Hazudj akkorát, amekkorát csak tudsz, meg még annál is nagyobbat: azt hiszik majd, hogy ez az igazság.
És, ha mégse?
Akkor hazudj még egyet, még az előbbinél is nagyobbat: azt majd elhiszik.
És, ha még akkor se?
Akkor bízd őket a magyarázó embereidre: elsősorban a ’gecizőre’, a lelkes „a keresztes lovag”-ozóra, meg a közvéleménykutatókra.
De tényleg, ha tegyük föl: még akkor se?
Akkor váltsál témát, és hazudj egy még nagyobbat!
Rendben…
2016. 08. 21.
I.
Fekete vagy fehér. Igen vagy nem. Jobb vagy bal. Diktatúra vagy demokrácia.
És, egyúttal, valamint, mindazonáltal most kizárva!
Most nincs finomítás, árnyalás; ez most nem az egyfelől meg másfelöl időszaka!
Most az egyértelműt nem szabad feloldani a megmagyarázom-ban!
Kerítést húzol vagy nem? Megalázod, eltiprod, éhségsztrájkra kényszeríted vagy nem? Gyűlölni fogod továbbra is, nem hagyod békén ezután sem, kitoloncolod vagy elgondolkodsz a dolgokon?
Hiszen immár minden napra jut egy baltás támadás. Vagy egy nemi erőszak. Vagy egy Zika vírus, amit szintén „ők” okoztak. Eddig is jutott, de most tudunk, harsogunk is róla. Van gyújtogatás is, meg késelések; ahogy eddig is voltak. Ezekről is hazudunk, mert most ez a hivatalos trendi!
Mert most rájuk lehet fogni. Még ha csak „egy percre” is, de rájuk. És akkor megint adtunk egy csapást az imperializmusnak. Vagy a liberál-bolsevikoknak. (Aztán jön is az „eredmény”: hiszen már a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is idegennek, elűzendőnek számít!)
Persze, tudom: az élet nem ilyen egyszerű. Minden relatív, viszonyítás kérdése az egész. Hogy miből indulunk ki, hogy mit tartunk fontosabbnak, hogy mit zárunk ki és mit fogadunk be, amikor döntünk. Mert van igazsága mindenkinek: a menekülőnek, a befogadónak, a félőnek, meg az elutasítónak is! De a gyűlölködőnek nincs! A kirekesztőnek nincs!
De még az erre bíztató kormányzatnak sincs!
Lehet az utcákra plakát-erdőt „telepíteni”; lehet minden TV csatornát fizetett, kék háttérű „TUDTAD?” álkérdésekkel beborítani; negyed óránként egyperces híreknek hazudott maszlagokat terjeszteni; egy-egy menetet megnyerni, de aztán akkora pofon lesz a végeredmény, amilyet szegény Harcsa Zoli kapott kubai ellenfelétől, mielőtt véglegesen elköszönt az Olimpiától!
II.
Rossz érzésem van.
Most már egyre gyakrabban. Mintha folyamatosan fejfájás gyötörne, és miden szívdobbanásomra belenyilallna. Bármit beszedhetek, bármit megihatok, a kínzó sajgás, hasogatás nem enyhül. Ez a gyógyszer nem hat!
Nem hagy békén.
Nem tudok elszakadni tőle. Pedig minden rendben van (gondolom): Rihanna is itt volt a Szigeten; 24 órában, folyamatosan megy az Olimpia, nyerjük az aranyakat szépen, sorjában; a nyugdíjam megint megjött; a gyereknek ugyan továbbra sincs munkája, de mégis tudja élni az életét. Hát akkor?
Nincs is semmi baj.
Mégsem hagy békén. Nem tudok elszakadni tőle.
Mert mi történik ebben az országban? Miért nem vesszük észre, hogy szaladunk a szakadék felé? És még boldogan is tesszük! Minden bizonytalankodás, kételkedés nélkül. Önként és dalolva. Fehérnek hazudva a feketét; élhetőnek az élhetetlent; középosztály bélinek a nyomorgót; doppingolónak az oroszt; terroristának, ha nem mieink csinálták.
És ehhez mindannyian asszisztálunk. A nevünket adjuk: vagy így, vagy úgy. Részt veszünk benne, és ezzel is legitimáljuk a legitimálhatatlant; törvényesítjük a törvénytelent!
Persze vannak, akik elől mennek, és vannak, akik ”csak” követnek.
Mert mit gondoljunk a Szili Katalinokról, a Rácz Jenőkről, az Eörsi Mátyásokról, a Persányi Miklósokról, a demokratikus politikai elit tagjairól, akikről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a megélhetésükért kell elvállalniuk az együttműködést a regnáló hatalommal. Mit lát a „hétköznapi” ember, ha rájuk néz és nem a gyerekére. És hogyan lehet hiteles az a politikai tömörülés, aki semmi kivetnivalót nem lát a kollaborálásban! Mert ugyan nem Jan Palach-ok vagyunk, 69’-ban, a Vencel téren, de azért elfogadni sem kell milliós morzsákat a hatalomtól tanácsadásért, főtitkári javaslatért.
Nem hagy békén!
Mitől lesz itt változás? Kitől várjuk a példát? Ki mondja, vagy legalább súgja meg nekünk: merre van az előre?
2016. 08. 16.
Zenebona, dínom-dánom, óriási vígasság, elképzelhetetlen mulatság zajlik mostanában a hatalom berkeiben. Fut a szekér, rendben mennek a dolgok, sehol a láthatáron egy felhő, a rendszer működik, a főnökség az Eb-n meg az Olimpián, siker, siker hátán, kell ennél több? Hát persze, hogy akkor és ezért ez nekünk jár – hallatszik mindenfelől, ahol megjelennek, megérdemeljük az idei és az elmúlt években végzett kimagasló, mindent és mindenkit elsöprő munkánkért is! Mert mi éjjel-nappal dolgozunk, teszünk a közért, a népért – így szól a rizsa, és persze közben nekünk is csurran- cseppen ez, az. Nem kell ezt szégyelleni, nem kell emiatt lehajtott fejjel járni: éppen ellenkezőleg, büszkeséget kell érezni és fogadni kell a jókívánságokat, az elismerő szemhunyorításokat, az irigy pillantásokat. Hogy közben mi történik az árok partján, az iskolákban, a kórházak tízágyas szobáiban, a cigánytelepeken, a röszkei határon megalázottakkal: az nem érdekes. Egyrészt azt kapják, amit megérdemelnek; másrészt hulljon a férgese, nem kár értük; harmadrészt mindenki tehet egy szívességet: itthon is, Brüsszelben is!
Persze azért nem kellene elbízni magunkat – mondják a józanabb, talán félősebb (ha egyáltalán van ilyen) ’hatalmasságok’, „ne mi nyerjük a legtöbbet” – szólt még, nem is olyan régen a Főnök! De ezt, az óvatosságra intő parancsot, nem olyan egyszerű végrehajtani, nem igen lehet megszívlelni, hiszen ez a hatalmon lévők természetével teljesen ellentétes parancsolat, még kérésnek sem igen tekinthető. Hiszen most van esély, lehetőség a nyerésre, a gazdagodásra, nem volt elég a gyurcsánynyocévnyomorúsága? Különben is, a franc tudja, mi lesz itt néhány év múlva. Akkor meg?
Jó, de lehetne óvatosabban is – szólal meg megint, alig hallhatóan, félénken valaki leghátulról, ne ilyen föltűnően, egy kicsit visszafogottabb is lehetne mindenki, mást is oda kéne engedni a bödönhöz, legalább néha-néha, nagyritkán.
Meg se hallják: hiszen a Főnök engedi, csinálja ő is, hát akkor?
Persze trükközni, takargatni, palmírozni kell; az se árt, ha másnak látszunk, mint akik vagyunk!
Szóval: álarcosbál!
Föl a színes sapkát a fejre, sarkantyús csizmát a lábra, íj a kézbe, pattanj a lóra: már nem is olyan vagyok, mint eddig. Csak az a gond, hogy nem elég egy maskara, nem elég csak egy álruha, álarc: más kell itthon, más külföldön; más otthon, megint más a parlamentben; aztán másképpen kell szólni a VIP páholyban és másképpen, amikor a kopaszokat kell eligazítani.
Szóval: álarcosbál az élet!
Itt van például ez a Tóni gyerek! Meddig kellett gondolkoznia, míg kitalálta ezt az elektromos aláírást, vagy mi a csodát. Hogy így minden könnyebb: még fizetni is, meg uniósan is, átutaltatni a pénzt. Briliáns ötlet, meg kivitelezés. Most meg itt akadékoskodnak az irigyek: minek, fölösleges, minden úgyis rendben lesz találva, nem kell arra pénzt költeni, hogy a Polt-apparátus rámozduljon.
Álarcosbál!
Mert van Olimpia is. Meg pályázat is, meg csinnadratta, nem kicsi: nagy! Annál csak a pénz a nagyobb, amit el lehet síbolni. Hogy Görögország az Olimpiába rokkant bele, hogy Brazília még előtte van, de már nyögi: úgy, ahogy van, le van az … Sokat lehet kaszálni, akkor? Meg aztán a Főnök imádja a megnyitókat megnyitni.
Akkor: álarcosbál!
Mert népszavazunk! Ugyan értelmetlen, meg fölösleges, de ebben is sok pénz van: reklám-pénz, mehet a komáknak, már a Simicskát is kilöktük a buliból, úgyhogy sokkal több marad nekünk. Baromira jókor jött ez az Olimpia: tölteléknek nagyon jól kitölti a két reklám és a két egyperces hír közötti szüneteket. Hogy az emberek üvöltenek, hogy nem élvezik az Olimpiát, hogy követhetetlen és szakszerűtlen a riporteri munka, ki nem szarja le, ha büntetlenül lehet csinálni.
Szóval: álarcosbál!
Csak így tovább!
2016. 08. 12.
gondoltam, és mondtam apámnak, mikor hazaérkezett 1960-ban Rómából, az Olimpiáról. Apám megsimogatta a fejemet, meleg szemekkel rám nézett és azt mondta: erősödjél, ügyesedjél, szeresd meg a mozgást és a küzdelmet, a fáradozást, legyen ebben örömöd, aztán majd meglátjuk.
Akkoriban egyébként mindenki az akart lenni, nem katona, vagy vadakat terelő juhász, mert a sport volt a kiemelkedés, a kiválasztódás igazi (egyetlen?) útja. És a rádiós, tévés közvetítések révén ekkortájt kezdett kézzelfoghatóvá, elérhetővé és valóságossá válni az Olimpia. Rómából még csak néhány óra, emlékszem: Horányban a kocsmában volt az egyetlen TV készülék, az egész falu ott toporizált a készülék előtt, én meg nem mertem megszólalni, hogy az egyik közvetítő az én apukám, a másik meg a Vitray. Aztán Tokiót már a rádióból hallgattam, a vízilabdát, délelőtt, a gyakorlati foglalkozáson a gyárban, éppen tanultuk volna a reszelés tudományát, de mi elbújtunk és hallgattuk Szepesit, aztán este megnéztük a tévében, hogy tényleg olyan izgalmas volt-e. Mexikó sem volt kutya, apám néha fölhívott bennünket, egyszerre nem tudtunk beszélni, csak fölváltva, mert neki kellett kintről kapcsolgatnia, hogy most ő küldjön hangot, aztán mi. De erről már Vitray is írt. Aztán München, a zsidó sportolók legyilkolása, néhány házzal mellettük, aztán Balczó. És sorolhatnám végig a közvetett élményeket.
