MÁR NEM AZ ÉN DOLGOM – „CSAK” ELSZENVEDEM,

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

ahogyan az a kidobott esernyő is az ágon…

 

Nem kérdeznek már: se innen, se onnan.

Nem „érdekes” a véleményem.

Ahogy a tiéd sem.

Nem érdekes: hogyan élsz és miből; mit kezdesz azzal a „sok szabad” időddel, amid legalább van; vannak-e még kívánságaid, céljaid és erőd hozzá. hogy elérd.

 

Én olvasok.

Nézem a híreket.

Most például az MNB infláció-ellenes küzdelméről a Kuti-Koroknai tanulmányt, hogy föl kell tőkésíteni az MNB-t, ami költségvetési feladat.

Az MNB Alapítványai más ügyek.

Az idei várható veszteség a GDP 2,5-3 százaléka körül lehet.

A várható költségvetési térítési összegeket majd öt évre elosztva (miért írtam elsőre az „elosztva” helyett „elsózva” – t) fizetjük majd.

Zakson.

A kötelezettség az kötelezettség.

Jöhetnek majd a Schadl és társai.

 

Jól van ez így.

Engem nem kérdeztek.

Mi közöm hozzá.

Nem vagyok én sem MNB elnök, sem pénzügyminiszter, a „Legfőbb Ügyész” sem.

Te sem.

Csak fizeted.

 

„Utoljára 2009-ben érzékeltek a mostaninál nagyobb gazdasági romlást a magyarok” – olvasom a Medián kutatását.

Semmi összefüggés nincs az előző hírrel.

Mi köze van a gazdasági romlás „érzékeléséhez” az MNB-nek vagy a kormánynak?!

A migránsoknak, Brüsszelnek, Sorosnak, Gyurcsánynak van – olvasom a Vargát, a Lázárt, meg a neve sem érdemes megjegyzésre minisztereket.

Különben sem kérdeztek.

Kit érdekel(ne) az én véleményam.

Már nem az én dolgom!

 

Mi lesz az új nyugdíjasokkal?

Hát a mai nyugdíjak értékállóságával?

A nyugdíjasok hitelezzenek majd tovább az államnak?

És a gyógyszerekkel, ha majd a gyógyszerkassza kiürül?

És az Atlétikai Stadionnal, ami a VB-re épült, amikor vége lesz a VB-nek (és haza mentek a legények)?

Nem az én dolgom.

Nem kérdeztek.

Téged se.

Csak fizesd.

Nyugodtan te és én biztosan „elkótyavetyélnénk” – ugye?!

Hát biztosan ezért nem kérdeztek téged sem.

Eldöntötték maguk közt: neki erre, amannak arra, Ő ezt vegyen, amaz azt – a közpénzedből!

Minek olvasok ilyeneket…

 

Nem kérdeznek már: se innen, se onnan.

Nem „érdekes” a véleményem.

Ahogy a tiéd sem.

Ahogy annak a kilökött rossz, szakadozott, sok esőtől megvédő esernyőnek is mindegy, már nem az ő dolga…

  1. 06. 15. csütörtök

 

 

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük