Nincs már türelmem írni.
A magyar fociról.
A „szerethető” magyar „focistákról”.
Az ajnározásukról.
A rájuk (vert)fújt, már nyúlósan-ragadósan-sárgán csöpögő habról.
A vonuló-hömpölygő, rigmusokat-üvöltő, arctalan-fekete tömegről.
A VIP szektorokban whiskyt szopogató kormánytagokról.
A közpénzen fönntartott kormány-gépen meccsekre utazgató „úri” tahókról.
A cirkuszról: hogy mindig leesik a „légtornász” a lengő trapézről; hogy a bohócon már röhögni-sírni sem lehet.
Az újságírókról(?), riporterekről(?), szerkesztőkről(?), akik inkább gyáván hazudnak a semmiről, semmint a mesében a kisgyerek kimondják: meztelen a király!
Viszont a Himnusz előtte-utána.
Akkor is.
Csak azért is!
„Tolódjál, ba@@d meg, tolódjál” – rikoltotta az éterbe egykoron a volt kapitány.
Azóta is …
Nincs már türelmem megírni…
- 09. 08. vasárnap
(Kép: HC Hartmann Nielsen)