dr. Radnai György bejegyzései

NAPLÓSZERŰEN

(31.)

Tényleg április van! Ezt az időjárás jelzi: van, amikor kiderül, de többnyire beborul; amikor süt a nap, a 20 fokot is eléri; bezzeg amikor beborul meg zuhog, lemegy 10 fok alá is; inkább süssön, viszont többnyire borús van: ez itt kérem nem az „Önök kérték” műsora.

Napok óta alig olvasom a híreket, nem nézegetem az internetet, nem írtam a közösségi oldalamra sem: megint „elment” egy a barátom. Ő is azok közé a barátaim közé tartozott, akikről azt gondoltam: „soha nem halnak meg”, ők biztosan mindent túlélnek. Mert úgy éltek, olyanok voltak: erősek, szikárak, küzdők, mindig előre-nézők és győzni-akarók. Aztán mégis el …

„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék!” – villan be Hemingway, de nem tudom, most egyetértek-e vele, mert ő tényleg így élt, keményen küzdött – és persze sok sebet kapott és ejtett. „Komácskám, hogy vagy” – léphetne széles mosollyal most is elém, az elmaradhatatlan cigaretta ott fityeghetne, éghetne az ujjai között, izzó vége lassan szürke hamuvá töpörödhetne és lehullhatna (ahogyan az élet is elhull a semmibe); elmaradhatatlan-levehetetlen svájcisapkája alól kivillanhatna széles homloka, elválhatatlan mosollyal és élénk-kék szemeivel kereshetné a kontaktust, a kapcsolatot és már hozzá is foghatna a beszélgetéshez. „Jól vagy?” – kérdezhetné halkan először és érdeklődve várhatná a választ. „Hát én megvagyok” – felelhetném, de most inkább súgom csak magamnak.

Tényleg április van! Ezt az időjárás jelzi: van, amikor kiderül, de többnyire beborul; amikor süt a nap, a 20 fokot is eléri; bezzeg amikor beborul meg zuhog, lemegy 10 fok alá is; inkább süssön, viszont többnyire borús van: ez itt kérem nem az „Önök kérték” műsora.

  1. 04. 23. péntek

EGYSZERŰ ÉS NAGYSZERŰ?!

EGYSZERŰ ÉS NAGYSZERŰ?!

 

Aztán minden olyan egyszerűvé és éppen ezért nagyszerűvé is vált.

A VEZÉR péntekente ecsetelte népének az egyre javuló körülményeket; ugyanakkor rögvest leleplezte a külső és belső ellenségeket, akik miatt viszont egyre összeomlóban körülöttünk a világ; rámutatott helyzetünk komolyságára; aztán elmagyarázta a tennivalókat a kecsegtető jövőt illetően.

Ezután jöttek a kinevezett csicskák, akik azt hitték magukról, hogy nagyon fontos és felelősségteljes munkát végeznek (amit a VEZÉR busásan megfizet) és tovább oszlatták az emberekben a kételyeket; érveket szórtak szerteszét, mint üveggyöngyöket; mindenre találtak valahonnan egy példát; amikor az kellett, akkor cáfoltak kíméletlenül.

Hát persze, hogy minden olyan egyszerűvé és ezért nagyszerűvé is vált.

A külügyér és a jogász hirtelen szakértő virológus lett; a tanácsadók is tudták, amit tudniuk kellett, ezért mondták is azt; a fecsegés olyan hangzavarrá vált, hogy az már tudománynak tűnt hirtelen. Röpködtek a számok, kimutatták a felmérések, megválaszolták a konzultációs kérdőívek ellenőrizhetetlen összegzései a VEZÉR országa színes ábrák és grafikonok világává vált.

Így persze minden olyan egyszerűvé és ezért nagyszerűvé is vált.

