PANASZ…
Panaszt tett. A Maldív-szigetes. Ha úgy jobban „tetszik” a jachtos. Aki szereti a családját (is). Most már tudod ki?
Akkor jó. Szóval panaszt tett. A haverján keresztül. Nem ismered a haverját? Dehogynem. Ő az ügyvéd. Az „az” ügyvéd. Aki szintén ott volt. A jachton is. Meg a bankban is. Előtte a földeken. Most már vágod, kiről van szó?
Akkor jó. Szóval elrohantak az Alkotmánybírósághoz. Mert a Győri Ítélőtábla jogerős végzésében bírságot szabott ki a jachtosra. Mert „egy már hónapokkal ezelőtt elkészült futópályát adott át a helyi iskolások jelenlétében … Győrszentivánon”. És azt nem lehetett volna. Csak nekik lehetett (volna). de mégse. Ezér’ a haver képviseletében elszaladtak az Alkotmánybíróságra.
Vágod? Azok befogadták. Ahogyan korábban is tették, amit kellett. Emlékszel: kiment a polgármesteri logóval a levél az első-szavazókhoz, hogy szavazzanak a Fidesz-(KDNP)-re. A Bíróság jogerősen elmeszelte őket. Hogy vagy Fidesz-(KDNP) vagy polgármester. Az Alkotmánybíróság nem. Szerintük lehet véleménynek is értelmezni. Hát ők véleménynek értelmezték. És akkor lehet. Persze senki nem értette. Csak ők.
Vajon most? Hogyan dönt majd a (független) Alkotmánybíróság? Most egy kicsit nehezebben. Mert a keresztény-szabadosság (hülye vagyok: szabadság) bezavar(hat). Vagy nem.
Vágod?!
2019. 10. 10. csütörtök
dr. Radnai György bejegyzései
RENDKÍVÜLI BESZÉLGETÉS…
– Árpád! Hol a pi@ában vagytok?
– Itt vagyok, FŐNÖK!
– Nem azt kérdeztem, hanem a nyilvánosságban!
– Khm…
– Mi ez a sok videó, meg pornó, meg a többi @arság a kampányban?
– Minden a terv szerint halad!
– Állandóan baromságokat beszélsz: mi volt a terv?
– Hát, hogy mindjárt vége, nyerünk és minden mást elfelejtenek!
– Hogy te milyen marha lettél, ezt küldted világgá a V4na londoni irodájából?
– Nem vagyok hülye: semmit se írtunk oda: csak azt, hogy Soros okoz belpolitikai válságot Pakisztánban!
– Na, az rendben, de miért nem szóltatok a Boró kicsapongásairól?
– Szóltunk, FŐNÖK, még a videót is lejátszottuk oda-vissza, csak a FŐNÖK a Liverpool meccset nézte.
– Naná, játszott a kis Dominik, a Szoboszlai, kár, hogy lecserélték.
– Hát…
– Borkai ugye nem bánta meg: mert mi nem bánunk meg semmit!
– Nem, az asszonnyal meg a gyerekekkel kiültek egy lelátóra.
– És, a gyerekek jól vannak? Elég nekik a milla havonta?
– Azt nem tudom, valószínűleg kevés, mert a nyugdíjasok árindexe…
– Jó, mert a keresztény család meg szabadság meg… hogy is szoktam folytatni?
– Nem tudom, FŐNÖK…
– Na jó és mit mond a Lajos?
– Hát, nem egészen értettem, valami „karakter autodafé”-t emlegetett.
– Az a jó, legalább ő adja a formáját, Wittinghoffal, mi van?
– Bevallotta.
– Megszentségtelenítette a családját, nincs helye a földömön!
– Nincs.
– Gergő ma milyen volt?
– Jó, annyit mondott: magánügy, erkölcsileg helytelen, de nincs politikai vonzata.
– Hogy minek van, azt ÉN mondom meg.
– Tudjuk, FŐNÖK! De tegnap azt mondta, hogy nincs!
– Ezt kell mondani!
– Ja, értem.
– Akkor intézzétek, ÉN megyek az aranylábúakat megnézni Splitbe!
– De ne idegeskedjen a FŐNÖK!
2019. 10. 10. csütörtök
(ui: képzelt beszélgetés vagy nem?)
