Már unalmas.
És kontraproduktív is.
Mi a fenének reagálni rá.
Hogy ezt is mondja, meg azt is.
Hisz „csak” egy politikus.
Se nem edző, se nem szakértő.
Egy SPEKTÁKULUM.
Ő a spektákulum – ő.
Mindig és mindenkinek.
Róla és vele.
Most én is.
Látod?!
Olvasod?!
Minek.
Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.
Hisz’ színek vagyunk csak mi is.
Amikor írunk is, amikor olvasunk is.
Inkább árnyalatok.
Sötét, fekete foltok.
A tollunkból kicsöppenő pacák.
Aztán elkenődünk.
Szétfolyunk.
Elmosódunk.
Végtelenül…
Megint interjút adott. A házi-tollnokának. Arra vigyáz: állványnak kell lennie a másiknak. Csak egy golyóstollnak, nem krónikásnak. Szóval megszólalt neki. A „sohasemhazudós”. Megint értelmezte a világot. Ami körülötte forog. Ami „úgy” is forog, ahogy akarja. Ő legalább is úgy gondolja. „Tegnap” azt mondta, „A foci nem politika”. Ma azt: „… Lionel Messi a legnagyobb… Az utolsókból lesznek az elsők. Ennél tisztább keresztény történet aligha létezik… A nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a szokásaikat a vendéglátókra… ezt a pénzt bármi másra is elkölthették volna, örüljünk, hogy a futballra költötték… van egy sötét ló… Horvátország nem sötét ló… Amit láttam, az arra mutat, hogy helytállhattunk volna… most ki kell jutni a következő Eb-re, és aztán jöhet a vb… 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball… A magyar csapat úgy játszik, ahogy a magyarok gondolkodnak az életről… A futball globális játék, de nemzeti alapon játsszák… Szerencsére akkor nem hallgattunk azokra, akik a sportot hátra akarták sorolni… Mert akkor már mindent rendeztünk, amit rendezni lehet és érdemes – az olimpián kívül.”
Akkor mégis az?!
És a tanárok? És az orvosok? A diákok és a betegek? Az öregek? Velük mi van, velük mi lesz? Mi is menjünk focizni? Mert a pályákat most fűtik? Alulról? Viszont az isibe nehogy hőmérőt vigyél be! A parlamentbe se! Megette a fene az egészet…
Már unalmas.
És kontraproduktív is.
Mi a fenének reagálni rá.
Hogy ezt is mondja, meg azt is.
Hisz „csak” egy politikus.
Se nem edző, se nem szakértő.
Egy SPEKTÁKULUM.
Ő a spektákulum – ő.
Mindig és mindenkinek.
Róla és vele.
Most én is.
Látod?!
Olvasod?!
Minek.
Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.
Hisz’ színek vagyunk csak mi is.
Amikor írunk is, amikor olvasunk is.
Inkább árnyalatok.
Sötét, fekete foltok.
A tollunkból kicsöppenő pacák.
Aztán elkenődünk.
Szétfolyunk.
Elmosódunk.
Végtelenül…
- 12. 20. kedd kétszáz-kilencvennyolcadik nap
(Kép: nemzetisport)
#NER #Orbán #foci