Ma megint egy ilyen nem örömös nap van, pedig minden adott lenne, hogy ne így legyen: szép, esős vasárnap van, nem is esik, csak csöpög odakünn (ezt a szót most tanultam a „Drága Mamától”), a Pintér Attila bácsi vezetésével délután meccs lesz a Tv-ben, és mégis. De hát eszembe jut a tegnapelőtti egyik iskolai óránk, amit most mindenképpen meg akarok írni, mert nagy tanulságul szolgálhat majd mindenki fiának széles e faluban.
Szóval az úgy történt, hogy az irodalom órán a Vera néni, akit nagyon szeretünk (persze csak mi, akik ’másképp’ nézünk a világra, akik nemcsak a magyar nemzeti kulturális íróságokat, hanem más – nyugati és északi és déli és keleti és persze magyar – olvasnivalókat is meg akarnak érteni), azt mondta, hogy ma a ’Walesi bárdok’ című balladáról fogunk beszélgetni. Tovább a folytatáshoz
Vélemény kategória bejegyzései
Kitömött barbár
„… Aki azzá válik, aminek születik, az pusztán csak ember marad: lehet jó ember, derék ember, becsületes ember, még boldog ember is, de kizárt, hogy emember váljon belőle. Aki úgy viselkedik, ahogy azt elvárják tőle a családban, az osztályban, kasztban, amelybe beleszületett, nem emember, és nem emember az sem, aki nem jelleme csodálatosan véletlenszerű egyszeriségéből vezeti le a cselekedeteit, hanem isteni parancsra, eleve elrendelésre, sorsra, családra, nemzetre, hazára mutogat. Az ememberséghez emberfeletti erőfeszítés szükséges…”
Péterfy Gergely: Kitömött barbár Kalligram, 2014.
Megnyitó…
Ma nagy veszekedés volt az osztályban. Ilyet még nem láttunk, amióta ebbe az osztályba járunk. Történt pedig az, hogy az L pont Simon Lacika, az egyik viktoriánus csemete, akinek az apukája már nagyon sok posztot írt a Facebookra és sok posztot is betöltött már az orbánkormányban, ja, meg hosszú, 18 éven felülieknek szóló verset is írt már, átadott megint valami „Zsibáru-kereskedést, zsibit, keleti zsibvásárt”, vagyis bazárt, amit mégse nem lehetett még használni. Pedig a második megnyitón is nagy volt a zsongás, ragyogás, hacacáré, fölhajtás meg sajtó és médiajelenlét. Még egy igazi főpolgár is megjelent, a Tarlós Pista bácsi is és hozzászólásba fogott éltetni a nagyszerű pillanatát az életének és ócsárolni a „nem örülőket”. Az egyik, viktoriánus Tv, az, amelyik híres a híreinek a gyors bemondásáról meg a helyszínelésekről, akart csinálni az L pont Lacika ősével egy kérdezz-felelek játékot, de nem barkohbát. Azt az igen, nem, is játékot ugyanis a Tv-ben nem szeretik, Tovább a folytatáshoz
Rezsicsökkentés…
Ma megint nagy öröm érte az osztályt, mert a Lázár Jani bejelentette, hogy „Jön, jön, jön az állami rezsicsökkentés” megint, ez most kettes lesz, nem osztályzat és nem is a villamos, mert az csak árvízben nem jár a József Attila szobra mellett. Szóval megint rezsizünk egy jót, mondta az ofő, mert ezt mindenkinek ismernie kell, mert nélküle, mármint a rezsicsökkentés nélkül, ugyebár nem gáz a gáz, pedig az most még jön Oroszországból Ukrajnán keresztül. A Gőgös Zoli rögtön fölpattant a padjából, hogy „Hatalmas blöff az állami rezsicsökkentés”, mert ez nem más, csak egy közpénzforrásokból finanszírozott, álságos és aljas pártkampány, amit leplezni kell, mint a Szabadság téri kőmonstrumot. Erre a nagyhangú video nézegető, a Szilárd, a Németh azt mondta, hogy a Janinak, mint mindig most is igaza van, még akkor is, ha Tarlós Isti szerint nem is mindenható, ezért ezt írjuk be az Elektronikus Naplóba is, még ha az most nem is működik, mert renoválják felújításilag. A Gabika meg azt mondta, hogy ezt meg kell írni minden szülőnek levélben, mert a szülők nem olvasnak imélt, mert azt se tudják, Tovább a folytatáshoz
EGYMÁSRA UTALVA
EGYMÁSRA UTALVA
I.