ÜGYINTÉZÉS MAGYARORSZÁGON 2019-ben…
Hamarosan lejár a jogosítványa – kapom az üzenetet a Kormányablaktól. Még van ugyan két hónapom, de ők tudják, miért kell már ennyivel előbb hozzáfognom. Nosza: megyek a körzeti orvoshoz, éppen szabadságon van, de ez még belefér, letelik a hét, azonnal mennék, két nappal később fogad, szerencsére nem küld sehová, mert idén már volt vér, vizeletvizsgálat és EKG is, néhány kérdés, vérnyomásmérés, adatlap-kitöltés és kész is van a papír, lehet menni az okmányirodába, telefon, mert az utcáról nem lehet, helyfoglalás három hét múlva, hamarabb nincs, de ha akarom 50 kilométerrel odébb egy másik faluban, nem akarom, délután 14 óra 45-re, megyek be a megadott napon, inkább negyedórával előbb, tök üres minden, sehol egy teremtett lélek, szinte félek, rossz helyre jöttem, ekkor a portás a pult mögül ki maga, mondom, mit akar, mondom, mikorra, mondom, akkor még nem adok sorszámot, majd később, de nincs senki, na jó, akkor adok, akkor mehetek? – kérdezem, nem várjon, 14 óra 50-kor morogva odafordulok, miért a késés, csak ketten vannak, a senkire?, – gondolom, akkor föláll, hátramegy inni, ekkor giling-galang mehetek, 20 perc alatt minden megvan, két hét múlva kap üzenetet, akkor jöhet be, megint sorba? – kérdem, nem, akkor már lehet soron kívül is.
Éppen belefér…
2019.10.09.szerda
ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST „A JÓ ÉS A ROSSZ” CÍMMEL…
(fogalmazás egy magyar általános iskolában)
I.
Az életembe sok jó és rossz dolog is történt már velem: volt úgy is, hogy egyszerre, mert sok testvérem van, nyolcan vagyunk, én vagyok a harmadik legkisebb és a nagyobbak tudnak rám vigyázni, amikor anyuék nincsenek itthon, de kicsi lakásban vagyunk és mindig hamar elfogy a kaja, pedig nagyon figyelünk egymásra, hogy mindenkinek jusson. Az jó, amikor az iskolában a tízóraikor a tejet megihatom meg a kiflit megehetem. Az is jó, hogy a tanárnő nem szól rám az ünnepségeken, hogy miért nem vagyok ünneplőben, mert nincs, csak a többiek csúfolnak emiatt. Az is jó, amikor kirándulunk, pedig nekem nincs csomagolva kaja, néha a Bori ad azért, de a kirándulásokon sok szépet látok meg érdekeset is, például azokat a nagy kastélyokat is, ahol sok szoba van és mégis alig éltek benn néhányan, nem is értem, ez, hogy lehetett. Persze ez régen volt, csak most is van ilyen. Mondta a Bori is a múltkor, hogy vannak ma is mostan épült ilyen nagy kastélyok meg házak, ahol inas is van, bár én azt nem tudom, hogy ki, meg szolgák, de én ezt nem hittem el. Egyszer voltam a Balatonnál is, amikor le teccett minket oda vinni busszal, hogy az milyen szép volt, kár, hogy a testvéreim nem tuttak jönni, meg nem füröttünk. De azért szép volt az a nagy étterem is, ahol kajáltunk egy jót.
A tanárnénit nagyon szeretem meg a Borit is.
Ez is jó.
Orsós Ármándó tanuló
II.
Én szeretek itthon élni Magyarországon, ami a hazám, pedig apu görögben született és görög az anyukája meg az apukája is, de megismerte anyut és beleszerették egymásba, azután megszülettem és egy öcsikém is lett, aki nagyon cuki, amit anyu mond neki mindig. Apu nagyon érdekesen beszél, mert tud görögül is és néha keveri, de mi azt is értjük, ha akarjuk. Sokat nevetünk otthon. A tanárnő tudja, hogy nekem fekete göndör haj van a fejemen és egy kicsit más a színe a szememnek is, és az arcom berendezése is másmilyen a többieknél, de ez engem nem zavar, csak a többieket néha az osztályban. Különösen így választások körül, amikor kinevetnek és gúnyolódásnak tesznek ki, ami nem jó nekem. Mert azt mondják, hogy aki nem magyar, az húzzon el innen a másik országába, ahonnét jött, de én pedig magyar vagyok, mert innen jöttem ide. Voltunk már persze apuék szüleinél is, akik közül már csak a mamája él, nagyon szép volt, de itthon mégis szebb nekem meg anyunak és apunak is. Az is jó, hogy itt délben harangoznak a rádióban és anyu erről is mesélt a történetét, amiért büszke vagyok.
Régebben azért jobb volt.
Adonisz Kis Janika tanuló
2019. 10. 08. kedd
ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „BETEG LETTEM” CÍMMEL…
(fogalmazás egy magyar általános iskolában)
A tanárnő nem tudja, de mi nem itt laktunk mindig, ahol mostan is lakunk a magas nemliftes házban, hanem kisházban, romosban egy falu szélén, amiről Petőfi is olyan szépen írta azt a versét, de ott nemigen voltam beteges. De mégis ide kellett betelepülést csinálnunk a kutyám nélkül, mert csak itt lett igazi pénzes munkája anyunak meg az apunak, mert abban a faluban csak a kocsmában volt pénzesmunka, meg az önkormányzati községnek a házában, de azt anyuék nem kaphatták meg, mert nem voltak jóplakátragasztók meg ilyenek közmunkásnak. De itt már van sok gürizős-takarítós pénzesmunka, ami jó lett mert kaptam enni reggel is, meg újabb cipőm is lett, nemcsak amit a bátyótól kaptam meg amit a Lajcsi, a volt barátom már nem hordott a lábán, ami már kicsi lett neki. Az a jó, hogy van itten munka meg káeftés vagy micsodás gyárak, üzemek, amik füstölnek és büdösek, meg nagy buszok is vannak, azok is szagosak és fújják a füstöt hátul. meg alig van itt fa meg bokor se igen, sok kutya is kóborolnak az utcán és teleszarják a járdát, mert az is van itten, igaz jól meglehet botlani bennük, mert hiányosak a kövek. Szóval egyik reggel olyan volt velem, amilyen még korábban nem, hogy csipás lett a szemem, meg kiszáradt a szám, meg úgy fáztam, mintha tél lett volna már, pedig mégcsak szeptember vége se volt és már hétkor is sütött a vénasszonyoknak a nyaras napsütése. Aztán a többire nem emlékszem, mert hirtelen sötét lett, mintha az éjszaka megint eljött volna, de még nem volt a nappal se. Amikor újra világosság lett, akkor láttam, hogy anyu nagyon idegesen rohangál a vízcsaphoz meg vissza egy ronggyal, ami vizes és rakja a mellemre meg a hasamra és sikoltozik, hogy itt hal meg a gyerekem és ezek nem jönnek, pedig már két órája kihívtam őket, bezzeg ha a polgármester gyereke lenne vagy a foci-kapitányé, akkor már régesrégen itt lennének, jaj kicsikém, mi lesz veled? És azt válaszoltam neki, hogy fázok, de nagyon és akkor ő megölelt, hogy de jó, hogy megszólaltam végre, mi van veled, mi fáj, de akkor megint sötét lett és megint nem emlékeztem semmirese. Aztán újra éreztem a fázást, de már este lett és akkor csöngetett a csengő vagy csöngő és bejöttek fehérruhás emberek és nagy sürgésbe kezdtek, kaptam egy szurit és azt mondták, hogy nem fog rosszabbodni a helyzetem, de ezért nem kellet volna őket hívni, de a körzeti orvosnak szóljon anya és menjen a patikába gyógyszerekér, de vigyen magával sok pénzt is, mert annyiba fog kerülni, de a rezsiutalvány erre nem jó, amit a nagymama adott volt nekünk.
Aztán mégis meggyógyultam, bár az asztmám megmaradt, amit a városban lakva kaptam meg.
Hát így történt.
Pusztai Gergely tanuló
2019. 10. 07. hétfő
ui: a helyesírásomat átnézte a Borika, akivel jóbavagyunk, mert csípjük egymást, azért lett ilyen jó a múltkorihoz képest
ÉS A LEGBORZASZTÓBB NEM IS A SEGGE…
És a legborzasztóbb nem is a segge, hanem ami odavezetett…
KETTŐS MÉRCE
KETTŐS MÉRCE
Az egyik kiáll a nyilvánosság elé: vállalja arcát, nevét, szégyenét;
A másik egy „lefüggönyözött” szobában: arc és név-nélkül súgja meséjét.
Az egyiket „igazolja” még sok másik szégyenült;
A másikat hiszi Bayer, az elhíresült.
