Archívumok

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…

Bizony-bizony, „csapataink harcban állnak” kedves, hamarosan szavazó polgártársam, bár az is lehet, hogy már ez a megszólítás is kiveri a biztosítékot a ma már tizenegy parancsolatot vallóknál, akiknél mostanában „bajtársnak, egy vérből valónak” kell megint hívni az igazi, nem kevert mély-magyarokat.

Mert háború van, mondják ők, s ha mondják: háború van, akkor az van. Merthogy 1187. október 2-án Szaladin, Egyiptom és Szíria uralkodója elfoglalta Jeruzsálemet és ezzel okot adott a III. keresztes háború megindítására, amelyben bizony Géza (igaz: csak trónkövetelő) herceg 2000 fős magyar serege is részt vett. Most ugyan Jeruzsálemet nem foglalta el senki, de „csapataink (mégis és megint, „nemtomhol”, de) harcban állnak”.

Vajon kik ellen?

Úgy tűnik könnyen és ízibe találtatott számos ellenség, és már sorolják is: a keresztes háborút megvívó franciák, németek leszármazottai (persze csak az eltévelyedett, liberális utódokról van szó), ők a brüsszeli-libcsik; aztán a keletről menekültek tömegei, azaz a migráncsok; ki ne hagyjuk, a Soros, azaz a SOROS; és „természetesen” a legfontosabb, a belső ellenség, azaz mindazok, akik nemhogy nem tapsolnak a sikeres kormányunknak és a VEZÉRÉNEK sikerei láttán, hanem még csak az alvezérek telefonszámait sem ismerik (lásd a házmester Kövér kiszólását), ők pedig az idegenszívű magyargyűlölő „internaczionalisták”! A zsidók most talonban vannak, bár időnként róluk is el-el hangzik ez-az, biztos, ami biztos emlékeztetőül, figyelemfelkeltésként egy-egy „régi nóta, hírhedt nóta”, lásd a háziállat-lövő teológus (???) legutóbbi gegjét, a „Sneider&Bauer”-t.

Hát akkor, ha ellenség is van, utcai harcosunk is van, méghozzá „faluról jött”, aki megrendül néhanapján, amikor szembesül a nagy szeretettel, ami felé(je) irányul; akkor háború is kell! Az ellenség tehát megvan, a Vezér iránti szeretet is; a harci kedv buzog; a fegyverek újak és egyre újabbak, már a gyerek is célra tart néhány iskolában; a haza védelmére garmadával jelentkeznek „önkéntesek” (vagy ki tudja) katonának; a próbákon, a „hadgyakorlatokon”, ami általában a Groupama Arénában zajlik a szlovákok és a horvátok elleni válogatott meccseken és más, magyar-érdekeltségű versenyeken már egészen jól megy; de hát kicsik vagyunk, porszemek, ez nem elég!

Valami több, valami más is kell! Világpolitikai tett kell!

És lőn, a Vezér – látva európai partnerei habozását, tétovaságát, hazai gondjaikkal való bíbelődését (mintha az elmúlt évszázad harmincas éveinek az Európájában lennénk) – támadásba megy át: pozícióba hozza magát, mint aki az európai kereszténység legfőbb védelmezője; aki Európa DNS-e; átveszi a régről ismert (fasiszta) beszédmódot, gátlástalanul parolázik és támogatja szélsőjobb (levitézlett, bukott) fasisztáit; miközben alamuszi mosollyal és „udvarias” (értsd: otromba) modorban átveri őket: megfúrja a néppárti elnök-jelöltet, hazardírozva sakkozik a Brexittel, Trócsányi (elvtárs) jelölésével provokálja a megválasztott elnököt, majd Biztosnak jelöl egy olyan munkatársat, aki – de ezt majd vagy meglátjuk, vagy nem.

Mert a Bővítési Biztos nagy lehetőség a további „sz@rkavarásra”, újabb és újabb partnerek, szövetségesek szervezésére, „egységbe-tömörítésére! Aztán majd meglátjuk: mert „… jőni fog, ha jőni kell,/ A nagyszerű halál…”

Hát: ha ez kell neki, nosza…

2019. 10. 02. szerda

A KONGRESSZUS…

I.
– Apu, mi az a pártkongresszus?
– Hű, kisfiam már ilyen dolgok is érdekelnek téged? Nagyon örülök, te egy igazi politizáló-közéleti gyerek vagy már!
– Apu, hagyd a rizsát: mi az a pártkongresszus?
– Az a párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve.
– Aha, és akkor a kongresszus összeül és tanácskozik és dönt?
– Igen, fiam.
– Na de apa, mi, amikor „kongresszust” tartunk…
– Ti, fiam, milyen kongresszust?
– Amikor összeülünk és összeállítjuk a csapatot, hogy ki fog szombaton az osztály-meccsen játszani, az a mi kongresszusunk, előtte már hétfőtől megy a bruszt, a balhé, hogy ki-hol játsszon és mit, a Lajos mindig összefog előtte a Gergővel, a Gyuri meg a Pistával és a végén szavazással döntünk, haláli izgi, de aztán mindig megegyezünk és lenyugszunk.
– Nagyon jó, ez most honnan jutott eszedbe?
– Hát néztem a közvetítést a Fidesz kongresszusáról, ennyi jókedvű, vidám, jóllakott kövér öregasszonyt meg vénembert még nem is láttam együtt: ezek azt sem tudják, mi a vita, csak tapsoltak meg hurráztak meg röhögcséltek: biztosan hónapokig készítették elő és szervezték, azért lett ilyen…
– Nem fiam, a Fidesz-ben mindenki egyirányba húz, azonosan gondolkodik, nem tévelyedik el, összefogva menetel és tapsolja az elnöki kinyilatkoztatásokat!
– Értem én, apu, de akkor minek a kongresszus?
– Azt én sem tudom…
II.
– Árpád!
– Igen, FŐNÖK!
– Minden elő van készítve?
– Minden, FŐNÖK!
– A Nézőpont mérése is?
– Természetesen, hétfőn jelenik meg, nyílni fog az olló!
– A többiek beszédeit láttad?
– Javítottam is egy kicsit, különösen a birkózóét!
– Helyes.
– Ki mondja majd: „erősödő falvak, városok, Tarlós István főpolgármester és kerületi polgármesterei munkájának köszönhetően Budapest a dualizmus időszaka óta nem látott mértékben fejlődő, immár világszerte csodált főváros”?
– A Gergő!
– Nagyszerű!
– És viccelni is fog?
– Persze: „Molotov-Ribbentrop-paktum”-ról fog beszélni, meg Gyurcsányról is!
– Jó, de ÉN akarok a középpont, az origó lenni!
– Természetes, FŐNÖK!
– Szilárd, mit mond?
– Arról mesél majd, hogy „az európai politikai döntéshozók között még mindig többségben vannak a bevándorláspártiak, akik az embercsempészekkel és „Soros ál-civiljeivel” közösen mindent megtesznek, hogy bevándorlókkal árasszák el kontinensünket”!
– Rendben, a többieké nem érdekel.
– Értem, azoké is rendben.
– A Fradi-meccset nézni akarom!
– Rövidítünk akkor, FŐNÖK!
– Nem ENGEM!
– Dehogy!
– A tapsokat se!
– Dehogy, majd a többi tölteléket.
– Akkor megbeszéltük…
2019. 09. 30. hétfő

(Novák Katalin képe)

 

A LESAJNÁLÓ…

Nézem egyre öregedő, mélyen barázdált arcát, középen elválasztott őszülő haját, a már kopaszodó fejét, idegesen ránduló kezeit, az asztalon dobol ujjaival; ahogy tokája kilóg nyitott ingéből és teste előre dől, hasa nekifeszül az asztalnak, hogy várja a kérdést, ami ott van előtte is a papíron. De adni kell a látszatra, ezért jön is az udvarias kérdés és rögtön rá a frappáns válasz is. Mert gyorsan kell válaszolni, ez is aranyszabály, nehogy a hallgató elbizonytalanodjon a megszólaló magabiztosságában. Minden megy a maga útján, semmi különös.

Aztán arca gunyorossá, szinte „ördögien” alamuszivá válik, sunyi vigyorba torzul és kimondja: „látom a hangfelvételt, ahogy csetlik-botlik, lassan megsajnálom Karácsonyt”. És ebben a mondatában benne is van minden: ahogy gondolkodik, ahogy látja a világot, ahogy lenézi a másikat, hogy csak Ő tudja és persze irányítja a dolgokat, ahogy megveti és nem veszi emberszámba ellenfeleit.

Most ez kell, gondolja, most ez a taktika: bemutatni, hogy nem ellenfél. „Szó-csöve” néhánynapja egy klímaharcos kislányról mondta lekezelően, lenézően: beteg. A főpolgármesterre most (még) elégnek tűnik annyi, sajnálatra való. Hát akkor gyerünk, mondjuk, hogy már „sajnálom”. Semmibe sem kerül, jót röhögnek majd az „övéi”. Ahogy szoktak.

Mert amikor kell, akkor egész pályás letámadást vezényel; ha az kell: tigris lesz; most ennyi kell (csak), gondolja.

Most „megsajnálom” – mondja.

A lesajnáló…

  1. 09. 27. péntek

 

HARAGSZOM…

Biztos megint nőtt a vérnyomásom.

Csak ez lehet az oka. Korábban is, amikor magas volt, állandóan ideges voltam, mindenen felkaptam a vizet. Igaz, akkor még pénzért dolgoztam, nagy volt mindig a stressz, a nyomás rajtam. Az teljesen érthető volt.

De ma, mi a franctól?

Szép kertes házban élek; kajára mindig futja; befűthetek, ha szükséges; az internet és a kábeltévé – időnként akadozva, kimaradozva, de – megy; nem győzöm a könyveket kiolvasni; rokonok, barátok jönnek-mennek; néha-néha unokázgatok is: akkor miért?

Régebben legalább tudtam, hogy kire és miért vagyok mérges. Akkor arca, neve volt a haragomnak és ezért adott volt a lehetőség levezetni a feszültséget: hiszen „csak” annyit kellett tennem, hogy kibeszélem vele az „ügyet”, megvitatom vele a „problémát”, aztán jöhetett az enyhülés, a föloldódás.

De ma?

Most kire vagyok mérges, most kire haragszom?

Hiszen az „értelmes”, nem gyűlölködő harag érzelmi-tartalmi kapcsolatot jelent; lehetőséget föltételez a közös hangra, értelmezésre és azon keresztül a megoldásra is. Haragudjak a jót és szépet hazudó politikusokra, akik nem tesznek mást, csak napról-napra gerjesztik a gyűlöletet?! Akik egy hamis virtuális világot mázolnak a szemünk elé?! Akik krumplival, illegális bevándorlók látomásával vásárolnak szavazatokat?! Akik vigyorgóan rezzenéstelen arccal lopnak, csalnak, hazudnak és ezt büszkén a „pofánkba” vágják, hogy még nekik ezt is lehet?!

Rajtuk túlléptem. Őket már kiröhögöm, őket legfeljebb kiröhögtetem. Mást (most még) nem érdemelnek.

Akkor kire?

Arra a kétmillióra, aki ezt az uszítást, gyűlöletkeltést kritikátlanul „beszopja” és szavazatával lehetővé teszi?! Ha legalább homogén tömeg lenne, de nem az! Hiszen vannak közöttük nyertesek, haszonélvezők, akiknek a „telezseb” mutatja a gondolatot, a „helyes” irányt: lakájok ők, nem többek, dörgölődzők, akik azonnal szélirányba állnak majd akkor is, amikor megváltozik a széljárás! Élősködők, nem többek.

Hát akkor a kétmillióból azokra, akik reggeltől estig robotolnak, güriznek, föl se néznek a munkából, hogy meglegyen a „betevő”?! És örülnek az alamizsnának is, mert annak is van helye és közben nem látják: ”bűn, öngyilkosság, lelki restség,/ mely, hitetlen, csodára vár,/
nem elegendő, hogy kitessék:/ föl kéne szabadulni már!”?!

Ők se azok!

Akkor mégis kikre?!

(Közben pittyeg egyet a notebookom és megjelenik a hír: Karácsonyról „kiszivárgott” egy felvétel, amin…, de azóta már törölték, viszont a kormányszóvivő szükségét látta beszélni róla, hogy a baloldal egy maffia…)

Szóval kire vagyok mérges, kire haragszom?!

Rád, barátom, Rád, aki bár látod, hogy mi zajlik és miért, aki bár hallod és tudod a bajt, a gondot, mégis a csöndet, a csöndedet félted, a még élhető világod óvod, mert azt hiszed, Téged nem ér(het) el, Téged nem tapos el és inkább befogod a szád és lefogod a kezem és beleolvadsz a mindennapok örömeibe, szépségébe, ami Neked (még) megadatott. Rád haragszom, Veled pörlekedem, mert (még) visszaszólsz és ledorongolsz engem, hogy „minek, meg te sem vagyok más, ha tehetnéd, szívesen részt vennél a buliban, a táncban”, és én még válaszolok neked, bár már egyre gyengébben, halkabban, bizonytalanabban.

