Megjelent a dal, már a YouTube-csatornán hetvenegy ezer lájkot is kapott (11.22. reggel kilenc óra), Majka és Molnár Tamás dala fut, szárnyal: nagy siker!
„Azt beszélik a városban
Egyszer minden megváltozik
Aki ma este ott ül a páholyban
Holnap majd sietve távozik…”
Közben Majka nyilatkozik: „Semmi közöm ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket”. Mert ő nem akarja magát szembe köpni, hát nem is cenzúrázza dalait. Elénekli. Igaz, nem akkor, amikor, hanem csak jóval később, mert ezek szerint azér’ annyira még ő sem vagány és belevaló-legény a gáton. És továbbra is „bemegyen” a TV2-be, amihez semmi köze. Ahogyan a híres operatőrnek sem volt, mert „nem is értette” a felhajtást.
„Büszkén pózolunk az instán
Oroszország meg Dagesztán
Csak a vodka helyett a pálinka megy
Meg tablettás bor tisztán…”
Így megy ez mán kis-hazánkban!
Vidnyánszky Attila „áthangolja” az SZFE diákjait, hogy „más hangnemet és másik gerincet” képviseljenek. A hallgatók kikérik maguknak. VA a kormányzati fórumon reagál: „jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt”. Persze „a részigazság hazugság!”, de ez VA-t nem zavarja: neki semmi köze a hazugsághoz.
„Mert semmik nem vagyunk, csak a színházukban díszlet…”
A nem (látható) létező kisebbik kormányzó párt akciót hirdet: „FOGADJ ÖRÖKBE EGY KERESZTET!”, miközben semmi köze a kereszthez, már régen megtagadta a tanításokat, belehazudik a „képébe”, a képedbe. Miközben ugyan még „nem lőnek ránk”, de kegyetlen és véres háború zajlik a szomszédban, itt ólálkodik a közelünkben és arat a halál, neki „az utak mentén álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása” a fontos, a „parizert-far-hátat” keresők le vannak #a@va!
„Azt beszélik a városban
Hogy nem tűri tovább az Úr
És igaz lesz, nem csak álmodtad
Reggelre sok fej a porba lehull…”
Így megy ez mán kis-hazánkban!
„Semmi közöm hozzá, semmi…”, akkor te (is) vagy a semmi…
#NER #kereszt #Majka #KDNP
2022. 11. 21. hétfő kétszáz-hatvankilencedik nap