Minek megzavarni az egyszerű és nagyszerű életet holmi információkkal, valós adatokkal, újságírói kérdésekkel, tényfeltáró riportokkal, hiszen elég, ami van, amit kap a publikum, ami olyan megnyugtató, hisz világelsőségről szól, arról, hogy mindenki (értsd: az egész világ) követi a VEZÉRT, a szavát, mozdulatait lesi, vele akar találkozni, aki csak számít – Keleten…

Hát persze, hogy minden olyan egyszerű és ezért nagyszerű is.

De akkor…

  1. 04. 15. csütörtök

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(utánzat)

 

  • Jenő, jól vagy?
  • Persze, de miért kérdezed, Lujza?
  • Hát, mert az írja az internet, hogy az oltás után rosszul kell lenni.
  • Miért kellene rosszul lenni, Lujza?
  • Mert akkor hat a vakcina, ha rosszul leszel, ha nem vagy rosszul, akkor nem hat!
  • Lujza, nem mindenki lesz rosszul, de attól még kialakulhat védettség.
  • Igen, Jenő, és mi milyen vakcinát kaptunk?
  • A kínait!
  • Amelyiket a Szijjártó virulógós hagyott jóvá?
  • Lujza, nem a virulógós, hanem virológus, de a Szijjártó nem az, hanem magyar külügyminiszter, és nem hagyta jóvá, ő csak megállapította: megkapta már legalább egymillió ember az oltást.
  • Értem, akkor legyek egészen nyugodt?
  • Egészen nyugodt lehetsz, de miért is?
  • Hogy minden rendben lesz, Jenő.
  • Minden rendben lesz Lujza.
  • De Jenő, akkor miért mondta szombaton az a kínai, hogy a hatékonyságot növelni kéne még, lehet, hogy kapunk még egy szurit, Jenő?
  • Lehet, Lujza, lehet.
  • És ki fogja azt fizetni, mert az ebéd-pénzből nem arra raktam félre!
  • Mire raktál félre, Lujza?
  • Hát a meccsre, ki akarok menni a Puskásba!
  • Minek, Lujza, nem is szereted a focit!
  • Jenő, de szeretem, ahogy a Gálvölgyi is szereti, mert csak nálunk lesz tele a stadion! Jenő, kivel lesz tele a stadion, ápolókkal, pedagógusokkal, 85 éves nagypapákkal, nagymamákkal?
  • Lujza, nem velük, már mások is kaptak oltást.
  • A csehek is jöhetnek a meccsre, Jenő?
  • Miért jönnének meccsre hozzánk a csehek?
  • Mert az Orbán küldött nekik is a vakcinából egy csomaggal.
  • Lujza!
  • Jenő, és kiket kell majd még egyszer beoltakoztatni a kínaival?
  • Miért így beszélsz, Lujza?
  • Mert a nyunyóka néni is így beszél és ő csak tudja, vagy nem?
  • Szóval azokat kell majd beoltani majd, ha a kínaiak is így döntenek, akiknél nem lesznek antigének.
  • Tényleg Jenő, és nekem van ilyenem?
  • Nem tudom.
  • És neked, Jenő?
  • Azt sem tudom.
  • Aha, és hogy lehet azt megtudni?
  • Semmiség az egész: a vénából vért vesznek és megnézik, hogy van-e.
  • És mennyibe kerül egy ilyen újabb szuri az államnak?
  • Az államnak semmibe, nekünk fejenként 11 ezer forintba.
  • Akkor mégsem megyek a meccsre.
  • Ne menj, Lujza.
  • De Jenő, akkor legalább megtudhatnám, hogy a Gulácsi milyen kapusedző.
  • A Gulácsi nem kapusedző, hanem kapus!
  • És jó kapus?
  • Nagyon jó, Lujza, és tisztességes véleménye van a világról!
  • Remek, Jenő, remek, és a Hrutka?
  • Mi van a Hrutkával?
  • Jó kapus?
  • Ő nem kapus.
  • Nem, akkor miért zavarták el?
  • A tisztességes véleménye van a világról!
  • És a Petrynek, őt miért zavarták el, neki is tisztességes véleménye van?
  • Hagyjál már békén, Lujza!
  • De Jenő, akkor legalább menjünk pihenni egy luxus szállodába a Tiborczékhoz!
  • Nem mehetünk.
  • Miért mondod ezt Jenő, a hétvégén rengetegen voltak nála, olyan luxusautókkal, hogy olyat még én sem láttam!
  • De ők mindannyian üzleti célból voltak ott pihenni.
  • Aha, akkor menjünk mi is üzleti céllal, majd ott beszéljük meg, hogy milyen sorrendben fizessük be a csekkjeinket, Jenő, annyira szeretnék menni a jakuzákhoz!
  • Lujza! Az jacuzzi és nem megyünk!
  • Akkor azonnal kérjél tőlem bocsánatot!
  • Miért kérjek tőled bocsánatot, Lujza?
  • Mert a Rogán is azt mondta a Telexnek, hogy csak akkor beszél velük, ha előbb bocsánatot kérnek tőle.
  • De én nem vagyok a Rogán!
  • Még szerencse Jenő, mert akkor el kellene válnom tőled és kereshetnél egy fiatal nőt, akinek vehetnél földet!
  1. 04. 12.hétfő