Akkor marad a háziorvos, a belgyógyász. Meg a gyógyszerek. Talán egy kis konyak is.

2019. 09. 26. csütörtök

A SZIJJÁRTÓ…

Megint megszólalt. A keresztény ország külügyminisztere. Mint külügyminiszter, aki külföldön, nemzetközi fórumon megszólal: „természetesen hazabeszélt”, a fideszes választópolgárokhoz szólt. Ne csodálkozz: választás közeleg! Harcba kell hívni a híveket. Azt meg leghatékonabban – ahogy arra a meghalt tanította őt –uszítással lehet. Hát akkor uszított. Ahogy szokott.

A 61. Egészségügyi Világgyűlés (World Health Assembly) a migránsok egészségéről szóló 2008. évi állásfoglalása felhívja a kormányokat, hogy a politikák és programok révén támogassák a migránsok egészségi helyzetét, és „nemzetiség, életkor, vallás, állampolgárság vagy a faji alapon történő megkülönböztetés nélkül” mozdítsák elő az egészség, a betegségmegelőzés, és a migránsok ellátásához való „egyenlő hozzáférést a nemzeti jogszabályok és gyakorlat szerint”.

Más szavakkal: biztosítani kell(ene) mindenkinek (az illegális bevándorlónak is!) az adófizető állampolgárokkal azonos egészségügyi ellátást.

Szijjártó szerint nem! Mert az nem keresztényi magatartás! Ja. ezt nem mondta, erről (most) hallgatott. Ez elfogadhatatlan – mondta a külügyér futsalos, mert elfogadhatatlan.

Mindenki értse, ahogy érteni véli.

Mert rohadt ellenzék, civil, sorosista: akik be akarnak telepíteni, le akarnak bontani, zavart akarnak kelteni.

Értitek? Ugye értitek.

Közben imádkoztatnak gyerekeket a parlamentben az ilyeneket mondó vezetőkért…

2019. 09. 24. kedd

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „VÁLASZTÁSOK” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Anyú monta tegnap, hgy választás lesz, ha az isten is így akarja, de hát én tudom, hogy az nem szol bele az ijesmibe (se). Ezt a zárojeles trüköt láttam valahol, hátha it is jólessz. Szóval mostantól szabad a hiriges haragos balhézás mindenütten, különösen az utcákon meg a tereken sőt föl lehet mászni a villanytartokra is meg a mindenhová. Ot lehet a véleményt kinyilvánitania aki csak akarja, meg az ellenkezőjét is. De jó bejelenteni joelöre, mert akor kijön a rendörség is szirénázva meg ha kell nekik, akor jól fölöltözve maskarásan védöbe burkolva.

Na most aszt kel tudnia a tanárnéninek, hogy Magyarországon van egy nagyon nagy Párt, az viszi a bankot meg a talont is, a töbiek, meg mindent amit lát, a töbiek mégcsak nem is futnak a közelébe senem. Ez a nagyon nagy Párt a FIDESZ, majdnem ojan a szine, mint a liverpulé meg a barcáé, de lehet, hogy forditva, mert ök akartak a magyar FIDESZRE hasonlitani. Ez mindegy is, ugyis mindenki halgason a szivére, bár az a dal ma már nem oké. A FIDESZBEN ojan nagy emberek vannak, hogy csak na, például a Németszilárd bácsi, aki anyit eszik, mint egy falu, de neki kel is, mert épitkezik csepelen és aki épitkezik anak kel a kaja meg a pénz, egy csarnokja lesz neki, ahol birkozni is lehet talán meg enni biztosan meg VIP szoba is lesz (de ezt nem tudom, hogy mi a csoda, bizton ot lehet egymásnak meg a papnak vagy valakinek aki jön oda nézni, gyóni a mecsek elöt). Meg aztán ot van a mindig mérges balyszos házmester ember, csak most nem jut eszenbe a neve, de nem baj a tanitonéni biztosan tuggya. Aztán van a legnagyob is, aki mindent tud, mindent elöre megmond, asztán az vagy bejön vagy nem, de akor is bejön, ezér a FIDESZ a legnagyob. A töbiek mostan oszefogdosták egymást kezileg és az jöt ki belöle, mai kijöt, majd meglásuk. Nekem asztán mindegy, bár aszt monta a Lali, aki a legokosab a fiuk közöt, de még a lányokat is beszámitva, hogy ez most fontos választás lessz, mert amig kevés a tanitonéni meg bácsi meg orvos meg segéj, addig it nem lessz job élet, meg mi se fogunk töbet tudni. Nekem asztán édesen mindegy, elég amit tudok, még néha sok is, mert csak zavar az a sok minden, ami kavarog a fejembe és nem tudom rá a válaszokat, mert ha kevesebet tudnák, akor nem zavarna. Lehet, hogy a Lalinak mégis igaza van?!

Már megint sokat irtam szerintem.

Géza

2019. 09. 18. szerda

A Tanító bejegyzése: Géza, ha legközelebb ötnél több helyesírási hibád lesz, nem fogadom el a fogalmazásodat…

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „KERESZTÉNY SZABADSÁG” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Bevezetés:
A maji napokban Orbán viktor magyar ember, aki mostan a legnagyob magyar (bár kicsi), aki monta eztet a dumát nemrégibe, mert neki kell nagyokat mondania, mert a ronaldónak is kel mindig újab és újab golókat lönie, hogy ő legyen a legjob az europai kiválasztáson azaz választásokon.

Tárgyalás:
Nekem a Petőfi Sándor jut az eszembe, aki ojat irt egyszer: szabadság-szerelem a kettö kell neki, kár, hogy akor még Orbán viktor nem élte magát, mert akkor a Petőfi biztos aszt irta volna, hogy keresztény szabadság-keresztény szerelem kell neki, de akkor már az Orbán viktor nem élne ma és akkor mi lenne velünk, akik nemzetileg is magyarok vagyunk? De szerencsére él. Ide tartozik nekem, hogy ojan is van, hogy keresztény Magyarország vagyunk, bár eztet nem egészen értem, mert az osztályban nem tudom ki keresztény, ki nem az, de biztos vannak ijenek is meg ojanok is, akik nem azok, akkor az és akkor aki nem az annak ez nem az országa, vagy mi? A Petőfiröl jut eszemben, hogy mi van akkor, amikor előb jön a szerelem és asztán már hiába a szabadság, mert már nem él akkor. De eszt csakugy irom. Mert aszt a verset nagyon birom. Külömben sokat filoztam a keresztény szabadságon és nagyon tettszik nekem, mert akkor lehet mindenre használni a keresztény határozot vagy jelzöt, ezeket mindig keverem, de ez most nem érdekes a tárgyalás szempontjábol nézvest. Szoval akkor lehet keresztény sport, meg keresztény autovezetés meg keresztény olvasás meg keresztény minden. Nagyon okos ez az Orbán viktor, jóhogy enyi okoságokat tud mondani. Az is jo, hogy megmagyaráza a viktor a gondolatyát, hogy mit is gondolt amikor aszt monta keresztény szabadság, mert aszt monta késöb, hogy ne csináljanak vele ojat, amit ő nem akar és akor ő se csinál majd ojat másokkal amit nem akarnak, de lehet, hogy eszt nem pontosan igy monta, de valami ijesmit. Eszt szoktam én is modani a Gyuszinak, amikor jol megverem, hogy igy jár ha elkezdi, bár akkor még nem kezte el a verekedösdit, de elkezdhete volna, tehát lyogos volt az ütésem. Amikor verekszem és én nyerek, akkor keresztény szabadnak érzem magam, de amikor engem püffölnek akkor nem, ezt nem tellyesen értem, de nekem senem kel mindenhez értenem. Hogy elkápprásztasam a tanitonénit elolvastam az interneten, hogy van egy másik ajatolah is (majd megkérdem a Lalit, aki mindig nagyon okos, hogy mi az az ajatol), aki szintén ijesmiket mondot mint a viktor, de mégsem pontosan idészte őtet, mert mesze él tölünk.

Befejezés:
A Petőfi aszt is irta, hogy bántya őtet egy gondolatféle, hogy a párnák köszt fog elhalni, mert aszt nem akarja, ugyhogy énse akarom. Ezér megyek ki az udvara verekedni egy jót, hogy keresztény szabad legyek. Persze ahoz megkel vernem a Gyuszit.