Az egyiktől bocsánatot kér az elkövető;
Perre megy a másik, tudod: az el nem követő;
Kinek hiszel? Hisz’ nem voltál szereplő, se néző;
Választanod kell! Ha nem teszed, holnap már késő.
2019. 10. 04. péntek
(fogalmazás egy magyar általános iskolában)
Az én iskolám jómesszire van otthonról buszal megyek és jövök mindennap odavissza. Reggel ötkór kelek hogy elérhesem a félhatos buszt úgy hogy reggelire sincs időm, de reggeli se mindig lenne mert anyu ojankor már nincsen odahaza mert dolgozik amikor van munkája neki. A buszon jó meleg van és tudok aludni is egy picikét mert a felyemet neki támasztom az ablaknak és halgatom a kerekek eggyhangu dobolását ami ojan mint a ringatás. Aztán megérkezek a szomszéd faluba a templom elé és onan még jósokat kell mennem az iskolába de ez jó edzés mert ijenkor fölébredek. Az isibe rögtön pislnem kellene de nemmegyek pisilni a budiba mert az ojan gusztústalan hogy még a diszno semnem hemperegne oda. Inkáb kimegyek az udvara és a kerités mellé brunyálok egy jot. Aztán bemegyek az osztájba a padomba ülök amiböl a szálkák álnakki mert már sokan jártak oda és ültek oda és kapargaták bicskával meg letördeltek belöle darabokat. Irni a padasztalon csak hepe és hupásan lehet mert göcsörtjei vannak. Viszont van egy szép tornatermünk is amiben vanak kötelek a plafonon és lehet huzodszkodni rajtuk de ezt nem szeretem mert nehéz a Lalinak viszont könyü mert ö badibildingezik az apjával aki favágásbol szerzibe a tüzelnivalot. De nem mindig van tornaóra csak egy héten háromszor ma nincs. Ma matek van de azt nem szeretem mert nekem sohanem jönki az eredmény mert a padszomszédomnak se. Aztán magyaróra volt ami izgalmas óra mert érdekes meséket meg történeteket lehet halani csak ne kéne felelni belölük. Akkor ebédelünk és én is kapok eni végre meg ini is utána megint kimegyek a geritéshez. Aztán rohangálunk egy jot az udvaron ami betonal van leszorva és nem érdemes elesni rajta. Aztán leülünk a földre beszélgetni mert a padokon már nincs fa csak a lába van meg nekije. Azt mondta a Mari hogy holnap hozbe virágot mert egy sincsen ben de majd locsolni kell. Én azt feleltem neki hogy majd én locsolom mert tettszik nekem a Mari de ezt nem mondtam meg nekije.
Az isiben jo mert a Mari is ot van de néha kiabál az ofö mint apu othon akkor nem jo.
Aztán viszabatyogok a templomhoz és megvárom a buszt és hazamegyek vele de akor már nem alszom el mert a Marira gondolok.
És az a legjob!
Halász Pityu
2019. 10. 03. csütörtök
„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…
„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…
Bizony-bizony, „csapataink harcban állnak” kedves, hamarosan szavazó polgártársam, bár az is lehet, hogy már ez a megszólítás is kiveri a biztosítékot a ma már tizenegy parancsolatot vallóknál, akiknél mostanában „bajtársnak, egy vérből valónak” kell megint hívni az igazi, nem kevert mély-magyarokat.
Mert háború van, mondják ők, s ha mondják: háború van, akkor az van. Merthogy 1187. október 2-án Szaladin, Egyiptom és Szíria uralkodója elfoglalta Jeruzsálemet és ezzel okot adott a III. keresztes háború megindítására, amelyben bizony Géza (igaz: csak trónkövetelő) herceg 2000 fős magyar serege is részt vett. Most ugyan Jeruzsálemet nem foglalta el senki, de „csapataink (mégis és megint, „nemtomhol”, de) harcban állnak”.
Vajon kik ellen?
