„ÖSSZETETT DÖNTÉSRŐL VAN SZÓ…”

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

írta Facebook oldalára az alezredes úr felesége.

Tudniillik ma kezdi tárgyalni a magyar Országgyűlés Svédország és Finnország NATO-csatlakozása magyar álláspontját.

No nem soron kívül.

Ez nem „olyan” kérdés”!

Vészhelyzetben.

Ennek semmi köze ahhoz.

Ezt alaposan meg kell.

Különben is: végre vita van!

A SAS adta ki parancsba.

Amit ő kiad, az úgy van!

Most ezt adta ki: hát vita nélkül elfogadva, vita lesz.

Bár néhányan elbizonytalanodtak: nem lesz ebből baj?

Egyikük aztán beszállt a „kölcsön-SEAT” autóba megállni a fölfestett gyalogos átkelőn.

Mert nem vette észre.

És sietett vitázni.

Még időben odaért.

Utolsó előttiként.

Mert ő nem egy „infláció”, ami ugye megkapta a szurit, de mégis, száguld, mint a Matolcsy Gyuri fiával a Porsche a sztrádán.

Ő tudta: a parancs, az parancs, nincs gondolkodás, csak végrehajtás.

Most vita lesz.

A magyarokért.

Az ukránok, finnek, svédek le vannak…

Szaunázzanak.

Ha majd mi is akarjuk, beléphetnek a NATO-ba.

Addig coki.

Persze az alez’ férje bízik a bölcs döntésben.

Akkor bölcsen is fognak.

Még akkor is, ha „összetett döntésről van szó”…

Idő lesz a mérlegelésre.

Semmi sem sürgős.

A MOK az más.

Ott azonnal kellett.

Az egyszerű volt.

Már a rendőrség is nyomoz.

Félemlítés ügyben.

Nekik legyen mondva.

És „sikerült”?

„Oszt’ jó napot!”

Majd jönnek az ügyvédek.

Mondjuk a Schiffer.

Mert az aztán igazán jó ügyvéd!

Meg youtubos szereplő is!

Most a Toroczkaiért.

Egy jót gyurcsányozott is ízibe.

Még csak reggel van.

Ez a nap is „jól” kezdődött.

De legalább süt a nap.

Az alez’-re…

 

  1. 03. 01. szerda

(Kép: Novák K. oldaláról)

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük