Arról szeretnék írni, ami izgat. Ami foglalkoztat. És ami szép, ami jó. Már többen is figyelmeztettek, hogy nem kéne annyit politizálni. Meg az Orbánról írni. Mert abból baj lesz.
Meg minek.
De: arról kell írni, ami van. Ami itt van a szemünk előtt, itt hever a lábunk előtt. Mit csináljak, ha szerintem: Ő hever itt! A lábunk előtt. Azaz, dehogy hever, olyan aktív, olyan cselekvő: még személyi edzője is van a Puskás Akadémián! Telik a 23 milliárd közpénzből, ami a markukat ütötte. Mert az Orbán az Orbán! Akinek, ha szerencséje van, lemegy „… este edzeni Felcsútra, de általában nincs …” szerencséje: legalább is ezt mondja, hogy nincs.
Persze lehetne írni a befagyott tavakról, a jégcsapokká dermedt forráscseppekről; a havazásról is. Az milyen szép. Ahogyan minden fehérbe borul: amikor sétálunk, ropog a lábunk alatt. De most nálunk nem havazik. A Semmeringen igen, de nálunk nem. Akkor a havazásról mégsem írok.
Hiszen Thaiföldről is írhatnék: amikor – tizenöt évvel ezelőtt – ott voltunk, Kovács János Mátyás könyvét olvastam. Meg elefánton „elefántolgattunk” is. Meg lakatlan szigeten élveztük a csöndet, meg az óceán tiszta vizét és a hullámzást. Aztán ellátogattunk a Hídhoz, amit a Kwai folyó két partja közé építettek meg leromboltak az angol katonák. Meg…
Szóval ezekről is írhatnék.
De akkor megjelenik a hír a számítógépemen: „A finnek élesben is elindították az állampolgári jogon járó alapjövedelem tesztjét”. Aztán az is, hogy a skótok is kóstolgatják, bele-bele csípnek; talán még kísérletileg be is vezetik. Igaz, a svájciak nem szavazták meg, de náluk legalább nagy vita, és persze valódi népszavazás is volt a bevezetéséről. Nálunk, 2014. január 11-én „A LÉT” címmel született egy szakértői, számokkal és a következményeket bemutató szimulációval, politikai szándék esetén megvalósítható menetrenddel egy ajánlat a magyar társadalomnak, de akkor a kezdeményezést nem kísérte társadalmi támogatottság: akkoriban is az „össze-fogósdi” ment a tévében. Később, a Párbeszéd Magyarországért a zászlajára tűzte „Javaslat az Alapjövedelem magyaroroszági bevezetésére/Nincs másodrendű állampolgár!” címmel. De és de: a robbanó visszhang, az érdemi diskurzus, a szakmai vita elmaradt, a „megmondóemberek” most sem voltak hajlandók elgondolkodni: sem a problémán, sem a javaslaton.
Azér’ egy posztot csak megér a Facebookon. Hátha. Talán. Mégiscsak. De nem kellett volna. Az elutasító kommentek ugyanazt és ugyanúgy, mint néhány éve: zsigerből tüzelnek. „Naplopó” -król beszélnek, „nekik büdös a munka” előítéletből indulnak ki, „hatalmas blöffnek” gondolják, „hülyeségnek” tartják, mintha nem is lennének számok a javaslatok mögött, amik önmagukért (vagy cáfolatért) beszélnek. A „talán” megint elmarad. Lesz helyette „szociális diagnózis”, ami személyre, egyéni szükségletre lesz szabva. Ami megy már évek óta: az eredmény meg önmagáért beszél, kiált, „dögölj meg az árokpartján”!
Mer’ „Szeméttel fűt a fél ország…”, és ez „nem csak szociális kérdés…”. De az is. De az most nem érdekes. Most más világ van. Itt már akárki nem mehet be vacsorázni valahová, mert lezsidózzák és kidobják, majd büszkén kiposztolják a Facebookra (aztán nehogy beleolvass a kommentekbe, mert rögtön rosszul leszel)! Itt és most, nem úgy általában a migráns, meg a zsidó, meg a libsi nem mehet be egy étterembe; ez itt maga a hús vér valósága; hogyan is mondta a miniszterelnök: „2017 a lázadás éve lesz”, tehát a lázadás! Az emberek, a nemzet, a középosztály lázadása. Ez most így kezdődik. Hát aztán ki nem szarja le. Elkezdődött, na és: „… nem a kormány lázad, hanem az emberek, és a kabinet azt képviseli, amit az emberek akarnak …”. Az élére áll, ahogyan eddig is.
Itt semmi nem változik.
Minden marad a régiben. Újév ide, új év oda: semmi.
Igaz: még csak három nap telt el…
2017. 01. 03.