dr. Radnai György bejegyzései

A „bunkók világuralma” – avagy: Te ki vagy?


„… Lett helyette a tömeges, műveletlen-iskolázatlan, minden egyszerűsítő szlogent, gyűlöletbeszédet „benyelő” réteg, benne egy valamiért lecsúszóban lévő középosztály-darabka, amely dühét népszavazásokon, tömeggyűléseken tudja kiélni. Meg az értelmes, hosszú távban gondolkozó politikusok megbuktatásában…” Almási Miklós: A bunkók lesznek a világ urai, 168 óra

Szavazunk. Választunk. Vesztünk. Időnként elhagyjuk az országot; van, aki véglegesen. Aki marad, részes lesz. Aki megy, az is, legfeljebb másutt! Közben Brexit, Trump, Orbán: győznek. És mi jön még?! Mi jöhet még? A fasizálódás erősödik, a gyűlöletkeltés, az idegen-gyűlölet, a másság elutasítása, a rasszizmus tagadhatatlanul „sikeresek”; és mindennek hátterében a kilátástalanság, az elszegényedés, a leszakadás, a nyomor kiteljesedik. Úgyhogy: szavazunk, választunk, vesztünk, elhagyjuk az országot!
Mi történik? Mi van itt? Merre megyünk? És miért arra? Hogy lehet ezt megérteni? Hogy nem lehet ezt megérteni?
Dühöngünk egy sort. A „bunkók” miatt. Mert azt gondoljuk, azt halljuk az okosoktól: miattuk van az egész! Mert ők, a „bunkók”, nem értik. Nem ismerik föl. Beszopják a maszlagot, hisznek a mézesmadzagnak. Azt sem veszik észre, hogy az selyemzsinór! Mert egyszerűen: „bunkók”! Mert nem gondolkodnak, mert nem is tudnak. Csak leegyszerűsítve látnak és érzékelnek mindent, mert szerintük a „(A világ egyszerű, csak a tojásfejűek ködösítenek)”: nincs mit enni és kész. Mit kell ezen annyit össze-vissza magyarázni, hogy így a növekedés, meg úgy a fogyasztás, meg az export és a vállalkozások erősítése. Nem értik. Mit nem lehet ezen érteni? Mert hat rájuk. Mert elfogadják. „(Az agymosás)” -t! A rezsicsökkentést! A sportsikereket! A kisvasutat! A stadionokat, no, nem a város szélén! Mert az örömet okoz nekik. Nem kicsit, nagyot?! Mert ők azt hiszik, értik az „(Okok)” -at. Hogy a gyereknek nem jut Nike cipő, Ipad az Apple-től, még csak egy olcsóbb okos-telefon se! A színházba járás luxusát! Az egyetem lehetetlenségét! Mert „(Előjöttek)”, előjöhettek végre. A rejtőzködésből, a mélyből. Miközben még mélyebbre süllyedtek. Még mélyebbre süllyednek. Mert most megadatik, megszólalhatnak. Úgy látják: megszólalhatnak! Szavazhatnak. Leszarhatják a tojásfejűeket. A szaros bagázst! Mert nekik egyébként csak ez jut, meg a „munkavégző állatság”! Mert a „bunkók” a többség! A populista többség!
„Csakhogy a buta csőcselék elmélete egy teljes tévút, csak arra jó, hogy elfedje az elitek és az értelmiség hibáit, és megerősítse a jobboldali populista politikák hamis igazát.” Jámbor András: Kettősmérce blog
Mert a „bunkók” nem értik meg, hogy nekik kell(ene) az áldozatokat továbbra is meghozni! Nekik kell tovább gürizni éhkoppért; nekik kell(ene) elfogadni az úgynevezett reformokat, amik megint, mint mindig arról szólnak: húzd az igát még tovább, már csak egy kicsit kell, aztán neked is jobb lesz, mert hozzád is lecsurog valami alamizsna! Mert a „bunkók” vegyék tudomásul, hogy azok, és ezért ne pofázzanak bele a nagyok dolgába, amihez nem is értenek! Mert a „bunkók” vegyék tudomásul, hogy csak azt kapják, amit megérdemelnek, mert annyit kapnak, amennyit megérdemelnek, pontosabban: „annyit érnek, amennyiük van”, márpedig több nem lesz nekik. Kr. e. az 1770-es években, a babiloni társadalom rendjében – Hammurapi törvénykönyve szerint – a hierarchia elve elsőrendű fontosságú volt: az embereket két nembe és három osztályba sorolta, feljebbvaló („szabad”), közrendű („felszabadult”) emberekre és rabszolgákra. Ennek megfelelően más és más értékük is volt. Ott és akkor az volt a rend, nem titkolták, ki is mondák!
De ma, ezt nem meri kimondani senki! Csak csinálni!
Mert „Nem az emberek lesznek buták, hülyék, csőcselék, hanem az elit zárja el tőlük az információt, gőgősségében. Olyan híreket, és információkat gyárt, amik érthetetlenek, és úgy állítja be a politikát, mint bonyolult technikai tudást igénylő adminisztrációt, ahelyett, hogy az a közös döntések meghozatalának terepe lenne.”
És Te, kedves olvasó, Te, ki vagy?
„Bunkó”? Vagy „csak” akit annak kiáltottak ki? Netán a kikiáltó?!
Ki vagy, kedves olvasó?!

