Beszélgetést álmodtam…

– Zoli, te vagy
– én vagyok, Lacikám
– kéne nyugodtan beszélgetnünk egy zajmentes helyen
– gyere be hozzám, ne aggódj, a gárdistáim mindent ellenőriztek
– de ha bemegyek hozzád, tudni fogják, hogy bementem hozzád
– már akkor tudták, amikor gondoltál rá, úgyhogy ne rinyálj, semmi baj nem lesz, gyere, megiszunk egy kisfröccsöt
– vigyek szódát?
– nem kell, az is van a hűtőben
– akkor jövök
– várlak, leadom a neved a VI.-os kapunál, ott gyere be, annyit mondjál, hogy tanácsot adni jössz, de nincs szerződésed és akkor nem kérdeznek rá a pénzre
– …
– beszélnünk kellene a jövőről
– én is azt gondolom
– ez már eléggé gázos
– egyre romlik a helyzet
– már a kibeszélés is mindennapos
– nem látszik az irány
– az erő még velünk van
– de a kulacs már nagyon ürül, és egyre kevesebb az új kulacs is
– pedig a főnök úgy csinálja, mint eddig
– látom, de ezek a legújabb kori ötletek már nagyon nyögvenyelősek: internetadó, megyematrica, a nyomorgóktól sincs már nagyon mit elvenni
– mert friss „víz” azért mindig kell
– de így, már az én gyomromat is megviseli
– még szerencse, hogy nem nekünk kell kiállni, megvédeni
– de gond van, amikor megkérdezik
– én is inkább csak a baráti médiákat fogadom
– a főnök is egyre kevésbé hallgat ránk, már nem is tudom: mikor beszéltem vele utoljára
– viszont az ifjú titánjainkkal nagyon elszaladtak a lovak
– megzabolázhatatlanok
– a lovak?
– is, de főleg a „Pasa Parkosok”, pedig még ott a seggükön a tojáshéj, igaz, ilyenkor a legveszélyesebbek meg önveszélyesebbek, még ránk is hozhatják a bajt, szóval nagyon aggódom
– kéne valamit tennünk
– Merkel előtt, vagy utána?
– várhatunk az üzenetre is, de nehogy túl késő legyen
– mit legyen: vele vagy nélküle?
– sokan szeretik
– sokan meg már nem is hisznek neki
– még mindig minden tőle függ
– de már csak ő hiszi, hogy tud a vízen járni
– nem hallgat ránk sem, a józanabb öregekre, meg ez a háborús retorika is
– eddig bejött
– ez az: eddig, de már mindenkit idegesít
– szóval, mi legyen
– Merkel előtt, vagy utána…
2015. január 10.