Az egyik cikket ír.
A másik blogot vezet.
Egy harmadik humorosan vloggerkedik.
Van, aki csak otthon morog a bajusza alatt.
Én bejegyzéseket írok a közösségi médiákba. Te (talán) lájkolod vagy elutasítod. Ő el sem olvassa, mert unja, úgy véli ismeri a véleményemet, már nem (is) érdekli.
Van, aki „csak” gondolkodik a megoldáson.
Van, aki elmegy egy konferenciára, nyilatkozik a klubrádióban, az ATV-ben, mert „még” látja értelmét.
Van, aki a mesterséges intelligenciát kérdezi: mi lehet a megoldás.
Olyan is van, aki a parlamentben teszi a dolgát – vagy nem teszi.
És aki csak élni akar?
Nem törődni a másikkal, mintha mások élete nem érintené az ő életét is?
És aki elhiszi: ez a legjobb világ, mi tudjuk, csak a magyarok?
És akinek elég, ha megszólal, bármit is mond, csak mondja?
És aki magyarázza, értelmezi, érvel is mellette?
És aki kezet is csókol neki, himnuszt zeng hozzá, még Jézust is Viktornak hívja?
És akiknek ellenség mindenki, aki másként gondolja?
Emberek.
Innen-onnan.
Magyarok.
Csetlenek-botlanak.
Nem tudják: merre van az előre.
Ők sem.
Ahogy mások sem a világban.
Félnek is.
Hátha még rosszabb lesz.
Bár most se jó.
Ez nem a Kánaán.
Nekem se, neked se, neki se.
Mégis. és hát persze: félnek a jövőtől.
A káosztól.
A kiszámíthatatlantól.
Az még rosszabb lesz.
Pedig anélkül nem megy.
Akkor se, ha talán, hátha, esetleg és mégis utána?!
Hát tovább keresik.
Mert élni akarnak.
Az egyik cikket ír.
A másik blogot vezet.
Egy harmadik humorosan vloggerkedik.
Van, aki csak otthon morog a bajusza alatt.
- 02. 27. hétfő