dr. Radnai György bejegyzései

TWITTER NOVELLÁK (5.)

Kezdetben nem is látszott, aztán egy picit megduzzadt, elkezdett növekedni, láthatóvá vált a védőburka is, ami előbb kicsit kizöldült, később hosszan megnyúlt és akkor szétnyílt és belőle kibomlott a lila-színű virága, ami ellepte az egész fát.

Három nap múlva mind lehullott…

2019. 03. 28. csütörtök

Hova mentek – kérdezte nővéreit a kisfiú a Pest-megyei falu vályogházában, csak a szomszédba, addig állj ide az ablakhoz, nézd ahogy mindjárt jövünk. A kisfiú fölállt a sámlira az ablak elé, odanyomta orrát az üveghez, és három óra múlva a párán át meglátta, hogy jönnek vissza.

18 évvel később Ő lett az apám.

2019. 03. 29. péntek

Bezárt, lecibálta a kabátot, lerúgta a cipőket, a nadrágját, a cipőtartóról leemelte szürke, a fenekén már megnyúlt cseh tréning-gatyáját, belebújt, kiment a konyhába sörért, mindezek után rádőlt a kanapéjára, fölsóhajtott: végeztem.

Elővette Proustot és olvasni kezdett…

2019.04.02.

Van még egy órám – gondolta és kinézett a napsütésbe; de szép, kár, hogy nem hallhatom a madarak csiripelését, ábrándozott tovább; a kutyám is biztosan elnyúlva fekszik a lábtörlőn.

Az aneszteziológus közben beszúrta a tűt és óvatosan megnyomta a fecskendő dugattyúját…

2019. 04. 02. kedd

Hajnalban már sivítva kapott a cicihez; aztán a 2×2 józanságát tanulta; tízóraira fölvette a munkát; ebédidőben megismerkedett a lánnyal és elvette; ebéd után már együtt tolták a babakocsit; délután elkezdett lassulni az idő; estére minden csoszogóssá vált.

Éjjel eltemették…

2019. 04. 10. szerda

És a lányok megkapták a porcelán babát. Apjuk este azonnal elvette tőlük és éjjel megint anya hozta őt haza részegen a kocsmából.

’44 egyik napjától, a lányok kis sárga csillaggal a ruhájukon Ilonka néninél bujkáltak, ő bevitte őket a szobába, ahol a nagy karosszékben meglátták.

2019. 04. 18. csütörtök

ÉGÉS!

Két napja kigyulladt a párizsi Notre-Dame katedrális, de az egyszerű magyar és mindig Fideszre szavazó emberek még mindig nem nyugodtak meg, mert az „elemzők” sem tudnak még ésszerű, megnyugtató magyarázatot adni az események okait, várható hatásait illetően: vajon mi lehetett és lehet a háttérben?

Ezért most mi, a kormányhoz és személy szerint a Ma Élő Legnagyobb Magyar Vezérhez (MÉLMaV) is mindig hű média összefogtunk, félreraktuk a hírverseny a sokszínűség, a bátorság, „a hallgattassék meg mindkét fél” követelményeit és időt, (köz)pénzt nem sajnálva utána mentünk a dolgoknak.

Ezért stábunk otthonában, a Párizstól 1533 KM-re lévő Nagygécen kereste meg Bözsi nénit, hogy mondja el ő is mit látott, mit tapasztalt. Amikor megérkeztünk, „Na heló, röfik” közismert üdvözléssel köszöntünk be, majd rámosolyogtunk a ház úrnőjére, aki rögtön megismerte stábunkat és azonnal megértette: honnan fúj a szél!

