értik, látják a csíziót, nem képesek fölfogni a fölfoghatatlant. Szóval: ma is „kellenek” az „előizék”, másképpen nem megy ez egy „rendes” (diktatúrában) önkényuralomban!

Persze vannak olyanok is, akik nem vállalják ezt a szerepet, még pénzért sem. Közülük sokan „semleges” nézőknek vallják magukat, akik megfizették (már) a belépőjegyüket az előadásra, hát most élvezni akarják a műsort: hát bűn ez?!

Hogy közben diákok, tanárok élőláncot alkotva, hetek óta tüntetnek jogaikért, a normális oktatásért, megélhetésükért: ez kit érdekel?! A hatalmat biztosan nem. Értük nem kellenek „előizék”, nem kellenek figyelemfölhívók, nem kell, hogy értük „szóljon a harang”, hisz tudjuk: „a tanárok a ballibcsi ideológia uszályába kerültek” már régen, ők (is) belső ellenségekké váltak!

Hogyan is írta nyolcvanhat évvel ezelőtt Bálint György: „Az ember mindig valami után sír – mi után sírhatnánk mi? Ezért nem is sírunk és ezt az időszerűtlen tevékenységet átengedjük a »Szomorú vasárnap« kitűnő szerzőjének. A mi vasárnapjaink és hétköznapjaink nem szomorúak. Sokkal lesujtóbb: kellemetlenek. És nincsenek – sőt a mai nemzedék számára nem is voltak – olyan vasárnapok és hétköznapok, melyeknek nosztalgiás szemlélése megríkathatna bennünket. Ezért nem ismerjük a szomorúságot, csak az undort, ezért nem könnyezünk, csak az orrunkat fintorítjuk…”

Megint olvasgatom Bálint Györgyöt. Most éppen a „KÖNNYEK ALKONYA” című, 1936-ban írt tárcáját. Igaz, azóta eltelt nyolcvanhat év, de vajon változott-e valami?!

  1. 11. 18. péntek kétszáz-hatvanhatodik nap

#zsarnokság #NER #Orbán

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.