• Kinek Gundelből az ebéd,
• másnak kukából, amit talál.
• Kinek fűthető füves-labdarúgó pálya,
• másnak a „rezsi-csökkentő” pacalos nagyzolós pofázása.
• Kinek major az unokának is,
• másnak a törlesztés-törlesztés hátán.
• Kinek pályázati közpénz számolatlanul,
• másnak „infláció-követőnek” hazudott nyugdíjkiegészítés.
• Kinek luxus külön-repülővel a világ körül,
• másnak csökkentett, HÉV-pótló autóbuszok.
• Kinek a templom az imához,
• másnak a templom előtt kartondoboz.
• Kinek Gucci cipő, táska,
• másnak SPAR-szatyor összegyűrve, üresen a feje alá a fűben.
• Kinek különóra, külön-tanár,
• másnak alsós tanítók is oktathatják a felsősöket.
• Kinek a férje alezredes,
• másnak a „Csádi hadjárat” életveszélye.
• Kinek szivar, Whisky, Unikum, Tokaji-szőlő,
• másnak eldobott csikk a kocsma mellett.
• Kinek „Vízkereszt” az ajtófélfájára,
• másnak a „keresztény-Magyarország” nélkülözése…

És Neked, Barátom, mi jár?!

2024. 01. 12. péntek

(Utolsó(?) zsörtölődés ebben a témában)

Mindent bezsebeltek – egyéniben, csapatban, edzőiben.

Az „aranylábúak”, mert már „aranylábúak” lettek.

Huszonnégybe jutottak az EB-n, érted: huszonnégybe!

Ezér’.

Ja, nem ezér’, hanem azér’, mert a „zutcaiharcosmindigigazatmondóilliberálisnaugye” szereti a focit, amit a Gálvölgyi is, én is, talán Te is szeretünk – ahogy a gyerekünket, unokáinkat is!

De mert a gyerek-unoka először kimondja: MAMA, még nem kiáltjuk ki költőnek, nem hisszük, hogy ő a legszebben beszélő MAGYAR színész.

Lehet: az lesz – valamikor!

Bárcsak az lenne – legyen!

Most (még) nem az.

Nincsenek világbajnokaink, nem szereztek 2023-ban világbajnoki aranyat magyar sportolók, nem voltak a világ legjobbjai magyar sportolók?

De, voltak!

Teljesítményük lenyűgöző volt, eredményük önmagáért beszélő volt.

Mégsem ők nyertek.

Mert ebben a versenyben nem a „mérhető” teljesítmény, a gólok száma, a másodpercek számítottak.

Hanem magyar sportújságírók szavazatai, ami NEM sport-szakmai tisztességen, hanem vélt vagy valós politikai elváráson (értsd: se@@nyaláson) alapult – bár ők nem mentek föl borozni a tetőre…

A csúcs, a hab a tortán a plagizáló-bukott Pali bá’ kitüntetése, életmű díja volt a végén, akiről közismert szakmai berkekben, hogy a „kettős vereségek világbajnoka” volt, mert (egyéniben soha nem nyert) a Fenyvesi-Kulcsár-Nemere párbajtőr csapat negyedik tagjaként „csak” az volt a feladata, hogy az ellenfél se kapjon pontot, nem kellett nyernie, azt a többiek megtették helyette…

Ne is törődj vele – mondod nekem, sokkal nagyobb, fontosabb dolgok is vannak.

Ezzel se???!

2024. 01. 09. kedd

Észrevettétek? Ő mindenhonnan kilép: a KISZ-ből, a liberálisoktól, a csuhások megtagadásából, a Néppártból, most meg a szobából – ahol éppen tárgyaltak – kávézni(?).

Vajon az Európai Unióból is ki akar?!

Vagy megvárja, amíg kiküldik „kávézni”?!

Nem tud a se@@én nyugodtan megmaradni?

Persze mindenki látta, nem: izeg-mozog, a nyakkendőjét babrálja, a zakóján a gombokat számlálja, még a nyelve sem marad a szájában, hogy el ne harapja.

Mindez vajon hová vezet?

A semmibe…

Hosszú volt-lesz az út, plakátok jelzik mindenütt: nem is kellett hozzá sok, csak

• az ország kettéosztása „hazafias és ellenséges magyarokra”
• a gyűlölet szikrájának lángra lobbantása
• a jogállam szétrombolása
• a kormány hazudozás
• a tájékoztatás propagandává silányítása
• az álkereszténység alaptörvényesítése
• a közpénzek mértéktelen eltulajdonítása
• a megfélemlítés
• …

„Ember, most jövök a templomból” és megyek a Rádióba a pénteki gyónásra van, majd „akkor lesz döntés a pedagógusok béremeléséről, amikor tényleg megvan a pénz” – mondta ma a mikrofon-állványnak a „zutcai harcos (gyáva) nindzsa” – azaz eddig csak hazudott, aki még soha nem is hazudott, mert még erről sincs is döntés.

Békésen, egykedvűen-beletörődve ügetünk a kolomppal a nyakában elől bégető mögött, észre sem vesszük, hova tart…

2023. 12. 15. péntek

#NER, #Orbán

Nézem a képet.

Az árulkodót.

A két férfit.

És közöttük a nőt.

Aki talán „jegyszedő”.

Az egyik férfiről tudom, ki ő.

Színész volt egykoron, ma államférfi: küzd a hazája szabadságáért.

A másikról is sokat tudok.

Ez a „vigyora” is ismerős.

Kényszeredett.

Azt is tudom: honnan jött.

Ki volt egykoron.

Ki ma.

És azt is, hová tart.

Még nem ért oda.

De már közel jár.

Ha most éppen távol is van…

Viszont a jegyszedőt nem ismerem.

Talán a listát nézi.

Amin rajta vannak.

Akiket beengedhet.

Gondterheltnek tűnik.

Mert a szakállas biztosan rendben van: mosolyog, magabiztos, egyszerű ember.

Viszont az az öltönyös…

Hisz csak zavartan, kényszeredetten vigyorog.

Gyanús.

Fölöttébb gyanús.

Megtalálta – beengedi őket…

2023. 12. 11. hétfő

#NER, #Orbán

„Én a „nem fekete bárány” vagyok, hanem „az első fecske” a sasok-sólymok között” – gondolja és nindzsához(?) méltón-bátran – persze csak rejtjelezve-fedve, mert szándékosan és mindig összekeveri-mossa önmagát Magyarországgal – hangosan és artikulálva, nagy hallgatósága derűjétől övezve ki is mondja. Pedig ő nem a verébalakúak rendjébe és a fecskefélék családjába tartozó, apró(!) testű, villámgyors(!) röptű énekesmadár. Csak egy szárny-csattogtató, nagyokat lódító Pica pica – magyarul egy szarka! Aki többnyire a fészke körül repdes és hajlamos fényes tárgyak eltulajdonítására. A kutatók és a propagandisták viszont már számtalanszor kikutatták és világgá kürtölték: ez tévhit, rágalom csak, Rossini (Soros, Gyurcsány stb.) bűne. Ezért aztán elhiszi-gondolja: ő a fecske, az énekesmadár, hát énekel mindig és állandóan. Hamisan. Ez őt egyáltalán nem zavarja őt, sőt híres vájt fülű zeneértőkkel, harsány zenekritikusokkal (bayerek-zsoltokkal, deák-dávidokkal, schmidt-marisokkal, török-gáborokkal veteti körbe magát, akik a zene Szoboszlai Dominikájának becézik, hát büszkén hangoskodik-kornyikál tovább. Már Adenauer és Helmut Kohl szellemeit idézi, „gagyog/ s ragyog”.

Pedig nem is madár, nem is szellem ő, hanem egy copy-főhős, egy „szemfényvesztő, szapora szavú, gunyoros és erőszakos mutatványos” reinkarnációja…

2023. 11. 22. szerda

Kövér. Nagyon is az. Szinte már kórosan. Nem fog már lefogyni. Ahogyan megváltozni sem. Már öreg hozzá. Meg aztán: nem is akar! Jól van az úgy. Az egykor fiatal, (talán akkor) demokratának. De lehet: már akkoriban is csak játszotta. Ma már csak a tagkönyvében az. Igaz: a főszerepet vállalta. Tagadhatatlanul egészen jól, hihetően. A szerep, amit meg akart formálni, el akart játszani, az jól sikerült neki. Viszont, a darab, az olyan lett, amilyen. A történet, a „mese” az shakespeare-i. Drámai. Még nem ismerjük a végét. De már sejtjük, talán tudjuk is.

Most nindzsásat játszik. Hogy beszéljenek róla. Hogy csak róla beszéljenek. Meg konzultációs-csacsogósat. Amit így ősz végén, tél elején évről-évre játszik. Ahol és amiben csak ő nyerhet. Úgy van kitalálva. A játék. Mert egyszer elbukta, amikor nem játék volt, hanem igazi, mert népszavazást kezdeményezett és az elbukott! Azóta „nem igazit” játszik. Ahol nincsenek szabályok, az és annyiszor válaszolhat a kérdésekre, aki csak akar. Akár komótosan, akkurátusan, ahogy ő. Aki mindig „benne van a tévében”. Az öreg főszereplő.

Mindig játszik. Stadionokban sállal a nyakában, tengerparton magára tekert fürdőlepedőben, fényképészkedve a Türk Tanácsban, egyedül-magányosan bevonulósat, álldogálósat az Európa Tanácsban – főszerepet! Csak azt. Mást nem válla. Ha ráosztják, akkor sem. Olyankor átírja a darabot. Hogy akkor is róla szóljon. A többi szereplő nem érdekli. Az író, a rendező, a karmester, de még nézők sem. Csak, ha alájátszanak. Csak, ha tapsolnak neki.

De a drámából nem tud vígjátékot faragni.

„Thus bad begins and worse remains behind…”

„Rossz kezdetnek rosszabb lesz vége majd…”

2023. 11. 21. kedd