2016. 11. 23.

Konstruktív ellenzékiek, nem: Kollaboránsok!

„Budapest, 2016. november 22., kedd (MTI)
Megválasztotta az Országgyűlés
az Alkotmánybíróság (Ab) elnökét
és négy új tagját kedden.”

Most éppen az Alkotmánybíróság hiányzó tagjait választották meg. Kétharmados többséggel. Mert ehhez ennyi kellett. Meglett! Persze, hogy meglett. Ugyan gyanúsan marad(t) fenn a szavazási léc, kellett hozzá a szokásos Kövér-féle jogtiprás is, de egyelőre fennmaradt. Tegnap az alaptörvényt kellett (volna) módosítani. Az, akkor nem sikerült. Holnap lehet, hogy a választásai törvény kerül terítékre. Majd megint meglátjuk.
Ez a kormány, ez a miniszterelnök úgy működik, hogy semmire és senkire nincs tekintettel. Számukra, számára nem létezik más, csak az, amit ők, ő akar, elképzel. Ha nemzetibe képzelik a trafikokat, akkor nemzetiek lesznek a trafikok. Ha illiberális államot vizionálnak, akkor illiberális lesz az állam. Ha házibarát médiát akarnak, akkor házibarát lesz a média, legfeljebb megszüntetik, aki oknyomozó újságírást művel! Ha kell háromezer milliárd forint, lesz háromezer milliárd forint, még ha nem is az övék, hanem a leendő nyugdíjasoké volt! Ha stadiont álmodnak a házuk szomszédságába, akkor láss csodát: lesz stadion a házuk végében! Még kisvasút is, ha ők úgy akarják! Ha az árokpartját be akarják telepíteni – no nem kis-virággal, hanem – nyomorgókkal, akkor tele lesznek nyomorgókkal. Ha ki akarják tiltani a közterületekről az oda szorulókat, az ott élőket, kitiltják őket! Ha migránsokkal akarnak riogatni, lesz itt akkora riogatás, még migráns se kell hozzá! Itt a fékeknek, a kiegyensúlyozó intézményeknek nem osztanak lapokat. Még alsókat se. (Bocsi, azokat talán igen: de ütés azokkal soha nem lesz.)
Azt mondják: ez a hatékony, ez az eredményes, ettől lesz a jövő, jövő! A piszi káros, a vita fölösleges, a kisebbség örüljön, hogy egyáltalán luk van a seggén! Aki másra gondol és mást mond, az ellenség, hazaáruló! Ma még csak megvetendő, kiközösítendő és meghurcolandó, holnap már börtönbe vele!
Hat éve tart ez az őrület. Hat éve! Kezdetben az járta, adjuk meg az esélyt nekik is! Aztán jött, hogy próbáljuk jobbá tenni a javaslataikat, vegyünk részt benne, mondjunk ellent, valamit csak átvesznek. Aztán következett a passzív kiábrándulás, a lassú civil szerveződés, majd az eleve halálraítélt szövetségbe rendeződési kísérletek. Mindeközben az értelmetlen és parttalan magyarázgatások: ez még jogállam, ez még nem diktatúra, ez még csak egy autokratikus kísérlet. Hiszen itt még lehet választani, le lehet váltani, lehet még szabadon írni, olvasni, beszélgetni; még kávézgatni is lehet a Zserbóban, akinek „arra fussa”! Miközben ők ugyanúgy és ugyanazt csinálták tovább: alaptörvényt és választási törvényt módosítottak néhány nappal a választások előtt; közröhejes gittegyletté silányították az OVB-t, az Alkotmánybíróságot, az Ügyészséget. De hiszen ezt mindenki látta, látja, akinek van szeme és használja: „Láss ne Csak Nézz”!
Így megy ez kis-hazánkban: nagyban és kicsiben is! Bemocskolnak, leváltanak, kineveznek – kényükre, kedvükre.
Most már azonban nincs felmentés! Itt már nem létezik konstruktív együttműködés: se fönn, se lent!
Itt már ezt nevén kell nevezni!

Ezt úgy hívják: KOLLABORÁLÁS!
2016. 11. 22.

Katinka!


Ő már bizonyított. Nem kicsit, nagyon. Mindenki láthatta, mindenki értette. Pedig nem lassan, gyorsan tette.
És most megint bizonyítani akar. Nem kicsit, nagyot! Mert Neki sem tetszik a rendszer. A magyar úszó-rendszer. Ahogyan többüknek sem. Olimpiai bajnoknak, érmesnek, világbajnoki helyezettnek, edzőknek sem! Ami történik az úszósportban. Pontosabban: ami nem történik az úszósportban. A változatlanság. A tisztázatlanság. A zavarosság. Ahogyan vezeti az egyszemélyes vezető. Az egyszemélyes vezetési stílusa: annak az egy személynek, az elnöknek. „Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét” – írják Nyilatkozatukban. Hogy semmi, de tényleg semmi sem változik, minden mindig marad a régiben. Pedig már nem is egyszer elmondták: ez így nem jó! Mégsem változik. Semmi. Mert a félelem, a kiszolgáltatottság, az alárendeltség nem engedi. Csak, amit az elnök akar! Csak az mehet! „Hisszük, hogy egy sportszövetségnek a sportolókért kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania” – írják. Korszerű, demokratikusan működő, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarnak!
Az úszók!
Ismerős helyzet. Ugye? Mindenki előtt ismerős. Van egy vezető, aki mindenek felett áll! Aki minden felett rendelkezik! Aki megfellebbezhetetlen! Mert följebbi már nincsen! Aki éppen ezért (is) támadhatatlan! Aki azt vesz (csak) figyelembe, amit ő akar. Semmi mást! Ő a törvény. Ő az úr! Csak az törvénytelen, amire ő mondja! Csak az bűnös, akire ő mutat! Csak az bukik el, akire ő bök rá! A kisvasút mehet! A Rogán nem bűnös! A Farkas Flórián se! Az érvénytelen is eredményes, mert ő úgy akarta! Magánnyugdíj menjen a lecsóba, még ha bedől a nyugdíjrendszer, akkor is: ő akarta! Az egyharmad is kétharmad: mert ő akarta! Jönnek a migránsok, veszélyeztetik a hazát – persze csak azok, akik nem tejelnek neki –, mert ő akarta! Van élet az Unión kívül is, mert ő akarja?! Az ’56-os pesti srácok, és csak ők a forradalmárok, mert ő így akarta!
De most az úszók!
Vannak javaslataik. Világos, érthető, megvalósítható javaslataik.
Válasz kell!
2016. 11. 21.

Van különbség?!


