Nézem a videót.
Egy Magyarországon élő, kilencvenegynéhány éves, sváb-magyar nagymama visszaemlékezését.
Mosolyog és mesél.
A mosolya oly’ ismerős.
Békés és megértő.
„Ungrisch” – meséli, mert magyarul „akkor” még nem tudott.
„Disznót is vágtunk, de mi nem rizzsel, pirított zsemlyével töltöttük meg a hurkát, mennyei volt!” – és ragyog a szeme.
A grófnál dolgoztak a testvér-fiúk, meg szakmát is tanultak!
Ő a Balaton mellé került, egy zárdában tanult.
Az ötvenes évek elején megszűnt a zárda, megkezdődtek a kitelepítések.
A család szétszóródott: volt, aki sohasem jött vissza.
Ők „csak” a szomszéd faluba kerültek, ismerősök mindenütt, segítették egymást.
Továbbra is mosolyog és mesél.
Volt takarítónő, zoknit- kesztyűt varró, dolgozott kántorként is.
És énekelve mutatja!
Aztán jött a család.
Mosolyog és mesél.
A XX. századról.
A förtelmesen borzalmas századról.
Nézem a videót.
Egy Magyarországon élő, kilencvenegynéhány éves, sváb-magyar nagymama visszaemlékezését.
- 02. 08. csütörtök
(Kép: Maria Mendes)