dr. Radnai György bejegyzései

Tartsd szem előtt a szakmai etikát

(Ötödik lecke – Timothy Snyder)

„Amikor a politikai vezetők rossz
példát mutatnak, felértékelődik az
elkötelezettség a helyes szakmai gyakorlat iránt.
Nehéz felforgatni egy jogállamot jogászok nélkül,
vagy kirakatpereket lefolytatni bírák nélkül.
Az autoriter rezsimeknek szükségük van engedelmeskedő
köztisztviselőkre, és a koncentrációs táborok
igazgatói keresik az olcsó munkaerő iránt
érdeklődő üzletembereket.”

Még javában tartott a 2010. évi választási kampány, de már mindenki tudta: a köztisztviselői kar, az állami vezetők, a jogi, közgazdasági, elemzői tanácsadók mind le lesznek cserélve. ezzel nem is lett volna baj, ez így volt „rendjén”, amióta a szabad választásokon váltogatták egymást a szembenálló pártok. Ez nem magyar sajátosság volt, nem is kuriózum, így van szerte a világban, ahol a liberális demokrácia szabályi szerint járnak el a felek. (Emlékszem még arra, amikor a rendszerváltás előtti hónapokban Hollandiába kellett utaznom, egy kormánydelegációt vezettem, és ott találkoztunk a holland egészségügyi, munkaügyi államtitkárral is, aki, amikor megtudta, hogy én a szakapparátus helyettes államtitkár vagyok, a következőket mondta: „az jó, akkor maga marad, nálunk is mindig a miniszterek, politikai államtitkárok jönnek-mennek, a szakapparátus marad, hová is jutnánk nélkülük…”.)
Ez nálunk csak (többé-kevésbé) 2010-ig zajlott így. 2010-ben alapjaiban változott meg a helyzet, mert attól kezdve a lojalitás, a megbízhatóság – mint alapkövetelmény – megelőzött minden szempontot: fölkészültséget, szakmai tudást, hozzáértést, alkalmasságot, tapasztalatot.
Ezt már ijesztő szelek jó-előre jelezték: 2010-ben másról, többről lesz szó! Már 1998-ban elhangzott: össze kell tépni a telefonos noteszeket, el kell felejteni a régi, egymást-segítő, „baráti” kapcsolatokat, annak egyszer és mindenkorra vége. De akkor ezt még csak szégyenlősen, takargatva, szinte csak a szőnyeg alatt kezdték el, s nem is merték befejezni. De 2010 óta új világ kezdődött: rögtön megváltoztak az elvárások és velük együtt a közszolgálatra vonatkozó szabályok is: a szakmai követelmények elé bekerült a lojalitási elvárás, mint legerősebb kívánalom! „A törvényi szabályozás abból indult ki, hogy a közszolgálat lényegi eleme az állam egyoldalú aktusa, amellyel a jogviszony létrejön, mert ez fejezi ki, hogy a szolgálatvállalás nem egymás mellé rendelt felek viszonylag szabad
megállapodásának tárgya, hanem jogszabály által részletesen szabályozott feltételrendszer
szerinti szolgálatteljesítés…”.
Azóta csak tovább romlott a helyzet: valamit is magára adó szakember nem vállal közhivatalt, nem megy el szakmai (bér)rabszolgának, írnoknak, akinek nincs más föladata, csak leírni és zanzásítani, amit a vezér kitalál!
Pedig éppen most kellenének igazán az „Ambrusok”, akik vállalják, hogy elmennek a Falak-ig! Pedig most van szükség „Vasvári Csabákra”, akik ki mernek állni és szembe mernek szegülni a politikai megrendelésre készült és szakmailag indokolhatatlan javaslatoknak. Most lenne szükség olyan közszolgákra, köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre, rendőrökre, akik lelkiismeretükre, szakmai tudásukra hallgatnának csak és nem engednének „mindenféle szélnek”!
Mert megint azt szajkózza a hatalom, csak azt lehet tőlük hallani: megint kivételes helyzet van, veszélyben a haza: „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna”; ilyenkor kell az erős központi akarat; a parancsok pontos, gondolatmentes végrehajtása; terror-per(ek) kreálása; „jól megszerkesztett és óránként leadott” hírek fenyegető sulykolása és megmagyarázás; célzott közvéleménykutatások generálása, és így tovább.
Mert amíg vannak, akik pénzért, hatalomvágyért, vagy félelemből „így” teszik a dolgukat, addig megy a szekér, addig a zsarnok nyugodt lehet, addig könnyen lehet tovább hülyíteni…

2017.11.05.

Megint egy pótcselekvés…

„Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”
Így szól a kérdés. Na nem népszavazási kérdés, mert azt elfogadtatni reménytelen lenne ma – legfeljebb csak a kormánynak nem – az OVB-vel, hanem egyszerű aláírási(?) kérdés: igen vagy nem („Velem vagy nélkülem”).

Na de minek?

Hiszen az aláírást szervezők szerint is legföljebb a 199-ből 2-3 mandátum sorsa múlik az „Ausztráliában vagy Dél-Afrikában” élők szavazatán(?), persze az erdélyi magyarokat ők sem (mondják, hogy) akarnák kizárni, csak így jönne ki. Persze tegyük föl, csak egy pillanatra, hogy sokan egyetértenének, többen, mint akik nem.

És akkor mi lesz?

Mert mindenki tudja: a választási törvény, az érvényben lévő úgy rossz, úgy igazságtalan, úgy egyoldalúan támogatja a Fideszt, hogy csak na. Nemcsak a külhoni szavazás stiklijével, hanem az egész rendszerével. Ezért a Közös Ország Mozgalom szervezése nyomán benyújtották az ellenzéki parlamenti pártok a „Az országgyűlési képviselők választásáról” szóló javaslatukat (T/17885), amit október 17-e óta a Házelnök még csak ki sem adott Bizottságoknak véleményezésre. A Mozgalom novemberre polgári engedetlenséget hirdetett a javaslat megtárgyalásának a kikényszerítésére, amit a pártok szkepticizmussal, és nem egyértelmű támogatással fogadtak. Merthogy: reménytelen lenne, akár csak a tárgyalás kikényszerítése is!

Ehhez képest: ez az „aláírósdi” mit kényszeríthet(ne) ki?

Megint egy pótcselekvés…

2017.11.04.

Kömlő után: félj és gyűlölj, rendületlenül …


Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Mert azt harsogja rádióból, tévéből, színpadról harsány szóval; mutatja falakon virító plakáttal; magyaráztatja szabadszájú, nekitetsző szakértőkkel; vegyíti sporttal az egyperces híreiben; láttatja újból és újból fölvillanó video-spotjaival: félj és gyűlölj!

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Jön a Mama, hogy „Mi lesz a néppel, a magyar néppel?” Mi lenne, kérdem megrökönyödve, „hát, ha el kell innen mennie, mert jönnek azok az idegen tömegek, a „mások” ide és nem hagynak majd enni se, inni se, az imáinkat mormolni se minket” és már zokogva, könnyezve sír, mint legútóbb Papa halálakor tette, pedig az nem tegnap történt.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Becsönget a szomszéd, jött segíteni az aknafedelet rögzíteni. Persze, egy korty erősítő, aztán beindul a duma, hogy „megint belement az a szakállas üzbég a tömegbe, 8 halott meg sok sebesült, nem lesz ennek vége soha már, de hozzánk nem jönnek ide be, annyi szent, nincs az a libcsi, se ellenzéki, aki itt azt elérné, akkor inkább fegyvert fogok”, lovallja bele magát és kér még egy kupicával; de hát a Te gyerekeid is elmentek innét és ott élnek, messze – próbálok új irányt szabni a beszélgetésnek; nehogy má’ az én gyerekemet hasonlítsd azokhoz – és már megy is le az aknába és rám se hederít többet.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Szép napot kívánok, Cataflamot kérek – köszön be a patikába, már nem bírom, úgy fáj a fogam; az nem jó, már hozom is – jön a válasz és tényleg, térül-fordul és hozza is, víz is van ott az asztalon, meg a pohár is tiszta, vegye csak be gyorsan, aztán majd kifizeti; és úgy is történik, ahogy mondta: a fogfájós bevette, majd fizetett. Nagyon köszönöm, de jó, hogy vannak ilyen emberek is, mert mi, magyarok, ilyenek vagyunk – kezdett hozzá a fogfájós, de ha bejönnek ezek a jött-mentek, az elfátyolozott nőikkel, meg az erőszakos, asszonygyalázó fiaikkal, akkor lesz bajunk, elég – hadarta el gyorsan, majd mormol még egy viszlát-ot és már el is tűnik.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Anyu mondta, hogy adjam oda a tanító néninek ezt a kis gyümölcsöt, nálunk termett – mondta a kisiskolás fiú és már rohant is a helyére, gyorsan leült Lali mellé, elővette a vonalas füzetét és laposan oldalra pislantott, vajon mit csinál a padtársa. Lali egy újságot tartott a kezében, pont egy képnél volt nyitva, amin sok kisgyerek volt látható, akik kört alkottak és fogták egymás kezét. Mindannyian mosolyogtak, egészséges hófehér fogaikon megcsillant a fény: ugye milyen szépek – kérdezte Lali, és Ő már mondta is, hogy ilyen nincs is, ezt biztosan photoshoppal csinálták, mert azok a más-színű gyerekek betegséget okoznak, ha megfogjuk a kezüket, ezt mondta anyu, mert hallotta a tévében – és mérgesen elfordult a megszeppent Lalitól.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Vádollak: Orbán Viktor!

2017.11.03.

Félelem és reszketés…

Olvasom a hírt: „Félelem és reszketés Kömlőn: migránsnak hitték a mindenszentekre látogatóba érkező magyarokat”. Mindenkit. Aki csak a temetőbe közelébe ment. És akkor sokan mentek arrafelé. A halottjaikhoz. Mivelhogy Mindszentek és halottak napja volt éppen. Ezért mentek megemlékezni, ahogy szoktak. Minden évben. Eddig sohasem volt gond: bementek a temetőbe, letették a virágaikat, meggyújtották az emlékezés mécseseit (hogy azok milyen szépen fénylenek este, a sűrű homályban, sötétségben), nézték a sírokat, visszagondoltak a szeretett asszonyra, nagymamára, papára, emberre, aki már nincs itt velük, csak a lelkükben.

De most különleges év van! Most a Soros év van, migráns-hajhász időszak van, ilyentájt olyan nagy gerjedelem rejlik a kömlői asszony és ember lába közében, hogy nem bír vele. Így aztán hívja a polgármesterét, hogy nézze már, csak úgy özönlik az a sok migránsa, nem is győzik a számolását. Aztán meg rejtőzködők is: mindegyik direkte virággal, koszorúval, mécsessel „gyün”, talán még a sefteléssel is foglalkoznak, azt a migráncsos-sorosos anyjukat, csináljon már valamit, polgármester úr! Jött is ízibe, 21 óra 38 perckor a kommünike vagy hogyan is mondják: „Polgármester úr a mai nap nem csak személyesen, de a rendőrséggel is együttműködve járt utána a híreszteléseknek. Mint kiderült az információk nem teljesen voltak megalapozottak. Mindenki megnyugtatására közöljük, hogy a településen elterjedt információk nem valósak, így nincs ok aggodalomra.” Na most ezt kapd ki vagy be: nem is teljesen megalapozottak, viszont nem valósak?! Ezért megerősített polgárőrség figyeli majd a beérkező és gyertyát-gyújtó magyarokat, és vigyázza a békés és félrevezetett kömlői nép békés nyugalmát.

Szóval így kell ezt, jól csinálod, Árpikám! Az 50 százalék már a Nézőpontnál (is) megvan, csak így tovább!

Hogy a vidéki népek meg félnek, rettegnek, ha csak a szél is rezdül, ki nem szarja le…

2017.11.03.

Válasz-levél a nemzeti konzultációs kérdésekre…


Tisztelt Orbán Viktor, „Isten kegyelmének megnyilvánulása”!

Kaptam egy levelet Öntől, Orbán Viktor Honfitárstól, aki ahogyan olvasom, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke is.

Ebben azt írja Ön, hogy Európa legnagyobb ellensége Európa, mert Európa veszélyezteti Európát, amelyet Ön megismert, és Ön nagyon szeret. És Ön ugyan „A megújulás lendülete” töretlen híve, a változás támogatásának az élharcosa, de azt már mégse akarja, hogy „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon” megváltozzon! És emiatt most mindenféle össztűz és parittyakő zúdul rá, azaz Önre, mert Ön az állandó és ügyeletes szembe szegülő az értekezleteken, ahol Önnél soványabb, elegánsabb, a zsebében soha nem kotorászó miniszterelnökkel olvasgatnak mindenféle előterjesztéseket.

Ön, tisztelt Honfitársam – éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként – miniszterelnök, arra kér, hogy közösen cselekedjek Önnel, mert itt az idő, és ezér’ töltsem ki a kérdőívet, amit Ön küldött és a Posta azon nyomban el is hozott.

Tisztelt Orbán Viktor Honfitárs, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke!

A nem tudom: milyen alaptörvény, milyen törvény, milyen végrehajtási rendelet alapján küldött levelében feltett
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) első;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) második;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) harmadik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) negyedik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) ötödik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hatodik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hetedik
kérdéseire összefoglalóan az alábbi tájékoztatást adom:

„Egy olyan reménytelen helyzetben lévő miniszterelnök, mint Ön kétségbeesett politikai akciójával nem foglalkozom.”

Egyúttal kérem: ne maradjon velem kapcsolatban, mert ahogy látom és érzem, már úgyis ismeri legfontosabb érzéseimet és döntéseimet az Ön kormánya által hozott intézkedésekkel kapcsolatosan.

2017. 10. 31.

Egy Honfitárs

Adatok: pl. Facebook neve és a jelszó …

(„Kérdezőbiztossá tett doktorok – Kíváncsi a kormány az adatainkra…”)

• Balog atyám, hallasz engem?
• Megtisztelő Elnököm, akarom mondani Miniszterelnök úr, természetesen.
• Tudod elindítottam a titkosszolgákat a Soros-pereputtyára, összes sarjadékaira, ivadékaira, aprajára-nagyjára, de még a civiljeire is.
• Persze hogy tudom, egyet is értek vele, úgy kell azoknak, minek fogadtak el pénzt az öregtől, most szívjanak csak.
• Ha még eddig nem találtuk meg írásban a Soros-tervet, meg a Navracsics se hallott róla, legalább azt hallgassuk meg, amit telefonon beszélgetnek a rendszergazdáikkal.
• Miért pont velük?
• Mert támadás éri majd a szervereiket, beszéltem Moszkvával, már rajta vannak.
• Hű de jó lesz, elnököm!
• De nem biztos, hogy ez elég lesz: többet akarok tudni, nemcsak róluk, hanem mindenki másról is, idegesít a népem, hogy nem egységesen támogatja az Akadémiámat.
• Az MMa-t?
• Dehogy: a Puskást!
• Ja, értem, pedig a Pintér, ugye úgy hívják azt a jól-beszélő edzőt, mennyire szereti a fiatalokat, hagyja őket pihenni inkább, minthogy berakja a kezdőbe.
• Az más, benn kell maradni! Ezt kívánja a népem becsülete: a Haza, pláne a Felcsút nem lehet másodosztályban!
• Értem, azér’ vette meg a Lőrinc azt a sok nevenincs játékost, meg fizet nekik havi többmilliót.
• Azért! De vissza atyám: készen van az a rendelet, amit megbeszéltünk?
• A 28/2017. (X. 25.) EMMI rendeletre, ami egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szól, arra gondolsz, miniszterelnök gyermekem.
• Arra, Balog atyám.
• Készen van, benne van a 171. MK-ban, majd jövőre lép hatályba.
• Nem lehetett volna előbb, nagyon kellenének azok az adatok az Árpinak.
• Nem lehetett, a gránitszilárdságú nem engedte.
• Miért nem szóltál, egy nap alatt átvertem volna a módosítását.
• Minek, kísérleti jelleggel most is csináljuk majd…
• Akkor rendben, mondjad: mik a főbb elemek, amik engem is érdekelnek?
• Az egyéb információk, ilyenek például, hogy „Az Ön jelenlegi gazdasági aktivitása fő munkáját tekintve?”; „Milyen az Ön egészsége általában?”; „Milyen gyakran fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt?”; „Mennyi időt tölt Ön ülve egy átlagos napon?”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön alkoholtartalmú italt? (Például sör, bor, pezsgő, pálinka, vodka, rum, whisky, koktél, likőr, alkoholos üdítő, házilag előállított alkohol)”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön egy alkalommal 6 vagy annál több
• alkoholtartalmú italt?”; „Szándékában áll-e letenni a cigarettát a következő 30 napban?”; Hogyan látja a jövőt?
• Kell ez az utolsó kérdés?
• Persze, elnök gyermekem, ebből tudjuk meg, hogy mikor kell futnunk?!
• nagyon jó: de miért nincs olyan, hogy a Facebook neve és a jelszó?!
• Hű, tényleg, erre nem is gondoltunk, no, hívhatjuk a Facebook adminisztrátorait…

2017. 10. 30.

A zaklatások a viták alatt zavartalanul folytatódnak…


„Nem a tények zavarják az embereket,
hanem a tényekről alkotott vélemények.”
Epiktétosz: Kézikönyvecske,
idézi: Al Ghaoui Hesna
Félj bátran című könyvében.

 

Félek. Mi van, ha én is zaklattam korábban valakit? Ha észre sem vettem, csak éltem a (fel sem kínált, mégis adottnak vélt) lehetőséggel: mert én voltam a FŐNÖK, mert benyithattam hozzá (és Neki be kellett engednie), amikor csak akartam; mert behívhattam (és Neki be kellett jönnie), amikor csak akartam; mert utasíthattam (és Neki végre kellett hajtania), amikor csak akartam; mert számon kérhettem, amikor csak akartam; mert hatalmam volt (felette) és élhettem is vele – és Neki ezt tudomásul kellett vennie.
Élnem is kellett vele?!
Hát akkor?
Úgy gondolom, úgy emlékszem (vagy csak úgy akarok emlékezni, gondolni rá; mert az ellenkezőjét már lenyomtam a mélybe, eltemettem örökre, hogy ne is lássam, még csak véletlenül se?), amióta világ a világ, én mindig a gyengébbekkel, az esendőbbekkel, az „ők soha nem lesznek nyertesek” -kel éreztem együtt. Az isiben, az általánosban – mert ügyesnek számítottam minden labdajátékban –, amikor választásra került sor, mindig őket választottam csapattagnak: focinál, pókfocinál. Nyilván volt ebben valami olyan érzés is, hogy közöttük biztos én lehettem a FŐNÖK, a vezér, aki eligazítja a többieket, aki kimondja, mit kell csinálni, aki megmondja, ki-hová álljon.
Aztán emlékszem, még az „átkosban” történt, egy nyári építőtáborban a Balaton partján. Közösen „építettük”, amit kellett (talán egy víztározót) a „szovjet” komszomolistákkal, én vezettem a magyar egyetemi Kisz-es csapatot, nekem kellett a munkát megbeszélni a helyiekkel. Reggel kimentünk a terepre, megkaptuk az eligazítást, én is beálltam a lapát-igénylők közé, majd elkezdtük a munkát. Alig fogtunk hozzá, odajött a helyi főember és kihívott a sorból: jöjjön velem, kérem – felkiáltással. Odébb mentünk, talán föl a tározó peremére, akkor Ő rágyújtott és azt kérdezte: maga mit csinál? Hát dolgozom én is – feleltem; magának nem ez a munkája, maga nem állhat be közéjük, maga a FŐNÖK, ezért itt szívja majd, mellettem – zárta le a monológját és egykedvűen bámulta a dolgozókat, a messziről hangyáknak látszókat és csak szívta és fújta tovább.
Szóval akkor ez a rend, ezt kell megtanulni – gondoltam akkor.
És elmenekültem. Két nap után otthagytam a tábort és hazamenekültem. Akkor nem akartam FŐNÖK lenni, ha az azzal járt! Ez közel ötven éve történt.
És: amikor tényleg FŐNÖK lettem? Éltem a „kialakult és elfogadott(?) normák, beidegződések, elvárások, kiszolgáltatottságok adta lehetőséggel”? Akkor is elmenekültem? Vagy volt (lehetett volna) más lehetőség is?
Azt hiszem, azt remélem, FŐNÖKKÉNT sem változtam!…
Közben olvasom a közleményt: „… mindent összetörtek körülöttem … sem a családomat, sem a munkámat … egész életemben teremteni, alkotni és átadni … nem akartam egy másik embert megalázni … Most megértettem … bocsánatot kérek … hallgassák meg …”.
Akkor vége, akkor befejeződött?
Dehogy! Olvasom a hírt, mit mondott a Semjén, hogy „… ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt …”; meg azt is láttam, hallottam, amit a Verebes mondott: „Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal”; meg olvasom, amit a Puzsér ír: „Az elkövetett erőszakcselekményekért és munkaköri zaklatásokért nem a nyilvánosság jogosult ítélkezni – ezeket a pereket a bíróságokon kell lefolytatni”!
Tényleg?
Közben újabb áldozatok jelennek meg, mások továbbra is némák maradnak, tulajdonképpen minden megy tovább a maga útján: mert a zaklatások a viták alatt is zavartalanul folytatódnak…

2017. 10. 26.