  • Aranyoskáim, csak nem választás lesz megint?
  • Lesz az biza’, Bözsi néni!
  • Akkor megint előbb jön a nyugdíj? Csak el ne költsem, mert akkor soha nem lesz vége a hónapnak!
  • Nem a nyugdíj miatt jöttünk.
  • Kár. Aztán hogy van az a jó ember, tuggya, az, na, mongya má’!
  • Az Orbán Viktor?
  • Az, hogy egyem a zúzáját.
  • Virul!
  • Akkor jó.
  • Hanem Bözsi néni, mesélje el: hogyan élte meg a nagy tüzet?
  • Hű aranyoskáim, nagyon megrendültem, de éberen figyeltem mindent, ezér’ azonnal észrevettem, amikor az első lángok fölcsaptak a szomszédban, hogy olyan fehér-turbános, gyanús emberek ólálkodtak a szomszédban…
  • És mit csináltak?
  • Hosszú csövet kaptak két kézre és a cső hirtelen megvastagodott és elkezdte köpni a vizet, de olyan sugárban, hogy az azonnal beomlasztotta a tetőt. Mondtam is magamban: ezek biztos idegenek, nem ismerik a víznek a nyomását!
  • Aztán mi történt?
  • Mi történt volna, bejöttem a házba és megnéztem a Zsolti gyereket, tuggya, azt a híres házi-szarvasra lövő vadászt, aki elmagyarázta nekem a tüzet, de egy szót se értettem belőle, mert mindenféle tragikus szimbóleumokról beszélt, pedig a szomszédban nem is voltak szimbóleumok.
  • De bizony voltak, Bözsi néni, voltak; igaza volt Semjén miniszter úrnak, aki azt mondta: „Én ebben egy tragikus szimbólumot látok.”
  • Igen? Az volt a tűzben? Na ne is mongya, persze lehet benne valami, mert a kutya is megijedt és beszaladt a házba izibe, bújt az ágy alá, még csonttal se tudtam kicsalogatni.
  • Na látja, mégiscsak lehet abban valami, amit az Árpi kitalált két nap után és a Zsolti szájába adott: „Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk. Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet és nem csak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.”
  • Hát, ez már döfi, hogy maga milyen szépen beszél, de én a Zsolti szájába inkább pálinkát öntöttem vóna, azzal jobban járt vóna!
  • Aztán Bözsi néni, milyen emlékek fűzik a Notre-Damehoz?
  • Mihez, aranyoskáim?
  • A Notre-Damehoz!
  • Az mi a fitty-fene, olyan királykisasszony-féle?
  • Hát ami leégett, amiről az előbb Bözsi néni is beszélt.
  • Én? Dehogy arról meséltem, a Rózsika háza égett le, itt a szomszédban, de porig, azóta itt lakik nálam a tyúkólban a drága.
  • Khm, ennyi!

Azzal leszereltünk, mondtam a szerkesztőnek, hogy jó lesz az anyag, a végét kihagyjuk, mert az csak zavaró lenne…

