(csak egy „öreg”)
Nézem a képet.
Lisszabonból.
Kinn ül.
Az utcán.
Az „öreg” a reggeli kávéját issza.
„Csak” egy reggeli kávét…
Nézem a képet.
Az „öreget”.
Aki óvatosan nyúl a csészealjhoz.
Sapkában, pulóverben-kabátban, kordnadrágban.
Neki hűvös van.
Hátát – éppen, hogy – a falnak.
Ül a sámliján.
A kávé mellette az „asztalán”.
Az elmaradhatatlan reggeli kávé…
Nézem a képet.
Az „öreget”.
A falakat is.
Az utca köveket.
Már(a) öregek, omladozóak – olyan régiek azok is.
Mégis.
Élnek…
Nézem a képet.
Tegnap délután-este „kerti-bulin” voltam.
Összejöttünk.
Néhányan.
Férjestül, feleségestül.
Ki ezér’, ki azér’ hiányzott.
Hatvannyolcasok.
Akkor végeztünk.
A gimiben.
Csöndesen (a fülünkben a hallókészüléket a maximumra csavarva) , mélázgatva-emlékezve beszélgettünk.
Mi „félszvakból” is…
Nézem a képet.
Az út (még) fölfelé tart!
Az öreg már „úgy tartja a bal-kezét” .
Mi mindenről beszélhetne az a kéz!
A kegyetlen és mégis csodálatos XX. századról: a szerelmekről, háborúkról, a holokausztról, a mindig újrakezdésről, rólunk…
Nézem a képet.
Lisszabonból.
Kinn ül.
Az utcán.
Az „öreg” a reggeli kávéját issza.
„Csak” egy reggeli kávét…
- 05. 26. vasárnap
(Kép: Ann Angelidis)