Cudar világra ébredünk. Minden reggel. Most már hosszú ideje. Nem is akarunk kibújni az ágyból, még a takaró alól se nagyon szeretnénk kikandikálni. Mert tudjuk, mi vár ránk a takarón kívül! Mégis föl kell kelnünk!
Azt mondják, ketten maradtak. Az Orbán meg a Vona. Erre utal minden, és ezt sugallja mindenki. Azt mondják, a Vona lesz a kihívó. Más már szóba sem jöhet. Csak a Vona. Aki most már szmokingban is. És milyen jól néz ki! Persze olyan, olyannak mutatják. Az Orbánon meg minden úgy áll, mint a tehénen a gatya. Pedig nem is úgy mutatják!
Szóval a Vona lesz. Mindenki másról már lemondtak. A fő megmondók. Mindenkiről. A Gyurcsányról, a Gergőről is, a Molnárról nem is beszélve. Már se egy balos, se egy liberális; még „csak” egy igazi demokrata se jöhet szóba. (Persze: ki az igazi demokrata?) Sehol senki. Már egy legyintés sincs.
Hol van már a tavalyi hó? Amikor a Vona még be sem tehette a lábát egy normális tv stúdióba. Mert az volt a demokratikus minimum. Az volt (lett) a közmegegyezés. Hírnek is csak elrettentő lehetett! Hogy milyen ember, milyen nézeteket vall, meg milyen erőszakos! Ma meg? A vízcsapból is Ő ömlik. Politika, bulvár, bármit nézhetsz: Őt találod. Mit gondolt, mit mondott, kiről álmodott, milyen szappant használ, kivel bújt ágyba.
Pedig nem Ő változott! Pontosabban: Ő nem változott. Még pontosabban: fölvett egy álarcot, új,” polgári” ruhába bújt, és mindenki bedőlt neki. Nem gyerek Ő már, akit alakítani, formálni lehet. Férfiember! 2001 és 2003 között Fidesz tag, ma már Jobbik vezér. Mára már kívülről belülre került politikai szereplő! Nem, nem Ő változott.
De miért csodálkozom?! Hiszen alig van különbség a főszereplők között!
A borostás szakállas Orbán forradalmárként, liberális demokrataként indult. Ellenálló volt. Az elveiért vállalta még a megveretést, a megaláztatást is. Bátran kiállt! A néppel a népért! Aztán: mi lett mára belőle?! A demokrataságából. A felvilágosultságából. Az európaiságából! Az igazságérzetéből! A jogállamért való kiállásából! Folytatni sem érdemes.
Van különbség?!
Hiszen háborút vízionál, mindkettő! Hiszen gyűlöletet gerjeszt, mindkettő! Hiszen uszít, mindkettő! Hiszen a demokratikus intézmények csak és addig érdekesek, fontosok, megtartandók számukra, amíg azokat a hatalom megszerzése vagy megtartása indokolja! Utána „illiberalizmus”; PC, politika korrektség nélküli világot akarnak. Hiszen mindenki ellenség, hazaáruló, aki nem úgy gondolkodik, mint ahogyan ők! Hiszen számukra nincs átjárás, kapu, még csak kiskapu se, a kultúrák között! Csak kerítés!
Van különbség?!
„Van élet az Unión kívül is” – vallják mindketten. A sport, az erő, a vér, a magyar virtus – folytatni sem érdemes.
Van különbség?!
Cudar világra ébredünk. Azt mondják, ketten maradtak.
Az Orbán meg a Vona…
2016. 11. 20.

A Vörös vonal …


Ezen a határon nincsenek lerakva élő, emberi szöveteket széttépő aknák, még csak szír, afgán kisgyerekek ruháit szaggató, alattomosan apró sebeket, majd halálos vérmérgezést okozó szögesdrót akadályok sem. A határrendészet állig fölfegyverzett katonái sem lőnek robbanótöltetekkel a közelbe merészkedőkre.
Lehet, hogy a valóságban ez a határ nincs is. Odakinn, valójában: talán nem is létezik. Az biztos, hogy térképen nem látható. Nemzetközi szerződések se szabályozzák, ez a határ nem országok közé ékelődik.
Ez a határ emberek közé „épül”!
Éppen ezért ez láthatatlan és mégis félelmetesen érzékelhető. És most egyre közelebb kerül.
Ez a határ sajnos: átjárható!
Ez „csak” egy Vörös vonal. Képzeletbeli, de mégsem az!
Ez elválaszt minket. Amit, ha átlépünk, már minden másképp lesz. Ami után már minden világos és egyértelmű lesz. Amit, persze csak együtt lehet átlépni. Mindannyiunknak. Ki önként, dalolva teszi; kinek tennie kell. Mert nem tehet mást!
Mi ez a vörös vonal: mi ez a határ? Mi az, ami végződik az egyik oldalán, és mi az, ami kezdődik a másik oldalon? Mi az, ami van az egyik oldalon; és mi az, ami nincs a másikon? Egyáltalán: mikor kezdődik és mikor válik véglegessé az átlépés? Ez egy vonal? Vagy ez nem is egy vonal, hanem folyamatosan módosuló mezsgye? Egy pillanat? Vagy pillanatok összessége?
Mindig csak később derül ki! Mindig csak később válik világossá és érthetővé! Mindig csak utána lesz kristálytisztán egyszerű, lesz „így lett volna elkerülhető”.
Mert minden attól függ! Mert minden tőlünk függ!
Elmentünk, mert meghívtak. Mert jó volt részt venni, benne lenni. Semmi különös. És már oda is tartoztunk. Az sem érdekes, „Őt” miért nem hívták? „Őt” soha és sehová nem hívták. Ezzel kezdődött?
Százezreket kirúgtak. Százezreket megaláztak. Érdemmé vált az alázat, a kiszolgálás, a lakájjá válás! Nem is kellett teljesíteni. Csak szolgálni. Vagy ezzel?
Ütemesen csattogtak a csizmák a kockaköveken. A tanyákon eldördültek a fegyverek és a dörrenések nyomán cigánygyerekek puffanása hallatszott, majd néma mozdulatlanság látszódott. Lehet, hogy ez volt a kezdet?
Már csak Ők lehettek bírók, ügyészek, újságírók, riporterek, később orvosok, tanítók, színészek, rendezők, majd közszolgák, dolgozók! Némán hátrébb léptünk. Ez is csak a kezdet volt?
Aztán eltűntek az ünnepeink, a költőink, az utca-nevek is megváltoztak. A hamis, a hazug lett az igaz; a kétszerkettő már nemcsak néha lett öt! Ez már biztos nem a kezdet volt!
Aztán lettek a migránsok, aztán lettünk nemzet és hazaárulók, aztán kihirdették és azóta is fenntartják! És már látjuk is a Vörös vonalat!
Még a határon innen vagyunk? Vagy már lépegetünk a senki földjén?
Ki tudja.
Majd észrevesszük.
Észrevesszük?

