„Diktatúrában születtem, és minden jel szerint abban is fogok meghalni” – írja az ÉS-ben Bruck András. Megjelenik a Facebookon Dr. Bodai Beáta, Palóczy Éva, Dr. Jánosi György (a Baloldali Demokraták csoportja beszélgetése alapján) írt FELHÍVÁS-a „a magyarországi demokratikus ellenzéki pártokhoz”, amelyben felszólítják őket, hogy „… egymással együttműködve forduljanak nemzetközi jogorvoslati fórumokhoz … Orbán Viktor és társai békeidőben emberiesség ellen elkövetett népírtás bűnében” kimutatható felelősségének a megállapítása miatt. Közben Iványi Gábor, lelkész; Lukács Péter, oktatáskutató; Majsai Tamás, teológus; Nagy Péter Tibor, szociológus; Szilágyi Gál Mihály, filozófus Soros Györgyöt javasolják kitüntetni a következő Nobel-békedíjjal, mert „Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez”, nem véletlen, hogy az „antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal”, uszításukkal, gyűlöletet szító akcióikkal folyamatosan támadják, s már szimbolikus, kampós orrú szörnnyé démonizálták. Debreczeni József még friss, nyomdaszagú, „Az Orbán-rezsim 2010-20??” című könyvében azt írja: „Az Orbán-rezsim bukni fog, ebben biztosak lehetünk. Ám addig keserves dolgok várhatnak reánk… De azután mi lesz?!”
A háttérben szól a Spotify: éppen Beethoven: IX. szimfóniája hangzik, még csak az első tételnél tartok.
Az íróasztalomon a könyvkupac tetején Börcsök Mária Kettészakadt Magyarország című könyve: „Nemzeti egység tehát történelmünk során sohasem létezett…” – írja könyve összegzéseként, az utószóban a szerző, csak az előző korszakokhoz képest mindig „züllöttnek, romlottnak” tűnő” jelen van, ami aztán persze történelem lesz egyszer, amikor is kiderül: kortársaink közül kik lesznek majd „tiszták, hősök, szentek” és éppen azok, akikről a legkevésbé tudjuk elképzelni. Tovább villog az internet, a legfrissebb hír: folytatódik” az egyezkedés a „baloldalon: „Ha nem lesz megállapodás, taknyos katasztrófa lesz a választáson”! – írja a HVG egy baloldali érzelmű nyilatkozó véleményét. És mindezek alatt politikai foglyokkal (is) telítődnek a börtönök: Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot már elítélték(?!), Czeglédy Csaba „még csak” előzetesben „ül”.
„ÉS” – kérdezi jogosan a barátom.
Az „ÉS” még várhat. Az „ÉS” még odébb van. Az „ÉS” majd eljön.
Mert azt egyöntetűen és egybehangzóan vallják és mondják a demokratikus oldalon: változtatni kell! De a „mit”, a „hogyan” és a „kivel” érdemben föl sem merül: csak megy a semmire nem vezető számolgatás, hogy 40, 50 egyéni kellene, meg sokan menjenek el szavazni, meg egy ütős miniszterelnök-jelölt, meg a franc tudja, talán egy jó ötlet, szlogen se lenne rossz. „ÉS” akkor sikerülhet, „ÉS” akkor jön majd a győzelem, „ÉS” akkor majd „MI” megint jövünk és akkor elzavarjuk, leleplezzük, megbüntetjük őket!
„ÉS” – kérdezi tovább jogosan a barátom, akkor mi lesz?
Mert ez nem az az „ÉS”!
Szerintem először is a demokratikus pártoknak „őszintének”, önkritikusnak (persze a mai viszonyok között már az is nonszensz, hogy egy politikai párt őszinte és önkritikus?) kell lenniük:
• be kellene vallaniuk: nem mérték föl reálisan a valós veszély-helyzetet; elfelejtették vagy nem emlékeztek(?) a korábbi Orbán-kormányzás alatt tapasztalt rombolásra, nem hittek annak drámaibb és durvább megismétlődésében; nem hallották meg az orbáni beszédek vészjósló, antidemokratikus felhangjait, és még továbbra sem hisznek a szemüknek, mi következhet még;
• elnézést kellene kérniük választóiktól, el kellene ismerniük: ők is asszisztáltak az „Orbán-rezsim” létrejöttéhez, kiépüléséhez, mert nem ismerték föl időben annak igazi arcát, majd, amikor mégis, akkor sem éltek a „kivonulás” eszközével, hanem jelenlétükkel, gyenge sikoltozásaikkal kollaboráltak és még ma is kollaborálnak, a mára már rendszerré épült „Orbán-rezsim”-mel;
• nyíltan és egyértelműen meg kellene mondaniuk a választóiknak, lehet itt bármilyen összefogás, összeborulás a demokratikus pártok között: ezek mellett a választási szabályok mellett nem lehet demokratikus választásokon legyőzni Orbán Viktort!
Azután „körül kellene nézniük”: kik lehetnek azok a társadalmi rétegek, csoportok, erők, amelyekre támaszkodva, azokkal szövetkezve ki lehetne kényszeríteni a változás körülményeinek a megteremtését, ami majd később lehetővé teszi a változás elindítását:
• a nagytőke ma nem partner, mert Orbán „megvásárolta” egyik felét, a másikat meg (zsarolással, fenyegetéssel, kivásárlással stb.) elűzte az országból;
• a pénzügyi intézmények (bankok, biztosítók, pénzügyi vállalkozások) sem, részben mert magyar tulajdonba kerültek, részben mert kiegyeztek Orbánnal, és lám, most megint az egyik legvirágzóbb ágazattá váltak;
• középosztály Magyarországon alig létezett, mára Orbán maga mellé épített, maga mellé korrumpált egy „új és magyar és nemzeti és keresztény” középosztályt, aki tudja, addig él valódi verseny és igazi megmérettetés nélkül (mert ez csak úgy tud), amíg Orbán hatalmon van;
• érdemi, a lakosság széles tömegeit elérő független sajtó nem létezik, „csak” független újságírók vannak, akik szélmalom-harcosokként írnak;
• az értelmiség egy része behódolt, másik része zsaroltan, fenyegetetten és mindemellett zavartan küzd fennmaradásáért, inkább hitegeti magát, visszajön még az Ő ideje is, csak kevesen gondolkodnak más dimenziókban;
• a civil szervezeteket Orbán gyűlölt bűnbakká, ellenséggé kreálta, de még így is akarnak, tesznek;
• eközben a nyugati világ, „Európa” – kicsit frusztráltan, kicsit feszülten ugyan, de mégis – úgy tekint Magyarországra (az „Orbán-rezsim”-re csak egy kicsit másképp), mint ahol végül is „rend” van, a tőke (a nyugati is) termeli és megkapja a profitját, az állami költségvetéssel nincsen gond, a nagy (lásd a paksit) üzletekből részesülhet, ezért nem igényel különösebb beavatkozást;
• maradnának az emberek, a kétkezi dolgozók, a nyugdíjasok, a betegek, a hátrányos helyzetben élők, úgy kb. a lakosság 60 százaléka, viszont közülük sok a nemszavazó, a félrevezetett, nem is beszélve arról, hogy „csak nem válnak populistává a demokratikus pártok” és „csak nem mi visszük majd megint súlyos adósságba az országot, mindig volt szegénység, majd kinőjük”.
És megint az alapoktól kellene kezdeni építkezni!
• Autokráciában, egyeduralomban, amikor a jogállam már szét van zúzva ugyanazokkal az eszközökkel kell élni, mint a demokratikus állapotok között?
• Miért „sikeres” mégis, a maga logikája szerint az „Orbán-rezsim”?
• Miért támogatja ma is az „Orbán-rezsim”-et több, a választáson valószínűsíthetően résztvevő szavazó?
• „Pénz, ideológia, szavazó” – mondta Orbán: tényleg ennyi?
• Mi van ebből a demokratikus oldalon?
• És vajon ezen egy jó választási stratégiával lehet változtatni?
Vagy valami mással?
A demokratikus pártok nem ezt az utat választották! Egyelőre lemondtak az alapok építésről. Ők azt sugallják: „meg akarjuk nyerni a választást”! Közben egymás legyőzésével vannak elfoglalva. Közben a szavazóik nem is igazán érdeklik őket. Közben nincs támogható, kidolgozott, kompromisszumok árán kiküzdött, „kiizzadt” ideológiájuk, nincsenek szövetségeseik, nem tudják kivel és hogyan, pénzük sincs semmire: csak nyerni akarnak.
Ezt már átéltük egyszer!
Amikor vesztettek, nem készültek föl az ellenzéki létre. A tisztességes ellenzéki létre. Most se készülnek föl arra, mi lenne, ah győznének; mi lesz azután, amikor vesztettek.
Rossz sakkozók is.
„ÉS” – kérdezi jogosan a barátom.
„ÉS” – kérdezem én is, és nincs pont a mondat végén
2017. 12. 06.
1. Disznóvágás