2019. 04. 17. szerda

STAFÉTA (12.) A fasizmusról …

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

  • Papa, olyan jó veled beszélgetni.
  • Na ne mond, aztán miért?
  • Mert amikor kérdezek, akkor válaszolsz, pedig én csak egy kisgyerek vagyok.
  • Addig jó, amíg fiatal vagy! Persze, azért jó beszélgetni veled, mert az izgalmas és meglepő kérdéseiddel engem is gondolkodásra késztetsz, és ez annyira érdekes!
  • Pedig csak olyanról kérdezlek, ami velem történik és nem értem.
  • Hát éppen ez az.
  • Emlékszel, amikor a vonaton beszélgettünk a rasszizmusról?
  • Persze, zötyögős út volt.
  • Néhány napja az osztályban megint egy nagyot veszekedtünk.
  • Ti mindig veszekedni szoktatok?
  • Nem mindig, de amikor nem értünk egyet egymással, akkor általában, és persze soha nem értünk egyet.
  • És olyankor?
  • Dühöngünk, hogy miért nem érti meg a másik, meg van, amikor többen is beszállnak, akkor még durvább a purparlé.
  • És hogyan szokott végződni a ti kis háborútok?
  • Sehogy, illetve nem is tudom: én azt hiszem, hogy jókat mondok, de ő nem érti meg, és asszem ő is ugyanezt gondolja, pedig szerintem nekem van igazam, de van olyan is, hogy a Karesz beleszól, de mindig csak egy szót mond, hogy az magyarellenes, meg mi nem tudjuk jól, meg az Orbán nem fasiszta, pedig én nem is mondtam: tényleg Papa, mi az, hogy fasiszta meg fasizmus?
  • Tudod, kis-unokám, az emberek nem szeretnek és mi sem szeretünk bizonytalanságban, félelemben élni, mert nem tudjuk mi vár ránk a következő pillanatban, amikor ugyan talán még nem rettegünk, de mégis „borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék”; ezért aztán rendet akarunk, bármi áron rendet; mert amikor rend van, amikor biztonság van, akkor tudjuk, hogy van remény; te is tudod és reméled, ha tanulsz, akkor annak meglesz majd az eredménye: lesz munkád, pénzed, házad, családod; tudod, hogy tetteidnek milyen jó vagy rossz következményei lehetnek, lesznek.
  • Akkor ez, a rend nagyon jó!
  • Persze: nagyon! Mindenki így szeretne élni, ezért aztán ha valaki rendet ígér nekünk, ha azt mondja, hogy megvéd minket, mert ő tudja, mi ellen, akkor mi hiszünk neki, mert hinni is akarunk és ettől vakokká, süketekké válunk hirtelen. Pedig aki ígér, aki azt mondja, ő tudja, az sokszor nem mond igazat, hazudik, mert csak ígérget, csak elkápráztat, aztán olyan rendet hoz a hamis ígéreteivel, hogy aztán attól koldulunk!
  • Ezt nem értem, Papa!
  • Nemcsak Te, kis-unokám, sajnos nemcsak Te. Pedig a költő is megírta már, hogy sokféle rend van, van olyan is, ami csak annak látszik: „mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arravaló, / hogy ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó”.
  • Ezt se értem…
  • Mert tényleg nem minden rend jó, nem mindegyik nyújt igazi biztonságot, és ez olyan megérthetetlen, mert „a haramiák emberek; / a boszorkák – kofák, kasok”; mert mindannyian úgy élünk, mert ma ilyen a világ, hogy ahogy a költő írta: „pénzre vált reményt” mindenki!
  • Papa, ma olyan érthetetlen vagy, mintha nem is magyarul beszélnél.
  • Igazad van, amikor mérges vagyok, amikor érzékelem a veszélyt, a közelgő veszedelmet, de az még mások, sokak elől rejtve van, akkor magammal is vitatkoznom kell, tényleg én látom jól? Közben féltelek téged is, a többi unokámat is, az unokatestvéreidet is.
  • De hát mitől féltesz?
  • Megint József Attilát idézem: „Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. /  Lelkem nem ily honos. / Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, /  aki alattomos. / Sem népet, amely retteg, hogyha választ, / szemét lesütve fontol sanda választ /   és vidul, ha toroz.”, érted mit üzen a költő? Hogy a „fasiszta” rendben mindannyian védtelenek leszünk.
  • De én meg tudom védeni magamat!
  • Remélem is, kis-unokám, nagyon remélem. Csak tudod a védekezés nagyon nehéz, mert mindannyiunkban ott lakozik valaki rossz is belül, először csak kis „ártatlan” tréfaként, aztán egy kis gonoszságként és a végén – ha nem nézünk szembe vele és nem állítjuk meg – már itt is van, mi is olyanok leszünk: mert emberek vagyunk. És ahhoz, hogy meg tudjuk állítani magunkban is a „gonoszt”, a „fasisztát”, nem szabad engednünk a hamis prófétáknak, a hamis ígérgetőknek, nem szabad hagynunk, hogy becsapjanak bennünket.
  • Papa, nem biztos, hogy megértettelek, pedig annyira szeretnélek megérteni és segíteni.
  • Ez az első lépés, ezt máris megtetted…

2019. 04. 16. kedd

„HOLT VIDÉK”

Leveszem a polcról a már sárgálló, gerincétől megvált József Attila kötetet. Apámé volt, ’55-ös kiadás: „Megjelent a költő születésének ötvenedik évfordulójára”. Oda se kell néznem, a kezem tudja, hova kell nyúlnia. Már amikor megfogom, megráz az áram, elönt a meleg, zümmögnek az emlék-foszlányok: apu, a gimnázium, Gyürey Vera néni, az Óda, a Feneketlen tó.