(Kép: papageno)

NAPLÓSZERŰEN

(30.)

Kisütött a nap, kezd az idő melegedni, Thessza egész nap a kertben rohangálna, de be kellett hoznunk és zárnunk a szobába, a szomszéd munkásokat hívott mára: lecseréli a kerítést, akkor pedig Thessza szabadon átrohangászna hozzájuk, az meg konfliktus forrása lenne, nem is beszélve a munkások félelméről, úgyhogy „szegény” kutyánk most „szobafogságra” ítéltetett, amit láthatóan nehezen, csak enyhe morgásokkal tűr.

Én már tizenkét éve vagyok „szobafogságban”. Nehezen, nemcsak enyhe morgásokkal tűröm. Hát aztán, válaszra sem méltat a hatalom, úgy gondolják, azért ők a hatalom, hogy (vissza)éljenek vele, aki ezzel egyetért, annak nem kell „szobafogságba” vonulnia, a többinek meg coki.

Tizenkét év!

Az első tizenkettő – legalább is gyerekként úgy tűnt – nagyon lassan, mégis visszatekintve boldogan telt, nemhiába írta a költő az Ikrek havában: „nagy dolog a gyerekkor”, nekem is az volt, ahogyan a rákövetkező évtizedek is: az egyetemi évek, az első munkával töltött időszak is, ahogyan nőttek és nőttek a feladatok, gyarapodott a család, ahogy „ment a szekér”. Még a kudarcokat is „békévé oldja az emlékezés”, még ha nyakig benne voltam én is, persze, talán éppen ezért.

De ez az utolsó tizenkettő. Az első pillanattól háborúnak indult, a telefonkönyvek összetépetésével kezdődött, aztán jöttek a lejárató, hazug híresztelések, az elhelyezkedés megakadályozása, az egzecírozások, az ellehetetlenítés meg tudom is én még mi. Szobafogság volt az is, mint Thesszáé, ahogy Thessza se tudja, mikor lesz vége, én is csak reménykedem, hogy hamarosan.

Már tizenkét év!

Mintha megállt volna itthon az élet, mintha az idő kerekét visszafordították volna a hatalmaskodó hatalmasok, mintha megint a naftalinszagú grófok, bárók, seggnyalók országa lennénk: megint egymásnak ugrasztva magyar a magyarnak, magyar az idegennek, az ország a világnak. Csak durvul minden: már csak a szégyen marad…

Hisz’ elmehetnék én innen, „e lángoktól ölelt kis ország”-ból, a „messzeringó gyerekkorom” világából, ahol „néha lábamhoz térdepel/ egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,/ tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,/ s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon/ a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom”…

Odalépek Thesszához, föladom rá a hám-pórázt, azonnal élénk farokcsóválással jelzi, ért ő a „szóból”: megyünk szaglászni, kóborolni, „vadászni” – megyünk szabadnak lenni…

  1. 04. 09. péntek

NAPLÓSZERŰEN…

(29.)
 
Még nem havazik. Éjjelre betakartuk a virágokat, a kerti tavunkban a halacskák ugyan lehúzódtak a „mélybe”, de a tó nem fagyott be. Thessza most vidáman rohangál a kertben, szőrös bundájában neki meg se kottyan ez a lehűlés. Én azonban fázósan húzódok összébb, még egy pulóvert veszek magamra, legföljebb csak egy kisebb sétára merészkedek majd ki a szabadba, a szomszéd ma nem fog átkiabálni: „megvan már a mai kilométer?”.
 
Egy húsvéttal megint rövidebb az élet! – gondolom magamban, és a fiatalabb unokákra, Krisztiánra és Erikre gondolok, akik eljöttek „Mari-mamát” meglocsolni és egy nagyot játszani. Dóri-unokám most nagyon tanul több-száz kilométerre tőlünk, mindjárt itt az érettségi, szerencsére a francia nyelvvizsga már a zsebben, a motivációs levél már elkészült a francia egyetemi jelentkezéshez, a zabszem effektus már beindult, mit tehetek azon kívül, hogy szorítok neki.
 
Tegnap, ahogy kapcsolgattam a tévét, ott ragadtam egy filmnél: egyetemistákról szólt, akik az afgán háború média-kampányáról vitatkoztak a proffal, arról, vajon van-e és ha van, mi a felelőssége a médiának egy háborús helyzetben. Volt, aki helyi tudósítóként részt akart venni a háborúban, mások az igazságtalan és embertelen háború ellen érveltek, hogy arról kellene írni, többen szervezett mozgalom elindítását vizionálják. A prof hagyta őket vitatkozni, kibeszélni magukat, magára gondolt közben, amikor még ő is ilyen volt, amikor még semmi nem számított, csak az igazság, amit igazságnak tartott, amiért mindenre hajlandó lett volna, de tudta, ma már nem ilyen, ma már kölcsöne van, adót is kell fizetni, meg ugyan felnőttek a gyerekek, de még mindig kell őket támogatni, szóval ma már más szempontok lettek fontosak, azokat kell követnie, de ezek a fiatalok még romlatlanok, drukkolt nekik. Hátrakulcsolom a kezeimet a fejem körül, elmélázok: én mikor is „lettem felnőtt”, mikor is nőttem ki az „igazság-kutatásból”?
 
Aztán villogni kezdenek a hírek: kirúgták Petry Zsoltot a Magyar Nemzetnek adott interjú miatt, amiben „migránsozott” egy kicsit (Petry, aki közel 20 éve él bevándorlóként, most a Hertha kapusedzője éppen), lecikizte Gulácsit, mert kifejezte szolidaritását egy kisebbségi csoporttal szemben, egy véleményt mondott „csupán”, ami Magyarországon az uralmon lévő párt és követői („szélsőjobboldali és uszító”) véleménye, de nem fér bele a Hertha értékrendjébe. Ettől még persze Petry jó kapusedző lehet, véleménye is lehet, ahogyan Hrutkának is megvolt a véleménye és azonnal mennie is kellett. Én persze nem értek egyet Petryvel, Gulácsit is, Hrutkát is tisztelem, mert kimondták, amit gondoltak. Persze Petryt is tisztelem, mert bátran kimondta, amit gondolt, csak, amit gondolt…
 
Aztán ömlenek a számok, illetve csurdogálnak, a „beolytottság” elérte a nagyon várt két és félmilliót, amihez a miniszterelnök kötötte a „nyitást”: de hogy miért pont a két és félmillióhoz, miért nem háromhoz vagy hathoz, az persze nem tartozik ránk, azt bízzuk nyugodtan a szakemberekre, de hát a miniszterelnök sem szakember -súgom magamnak, miközben Thessza bejön, ráteszi okos fejét a combomra, barna szemeivel esdeklően néz rám és várja a kekszét, hát abbahagyom az írást, kimegyek a konyhába, Thessza boldogan utánam és már vidáman rágcsálja a kekszét.
 
Továbbra sem havazik, de jó, hogy éjjelre betakartuk a virágokat…
 
2021. 04. 06. kedd

ÉS AKKOR ELÉRKEZETT A NAGY NAP…

ÉS AKKOR ELÉRKEZETT A NAGY NAP…
 
Amit annyian vártak: volt, aki régóta hangosan követelte; volt, aki csak éjjel a fal felé fordulva, hogy még a felesége se hallja, ahogyan magában mormogva suttogja jöjjön már. Persze olyanok is voltak, akik nem hittek az eljövetelében, akik meg se várták azt, hanem előbb elhagyták az országot.
 
Aztán nem kevesen éltek e kis hazában olyanok is, akik nem hittek a bekövetkeztében, rettegve gondoltak arra: mi lesz majd, ha mégis elérkezik az a nap, ha mégis bekövetkezik, amikor már nem a VEZÉR a…, amikor a „csak négy órát alszom” ember péntekente nem lehet már a Rádióban a Kunta Kinte, aki mindent tud és még romantikus is, amikor arra van szüksége.
 
És akkor kihirdették! Szóltak a fanfárok, robbantak a petárdák, tűzijáték borította be az eget, az emberek elözönlötték az utcákat, tereket és gyorsan reggel lett. És reggel megnyíltak a levéltárak, nyilvánosságra kerültek a harminc-ötven évre titkosított akták, a gázszerelőnek előkerült a rezsó mögül a családfája és a kutyabőr is, a köztévé munkatársai már be sem mentek a stúdiókba, Bayer Zsolti szlovák rendszámú autójával elindult a román határ felé, Szijjártó Petya visszament futsallozni, Récsöl összeszedte a pelenkát és csomagolni kezdett, a kúria elnöke kiadott egy nyilatkozatot, hogy a Tóta W. Árpád elleni döntésüket nem is úgy gondolták, és még sok minden történt, de mindent nem lehet elmesélni.
 
Végre Orbán Viktor Mihály átaludhatta az egész éjszakát, sőt a következő napot is…
 
De ez a nap még nem jött el, ma csak egy szép, de vírussal terhelt április elseje van…
 
2021. 04. 01. csütörtök
(kép: drgempa.blog)

MINDEN, HÁT NEM LÁTJÁK?!

MINDEN, HÁT NEM LÁTJÁK?!

– Miniszterelnök úr! Most, hogy ön már csak négy órát szokott aludni, de azér’ nincs híján a romantikának és olyannak látja a dolgokat, amilyenek az igazság szerint, mit lehet még tenni, hogy csökkenjen a halálozást?

– Csak ÉN tudom: meglátogattam a Türk Tanácsot, hogy Csányi úrnak segítsek, hogy az ottani bankok privatizációja során nyerhessen, még krumplibogarakat is gyűjtöttem az unokáimnak; hazafelé a repülőn sem aludtam, mert elolvastam Albert Camus A pestis című könyvét; aztán itthon 35 milliárd forintot csoportosítottam át templomok felújítására, Kovács Zolival megakadályoztam, hogy illetéktelen, un. újságírók „bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat, vagy álhíreket” gyártsanak, bízzák azt nyugodtan kormányzati szakemberekre, aztán este megnéztem az aranylábú gyerekeket, akik brillíroztak Andorra ellen, alig kaptam levegőt az örömtől!

– Ugye azér’ minden rendben, drága miniszterelnök úr?

– Minden, hát nem látják?!

  1. 04. 01. csütörtök

(Kép: Breyer)

KOVÁCS ZOLTÁN MEGINT MEGSZÓLALT!

Kovács Zoltán, a Soros György által (korábban) támogatott, a CEU-n tanult(?) és végzett, nyelvi bravúrokra képes – bár a burgonyakutatásban még érdemeket nem szerző – kormányközeli szócső ma délelőtt megint Facebook bejegyzésre ragadtatta magát. A sajtó- és véleményszabadság fölkent „polgárjogi harcosa” most nem a brüsszeli vakcinaszerződések elba@ása; nem a világkiállításra „tíz tonna szarvasagancsból” készülő kapu; sem a több-száz milliárd közpénzből „hizlalt” U’21-es labdarúgó válogatott „elképesztő” hazai sikere (értsd: csúfos leégése) miatt kezdett el pötyögni számítógépén, mégis hívei között (lásd Fidesz-hívők) azonnal (nem összekeverendő az Azonnali portállal) osztatlan (később több-tíz megosztásos) sikert aratott.

„A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni” – írta a Soros György által (korábban) támogatott személy, de rendőri intézkedés (még) nem történt, előállításra nem került sor.  Igaz: újságíró sem „kamerázott”, gyűjtött információt, kapott kérdésére „valódi és igaz” választ a zOperatív Törzstől, bár, ahogy írja Kovács Zoltán (a Soros György által (korábban) támogatott, a CEU-n tanult(?) és végzett, nyelvi bravúrokra képes tollforgató) „Az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot”, persze arról, amiről a zOperatív Törzs tájékoztatást akar adni, tehát arról, hogy mennyire felelőtlen és megbízhatatlan a magyar, mert annyi, de annyi szabályt sért meg folyamatosan, hogy az csak na!

Közben meg a „baloldali portálok ennek ellenére kamuhíreket terjesztenek és lejáratják a magyar egészségügyet”, nem hagyják dolgozni az orvosokat, ápolókat – hát ez tényleg irgum-burgum. Nyavalyás újságírók! Éppen tegnap írta meg Kósa Lajos, hogy 33 éves lett a Fidesz, mindent elért, amit akart: demokrácia, szólásszabadság, szabad sajtó van Magyarországon –minek is van még ellenzék, minek vannak másként gondolkodók, firkászok, minek van Európa?

Hiába: ezekben a Soros György által támogatott emberekben lehet csak megbízni…

  1. 03. 31. szerda

KÓSA LAJOS: „amiért alakultunk, azt kivívtuk”

KÓSA LAJOS: „amiért alakultunk, azt kivívtuk”

Hisz’ REND van nálunk, végre megint REND, nincs lázadás, nincs tüntetés (na jó, a Gödény néha-néha kiment a Hősök terére meg Klára is járta az országot), mert nem is lehet: bár „Langyos a sör/ Ha nekünk így is jó, így is jó, így is jó”, hisz’ volt már ilyen, hozzászokhattunk, hozzáedződhettünk, semmi új nincs a magyar ég alatt, mintha 100 évet tekertünk volna vissza az idő kerekén.
Hát aztán? Nem mindegy, hogy előre vagy vissza tekerünk?
De legalább REND van.
Hisz’ REND a lelke mindennek.
Meg SZABADSÁG is van! Az repül és oda, aki csak akar csak kapja meg azt a repcsit, amit már nem lehet nyomon követni se.
Aztán vajon milyen REND, milyen SZABADSÁG van nálunk?
Azt írja a Fidesz harmincharmadik születésnapjára Kósa Lajos, a debreceni „húszszázalékos” örökös, akinek nemzetközi hírű „strómamája” is van, hogy „Egy biztos, amiért alakultunk, azt kivívtuk, a magyar néppel kéz a kézben. Demokrácia van. Szólásszabadság. Szabad a sajtó, szabad gyülekezni. Magyarország független, szabad, önálló.” És ott mosolyognak (az akkor még „bűntelen, és csecsszopók”) fiatalok a bejegyzése alatt (milyen vicces-kedvűek voltak már akkor is, különösen az a szakállas Orbán gyerek, aki szamárfület is mutatott már akkor!)
Milyen REND is van?
Hát,
– amiben ők mindent „kivívtak” (maguknak), amiért alakultak;
– amiben, aki másként látja, gondolja, az ellenség;
– amiben katonák (is) vigyázzák a REND-et;
– amiben a járvány idején is kórházat zárnak be, hogy a „csókosnak” még egy „kis” mutyi jusson;
– amiben REND-nek hívják a RENDETLENSÉG-et!
Szólásszabadság is van: az elmúlt tíz évben bármit mondhattál, bármennyien tüntethettek véleménynyilvánítási szándékkal, százezrek írhattak alá petíciókat, azokat válaszra sem méltatták, csak „ugassanak és csaholjanak” a kutyák, kit érdekel?!
Szabad a sajtó is: a megszűnt Népszabadságban, a Heti Válaszban, a Klubrádióban, a Telexen.
Demokrácia is van: lásd a Médiatanácsban csak kormánypártiak vannak, ellenzéki javaslatokat egyetlen egyet sem fogadtak be eddig a tíz év alatt.
„amiért alakultunk, azt kivívtuk” – harsogja az ünnepi szónok.
Mi meg belegebedtünk…
2021. 03. 30. kedd

„ÉS A TIÉD?”

„ÉS A TIÉD?”

Mintegy év múlva országgyűlési választások lesznek Magyarországon. Egyre nyilvánvalóbb, hogy döntő szerepe lesz annak: addig hogyan szerepelnek azok a városok, települések, amelyeket a ma regnáló hatalom helyett civilek, függetlenek vagy ellenzéki politikusok vezetnek.

Mára világossá kellett válnia: a mai Fidesz-hatalom nem tolerálja a Fidesztől különböző úton járókat, próbálja ellehetetleníteni azokat az önkormányzatokat, amelyek mégis így tesznek, sőt háborút folytat ellenük és (így közvetve) az ott lakók ellen is. Ki kell mondanunk: vagy behódolás nélküli, független önkormányzatként való működés konfliktusokkal és külön-úttal; vagy – a választói akarattal és döntéssel szemben – teljes behódolás és júdás-pénzért külön-alku.

Persze az is lehet, hogy jövőre nem lesznek választások.

Persze az is lehet, hogy nem vált mindenki számára egyértelművé: nem lehetséges megalkuvás nélküli különalku!

Persze lehetséges „perc-emberkék” árulása is. Sőt: ez a legvalószínűbb. Hogyan is írta Ady: „Otthon bolondját járja a világ,/ Majmos, zavaros, perces, hittelen,/ Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,/ Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák/ … Most perc-emberkék dáridója tart …”.

„Na most akkor…” – kérdezhetném nap mint nap magamtól, „mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen…”?

De nem kérdem, minek: milyen választ adhatnék magamnak, ami megnyugtatna, amit vállalni is tudnék és amiért érdemes lenne küzdeni.

Milyen választ adnál Te magadnak, ha kérdeznéd?

Ha azt hiszed, ez a beírás csak a szokásos az „ördögöt a falra festés”, hát barátom, tévedsz: kisvárosunkban már megkezdődött a „dezertálás”, már három képviselő „függetlenedett” a független civilektől. Azt mondták: „érték alapon” függetlenedtek, hogy mi az az „érték”, arról nem nyilatkoztak, majd később megfogalmazzák. Addig is: dezertáltak, önálló csoportot alakítottak, „tényezővé” tették magukat. Utánuk a vízözön. Maguktól kaptak, maguknak adtak fölhatalmazást. Mi isszuk a levét.

„Na most akkor…” – kérdezem most már tényleg magamtól, ez már nem játék, „mi legyen”?

Ökölbe szorul a kezem.

És a tiéd?!

  1. 03. 29. hétfő