Azok a gyorsan elillanó, mégis felejthetetlen hetek egész életemre szólóan meghatározók voltak és maradnak. A megnyitók, a sok ismeretlen és egzotikus ország, a sok színesbőrű sportoló, a sok mosoly, a láng megérkezése és föllobbanása, majd két hét múlva az eloltása. Olyan szép volt az élet, volt remény, bizakodás…
Persze volt más is, mert Moszkva, Los Angeles már a durván, nem is belopódzó, hanem berontó politikáról szólt (érdekes, 1936-ban, Berlinben nem volt olyan finnyás a világ politizáló elitje). De aztán megint „kiegyenesedett” a világ, jöttek az újabb szép olimpiák.
És most? Rió? Miről szól? Mit üzen? Reményt vagy reménytelenséget? Transzparenciát vagy korrupciót? Tisztaságot vagy doppingolást? Egymásra utaltságot vagy a kiválást? Gyűlölködést vagy szeretetet?
Mintha más lenne a szándékolt üzenete az olimpiai eszmének, a Ríoi szervezőknek és az Olimpiáról hírt adó „hivatalnok bürokratáknak”. Mintha nem a Béke, a barátság, a sport népeket összehozó ereje lenne a fontos, hanem megint a napi politika, a napi hidegháborús őrület az iránytű a jól megfizetett bértollnoknak, tudósítóknak, riportereknek.
Persze nem lettem olimpiai bajnok.
2016. 08. 11.
(bocsi: elmond)
Teljesen váratlanul, derült égből villámcsapásként érte a levél a reaktivált Héder Barnát. A levél írója és feladója macskakaparásos és a könnycseppjeitől elmosódott rovásírással közölte az olimpiai műsorok felelős irányítójával, hogy vallomást akar tenni! Rádöbbent: ezentúl (onnantól kezdve) tiszta, doppingmentes vizet kell öntenie a pohárba; mosnia kell kezeit és a fogát is; és meg kell újulnia, mint a magyar focinak, kézilabdának, meg a baloldalnak. A HAZA és Orbán Viktor is, most ezt kívánja! Megtörten jelenti a műsorok aktuális vezetőjének, hogy nem bírja tovább a nagy facebookos nyomást, meg amit az apai múlt öröksége jelent, a nemzeti oldal vállaira rakott terhéről, a nemzet jövője iránti elkötelezettségről nem is beszélve.
Ezért olyat tesz, amit még életében nem tett: bevallja és visszamenőlegesen is vállalja.
Tovább nem tud és nem is akar átlépni a saját árnyékán, mert már beborult az ég (igaz, még nem Felcsút körül), ahogy beborultak a szerbek is a kormányos-nélküli ketteseknél 2000 méteren, több hajóval vezetve a magyarok előtt, és így a mieink – a magyar riporter kárörvendező röhögése mellett – vigaszágra jutás nélkül kerültek a középdöntőbe.
Szóval bevallja. Akkor és ott elromlott a súgó gépe, becsődölt a transzcendentális meditációs képessége is, így a jelek sem jöhettek onnan, ahonnan eddig mindig jöttek. Ezért maradt a jó öreg rutin, meg az előzetes eligazításokon elhangzottak, meg az, ami a vérében, a tudatalattijában, meg a Magyar Idők vezércikkében és nem utolsó sorban Bayer Zsolti írásaiban van. Nem volt akkor és ott, mellette semmi leírt és kötelező sillabusz, kiskáté, de még az idézeteinek a gyűjteménye sem. Ez az igazság: azt mondta, ami benne van, és úgy, ahogy érezte; meg, ami ki kívánkozott belőle.
És bevallja azt is: Ő bizony se nem buta, se nem agyalágyult, se nem hülye; Ő bizony figyeli, és ezért tudja is, mitől döglik a légy. Még csak utasítás se kell, ráutaló magatartás se, Ő bizony ’érti’, hogy mikor keresi a kéz a labdát és ezért le kell fújni a csúf szabálytalanságot. Persze tudja azt is, hogy van olyan is, hogy a labda pattan a kézhez, főleg, amikor a mieinkről van szó, ezért ezt nem kell befújni, észre venni!
Úgyhogy: nem kell itt „Orbán gonosz kezét látni”, kontraszelekciót észlelni.