Kinyitom a könyvet: HOLT VIDÉK. Ceruzás aláhúzások, bejegyzések. Már az utolsó padban ülök. A Fehér Gabi mellett. Az osztályban csönd van, csak belül, a lelkekben mozdul, csendül valami bizsergetően izgató. Tihanyi Laci fölolvassa a verset, aztán megint csönd. Vera néni mosolyog: ki kezdi, hallom a kérdését most is, a gépem előtt is, miközben a lábamnál szuszogva alszik Kyra-kutyám. „Füstöl a víz, lóg a káka/ kókkadón a pusztaságba” – olvasom és a versszak mellett a ceruzás írás: „nem vonzó téli táj, a távolból indít”. Nincsenek is emberek sehol, de mégis itt vannak – hallom Adriennt, „Sorakozó sovány karók,/ öreg parasztoknak valók/   járkálni” idézi, mégis tudjuk, érezzük, hogy minden őket jeleníti meg, csak amikor közelít a költő, a vers végén, akkor jelennek meg: „Kis szobában kis parasztok./ Egy pipázik, de harasztot…”, aztán leül a helyére. Minden reménytelen, szegényes, kilátástalan, pedig „csak” a téli tájat mutatja – folytatja Mari, a jelzők, a képek, ahogy a mész is porlad a tanya oldaláról és leül ő is. És természetesen jön a vers lezáró versszaka, nem idegen a vers hangulatától – hallom most megint Vera néni hangját. „Uraságnak fagy a szőlő./ Neki durrog az az erdő./ Övé a tó s a jég alatt/ neki bujnak a jó halak/   iszapba.” A táj és a szegény, küszködő, emberek élete összekapcsolódik, mintha következne egyik a másikból – szólal meg most Józsi.

A kép elmosódik, halványul, a szememet dörzsölöm, egyet szipogok, mikor is írta ezt, ’32 januárjában, mintha tegnap írta volna.

2019. 04. 13. szombat

HACSEK ÉS SAJÓ ÚJRATÖLTVE

  • De jó, hogy látom, hol volt mostanában, kedves Hacsek?
  • Készülődtem.
  • Készülődött?
  • Sajókám, ne is kérdezze, annyi dolgom van, amióta levelezek az Orbán Viktorral!
  • Mit csinál?
  • Hát olvasok: ő küldött nekem egy nagyon fontos és szép levelet én meg figyelmesen és többször is elolvastam már. Aztán elkezdtem bunkert építeni és oda bezártam az asszony és vettem 30 kiló cukrot.
  • Miért zárta be az asszonyt, megvan maga őrülve?
  • Miért lennék, hiszen azt írta az a drága miniszterelnök úr, hogy megint jönnek és tele vannak terroristákkal és meggyalázzák mindenkinek az asszonyát.
  • A magáét nem, hiszen nincs is felesége!
  • Nincs? Tényleg, akkor kit zártam be?
  • Miért is beszélgetek magával? Azok menekültek, nem is akarnak itt maradni, csak rövid ideig, aztán mennének tovább!
  • Most már mindegy, akkor elkezdek főzni egy jó kis babgulyást.
  • Maga főzni, babgulyást?
  • Persze.
  • De miért?
  • Képzelje, akkor vendégül látom őket.
  • Maga, ki jönne magához vendégségbe?
  • Hát a Migráns meg a kedves felesége, meg az anyósa a gyerekekkel. Tudja maga Sajókám, hány gyerekük van?
  • Maga meg van őrülve, azok nem vendégségbe jönnek magához, azok menekülnek!
  • Ne mondja, ezt nem is tudtam, hogy mik vannak?
  • Akkor beszéljünk másról: Hacsek, fog maga szavazni?
  • Persze, fölkapcsolom majd a lámpát!
  • Mit csinál?
  • Fölkapcsolom majd a lámpát, úgy szavaztam a múltkor is!
  • Mikor szavazott maga úgy, maga bolond ember?
  • Hát az átkosban, amikor a tévéből kiszóltak, hogy most szavazzak és akkor odaugrottam a kapcsolóhoz!
  • Maga, maga, nem is tudom, minek szólítsam, már nem az átkosban vagyunk, be kell menni  a szavazó fülkébe, behúzni az ikszet és aztán kijönni és bedobni az urnába a céduláját.
  • Kék cédulát?
  • Nem kék.
  • Akkor nem írom alá, nem dobom be, én csak kék cédulát szavazok, azt már megtanultam!.
  • Na, hagyjon engem, mars!

2019. 04. 12. péntek

STAFÉTA (11.) BESZÉLGETEK AZ UNOKÁMMAL: „A NAGYON JÓ KÉRDÉS” …

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

  • Papa, beszélgessünk megint egy jót.
  • Mire vagy kíváncsi, kis-unokám?
  • Az őszinteségre.
  • Az őszinteségre?
  • Képzeld el, ma az osztályban összevesztem a Katival, mert ő azt mondta, hogy nem szabad őszintének lenni, mert abból csak baj lehet.
  • És erre te, mint feleltél?
  • Hogy ez butaság, mert anyu is meg apu is pont az ellenkezőjét kéri mindig tőlem.
  • És te ezért mindig őszinte vagy hozzájuk?
  • Igen, pontosabban nem is, mert van, amikor nem mondok el mindent, például azt sem, amikor a Mikivel csúnyán beszéltem, mert meghúzta a hajam.
  • És miért húzta meg a hajad?
  • Az nekem fájt, de ő azt mondta, hogy azt akarta, hogy figyeljek rá, mert nagyon szeret velem beszélgetni is meg együtt lenni sétálva, de ezt nem akarta mondani, mert félt kimondani.
  • Félt?
  • Igen, mert tudod Papa, a fiuk ebben a korban tele vannak olyan gátlásossággal meg mindennel, mert mi lányok jobban tudunk beszélgetni, mint ők, meg rögtön reagálunk rá, meg észrevesszük, amikor nem mondják azt, amit valójában gondolnak.
  • Értem.
  • Szóval akkor csúnyát mondtam a Mikinek, de ezt nem mondtam meg anyuéknak, mert nem akartam, hogy mérgesek legyenek és leszúrjanak engem, de utána nem éreztem jól magam egy kicsit és rossz kedvem is lett, de aztán arra gondoltam, hogy egyébként majdnem mindig őszinte vagyok hozzájuk és ezért megnyugodtam, csak egy kicsit.
  • Az jó.
  • De a Kati szerint ma olyan világ van, hogy aki őszinte, az veszíteni fog és lúzer lesz, én meg nem akarok lúzer lenni, hanem nyertes és az is leszek, de őszinte is akarok maradni, mert akkor nem mar a gyomrom egy kicsit se!
  • Na látod.
  • És akkor megkezdődött az ofő-óra és a tanárnő elkezdett beszélni arról, hogy mostanában lesznek megint szavazások az Európáról, hogy ki legyen a főnök meg minden és erről mi mit gondolunk és akkor egy darabig nagy csönd lett az osztályban, mert senki nem akart beszélni, mert nem tudta, mit mondjon és én akkor arra gondoltam, hogy a Kati biztos azért nem akar beszélni, pedig ő mindig elsőként szokott, mert akkor sem akar őszintének lenni és ezért inkább hallgat.
  • És aztán mi történt?
  • Az ofő ránézett a Katira, aki aztán mégis elkezdett beszélni, hogy tegnap ment hazafelé és látott egy plakátot, amire az volt írva, hogy „Támogassuk ORBÁN VIKTOR PROGRAMJÁT, állítsuk meg a bevándorlás!” és egy nagy, lobogó magyar zászló és akkor arra gondolt, hogy nekünk milyen jó, hogy egy ilyen vezetőnk van, aki kimondja az igazat, de közben egy kicsit szaporábban vette a levegőt, mert mi sokat röhögcséltünk azon, hogy még nem is láttunk migráncsot, egyet se, de anyuék se láttak meg a nagyiék se, de a Kati folytatta akkor, hogy nem érti, hogy mit jelent az, hogy keresztény Európa, ha ezt a tanárnő elmagyarázná neki, mert ő nem keresztény és úgy tudja, hogy az osztályban sokan vannak, akik nem keresztények és velük akkor mi van.
  • És a tanárnő válaszolt?
  • Egy ideig nem, és akkor a Zsolti halkan megkérdezte, hogy a cigányok keresztények-e és akik nem hisznek, még a Jézusban se, azokkal mi lesz, meg a zsidókkal. De akkor kicsöngettek. Tényleg Papa: velük mi lesz?
  • Mindannyian emberek vagyunk, kis-unokám, mindannyian! Vannak köztünk olyanok, akik magyarul beszélnek, magyarul hallgatnak és értenek meg meséket, történeteket, és vannak, akik más nyelven. Köztünk is vannak rendes emberek és köztük is; vannak magyarok is, akik lopnak, csalnak, hazudnak, és vannak mások között is ilyenek, a vallásosok között is. Nem ez a lényeg, ezt ne felejtsd el, hanem az, hogy minden embernek joga van emberi életet élnie, amit persze akarnia is kell.
  • De Papa, én ezt nem értem, miért nem tudnak az emberek így élni? Miért vannak olyanok, akik éppen az ellenkezőt mondják, meg ijesztgetnek?
  • Ez nagyon jó kérdés, ez a kérdés!

2019. 04. 12. péntek

AZ ÁROK …

„A különböző különbbé emelkedik, és a deviáns lesz a norma. Jelenleg itt tartunk. A gonosz áll nyerésre a jóval szemben” – írta az azóta már megszűnt Magyar Idők vélemény rovatában a nyugalmazott ügyvéd. Tegnap a Magyar Idők utódjában a Magyar Nemzetben (semmi köze az eredeti Magyar Nemzethez) „Dani bá” – és minden hasonló „Orbán-fóbiás propagandájával” pusztító – történelem tanár diákjai lélekmérgezése elleni följelentésre buzdít mindenkit.

Az Alkotmány utcában készül a trianoni emlékmű: árok lesz!

Merengve nézem a Ballett Theater Basel Tevje című balett-előadását: a mozgásban megjelenő érzelmeket, szerelmet, szenvedést; a dübörgő rohanásokban és meg-megtörő lassított összeesésekben felfeslő pogrom-halálokat, a normális(?!) együttélésekből, barátságokból, tiszteletekből kialakuló, felülről kiinduló fasizmust.

A költészet napja van ma.

”Fortélyos félelem igazgat” napja; és „Az ország nem kérdi, mivégre”.

2019. 04. 11. csütörtök

MURPHY TÖRVÉNYEI: „AMI KIBORULHAT, AZ KI IS BORUL” …

Már megint eldőlt. Félévvel a meccs lejátszása előtt. De nem csodálkozom: az lett volna a „meglepő és …”, ha nem így történik.

Mert fasiszta-irányított-demokráciákban, a preventív csapások korában ez nem történhet(ett) másképp. Most is az és úgy történt, ahogyan eddig is, már tíz éve történik.

Puzsér kiszáll.

