„…fabatkát sem ér az olyan írás,
amely nem tud gyakorlatilag is
hozzájárulni a baloldal,
a „szocialista értelmiség”
megújulásához…”

„…Vége azoknak az időknek,
amikor egy nyilatkozat,
egy nyílt levél,
egy petíció önmagában
politikai tett…”
„…Nekünk pedig ezzel szemben
… csak szerepeink vannak,
nem mozgalmaink,
régi kísérteteink,
akik állandóan visszajárnak…”

„Megint jőnek,” egyeztetnek… aztán a sötétség tovább hallgat. Pedig megy az idő, sőt szalad!

Én is részt vettem már számtalan – kisebb, nagyobb – egyeztetésen, amelyen a „hogyan vegyünk részt az önkormányzati választásokon” című színes, tízfilléres alapon zajló társasjátékot űztük. Csapkodtuk a csupa nagybetűs nép „szerszámával” a csalánt, miközben tudtuk, hogy rosszabbak az esélyeink, mint az ötös megnyerésének. És mégis játszottunk. Minden találkozón amellett érveltem, hogy MÁST KELL CSINÁLNI. De elutáltak: „így majd megismernek”, „5,1 helyett 5,2%-ot kapunk és mi leszünk ezen az oldalon a legerősebbek”, „itt van esély, mert ismernek”, „civil vagyok, mást akarok, engem megszavaznak”… és így tovább hangzottak az érvek.
Ennyi.
Miközben minden szavazás, közvélemény-kutatás azt mutatja: nem vagyunk hitelesek, mert egymást akarjuk legyőzni, mert hatalomtechnikával foglalkozunk, mert nincs valódi mondanivalónk a közeljövőről, a távoliról meg végképp!
Mégis verjük a csalánt.
Pedig egy zsarnoki, a jogegyenlőséget kizáró, az alkotmányosságot megcsúfító, a velejéig korrupt, a szolidaritás minimális szintjét is nélkülöző rendszert nem lehet csak a rendszeren belülről, a rendszerben nem fellelhető demokratikus eszközökkel legyőzni!

Pedig Adyval szólva: az új időkhöz új dalok kellenek:
• újra kell definiálni a célokat
• ösztönözni kell a kis-közösségi önszerveződő csoportokat
• támogatni kell az ifjúsági, szakszervezeti, és egyéb, pl. városvédő érdekképviseleti szervezetek megújulását
• ki kel találni a kornak megfelelő (pl. internet) eszközök szervező funkcióját.