Ez már az ’újbeszél’, a ’kacsabeszél’, az antagonímia orwelli világa kezdete!
2016. 08. 08.
Megy az OLIMPIA!
Emlékszem 1960-ra, Rómára, Vitray közvetít, Parti János 1000 méteren kenuban, nála először nem lett aranyérmes, mert a helyszíntől negyven kilométerről közvetített és az angolnyelvű guide-riporter nem Partit látta győztesnek, mentségére 7 centi volt a különbség. Mi ezt otthon néztük, hallgattuk: akkoriban a szobában nyolcan-tízen tolongtunk, családtagok, szomszédok a kisképernyős, alig látható TV készülék előtt. Ahogy Hofi később mondta: „a János beevezett a szomszéd bal fülén, aztán győztesen jött ki a jobbon, ennyit láttam az az egészből”. Aztán Szepesi 64’-ben, Tókióban: „lőjjjj Dömötör, lőjjj… nem lő… nem lő…. lőjjjjj góóóóóól”. Aztán 72’, München, Balczó, Onyiscsenko, a terrorakció, a felejthetetlen közvetítések: Vitray, Gyulai, az ’öreg’ Knézy. Mindent megnéztünk, meghallgattunk!
Akkoriban Vitray, Szepesi hangja a siker hangjai voltak, úgy hozzátartoztak az eredményekhez, hogy mindenki azt hitte: ők is tevőleges szereplői a tusnak, a célszalag átszakításának, a háló megrezdülésének.
És ma?! Ma is megy az OLIMPIA!
Az ifjú(?) Knézy nem lehet ennyire hülye, csak, ha mondják neki: akkor meg megérdemli. Vitray a 400 vegyes előtt mindig tudta, mert megkérdezte, hogy mi fog történni: ki lesz és mennyivel elől a pillangó után, aztán mellen mi fog történni. Mindig tudtuk, ahogy hallgattuk, hogy van-e és mennyi esély nyerni: ha az utolsó hossz előtt csak egy testhossz a hátrány, megnyeri – mondta akkoriban Szécsy, és úgy is lett. Most meg, az ifjú titán: mondogatja az ötvenes részidőket, meg a ritmusról, a frekvencia(?) fontosságáról hadovál, meg hogy mi van a fejben, meg nem bírja vagy mégis, meg hogy most négy magyar úszik, a negyedik szlovák: aztán, csak lesz valahogy. Meg politizál, meg kiszól, vagyis kiszolgál. A régiek: közvetítettek, pedig az az átkosban volt, a Szovjetunió árnyékában történt, a pártközpont figyelő szemei és fülei előtt, nem az orbáni demokráciában…
Aztán meg ott van az a másik, aki ott téblábol a pást mellett, a soha nevet nem szerző riporter, talán csak valakinek a valakije, most éppen interjút készít:
• nyertél?
• nyertem
• vártad?
• vártam
• tudtad?
• tudtam
• örülsz?
• örülök
• az ország figyelt, érezted?
• éreztem
• akkor elengedünk, öltözz át az eredményhirdetéshez…
Megy az OLIMPIA!
Zajlik a közvetítés, a műsor. 10 perc vízilabda, aztán 1 percben a hírek; megint 10 perc kerékpár, aztán 1 perc TUDTA; aztán 10 perc szakértői háttérbeszélgetés, majd 1 percben a terrorelhárításokat-elhárító- szakértő-kommunikátor elemzése a tájfunok és a terror összefüggéseiről; aztán megint minden kezdődik elölről!
Megy az OLIMPIA!
2016. 08. 07.
Becsszóra „nem értem a művelt ellenzéki politizáló közönség (a továbbiakban MEPK) tombolását” nem értő, általam nagyra tartott, neves szerzőt (a továbbiakban ÁNTN Sz.). Persze értem, bár ne érteném, csak nem tudom: meg tudom-e néki magyarázni azt, hogy miért nem. Arról nem is beszélve, hogy utána mi lesz…
Adva van a DK, akarom mondani Demokráciák Szövetsége nevű szervezet, amiről ÁNTN Sz. tud, és ami akár minden, demokráciát tisztelő és kívánó polgárnak is tetszhetne. Persze lehetne ez a szervezet akár jobb, akár bal, akár szélsőséges szövetség (vagy a nemzetközi labdarúgó bírói testület) is. Évek óta itt dolgozik E., amiről E-n kívül, persze sokakkal együtt ÁNTN Sz is tud. Az elmúlt években több hír is megjelent a magyar sajtóban a szervezet működéséről, értékeléseiről, a magyar kormányhoz fűződő, nem felhőtlen viszonyáról. Nos, ebben a szervezetben megürült a főtitkári szék, ami üresen nem maradhat, ezért diplomáciai úton fölkérték E-t, hogy foglalja el a megüresedett széket. A szék elfoglalására vonatkozó javaslatot akárki földi-halandó nem tehet (ahogyan ez például a magyar Alkotmánybírósági beadványoknál is van), erre csak kormányoknak van joga – ahogyan ezt ÁNTN Sz-en kívül, sokan mások is tudják.
Nos, a jelek és E. elmondása szerint a diplomáciai állomány megtette javaslatát E-re, mert a nagy tisztogatások után is maradt még igazi, hozzáértő szakértő az apparátusban! Persze ÁNTN Sz. szerint a „brutális” tisztogatásról a MEPK nem tud, hogy mért nem, azt ÁNTN Sz. titokban tartja, illetve Selmeczivel szólva egy képzeletbeli „csak”-kal elintézi. Mintha a nagy népi hurrával övezett, több éven át zajló tisztogatásoknak (kirúgtatásoknak, megszégyenítéseknek, ellehetetlenítéseknek, megalázásoknak és megaláztatásoknak) a MEPK nem lett volna tevőleges résztvevője: akár cselekvően, akár szemlélődően vagy ne adj isten elszenvedően. Hiszen itt élünk mindannyian, a MEPK is, ÁNTN Sz. is, E. is: tudjuk, mi történik, hol és miképp’.
Ebben, a hazánknak nevezett kis országban ugyanis a dolgok nyíltan, egyértelműen, semmit sem palmírozva történnek: a lopások, az asszonyverések, a demokratikus intézmények megszüntetései, a kisvasut-fölépítése, 20%-ok zsebbe-dugásai, 10 milliók átadásai, a „mindent folytatunk ugyanúgy” kihirdetése.
A kinevezésekről nem is beszélve! ÁNTN Sz. biztos tud mondani olyan kinevezést az elmúlt évekből, amikor a teljesítmény, a tudás, a szakismeret, az emberi és a szakmai múlt volt a kinevezés indoka; mert én csak ellenpéldát látok: kegyenceket, múlttal nem rendelkező sihedereket, házibarátokat és masszőröket, egyetemi szobatársakat és szobatársnőket, futsal-játékosokat, akiknek egyetlen érdemük a föltétlen lojalitás volt! A NER megalkotása és üzemeltetése óta ez mindig így volt! A kinevezett és a kinevező közötti egyezmény arról szólt: Ők kineveznek, megvédenek, csinálj, amit csak akarsz, de ne kérdezz, ne ellenkezz, ne legyenek skrupulusaid, és akkor tiéd a Kánaán!
Eddig mindig! Most már több mint 6 éve. Ugye, kedves ÁNTN Sz., Te is így látod, legalább is így olvastalak eddig.
Persze túl kell(ene) élni, át kell(ene) vészelni, a gyereket föl kell(ene) nevelni, amihez élni, keresni kell! Ezért (el)ba@ottan nehéz a vékony pallón egyensúlyozni és átmenni: nem kollaborálni és mégis túlélni, utólag nem leköpve magunkat.
Ezért én nem hiszek E-nek, Gy-nek, ÁNTN Sz. sem: nem kell főtitkárságért kuncsorogni, az különösen nem „hömpölygő folyamatos több százezres tüntetés Budapest utcáin”!
2016. 08. 05.
• Fideszes vagy?
• én, dehogy
• akkor nem mész el nemet mondani Brüsszelnek, ugye?
• hát, nem is tudom, ezek a migráncsok: büdösek, meg jönnek és jönnek, meg már 300-at is megöltek közülünk, meg az asszonyaink és lányaink, meg a Zsinagógáink is veszélyben
• azér’ a pápával értesz egyet, hogy „Ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is”, ugye?
• hát, nem is tudom, talán a ’fölháborodottnak’ (háborodottnak) van igaza, hogy „A pápa esze el van menve…”, mert a kettő még sem ugyanaz, mert a megkeresztelt még se megy el Szaúd-Arábia fővárosába, egy bevásárló központba fölrobbantania magát,
• azér’ drónokról szétlőni, fölrobbantani ártatlanokat; évek óta sátor-lágerekben, áldatlan állapotok között bezárva, minden remény nélkül tartani milliókat se keresztényi magatartás, ugye?
• hát, nem is tudom, azok nem is emberek, maradjanak csak ott, ahol vannak, minek jönnek ide
• de az árokpartján mégse hagyjunk magyarokat, ugye?
• hát, nem is tudom, olyan magasak az adók, meg másnak is élnie kell, szóval, ha ennyire futja, akkor akár…
• de ennyi szép, új stadionra, budapesti olimpiára, vizes VB-re talán akkor még sincs szükség, ugye?
• hát, nem is tudom: a reklám, a hírnév, a világ csodálata, ahogy ránk néznek kívülről, minden pénzt megér
• de büntetőeljárást indítani a járdafestők ellen, az azér’ mégis csak ciki, ugye?
• hát, nem is tudom: minek avatkoznak bele a nagyok dolgába, mi keresnivalójuk van ott
• de azt azér’ nem gondolod, hogy a Gyurcsány részegen…
• de, de de, különben is: mit zargatsz itt engem mindenféle marhasággal, a jót vedd észre, hogy milyen szép kék a „TUDOD”-reklám háttere, hogy a Hajdú Péterék kibékülnek, hogy nemsoká’ ’eurónk’ is lesz, meg hogy minden héten kimegy a Rendőrség megvédeni az Iványiék egyházát, és azt is értékeld, hogy milyen szépen nő a fű, meg télen lesz tüzelő is a Liget fáiból…
2016. 08. 03.
Bűnügy-erőszak
Késelés a Rákóczi úton
Budapest, 2016. augusztus 2., kedd (MTI)
– Három embert megkéselt egy ismeretlen férfi hétfőn,
késő este Budapest VII. kerületében, a Rákóczi úton
– közölte a rendőrség kedden reggel.
A jelenlegi információk szerint a tettes zsebkéssel
támadt áldozataira, akiket könnyű sérülésekkel
szállították kórházba a mentők.
A kerületi kapitányság felfegyverkezve
elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást
ismeretlen tettes ellen
– tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
bja \ gkp
MTI 2016. augusztus 2., kedd 8:45
Most ennyit tudunk.
Mi, egyszerű halandó, magyar emberek. Nincsenek képek, a hírportálok némák, nem ontják a véres, megrázó részleteket, a sokkoló, megdöbbentő híreket. A 888.hu oldalán unalmasan világít a reklám: „TUDTA? A bevándorlási válság kezdete óta ugrásszerűen emelkedik a nők elleni zaklatások száma Európában.”
A tények ismertetése még odébb van.
Most Szijjártó Péter meséit kell olvasgatnunk: „Hát, Brüsszel ugye egy város, és megmondom őszintén, sajnálom Brüsszelt és a brüsszelieket, hogy úgy tűnik, mintha közvetlenül nekik üzennénk… Mert ha Brüsszelben az ember eltéved akár két utcát, akkor már az életéért kell futnia. És nem túlzok, én már voltam ilyen helyzetben… Akkor még nem volt ilyen migráció”.
Szóval megkéseltek három embert a Rákóczi úton, a Ferenciek terénél a híd felé vezető oldal tele mentőkkel – írta egy olvasó. A késelés nem Miskolcon, nem Ózdon, még csak nem is Brüsszelben, a no-go zónában történt!