Kis színesek…

• A Kúria döntése nyomán a TAO visszaszerezte – korábban is csak virtuálisan elvesztett – közpénz-jellegét, ezért az egyik vidéki gázszerelő már meg is rendelte az egyesületi könyvelőjénél az önbetörést!
• Oroszlán Szonja nem zaklatta Marton László főrendezőt és Stohl András sem vett részt főnökként olyan csapatépítő tréningen, ahol természetesen a főnök is megdugja az alkalmazottakat.
• „Magyarország és Németország mindig természetes szövetségesek voltak” – hangzott el – még a „Sötét Oldal” megjelenése előtt – a volt Népköztársaság útján, a Terror Házánál, aminek hatásárára az iskolákban első és második világháborús német katona-dalokat kezdtek az énektanárok tanítani.
• Dúró Dóra, a Jobbik párt parlamenti frakcióvezető-helyettese melegen üdvözölte a melegeket, persze csak azokat, akik hajlandók lesznek majd a pártjukra szavazni, a többiek továbbra sem emberek.
• Mind ezekhez az „ünnepi szónok” csak ennyit tett hozzá: „a közép-európaiak kicsattannak az önbizalomtól” és tovább folytatják elszánt harcukat fennmaradásukért, egy 87 éves idős ember ellen. A Kúria elé nem került a még a háború megindításának a kérdése…

2017. 10. 25.