Felfüggeszti a tárgyalásokat. Mert a dolgok nem abban a mederben folynak, ahogyan azt ő szeretné. Mert (mindenki) sokan ellene vannak: a közvéleménykutatók, a vele egyet nem értők, az általa lesajnált, megvetett nyuggerek, a balosok, a liberálisok, a holokauszt-szindrómában szenvedők, még a „trianonisták” is. Csak van vele valaki? Hát persze: az LMP. Meg a rejtőzködő anyuka. Meg akiknek az a jó, hogy neve-nincs pártok, önjelölt bohócok, pénzért bármire hajlandó percemberek is induljanak.

Nem tudom, mi a jobb jellemzés rá: ennyire hülye(?) önjelölt vagy ennyire aljasan kollaboráns.

Egyébként most már mindegy is.

Nem érdekes.

Megy ő is a lecsóba. Vagy kap majd műsort az Echó (HÍR, M1…) Tv-ben. Esetleg egy trafikot. Vagy megvehet egy focicsapatot.

Mert lehet, hogy nem ezt akarta, nem így gondolta, de le@arom, hogy mit gondolt: a lényeg az, mit csinált („mert ne azt figyeljétek, amit mondok…”)?!

Érted Puzsér: „mindenki szem a láncban; /belőled bűzlik, árad, /magad is zsarnokság vagy”!

Értitek ti is?!

Már megint eldőlt. Félévvel a meccs lejátszása előtt. De nem csodálkozom: az lett volna a „meglepő és …”, ha nem így történik.

Mert fasiszta-irányított-demokráciákban, a preventív csapások korában ez nem történhet(ett) másképp. Most is az és úgy történt, ahogyan eddig is, már tíz éve történik.

2019. 04. 08. hétfő

BESZÉLGETÉSEK …

Apa és gyereke

  • Apu, honnan van a Lölő bácsinak ennyi pénze?
  • Miből gondolod, hogy sok van neki?
  • Mert minden nap vesz valamit.
  • Anyu is vesz valamit minden nap.
  • Akkor nekünk is sok pénzünk van?
  • Nekünk nincs sok, kisfiam.
  • De a Lölő bácsinak honnan van a sok?
  • Hagyjál már ezzel, mert jó szakmája van: gázszerelő!
  • És minden gázszerelőnek sok pénze van?
  • Nincs mindegyiknek.
  • Kinek van?
  • Aki ismeri a gáz-dörgést.
  • És hogyan lehet megismerni a gáz-dörgést?
  • Tudnia kell, honnan jön a gáz.
  • És hogy lehet megtudni, honnan jön?
  • Jóba kell lennie a legnagyobb magyarral!
  • És hogyan lehet jóba lenni vele?
  • Tapsolni kell neki, követni kell, nem szabad elgondolkodni azon, amiket mond, nem azt kell figyelni, hanem amit csinál és szeretni kell a focit.
  • Apu, te is jóba vagy a legnagyobb magyarral?
  • Én nem, kicsi fiam.
  • És miért nem?
  • Nem szeretem a focit…

Lujza és Jenő

  • Jenő, a görögök elfoglalták Romániát?
  • Lujza, ne csináld már, miért kérdezed?
  • Akkor Szerbiát?
  • Lujza!
  • Mert nézem az M1 Híradót és egy görög migráns-táborban lázadnak a migránsok és az mondja a kiküldött, ideiglenesen ott állomásozó magyar helyszíni tudósító, hogy mindjárt itt lesznek és onnan azért nem lehet olyan gyorsan, ugye?
  • Nem jönnek, Lujza.
  • De, biztos jönnek, akkor nem mondaná olyan izgatottan az a riporter.
  • Nyugodj meg, nem jönnek.
  • De az Orbán Viktor is azt mondta, és amikor ő mondja, akkor …
  • Lujza! A miniszterelnök úr azt is mondta, ne azt figyeld, amit mond, hanem amit csinál.
  • És mit csinál a miniszterelnök úr?
  • Épít!
  • És mit épít?
  • NER-t, illiberális demokráciát, új-Európát, a nemzetek Európáját.
  • És mi az az izé, amit az előbb mondtál?
  • A NER?
  • Nem, az a másik.
  • Az illiberális demokrácia?
  • Nem, az a harmadik.
  • A háború, Lujza, a háború!
  • Akkor jöjjenek inkább a migránsok…