Lajos

2019. 09. 18. szerda

MI JUT ESZEDBE AZ „ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKRÓL”…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

Tennap estve ment a tévé a fal mellet, én meg röviden belenéztem a híradóba, amiben épen egy klapek mondta nekem, hogy vigyázak megint, mert jönek az idegen betolakodni akarok. Melette ült egy másik nagyon okos faszi, aki megmagyarázta eztet. Ojanokat mondot, hogy csapatostúl jönek majd, hozák a batyulyukat meg a feleségeiket is, s körötük ojan de ojyan szag lesz, hogy ahozképest a szarszag csak smafú. Meg hoznak még bacikat meg mindenféle vírúsokat is, amiket otthagynak majd az uccán.

De mi ébren leszünk és megismerjük öket. Aról ismerhetjük meg öket, hogy idegenek lesznek. Aszt sem tuggyák majd megmondani, hogy merre van a vécé, ezér nem foglyák megtalálni asztat és oda csinálnak az uccára.

Jó lesz majd vigyázzni a lányoknak, mert mostanától már nemcsak a magyar férfijuk támadásától kel majd az uccán tartaniuk, hanem az idegenesekétől is. De hát a magyar férfjué mégiscsak másmijen, nem igaz? Anyú is montta, hogy a szomszéd fűve sokal szeb és apu nagyon idesé lett hirtelen, de eztet nem értettem akor. De mostan se.

De nemcsak eztet nem értem, mert az osztájunba van egy lány, akinek ojan vékony szemei vanak, de nagyon jofej, sokat nevet és vel nevetünk mink is ojankor, pedig ő sem magyar, csak egy idegen, de ez ojankor minket nem érdekel és továb röhögcsélünk.

Aztán még aztat senem értem, hogy miaz az, hogy idegen, mert elöször mindenki idegen, asztán meg ismerös lesz, amikor öszeismerjük egymással és kiderül, hogy ők is jófejek, mégha keskenyeb is a szemük. Meg mostanában a pap bácsi is ojanokrol mesél nekünk, hogy felebarátság meg efélék, és én nem értem a másik felét, de minddegy, nekem sekel mindenhez értenem.

Mindenesetre nagy keritésre adtuk a felyünket, amiket épitetünk a határra meg a házunk köré, bár ot már volt egy, de nem ár az ovatóskodás.

Remélem ennyi elég lesz a tanitonéninek.

Gyuszika

2019. 09. 17. kedd

PÁRHUZAMOS…

(Magyarország, 2019.)

Csak a jó                                   Csak a rossz
Minden jó                                 Minden rossz
Majdnem minden jó               Majdnem minden rossz
Jó                                                Rossz
Azér’ vannak jó dolgok is        Azér’ vannak rossz dolgok is
Nem is olyan jó                        Nem is olyan rossz
De még lehet jó                       De még lehet rossz
HURRÁ                                      HURRÁ

2019. 09. 15. vasárnap

MEGINT LE FOG SZAKADNI…

A helyesen válaszolók között kisorsolunk egy Bayer összegyűjtött írásait tartalmazó, mandinernél megjelent kiadványt.
2019. 09. 12. csütörtök

Tegnap – már nem először – leszakadt az egyik könyvespolcom: nem bírta a terheléses „kiképzést”.

Tragédia!

Reggel lepakoltam róla és az alatta levő két polcról a könyveket, leemeltem az ingadozó és cserbenhagyó lapot, kifúrtam a beletört tiplimaradékot, a kitisztított lukakba belekalapáltam az új tipliket és visszaraktam a helyére a polcokat.

Eddig megvolnánk – súgtam magamnak: és most?

Több ezer könyvem van, hát persze: a hetven év, az hetven év. Sokasodtak, Gyűltek, „szaporodtak”, (ahogy a „fogamban az idegen anyag”), mostanra már betelt minden hely, zug, sarok.

Nincs mese, nem úszom meg: selejtezni kell.

De melyiket „dobjam ki”? Hiszen mindegyikhez köt valami: amikor kinyitok egy könyvet, már emlékszem hol, mikor, miért olvastam, hol ültem, kivel beszélgettem róla. Nem is könyvek „ezek”, az életem részei: kidobhatatlanok…

Simogatom, szagolgatom, lapozgatom „őket”, eltelik egy óra, aztán még egy…

Hm: megint le fog szakadni…

2019. 09. 14.