Homo orbanictus

A Homo erectus („felegyenesedett ember”) és a Homo ergaster („munkásember”) után (akik a köznapi nevén előemberek közé tartoztak, és mintegy 1,8 millió – mások szerint 1,2 millió – évvel ezelőtt jelentek meg és kb. 200 ezer évvel ezelőtt tűntek le), ebben az évezredben hazánkban megjelent a legújabb – egyesek szerint a legfejlettebb – Homo, a Homo orbanictus (lefordíthatatlan, bár van, aki „orbáni ember” vagy „ember Orbánért” fogalomként fordítja). Első leleteit a Homo orbanictusnak Magyarországon találták meg (Soros György 1988.), aki akkor már Budapesten, egy kollégiumban élt. Mint látható, megtalálása jóval későbbi, mint a neandervölgyi emberéé, akit már 1829-ben megleltek. Szemben a többi előemberrel a Homo orbanictusnak nem adtak külön előnevet, bár többen is odabiggyesztenék a felcsúti előtagot a Homo orbanictus elé. A kevés – bár egyesek szerint így is sok – meglelt típus azonossága, szinte teljes hasonlósága miatt (egy kutató sem talált felismerhető különbséget közöttük: mindegyikük idegengyűlölő, illiberális, erősen agresszív, esernyővel hadonászó és hangosan szitkozódó volt, igaz közülük néhányan a kézcsók gyakorlatát is elsajátították), az előnév használatától a kutatók eltekintettek.
A kutatók hosszas vitát folytattak a Homo orbanictus eredetéről: kialakulása ugyan elég pontosan körül határolható (’80-as évek közepe, vége), viszont egyesek az első leleteket keresztényellenesnek (csuhások: térdre, imához), liberálisnak, demokratának, európainak, multikulturálisnak látták, mások viszont úgy vélekedtek, hogy ezzel éppen ellentétesek a fő jellemzők: nemzeti, keresztény, konzervatív, Brüsszel-ellenes vonásokat véltek megismerni. A vita az utóbbi időben elhalt, bár mindenki taxonnak tartja a Homo orbanictust.
Testfelépítésüket külön nem vizsgálták az antropológusok, bár többen megjegyezték, hogy a Homo orbanictus képes volt gyors és jelentős alakváltozásra (főleg a hastájon megjelenő elhízásra, miután inkább csak nézni kezdték a tévében a focit és nem művelni). Egyéb jellemző különbségeket (pl. homlok, koponyacsont, szemöldök) nem találtak a többi emberhez képest. Mindazonáltal megjegyezték, hogy a Homo orbanictus önmagát különlegesnek, egyedinek, egyedül elfogadhatónak és a haza kizárólagos megmentőjének tartotta.
Életmódjára jellemző volt, hogy Homo orbanictus két alapvető kasztba osztódott: voltak a vezetők és a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond” futottak még támogatók. A vezetők sikeres gyűjtögető életmódot folytattak, szinte (történelmi léptékkel) mérhetetlen rövid idő alatt képesek voltak a természeti kincsek sajátos kisajátítására (mindent a sajátjuknak tekintettek és azonnal el is sajátítottak: földet, trafikot, nyereséges kis-és közép- és nagyvállalatokat, Erzsébet utalványokat, magánpénztári vagyonokat, közbeszerzéseket, itt még tartanak a kutatások, mert az ügyészi, kormányzati hozzáállás miatt nehéz az adatokhoz hozzájutni), viszont a Homo orbanictus többségének, a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond”-osoknak – a korabeli szleng szerint – még „szar” se igen jutott, ami viszont nem zavarta a többséget. A Homo orbanictus elszórtan élt Magyarország egész területén, viszont érdekes volt megfigyelni, hogy időről időre a Homo orbanictus összegyűlt a Kossuth téren, vagy a Terror Házánál (egyes kikiáltók szerint 3 millióan is, bár ezt a rendőrség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta), ahol a fő Homo orbanictus harsány és hangos előkántálást tartott, amit néha harsány rötyögéssel megszakított (több régész, politikai elemző, kommunikációs szakértő szerint ilyenkor a fő Homo orbanictus saját humorán és népén röhögött), és ez jel volt a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond” tömegnek, hogy tenyérösszeveréssel (néhol békés járókelők is szorultak a tenyerek közé) kísért hacacárévá növelje az összejövetelt. A rendezvényt mindig békésnek álcázott kopaszok biztosították, akik minden gyanú és törvény felett álltak.
A Homo orbanictus élelmezésével kapcsolatosan a kutatók érdekes megállapításokat tettek: a Homo orbanictus vezetői a legkülönlegesebb, akár csak a világ távoli országaiban föllelhető ínyencségekkel (is) táplálkoztak, míg a Homo orbanictus többsége csirkefejet főzött meg, kukákban talált csontokat szopogatott, és a mezőkön termett egyszerű étkekkel, bogyókkal táplálkozott. Ehhez tehát nem kellettek különleges eszközök, tárgyak. A kutatók szerint a Homo orbanictus fő eszköze a STADION és a „Nemzeti Konzultációs Levél” voltak, előbbi még a fő Homo orbanictus háza mellett is föllelhető volt. A vezetők feleségei (nőnemű vezetők nem voltak) mindenféle, úgynevezett briliánssal díszitette nyakát: nem volt igazi vezető-feleség, aki nem kapott naponta ilyet ajándékba férjétől, szeretőjétől, ez utóbbi partner nagy divat volt abban a korban! Ugyanakkor volt olyan vezető, aki fülébe is tett ilyet, igaz, az illető hímnemű volt, csillogó szemű is és Brüsszelből írt twitteren mindenféle ordenáré üzenetet, viszont különleges módszerrel megállapították, hogy rendszeresen szívott marihuánát. Kedvenc járműve a fő Homo orbanictusnak a páncélozott kisbusz volt. Érdekes volt megfigyelni, hogy óriási kerítéseket is épített a Homo orbanictus, igaz, annak nem sok értelme lett, mert csak fogyasztotta az áramot.
A Homo orbanictus beszéde jellegzetes kappanhangú orgánumú, kedvenc szavai a migráncs, Soros, Brüsszel, illiberális, gyűlölt ellenség, „osztjónapot”, „semmi kivetnivalót nem látok”, a „sötét oldal” nem nyugszik, a „haza nem lehet ellenzékben” voltak.
A Homo orbanictus más emberfélékkel nem barátkozott, nem tartott kapcsolatot, legfeljebb baltás embereket adott vissza egyes országnak, valamint tisztelte a diktátorokat. Egyes időszakokban érdekes volt megfigyelni, hogy a fő Homo orbanictus ellátogatott olyan országokba, ahol rögtön a látogatása után az ország elnökét leváltották vagy/és megölték.
A Homo orbanictus egyközpontú hierarchiában élt, legfontosabb jelmondata: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A világméretű kutatások még tartanak: a Homo orbanictus fejlődéséről még nem találtak adatokat…
2017. 10. 23.

#metoo 2.


Özönlenek a bejegyzések, esszék, értelmezések, támogató és elutasító kommentek, gúnyolódó viccek, elolvashatatlan megjegyzések a #metoo kirobbanása óta. Megszólaltak és várhatóan majd még meg fognak szólalni további áldozatok; vélhetően (rejtőzködve) megszólaltak zaklatók is.
Jegyzetemben korábban leírtam már véleményemet: „ne Marton Lászlóról beszéljünk, írjunk, kommenteljünk; ne azt kutassuk, mi történt akkor és éppen ott az autóban, a szobában a szoknya alatt vagy a nadrágban, hogy sötét volt-e vagy világos, hogy volt-e ott más is, vagy nem …”; hanem arról, hogy „Mert most is ez a rend!”, és sajnos ez a megjelenés óta is igazolódni látszik.
Hát, fussunk neki újra!
Az én értelmezésem szerint a zaklatás az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, ami mindig nem egyenlő szereplők kapcsolatából alakul ki. Olyan féloldalas szituáció, amelyben az egyik fél esendő, gyenge, alárendelt, kiszolgáltatott, eleve vesztésre ítélt; míg a másik határozott, erős, fölérendelt, uralkodó, aki irányítja, a számára hasznos, kívánatos irányba tereli a kapcsolatot. Ezt a viszonyt mindig az erős hozza létre; teremti meg hozzá a színpadot, a díszleteket, a hangosítást. Ez akkor is így van, ha az első lépést megtevő, a kezdeményező nem Ő, hanem a gyenge fél, mert a gyenge nem zaklatást akar (abba ugyanis belekényszerül és úgy bukik el; vagy nem enged, és azért bukik el), hanem valami mást: pl. tudást, gyógyulást, munkát, színész-szakmát. Ez a kikényszerített viszony általában csak rövid ideig tart, a fölérendelt – miután elérte, megkapta, amit akart – hamar „rövidre zárja” a kapcsolatot, és azonnal új alanyt keres és talál magának. Az újabb gyenge alárendelt megtalálása véletlenszerű, mindig éppen a helyzet adja.
Mert mindig lesz újabb gyenge, esendő; mert mindig újra és újra megtermelődik a szituáció!
Miért lép be valaki, egy gyengébb ilyen nexusba?
Nem a zaklatásért!
Arra nem is gondol(?).
Tanulni, fejlődni, gyógyulni, dolgozni akar; bekerülni oda, abba a közösségbe, csoportba, munkakörbe, ami álmai vágya, amivel biztosítani tudja boldogulását. Gyanútlan(?), mert nem sejti, nem tudja, hogy ennek ára van, hogy ennek milyen ára van. Azt hiszi az ár megfizethető számára: tanulás, figyelés, sok-sok munka, együttműködés a sikerért (ami persze közös lesz), esetleg sok pénz. Ő ezt tudja és akarja adni azért, amit cserébe kap majd a „partnertől”.
És miért lép be a másik az erősebb?
Erről ír Hercsel Adél egy, Takács Hajnal a Bántalmazottak igazsága című könyvéből idézett hosszú listát, amiből csak néhányat emelek ki:
• mert jogosultságtudata van (mert úgy gondolja, megteheti);
• egoista (csak ő számít);
• előjogokat tételez magának (ez nekem jár);
• hatalom és uralkodási vágy (én rendelkezem veled is);
• hierarchikus gondolkodású (fölötted állok);
• felelősségvállalás hiánya (te jöttél hozzám, a te hibád);
• egyoldalú látásmód (te nem is vagy, csak a tárgyamként létezel);
• ignorálás (te nem is vagy, észre sem veszlek).
A megoldás mindig a fölüllévőnél van; a gyengébbnek ugyanis nincs igazi választása: csak a kilépés, vagy az elszenvedés! Az erős viszont kezében tartja a helyzet kulcsát, mert ő használhatja, de mire használja majd fölényét: arra-e, amit vár tőle a gyengébb (és amire egyébként a „megbízatását” is kapta!), vagy arra, amire belső (aberrált) „akarata” készteti.
Zaklatás esetén eldőlt a kérdés! Tanár-diák; orvos-beteg-ápoló; rendező-színész- színi növendék; főnök-beosztott; hány és hány szituáció van, ahol naponta „élesben” kell megfelelni a kérdésre, és ahol rendre rossz válaszok születnek.
Mert ma ez a diktált, a fölülről mutatott példa, a követendő idea. Hiszen már közmunkás se lehetsz, ha nem takarítod a polgármester házát. Hiszen már közbeszerzést sem nyerhetsz, ha nem „egyezel ki” a döntéshozóval. Hiszen színházigazgató sem lehetsz, ha nem rendezel a kormánypárt szája íze szerint.
Már ez a norma!
Szét kell verni!

2017. 10. 23.