Én is gondolok valamit
Te is gondolsz valamit
Ő is gondol valamit
Mi is gondolunk valamire
Ti is gondoltok valamire
Ők is gondolnak valamire
Együtt: semmire…
II.
Én is kitalálok valamit
Te is kitalálsz valamit
Ő is kitalál valamit
Mi is kitalálunk valamit
Ti is kitaláltok valamit
Ők is kitalálnak valamit
Együtt: semmi…
Rabszolgák kórusa…
A Robi ma lelkendezve jött be az iskolába, ilyennek azóta nem láttam, hogy beborították az arcát piros pattanások a növekedéséből kifolyólag befolyásolva. Ez őt nagyon zavarta, pedig nem kéne, mert a Gabinak, a Selmeczinek és a Szijjártó Pityunak is piros az arca, sőt a Matolcsy Gyurinak még a segge is. Szóval a Robi lelkendezve mesélte, hogy tegnap ott volt egy bulin, ahol egy szökőkút is folyamatosan csobogott, ráadásul jó hangosan, hogy ne férjenek el az emberek a téren és ne hallják egymást, de ők odaálltak a vízsugárhoz és akkor az abbamaradt, és ezért ők, mint Mózes szárazak maradtak. Ezt ugyan nem értettem, mert Mózesról csak azt tudtam, hogy kőzúzó volt. De mindegy: nekem se nem kell mindent tudnom és értenem.
Tovább a folytatáshoz
Gondolkodók….
Iskola 2014.
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 63.
Nekünk nem volt gólyatáborunk. Mi rögtön kezdtük az iskolát. A Robi azt mondta, hogy hallotta a Class FM-en, hogy az ELTE táborában megszexeltek egy csajt, aki pedig nem is akarta a sexet. Ez már nem is először történt meg ilyen táborokban, de ez eddig még nem volt publikus meg nyilvános, és nem is ütötte át az ingerküszöböt. Meg különben sem zavarta a tábort megszervező előkészítőket, mert ők jól akarták bevezetni a gólyákat abba, hogy mi lesz majd még az egyetemi évek alatt. A Robi azt is mondta, hogy jókat lehetett röhögni a sebestyénbalázsékon, mert humorosra vették a figurát, kevésbé érdekelte őket a csaj baja, inkább a műsor. A Robi nem szeret következtetéseket leszűrni a dolgokból, mert nem egy politikus költő alkat, mégis megjegyezte, hogy ez eléggé gáz lehetett a csajnak. A Semjén gyerek hallotta, amit beszéltünk és rögtön közbehadovált, hogy szerinte mit lehet várni egy ilyen bölcsész-bagázstól, inkább tanulnának ki egy rendes lakatosszakmát, vagy cipőfelsőrész-készítőnek mennének el inkább. Ez az eredménye annak, hogy még nem ütött át egészen a keresztényi szellem és szemlélet a magyar iskolákon. Erre a Robi megjegyezte, hogy fogja be a száját, vagy inkább meséljen a gyerekrontó plebános haverjairól, akik büntetlenül csinálhatják kisded játékaikat, még föl is kenték őket. Ezt ugyan nem értettem, de a Semjén elkullogott a Lázár Janihoz susmotolni.
Tovább a folytatáshoz



