Nem az enyém.
A tiéd se.
A miénk pláne nem.
Ez a harc nem lesz a végső.
Ez permanens lesz.
Már az.
Tizenkét-három éve tart.
Azóta van ellenség(e).
Mindig talál.
Hol ezt, hol azt.
Hol itt, hol ott.
Mikor hol, mikor kit.
Nem kell sorolnom.
Tudod te is.
A jövőbelit még nem ismered.
De akkor is talál majd.
A DNS.
Az utcai harcos.
A sas.
Aki sohasem száll le.
Se el.
Te meg nézed.
Ahogy száll.
Ahogy izeg-mozog.
Ahogy a nyelvét nyújtogatja.
Ahogy igazgatja az ingét.
Amiből kilóg.
A hasa.
Ahogy régiurasan kézcsókot imitál.
Ahogy bevonul.
Ahogy kivonul.
Az úton végig kell mennie.
Bármi áron.
Az árát úgysem ő fizeti.
Mi.
Most.
Mindannyian.
Ez őt nem érdekli.
Cinikusan xa@ik rá.
Hogy lehet cinikusan?
Xar@i?
Én nem tudok.
Te sem.
Viszont ő tud.
Kell neki.
Mert már nagyon ideges.
Már civilizált országban nem fogadják.
Ott már nem hisznek neki.
Egy szavát se.
Kiismerték.
A kétszínűségét.
Folytathatnám.
De minek.
Már úgyis rájöttél.
Ki ő.
Milyen ő.
Ő meg úgysem olvassa.
Ezt a bejegyzést.
Se.
Csak lenéz.
A Várból.
A kordonosból.
És fizet a bértollnokainak.
A bérszónokainak.
A te pénzeddel.
Ez a ő „harca”.
Nem az enyém.
A tiéd se.
A miénk pláne nem.
- 05. 24. szerda
(Kép: Trombitás Kristóf az általa „apukának” nevezett Orbán Viktor társaságában. Forrás: az influenszer közösségi média oldala alapján.)