2019.04.06.szombat

AZ EU VÁLASZTÁS …

Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Mert téged csak a foci, a sör, esetleg a szex, meg azok a rohadt idegenek foglalkoztatnak. Mert nincs elég pénzed, az asszony is állandóan nyaggat, hogy nem tud semmit venni a gyereknek, ő meg ég az iskolában a többiek előtt. És hát tényleg, lehet abban valami, ha annyian mondják: azok veszik el előled a munkát, szívják el még a levegőt is.

Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Amikor lefekszel, aztán zavaros-kómás álomba zuhansz és leperegnek a nap pillanatai, amikor forog a film, mindenütt csak zsákutca, behajtani, megállni tilos táblák és te csak forogsz és forgolódsz, akkor talán te sem érted magad: miért ennyi, miért így, miért nem jobb, de akkor sem keresed a választ, nem is találsz jobbat, még álmodban sem.

Tudom, nem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

Mert fáradt, elcsigázott vagy, tudod, hogy megalázott is. De hát amióta létezik, azóta ilyen ez a világ – gondolod, amióta az eszedet tudod, csak ezt hallod, ezt értetted meg: vannak azok ott „fönn”, mi meg vagyunk itt lenn, azok mondják, mi meg elfogadjuk.

Mert ez a rend.

Akkor is szar volt nekem – gondolod tovább, amikor mindenki szabadságot kiáltott, mert kinyíltak a határok, amikor ugyan te nem mentél, mert akkor sem volt pénzed, de mehettél volna, és ez a volna is, olyan nagyszerű volt. Mert akkor egy pillanatra úgy tűnt, lehet neked is szavad, hatásod, mert akkor volt tétje a szavadnak, a szavazatodnak, amikor ott „fönn” figyelték, lesték minden rezdülésedet, azt mondták neked, csak egy kicsit kell várni, egy kicsit kell szenvedni, aztán neked is jobb lesz, te is kapsz a jóból, aztán nem lett semmi belőle. De azért az mégiscsak jobb volt, reménytelibb, a gyerek szeme is csillogott, a suliból tele élményekkel jött haza.

De aztán mégse lett jobb.

Tudom, ez sem érdekel, ahogy Ady, József Attila sem.

És akkor jött az a másik. Aki azt üvöltötte: magyarok, „RIA-RIA HUNGÁRIA!” Azt kiabálta bele teli torokból a mindenségbe: csak mi tudjuk, csak mi látjuk jól! Mert mi büszke, ezeréves, mindig győztes magyarok vagyunk! Mi akarjuk megmondani, mit akarunk és hogyan, nekünk ne dumáljanak bele Brüsszelből, meg ki az a Soros, hogy ossza nekünk az észt, meg idetelepítsen mindenhonnan-mindenféle jöttmentet, maradjon csak otthon a Junker meg a Weber haverjával együtt! „A mi jövőnkről mi döntünk”, más ne pofázzon ebbe bele!

És tényleg – gondolod tovább, mennyire igaza van, ez tudja, mitől döglik a légy, ezt kell követni, még gondolkodni sem kell az értelmén.

És máris megnyugszol, máris minden a helyére kerül, semmi kétely, semmi kérdés, itt az igazság, nincs tovább. Micsoda gondolat: vissza a nemzetállamhoz, a szabadságunkhoz, a „Magyarország a magyaroké” (soha nem létező) rendhez! Mert ez ad reményt!

Minden világos. Megnyugszol hát te is. Nem kell már éjszaka forgolódni, rémeket látni.

Akkor mégis el kell menni szavaznod. Mert …

Miért is?!

Hiszen ez nem válasz!

2019. 04. 05. péntek