Tegnap folyni kezdett a házunk mögött lévő utcában a víz.
„Biztos az eső” – gondoltam a többi lakóval együtt.
Csak folyt, pedig már rég elállt.
Kora délután kimentem megnézni.
Enyhe szag is terjedt a levegőben.
A velünk szemközti ház előtt a földúton (még nem készült el az új, aszfaltozott út, csak ledózerolták a földet) bugyogott föl a víz.
Nosza: telefonhoz!
A hetedik hívás után, mikor már kívülről tudtam a „koreográfiát”, abbahagytam.
Mailon keresztül tettem bejelentést a „csőtörésről”.
Semmi nem történt: kaptam egy választ, hogy nyugi, megkapták az üzenetemet.
Ez fél négykor történt.
Estig nem történt semmi.
Nyugodtan bugyogott tovább.
A szag is…
Este kilenckor újra telefont ragadtam.
Láss-hallj csodát: három perc után fölvették.
„Mi a baj?” – kérdezte egy öblös hang.
„Három óta nem tudom magukat elérni, biztosan csőtörés van a Liliom utcában” – mondtam kissé ingerülten.
„Pedig itt vagyunk a telefonnál, biztosan a központban volt a hiba” – jött azonnal a válasz.
Káromkodtam egy ízeset, majd hallottam a választ: „Küldöm az ügyeletes kocsit”.
Ma tízkor megérkeztek: már ötven-hatvan méteren állt a víz.
Fehér port szórtak minden felé.
Rájuk kérdeztem.
„Az útépítők tele szórták a csatornát, az dugult el, ez itt fertőtlenítő.”
Levonultak a nagy teherautójukkal.
A „biztonság(unk) kedvéért” kidöntötték a sarkon az áll elsőbbségadás kötelező táblát.
Ott hagyták.
Nem baj: „mi” így ünneplünk itt a NER országában…
- 10. 23. hétfő