Úgy tűnik könnyen és ízibe találtatott számos ellenség, és már sorolják is: a keresztes háborút megvívó franciák, németek leszármazottai (persze csak az eltévelyedett, liberális utódokról van szó), ők a brüsszeli-libcsik; aztán a keletről menekültek tömegei, azaz a migráncsok; ki ne hagyjuk, a Soros, azaz a SOROS; és „természetesen” a legfontosabb, a belső ellenség, azaz mindazok, akik nemhogy nem tapsolnak a sikeres kormányunknak és a VEZÉRÉNEK sikerei láttán, hanem még csak az alvezérek telefonszámait sem ismerik (lásd a házmester Kövér kiszólását), ők pedig az idegenszívű magyargyűlölő „internaczionalisták”! A zsidók most talonban vannak, bár időnként róluk is el-el hangzik ez-az, biztos, ami biztos emlékeztetőül, figyelemfelkeltésként egy-egy „régi nóta, hírhedt nóta”, lásd a háziállat-lövő teológus (???) legutóbbi gegjét, a „Sneider&Bauer”-t.
Hát akkor, ha ellenség is van, utcai harcosunk is van, méghozzá „faluról jött”, aki megrendül néhanapján, amikor szembesül a nagy szeretettel, ami felé(je) irányul; akkor háború is kell! Az ellenség tehát megvan, a Vezér iránti szeretet is; a harci kedv buzog; a fegyverek újak és egyre újabbak, már a gyerek is célra tart néhány iskolában; a haza védelmére garmadával jelentkeznek „önkéntesek” (vagy ki tudja) katonának; a próbákon, a „hadgyakorlatokon”, ami általában a Groupama Arénában zajlik a szlovákok és a horvátok elleni válogatott meccseken és más, magyar-érdekeltségű versenyeken már egészen jól megy; de hát kicsik vagyunk, porszemek, ez nem elég!
Valami több, valami más is kell! Világpolitikai tett kell!
És lőn, a Vezér – látva európai partnerei habozását, tétovaságát, hazai gondjaikkal való bíbelődését (mintha az elmúlt évszázad harmincas éveinek az Európájában lennénk) – támadásba megy át: pozícióba hozza magát, mint aki az európai kereszténység legfőbb védelmezője; aki Európa DNS-e; átveszi a régről ismert (fasiszta) beszédmódot, gátlástalanul parolázik és támogatja szélsőjobb (levitézlett, bukott) fasisztáit; miközben alamuszi mosollyal és „udvarias” (értsd: otromba) modorban átveri őket: megfúrja a néppárti elnök-jelöltet, hazardírozva sakkozik a Brexittel, Trócsányi (elvtárs) jelölésével provokálja a megválasztott elnököt, majd Biztosnak jelöl egy olyan munkatársat, aki – de ezt majd vagy meglátjuk, vagy nem.
Mert a Bővítési Biztos nagy lehetőség a további „sz@rkavarásra”, újabb és újabb partnerek, szövetségesek szervezésére, „egységbe-tömörítésére! Aztán majd meglátjuk: mert „… jőni fog, ha jőni kell,/ A nagyszerű halál…”
Hát: ha ez kell neki, nosza…
2019. 10. 02. szerda
avagy mi lesz a „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” hírhedt mondásból (mese)
„Régen volt ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha medvét látott, tajgait embernek hitte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne, ha fa akadt útjába, úgy gondolta, faemberrel találkozik. Akkoriban sok minden történt az emberekkel. Olyan dolgok is megestek, amelyek manapság csak ritkán történnek…”
Tán akkoriban kezdődött (de lehet, hogy már sokkal korábban), ami elkezdődött, aztán folytatódott, azóta abba sem maradt, sőt mára már elfogadottá, népszerűvé és követendővé vált – no nem általánosan, de – a magyar kormány örökké hű támogatói körében biztosan. Persze akkoriban még, igen-igen régen, néha-néha még az állatok is figyelték az emberi nyelvet, bár már akkor sem igazán értették a mondandóját.
Nos, az idő tájt kezdődött az én mesém. Az Alcsút-Felcsút környékéről származó hősöm, aki addigra már eladta a Váci utcában lévő, államtól kapott nagy párt-irodaházat az egyik, a későbbiekben gázszerelői tulajdonba került banknak, „jól” elszámolt a kongresszusának a kapott pénz sorsáról és megszabadult a pénz útját firtatóktól; már túljutott a „hallgass a szívedre” serdülőkorán és belépett „a kaparj, kurta” ősi mondásban megfogalmazott elementáris igazság értelmezésének és alkalmazásának a pubertás korszakába. Mert – ahogyan Ő mondta – eme társadalmi felhajtóerő nélkül az ország nem jut majd egyről a kettőre, ahhoz bizony kell a jó és újmagyar pénzes középosztály.
És úgy is tett!
