„Becsület megvédve. Imádkozunk Varga Barnabásért!”
(Orbán Viktor)
Posztoltak.
A kormány tagjai.
Se.
A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.
Se itt, se ott.
Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…
Megint nem jutottunk be.
A tizenhatba.
Pedig a magyar kormány is összeült a VIP-lelátón.
Még a Csányi is ott volt.
Az „egyszer volt, hol nem volt” elnökasszony nem ott ült.
Viszont a „levitézlett” feleség ott virított.
A volt férje – a gyerekekkel – máshol.
Megint nem jutottunk be.
A tizenhatba.
(Pedig előtte mit is nyilatkozott a Dominik: „Menjünk, ameddig csak lehet, és a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés…”.)
De most sérült volt.
Annak idején mindig „az a hülye akác, az!” volt a hibás, a kapufa, ahogy Hofi mondta.
Ma az angolok meg a Ronaldo.
Ők lettek a „hülye akác-ok”.
Megint nem jutottunk be.
A tizenhatba.
Korábban („64-ben) bronzérmesek voltunk.
Igaz, akkor nem volt tizenhat csapat.
Se lelátós, jakuzzis, VIP szektoros stadion se – Felcsúton.
„72-ben „csak” negyedikek lettünk.
Aztán 2016-ig bakfitty volt a nevünk.
Aztán megint jött nekünk a Kánaán: ’16-ban 13-dik; ’20-ban 20-dik; most 18-dik helyre futotta.
A VB-kről most nem írok.
Minek.
A „Darts-vb”-re se jutunk ki…
Megint nem jutottunk be.
A tizenhatba.
Pedig alig van közöttük NB1-es futballista.
A többség nem itthon tanulta a szakmát, nem itthon nevelkedett érett focistává,
Külföldön váltak PROFIKKÁ.
Másrészük „honosított-magyar labdarúgó”, bár van köztük olyan is, akinek tolmácsolni kell, amikor interjút ad egy magyar riporternek.
A hazaiak olyan profisok.
Egy részük innen is, onnan is.
Jól érzik magukat.
A bőrükben.
Én-te-mi „le vagyunk xa.va”.
Nem jól van ez így…
Megint nem jutottunk be.
A tizenhatba.
Pedig szurkoltam nekik.
Tényleg.
Pedig – ahogyan a kokárdát is – elvették tőlem a szurkolás örömét-bánatát.
Mert csak „Ő, ŐK” a magyarok…
Ma még nem posztoltak.
A kormány tagjai.
Se.
A csöndesedő, Brüsszelbe költöző sem.
Se itt, se ott.
Csak vak komondorok ugatnak mindenfelé…
- 06. 27. csütörtök
(Kép: printerest)