Persze most már migráció van. Az az átkozott vándorlás: Délről, meg Keletről, a rohadt életbe’.
Persze most csak ennyit tudunk.
„Hétfő este 10 óra körül az Astoria és a Ferenciek tere között … információink szerint egy nagyobb csoport külföldi társaság (nagyjából száz fő) között kezdett el valaki késelni, három embert megsebesített” – szól a hír.
Valaminek kellett történnie: az MTI is lehozza a hírt, igaz reggel, de lehozza.
Meg azt is, hogy egymillió emberre 2016. első negyedévében 2155 menedékkérő jutott Németországban. Hozzánk, egymillió lakosra 693 ember jutna, mármint menedéket kérő. „TUDTA? A bevándorlási válság kezdete óta Európában több mint 300-an haltak meg terrortámadásban.” – bombáz a falról a plakát, minden csatornán, minden órában a TV reklámspot.
És, ha mégse történt semmi? Ha nem is volt ott nagyjából száz ember? És még csak egy kiskés se?
És közben Rogán Antit leöntötték joghurttal…
2016. 08. 02.
Nem megyek el szavazni október másodikán!
Ezért nem is érdekes, hogy mit válaszolnék, egy ilyen kamu, hazug, riogatóan uszító kérdésre. (Akkor se, ha Szél Bernadett tudja a választ, mondja is, de lehet, hogy mégse megy majd el?!) Mert nem az a kérdés, amit Orbán Viktor meghirdetett, (emlékeztek, akkor, amikor a kopasz verőlegények Pálffy Ilona segédkezésével, alkotmányellenesen próbálták megakadályozni, hogy egy valódi, a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kérdés kerüljön beadásra: apropó, mi van a kopaszokkal Polt Péter Fidesz-barát Főügyész?), hanem az, hogy van-e bennünk, magyarokban: Fidesz-esekben és nem Fideszben nem hivőkben, egy fikarcnyi emberség, vagy nincsen.
Erről. Semmi másról.
Minden más: duma, mellébeszélés, lárifári, elterelés, blabla, hamuka – szóval, hülyítés!
„Korszakváltás történik.” De nem azért, amit a Mandiner vendégszerzője sugall, hogy az exponenciális népességnövekedés és „a személy- és információmobilitás együttállása” kumulatív, durva, beláthatatlan következményekkel fog járni.
De nem!
A népvándorlás, a migráció, a menekülés nem az ok: az már a következmény! Az elképesztő egyenlőtlenség(ek) kialakulásának, növekedésének a következménye. Annak, hogy az egyéni jövedelmek, vagyonok növelésének már nincsenek – se önként vállalt, se államilag szabályozott – határai, nincsenek erkölcsi korlátjai sem. A gátlások is már régen megszűntek: mert semmi nem elég, semmi sem elég drága; akinek van, az még többet akar, aztán még többet; mert most szabad a pálya, ez itt a szabadverseny (??) küzdelme; „Beethoven fiam, süket vagy?”. Mert aki kimarad, aki lemarad, aki nem bírja (mert gyerek, szülők, beteg, kimaradt az iskolából, rossz tanárai voltak, vagy csak egyszerűen „vidéki” és nincs benn a brancsban), annak annyi. Az megy a lecsóba. Vagy tőlünk Angliába! Afganisztánból, Szíriából, Afrikából meg nem is hozzánk, hanem Németországba.
Vedd már észre: nem a bevándorló (kivándorló) miatt nem lesz munkahelyed, a gyerekednek iskolapadja, apádnak (neked) nyugdíja: az már most sincs, vagy alig!
A vándorlás – amióta a világ – folyik, rendületlenül: hol erősebben, gyorsabban; mikor kevésbé. Többezer éve! Megállíthatatlanul! Ha épülnek kerítések, ha nem.
Ha szerkeszt a Fidesz és Orbán (ál)kérdéseket, ha nem!
Szóval: NEM MEGYEK EL!
2016. 07. 29.