Példát mutatott azonnal! Mert mégsem bízhatta másra a munka elvégzését, hát hozzáfogott ízibe. Bár, ti kedves gyerekek, nem tudjátok, mi az, de Ő bizony tudta, mert végzett, de sohasem praktizált jogász volt: KFT-t kell alapítani! Mert kezdő sihederként gyanakvó és akkor még fölöttébb óvatos emberfi’ volt, ezért az asszony vette nevére a tulajdont, a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft-t. De azér’, hogy rajta tartsa a szemét és a kezét az üzleten, belebeszélt az üzletbe (ma már bizony tisztázhatatlan, hogy ez e a belebeszélés a KFT. közgyűlésén történt vagy sem, csak annyi bizonyos, hogy hősünk rezidenciáján, és hősünk is belebeszélt a vitába, amiről jegyzőkönyv is készült), ami állami pénzek, támogatások elnyerésének a pályázatáról szólt. Annyit mondott: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”! És lőn, mármint a 41 milla!
Aztán per is lett biza belőle, amit hősünk jól megnyert: ugyan nem azt tagadta, hogy ne lett vóna ott, ne szól vóna bele, hanem azt, hogy nem közgyűlés lett légyen akkor. Ez jó lecke vót hősünknek, no nem azér’, hogy többet ne pályázzon, nyerjen, hanem, hogy mit válaszoljon, ha támadják: cáfolj valamit a vádból, „oszt’ jó napot!” lett szólássá mondása.
És megtalálta a falu gázszerelő kisiparosát, akiből polgármestert faragott (még törvényt is igazított a gázszerelőhöz), akiből azóta – láss csodát, amik ezek szerint nem csak a mesében vannak – a világ leggyorsabban gazdagodó embere lett.
Hősünk, a legyőzhetetlen legendává erősödött magyar ember nőtt, növekedett, már családot alapított, gyerekei is fölcseperedtek (hősünk is rég pocakot, tokát eresztett már, de a foci iránti olthatatlan vágya nem enyhült), legidősebb lánya férjhez ment jó Tiborcz urunkhoz, aki ízibe bekapcsolódott a lámpa-bizniszbe és hülyére nyerte magát állami megrendelések, uniós források elnyerése révén. A külföldi jóbarátok is fölfigyeltek a Tiborcz által nyújtott az üzleti lehetőségekre, fűtől-fától jöttek a megrendelések és a legidősebb lyány (két pelenkadobás között) csak gazdagodott, gazdagodott a haza jobbá-tétele céljából: pontosan, ahogyan hősünk korábban megígérte.
Egyszer aztán Magyarországra látogatott a finn miniszterelnök (az a megátalkodott szocialista), hogy megnézze, rendben mennek-e a dolgok hősünk hazájában. Fura módon nem csak hősünkkel találkozott, hanem a gaz Gyurcsánnyal (akkoriban ez egy nagyon durva szitokszó vala) és feleségével, meg, Karácsony Gergellyel (hősünk lakájai szerint egy „bohóccal”, mert akkoriban az is divat volt, hogy mindenkit, aki hősünk ellen volt, azt pocskondiázni kellett) is, szóval a finn miniszterelnök látta, hogy valami hibádzik, valami nagyon el van cseszve e kis országban és ezért morogva elmondta: a jogállam és az uniós pénzek elnyerése összefügg egymással.
Hősünk érezte a veszélyt, de ügyesen kitért és csak annyit mondott: „meglássuk a medvét”!
A mesémnek vége lenne, ha nem lett volna sebtében összehívva egy sajtóértekezlet, ahol kérdezték a finn vendéget: mit szól Tiborcz István gazdagodásához, de hősünk közbevágott a vendéglátó udvariassági jogára sem hivatkozva: FAKE NEWS!
Na most már tényleg vége a mesémnek, ha tényleg vége, mert hősöm „Boldog karácsonyt!” kívánt, és hamarosan férjhez adta másik lyányát is: „Eljött a lakodalom napja. Három napig ettek ittak, én is ott voltam mártást kavarni. Mikor közben lehajoltam, meggyulladt a kötényem. Erre megharagudtak és a merőkanállal úgy fejbe kólintottak, hogy ájultan estem össze. Hogy megszabaduljanak tőlem, jól farba rúgtak, attól éppen idáig röpültem, és erre a székre estem le, hogy elmeséljem ezt a történetet.”
2019. 10. 01. kedd