Feleim: rosszabb a helyzet, mint volt 89’ előtt!

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Ha-lerohad-a-szemedrőlKözponti vitatémává vált: elfogadhat-e külföldről érkező támogatást egy civil szervezet, személy kormány-, miniszterellenes tüntetés céljából.

Emlékszem, a rendszerváltás előtt Soros Alapítványának megjelenésére, a Kuratórium összetételére vonatkozó vitára, a finanszírozás szabályait meghatározó szerződés körüli huzavonára. Senki előtt – még a hatalom képviselői előtt – sem volt kétséges, hogy a nyílt társadalom jelszavával meghirdetett Alapítvány rendszerkritikus (rendszert fellazító) céllal jött Magyarországra. „A nyolcvanas években a rendszerváltás egyik katalizátoraként, a rendszerváltás után a kultúra, a kortárs művészetek területén, a szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási szektorban, valamint a roma civil társadalomban zajló modellértékű kezdeményezések támogatójaként az Alapítvány 40 ezer szervezet pályázatát támogatta, több ezer művészt, tudóst, tehetséges diákot részesített ösztöndíjban.

Megkapták az engedélyt a „diktatúra” intézményeitől, lényegében a Soros által kért módon!

A sok támogatott között ott volt orbánviktor is, igaz akkor még fiatal, reményekre jogosító demokrata titánként!

Az Alapítvány több mint 30 milliárd forinttal gazdálkodhatott. A 90’-es években!

Ma az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap, amelynek átfogó célja, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”, nem rendszerváltó céllal jött létre. Mindennek bizonyítására: az Alap az alábbi részterületeken kidolgozott projektekhez nyújt támogatást:

emberi jogok és demokrácia;
női jogok és esélyegyenlőség;
szervezet- és közösségfejlesztés;
ifjúsági- és gyermekügyek;
környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).

A – korábban támogatott – orbánviktor által vezetett kormány egyik államtitkára lázárjános szerint az Alap beavatkozik a magyar belpolitikába. Az államtitkár lázárjános arra kérte a norvég kormány fejlesztésért felelős tagját, hogy inkább a magyar kormánnyal konzultálva döntsenek. Legyenek inkább közintézmények a pénz szétosztói, – írta – mert ezek „valóban rendelkeznek társadalmi, választói legitimitással„.

És akkor „lelkizünk” azon, hogy a Krétakör miért szervez a Norvég Alap pénzéből, a demokrácia védelmére tüntetést.

Feleim: rosszabb a helyzet, mint volt 89’ előtt!

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük