(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

I.
Az életembe sok jó és rossz dolog is történt már velem: volt úgy is, hogy egyszerre, mert sok testvérem van, nyolcan vagyunk, én vagyok a harmadik legkisebb és a nagyobbak tudnak rám vigyázni, amikor anyuék nincsenek itthon, de kicsi lakásban vagyunk és mindig hamar elfogy a kaja, pedig nagyon figyelünk egymásra, hogy mindenkinek jusson. Az jó, amikor az iskolában a tízóraikor a tejet megihatom meg a kiflit megehetem. Az is jó, hogy a tanárnő nem szól rám az ünnepségeken, hogy miért nem vagyok ünneplőben, mert nincs, csak a többiek csúfolnak emiatt. Az is jó, amikor kirándulunk, pedig nekem nincs csomagolva kaja, néha a Bori ad azért, de a kirándulásokon sok szépet látok meg érdekeset is, például azokat a nagy kastélyokat is, ahol sok szoba van és mégis alig éltek benn néhányan, nem is értem, ez, hogy lehetett. Persze ez régen volt, csak most is van ilyen. Mondta a Bori is a múltkor, hogy vannak ma is mostan épült ilyen nagy kastélyok meg házak, ahol inas is van, bár én azt nem tudom, hogy ki, meg szolgák, de én ezt nem hittem el. Egyszer voltam a Balatonnál is, amikor le teccett minket oda vinni busszal, hogy az milyen szép volt, kár, hogy a testvéreim nem tuttak jönni, meg nem füröttünk. De azért szép volt az a nagy étterem is, ahol kajáltunk egy jót.

A tanárnénit nagyon szeretem meg a Borit is.

Ez is jó.

Orsós Ármándó tanuló

II.

Én szeretek itthon élni Magyarországon, ami a hazám, pedig apu görögben született és görög az anyukája meg az apukája is, de megismerte anyut és beleszerették egymásba, azután megszülettem és egy öcsikém is lett, aki nagyon cuki, amit anyu mond neki mindig. Apu nagyon érdekesen beszél, mert tud görögül is és néha keveri, de mi azt is értjük, ha akarjuk. Sokat nevetünk otthon. A tanárnő tudja, hogy nekem fekete göndör haj van a fejemen és egy kicsit más a színe a szememnek is, és az arcom berendezése is másmilyen a többieknél, de ez engem nem zavar, csak a többieket néha az osztályban. Különösen így választások körül, amikor kinevetnek és gúnyolódásnak tesznek ki, ami nem jó nekem. Mert azt mondják, hogy aki nem magyar, az húzzon el innen a másik országába, ahonnét jött, de én pedig magyar vagyok, mert innen jöttem ide. Voltunk már persze apuék szüleinél is, akik közül már csak a mamája él, nagyon szép volt, de itthon mégis szebb nekem meg anyunak és apunak is. Az is jó, hogy itt délben harangoznak a rádióban és anyu erről is mesélt a történetét, amiért büszke vagyok.

Régebben azért jobb volt.

Adonisz Kis Janika tanuló

2019. 10. 08. kedd

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

A tanárnő nem tudja, de mi nem itt laktunk mindig, ahol mostan is lakunk a magas nemliftes házban, hanem kisházban, romosban egy falu szélén, amiről Petőfi is olyan szépen írta azt a versét, de ott nemigen voltam beteges. De mégis ide kellett betelepülést csinálnunk a kutyám nélkül, mert csak itt lett igazi pénzes munkája anyunak meg az apunak, mert abban a faluban csak a kocsmában volt pénzesmunka, meg az önkormányzati községnek a házában, de azt anyuék nem kaphatták meg, mert nem voltak jóplakátragasztók meg ilyenek közmunkásnak. De itt már van sok gürizős-takarítós pénzesmunka, ami jó lett mert kaptam enni reggel is, meg újabb cipőm is lett, nemcsak amit a bátyótól kaptam meg amit a Lajcsi, a volt barátom már nem hordott a lábán, ami már kicsi lett neki. Az a jó, hogy van itten munka meg káeftés vagy micsodás gyárak, üzemek, amik füstölnek és büdösek, meg nagy buszok is vannak, azok is szagosak és fújják a füstöt hátul. meg alig van itt fa meg bokor se igen, sok kutya is kóborolnak az utcán és teleszarják a járdát, mert az is van itten, igaz jól meglehet botlani bennük, mert hiányosak a kövek. Szóval egyik reggel olyan volt velem, amilyen még korábban nem, hogy csipás lett a szemem, meg kiszáradt a szám, meg úgy fáztam, mintha tél lett volna már, pedig mégcsak szeptember vége se volt és már hétkor is sütött a vénasszonyoknak a nyaras napsütése. Aztán a többire nem emlékszem, mert hirtelen sötét lett, mintha az éjszaka megint eljött volna, de még nem volt a nappal se. Amikor újra világosság lett, akkor láttam, hogy anyu nagyon idegesen rohangál a vízcsaphoz meg vissza egy ronggyal, ami vizes és rakja a mellemre meg a hasamra és sikoltozik, hogy itt hal meg a gyerekem és ezek nem jönnek, pedig már két órája kihívtam őket, bezzeg ha a polgármester gyereke lenne vagy a foci-kapitányé, akkor már régesrégen itt lennének, jaj kicsikém, mi lesz veled? És azt válaszoltam neki, hogy fázok, de nagyon és akkor ő megölelt, hogy de jó, hogy megszólaltam végre, mi van veled, mi fáj, de akkor megint sötét lett és megint nem emlékeztem semmirese. Aztán újra éreztem a fázást, de már este lett és akkor csöngetett a csengő vagy csöngő és bejöttek fehérruhás emberek és nagy sürgésbe kezdtek, kaptam egy szurit és azt mondták, hogy nem fog rosszabbodni a helyzetem, de ezért nem kellet volna őket hívni, de a körzeti orvosnak szóljon anya és menjen a patikába gyógyszerekér, de vigyen magával sok pénzt is, mert annyiba fog kerülni, de a rezsiutalvány erre nem jó, amit a nagymama adott volt nekünk.
Aztán mégis meggyógyultam, bár az asztmám megmaradt, amit a városban lakva kaptam meg.
Hát így történt.
Pusztai Gergely tanuló

2019. 10. 07. hétfő

ui: a helyesírásomat átnézte a Borika, akivel jóbavagyunk, mert csípjük egymást, azért lett ilyen jó a múltkorihoz képest