„Kirúgta a közmédia a bordélyházak működtetésével gyanúsított bűnügyi riportét” – jelenik meg a hír a képernyőmön: „A hivatkozott hírekben nevezett személy – korábban a Kékfény című műsor riportere – már nem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazottja” – olvasom a Mandiner című (penetráns) oldalon. „Nem nagy ügy” – súgom magamnak, „marad még ott elég”.
Ez ugyanis a NER! A mai Magyarországban. Nem lehet annyi embert kirúgni, hogy ne maradna még. Ezér’ csak mutatóban rúgják ki azokat, akiket. A többiek maradhatnak: képviselőknek, klub-igazgatóknak, kaszinó-tulajdonosnak, polgármesternek, újságírónak – folytassam még?!
Minek.
Te is ismered őket.
A „GAZDA” is ismeri őket.
De hagyja.
Mert ez a rendszer!
Az ő rendszere.
ÉN, Te, mi – nem vagyunk a rendszer részei. Talán már magyarok se. Szerinte. Mi „csak” egyszerű nyugdíjasok, kétkezi dolgozók, bérmunkások vagyunk. Akiknek annyijuk van, amennyi. Ezér’ – szerintük – annyit is érünk. Azaz: semmit. A szemében. Nem vagyunk „hasznosak” neki(k). Legföljebb tölteléknek. Aki(k)től nyugodtan elvehet mindent. Amink még megmaradt. Hát el is vesz. Miközben azt hazudja: értünk teszi. A frászt értünk. A tányérján maradt homárt is elcsomagoltatja. Nylonba. Az persze nem olyan nylon, amit látsz az aluljárókban, a vasúti pályaudvarokon, az árokpartján. Az Gucci. Ugye te is szeretnél „egyszer gazdag lenni”? Talán dicsekednél is? Fűnek is, fának is?
Ne reménykedj!
„A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Sír, mint a cipő alatt a homok.
Vergődik, mint a nehéz tengerek.”
Pedig sikoltanod kéne! „mint ölben újév malaca … mint kés-él, ha köszörülik … mint rozs, ha szeli a kasza … tepsiben a hús nyöszörög így”.
Hát „csak” tudomásul veszed: kirúgták.
Aztán minden megy tovább a maga útján: jönnek majd újabb „bérbeadók”, akik megírják, elmondják, „megriporterkedik” a NER jóságát, nagyszerűségét, tökéletességét.
Te meg otthon lekapcsolod a lámpát, lejjebb veszed a fűtést, beéred csirkefarháttal…
„A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben – –
varjucsapat ing-leng a ködben.”
2023. 01. 15. vasárnap