„A Princetoni Egyetem (korábban a Harvard) neves közgazdász professzora, Dani Rodrik A globalizáció paradoxona című könyvének fókuszában a politikai trilemma fogalma áll. E politikai trilemma tkp. a gazdaságpolitikai trilemma egyfajta általánosítása. Ha ui. a szabad tőkemozgást a globalizációval azonosítjuk, az önálló monetáris politikát általában a demokráciával, amennyiben a megvalósuló gazdaságpolitikai mix választói preferenciákat kell tükrözzön, a rögzített valutaárfolyamot pedig a világgazdasághoz kapcsolódó nemzetállammal, akkor el is jutunk a Rodrik-féle politikai trilemmához: egyszerre nem lehet demokrácia, globalizáció és nemzetállam. E három elemből legfeljebb kettő fér meg együtt. Rodrik szerint lehet I.) globalizáció és nemzetállam, de akkor a gazdaságpolitika nem a választói preferenciákat fogja tükrözni, hanem a globalizáció imperatívuszaihoz fog igazodni, vagyis nem lesz demokrácia, II.) globalizáció és demokrácia, de akkor a gazdaságpolitikának is nemzetállamok felettivé kell válnia, ami viszont nemzetek feletti, föderális jellegű politika képviseleti és kormányzó szerveket tesz szükségessé, illetve III.) demokrácia és nemzetállam, de akkor korlátozni kell a globalizációt.”
„Politikai trilemma” Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona…
Minden vélemény számít!