Felkérte az Elnökasszony.
Elvállalta.
Talán, mert megtiszteltetésnek érezte.
Talán, mert tisztelte az Elnökasszonyt.
Talán, mert ismerte/elismerte korábbi munkásságát.
Talán, mert kellett ez is a karrierjéhez.
Talán, nem is tudta, mire vállalkozik.
Már mindegy.
Már új helyzet van.
Mert az Elnökasszony kegyelmet adott valakinek, amire neki „diszkrecionális” joga volt.
Ez az Elnökasszony felelőssége.
A tanácsadó most azt nyilatkozza: „Megvan a véleményem az ügyről, de mivel tanácsadó vagyok, ezt személyesen fogom elmondani a köztársasági elnök asszonynak. Az ő dolga, hogy a tanácsommal mit kezd”.
Természetesen.
A tanácsadó döntött: tanácsot adó marad továbbra is.
Az új helyzetben is.
Ez viszont már a tanácsadó felelőssége.
A költőé is, a zenészé is, meg a Gundel Takács Gáboré is.
Ők már állást foglaltak.
Maradnak – tehát egyetértenek.
Ne feledd olvasóm: ÁLLÁST KELL FOGLALNI!
Ha néma vagy, csak csöndben maradsz a karosszékedben, már szem vagy csak a láncban: „mert zsarnokság ott van/ jelenvalóan/ mindenekben” …
- 02. 07. szerda