„HA EGY HÉTVÉGE ALATT KELLENE MINDENKIT BEOLTANI, ARRA KÉPESEK LENNÉNK…”

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

mondta 2020-ban ilyentájt a „zén még sohasem hazudtam” miniszterelnök. „A javaslat az, hogy az általános iskolákban legalább 20 fok legyen a hőmérséklet. A 18 fok csak a gimnáziumokra érvényes. Ez a javaslat, a kormány erről ma fog dönteni, és valószínűleg el fogja fogadni” – mondta a Gulyás-nevű tárcavezető 2022-ben (aztán volt, ahol 15 fokot se mértek). „Négy láb, négy kerék, kiemelt stratégiai partnerség” – posztolta most büszkén (nem egy kávéházból) és „fürgén-peckesen” fölpattant a négylábúra, mit nem írok: betüremkedett az autóba.

„Horthy- és Kádár-apánk után talán már van Orbán-apánk is” – írja a HVG ma reggel fél hétkor (csak 13 perc olvasás), aztán beugrik a KSH(?) híre: „Novemberben 6780 gyermek született, és 10 351 fő vesztette életét” és rögtön Földes Péter bejegyzése is, „Történelmi mélyponton a születésszám.

Fogságban nem szaporodunk”.

A demencia első jele, amikor fürdés közben már nem érzed a tusfürdőd illatát, még érzem. De minek. Morgok csak magamban. Semmi egyéb. Pedig kinn most is építik az utat, már a víz-elvezetést betonozzák, a kocsi-beállóhoz a fölvezető kapcsolódást végzik. Pedig a nem-fideszes önkormányzatnak alaposan meg kellett küzdenie a kormányhivatalokkal, az engedélyező hatóságokkal, mégis elkészül…

Mindjárt itt a hétvége.

Karácsony.

Ő biztosan képes lenne …

  1. 12. 19. kedd

#NER

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük