(OV, KL, WA, DD figyelmébe)
Szóval, hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, még azon is túl, ahol a ház tetejére felmennek, s a kéményen leereszkednek, de biztosan itt valahol a Duna partján, ott történt, hogy egy közpénzből épült nagy vagy kis stadion közelében, tökös vagy tekes vitézek védelmében éldegélt az öregedő-terebélyesedő király, annak herceg-fia és természetesen a kuvasz kutyájuk.
Az öregedő-terebélyesedő király, aki ugyan nem unta a trónolást, ellenkezően: mindennél jobban imádta, mégis egy napon odafordult herceg-fiához és imigyen szólt hozzá: édes fiam, kedves hercegem nagyon jó lenne, ha elmennél világgá és elvennéd a NAGY-TESTVÉR lányát feleségül, s vele megkapnád a fele királyságát és vagyonát is, mert ahogyan a gránitszilárdságú alaptörvényünk is mondja: előbb-utóbb, de mégis inkább előbb, neked kell majd engem eltartanod, mert már (miután megtiltottam) nem áll az állam a társadalombiztosítás mögött kezesként (de szerencsére néhány földim mögött ott áll), ezért a fiúnak kell gondoskodnia öregedő-terebélyesedő apjáról, amikor az vénülni kezd, úgyhogy édes fiam kerekedj föl gyorsan és keresd meg azt a NAGY-TESTVÉR lányt és vedd el ízibe. De vigyázz: „van egy vörös vonal”, amit ne engedj soha átlépni!
Mit volt mit tenni, a Herceg (aki ISTENKÉNT tekintett öregedő-terebélyesedő apjára) boldogan és lelkesen (MTi kommüniké kíséretében, amit azonnal lehoztak a vidéki lapok, a köztévének csúfolt tévé valamint a lakájmédiák, amiben tudatta országgal-világgal a nagy hírt) elindult szerencsét próbálni, (további) nagy vagyont szerezni. Amikor közeledett a Duna-menti országuk hírős hágójához fülében „még ősmagyar dal rivall”-t, egy kerek-erdő sűrűjébe keveredett, ahol bizony idegesen kapkodta fejét, jön-e valamerről egy migráns vagy egy medve (bár attól kevésbé tartott), ezért azt már nem kérdezte: „Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?”, hanem megszaporázta lépteit, mert bizony esteledett is már és a félelem átjárta vézna, de mégis volt focista testét.
Ahogyan így szaporázta lépteit, bizony isten meglátott egy kis fényt a sűrűben, arra vette az irányt, hátha jóembereket talál ott. Hát miképpen közelebb ért, meglátta a „paplakot” és nagyon megörült, mert akkor szállást, ennivalót, vizet és jó szót remélt. Illedelmesen bekopogott a faajtón, ami rögvest kinyílt és megjelent az ajtóban egy a „növendékek lelki-gondozását végző, velük rendszeresen négyszemközt találkozó” katolikus pap, akiről közismert volt, hogy levelezett is, nemcsak vonzódott a „fiatal fiúk iránt”, és aki egyszer azt írta egy levelében: „Tudod Dani, nekem ez az Achilles-sarkam”, de a pap szerencséjére akkoriban és utána sem történt semmi, még csak egy kósza darálás sem. A herceg-fiúnak eszébe ötlött öregedő-terebélyesedő király-apjának intelme a vörös vonalról, ezért lóhalálában menekülőre fogta és focista múltjára emlékezvén erőnléti futóedzésbe kezdett a sötét erdőben.
Hajnalig futott, csak futott, már rég elhagyta a Duna-menti országot, egy fertályórát megpihent egy bokor aljában, majd tovább baktatott, miközben arra gondolt: biza’ jó lenne már enni valamit, mert biza a gyomra nagy jelzésbe fogott, „ha legalább egy kis McDonald’s sült-krumplit ehetnék” – gondolta, és a zsebében pénz után kotorászva talált is 4,3 millió forintot, ezért megnyugodva, hogy ennyi biztosan elég lesz, kényelmesen, de mégis sietően bebattyogott az első útjába kerülő McDonald’s-ba, és bátran kért egy sült-krumplit. Mikor az eladókislány kimérte az adagot, foghegyről odavetette a herceg-fiúnak: „4,4 millió forint”, mire annyira futotta, hogy megkérdezze, „még egy hercegfiúnak is?”, de az eladólány válaszra sem méltatta. A herceg-fiú itt sem lépte át a vörös vonalat, hanem éhesen kiment a McDonald’s-ból, és tovább baktatott. „Legalább egy rendőrségi helikopterem lenne” – gondolta, de sehonnan nem hallatszott rotorok zúgása.
Ahogy ment, mendegélt, egyre komorabb lett, csak egy dolog vigasztalta: miatta nem rendelték be a Duna-menti ország nagykövetét raportra és legalább nem utasították ki az országból. Egyszer csak egy kisvárosba érkezett, egy kis utcába, egy nagy házhoz, amin mindenféle zászlók, transzparensek lógtak: „Szabad ország, szabad egyetem” meg „Autonómiát” és fiatal emberek látott, akik eltakarták a szájukat sárga, feltartott kezet és SZFE feliratot ábrázoló maszkkal, miközben énekeltek sok ember csápolt nekik az utcáról. Milyen kedvesek – gondolta a herceg-fiú, és beállt ő is csápolni, mert nem hitte, hogy itt az ellenzék megkezdte a 2022. évi választási hadjáratát.
Sok érdekes és izgalmas dolog történt még a herceg-fiúval, de végül szerencsésen megérkezett a NAGY-TESTVÉR várához, illedelmesen bekopogtatott, elmondta, ő bizony a NAGY-TESTVÉR lányáért jött meg a fele királyságért és vagyonért; a NAGY-TESTVÉR vakarta az állát és így szólt: Én a fiamat akarom eladni, nem a lányomat! De aztán mégis meggondolta magát, mert látta, a herceg-fiú soha nem fogja átlépni a vörös vonalat. Nem bánom, tied lehet a fele lányom, akarom mondani a lányom fel, dehogy teljesen belezavarodtam, szóval tied lesz a lányom a hozzávalókkal, ha segítesz nekem megoldani a problémámat – mondta ki végül hadarva, nem egészen tiszta kiejtéssel, a Duna-menti ország világnyelvén, mert a herceg-fiú bizony csak azon a nyelven értette a szót. Persze, hogy segítek, mert azt akarom, hogy öregedő-terebélyesedő király-apámnak legyen öregségére rendes nyugdíja – és azzal várakozóan nézett a NAGY-TESTVÉRRE.
Ő megvakarta állát, tett néhány dzsiudzsicu mozdulatot, aztán gyorsan átúszta a Volgát keresztbe-hosszába, lebirkózott egy hatalmas medvét és utána így szólt: már megvan a védőoltásunk, mégse enyhül a nyomás, egyre többen betegednek és halnak meg, mit csináljak? Csak ez a baj? – kérdezte a herceg-fiú, írjál konzultációs kérdéseket, a tanácsadóid válaszolják meg, és azt csináld! És akkor nem fogan annyian meghalni? – kérdezte a NAGY-TESTVÉR. Dehogynem, megfognak – felelte a herceg-fiú, de akkor rájuk hivatkozhatsz!
És így is lett, megkonzultálták, megválaszolták, azt cselekedték és még sokáig haltak az emberek. Viszont a herceg-fiú megkapta a lányt, a fele (lehet, hogy egy kicsit kevesebbet) királyságot és boldogan rohant haza öregedő-terebélyesedő király-apjához. Ő nagy boldogan, e szavakkal fogadta: de jó, hogy jössz herceg-fiam, most kaptam meg az ötven forintos segélyemet, az 1,2 százalékos nyugdíjkiegészítésemet, az tudod, mire elég?
És (ők) boldogan éltek, amíg …
- 10. 28. szerda
(Kép: atyasekeli-habiru)