2016. 11. 11.

„Akkor jobb lesz, ha újra hozzászoknak”, avagy mindig így kezdődik …


Tegnap este történt. Megírta az mno.hu. Két hölgy „az egykori Karmelita-kolostor irányába szeretett volna átvágni a Dísz térhez. Hirtelen eléjük pattant a palota előtt strázsáló őr, és felszólította őket, hogy forduljanak vissza, a köztársasági elnök rezidenciája előtt nem lehet sétálgatni.” Az őr talán félt a sötétben, ezért idegesebb volt a kelleténél; vagy már alig bírt magával, mert várta otthon az asszony meleg öle és a behűtött sör; de az is lehet, hogy csak az őrbódé magánya zavarta meg néhány percre az elméjét. Mindegy is. A lényeg az, hogy a hölgyek nem hátráltak, kikérték maguknak ezt a rendőrállami magatartást és folytatni akarták az útjukat. A Köztársasági Elnök védelmére kirendelt strázsa azonban határozottan visszaszólt: „Akkor jobb lesz, ha újra hozzászoknak”, majd, mint aki jól végezte a dolgát, visszaballagott az őrbódéjába.
Hozzászokni? Hisz már hozzá is szoktunk!
Lemegyek az újságoshoz, hogy mi mást, újságot vegyek. Pechemre a 168 órát, a Magyar Narancsot és az Élet és Irodalmat keresem. Kettő nincs, egy meg a kupac alján, csak magának – súgja az eladó, vigye gyorsan! Nem plázában történt, hanem a szakárusnál!
Benyomom a tv-t, és rögtön átugrom az első néhány csatornát: azok már ki vannak sajátítva. A pártnak, a kormánynak. A „kutya se nézi”-knek! Nézném a világversenyt, az EB-t, a Forma 1-et, a válogatott meccsét, de a sportközvetítést csak a királyin lehet(ne) követni. Ott meg, minek: több az egyperces hírek benne, mint a reklám meg maga a verseny!
Keresem a kedvenc színészeimet, rendezőimet: a darabjaikat akarom látni, szeretnék rajtuk szórakozni, tőlük tanulni. Nem találom őket: ki vidéken, ki külföldön, ki belső emigrációban.
Hívom az egyik barátot, keresem a munkahelyén. Végül otthon meglelem: szabadúszó lettem, tanulom a létet. Nem lelem a másikat sem, aztán fölhív: most érkeztem, Bécsben vagyok, keress, ha erre jársz.
Készül a fütyülés elleni törvény; az internet szigorúbb rendtartása; a hazaárulók regulája. Már újra elég a kirúgáshoz az egyszerű bizalomvesztés is. Nehogy má’ úgy és arról gondolkozzá’, ahogy és amiről akarsz! A túl sok(?) szabadság megzavarja a rendet, a védelmet, a bizonyosságot…
Tegnap este történt.
Nem nagy ügy.
Az élet megy tovább, a maga útján.
2016. 11. 10.

Valamit nagyon nem értünk …

„- csak feküdj nyugodtan .…”

Szerda. Tulajdonképpen semmi különös. Ha csak az nem, hogy november 9-én szikrázó napsütés és 9 fok van odakint. Pedig mára már havazást ígértek. Igaz: az ígéretekből tele van a spájz meg a padlás is.
Már csak ilyen, ez a világ!
Olvasom Yuval Noah Harari Sapiens című könyvét. Az emberiség rövid történetét. Arról, hogy miképpen lettünk „egy jelentéktelen állat”-ból, a tápláléklánc közepén állókból, az erősebbektől, nagyobbaktól állandóan rettegőkből „csúcsragadozó” istenek(?)! Arról, hogy a 13,5 milliárd évvel a bekövetkezett ősrobbanás – az anyag, az energia, az idő és a tér létrejötte – után, mivé lett a világ. Arról, hogy mintegy 70 ezer évvel ezelőtt hogyan fejlődtek(?) kultúrákká a Homo sapiens fajba tartozó organizmusok. Arról, hogy akkor elindult a történelem, amelyet 12 ezer évvel ezelőtt a mezőgazdaság megjelenése fölgyorsított; hogy aztán az 500 évvel ezelőtt bekövetkezett tudományos forradalom beteljesítse(?) azt. Arról, hogy a Homo sapiens társadalmában „… szükség van elképzelt hierarchiákra és igazságtalan diszkriminációra …”; hogy a „… modern világ sem tudja egyeztetni a szabadságot az egyenlőséggel …”, ami azonban nem biztos, hogy hiba, mert lehet, hogy motor. De mégis!
Aztán megjelenik a hír: Trump nyert.
Már nem olvasok tovább. Kinézek az ablakon. Még mindig süt a nap. Oldalra pislantok, a könyvespolcom roskadásig könyvekkel: Ady, József Attila, Társadalmi Riport, Zűr a paradicsomban, A tőke, Holtpont, Mrozek, Faust.
Trump nyert.
Folyamatosan peregnek az interneten a hírek, a Facebookon a bejegyzések és a kommentek; jönnek az üzenetek a Messengeren, a Skypeon, a telefon sem akarja abbahagyni a csörgést.
Trump nyert.
Valaki csak ennyit tett föl: 1933. Más meg azt: jaj! Barátok ugranak egymásnak a miérteken, a már a második a Brexit után érthetetlenségén. Van, aki töröli az ismerősei közül a trumpistákat. Mások azon gondolkodnak, töröljék-e a Trump-ra vonatkozó negatív bejegyzéseiket. Miért-miért hátán, de válasz nincs még. Jó kérdés se.
Trump nyert.
Kik szavazták meg és miért? Vajon mire gondoltak? Közel 60 millióan szavaztak rá, Hillaryra többen, és mégis! Miért szavaztak Trumpra annyian? Mi volt az oka, miért nem láttuk előtte?
Valamit nagyon nem értünk…
És, mi lesz most itthon? „Ó, megvan-e még az az otthon?”
Valamit nagyon nem értünk…
Szerda. Tulajdonképpen semmi különös. Ha csak az nem, hogy november 9-én szikrázó napsütés és 9 fok van odakint. Pedig mára már havazást ígértek. Igaz: az ígéretekből tele van a spájz meg a padlás is.
2016. 11. 09.

A nagy magyar lófasz – avagy Orbán Viktor Olimpiát akar

orban-es-apja
„Hollandia nem olyan gazdag ország,
hogy támogatni tudná
a férfi kézilabda szakágat”
Borsos Attila kézilabda szakértő, SPORT TV

Fiam, a sajátoddal játsszál – mondta egykoron, Székesfehérváron Orbán Győző a legidősebb fiának, mert különben kapsz egy akkora pofont, hogy a fal adja a másikat. De akkor a pofon elmaradt. A verés elmaradásának a következményeit akkor persze még nem lehetett látni, de mára sajnos kiderült és mindannyian szívjuk. Ha akkor az a gyerek megtanulja, hogy …, de nem tanulta meg!
A múlt héten a nemzetgazdasági miniszter, a mindig jólfésült, a karcagiak pénzét meglovasító és azóta eltűnt „üzletasszony” ismerőse azt nyilatkozta, hogy a cél utolérni Szlovákiat. Merthogy a szlovákok megelőztek minket. Igaz: Pozsony nem akar Olimpiát rendezni.
Az örök város, a hajdani Római Birodalom központja, aminek a története több mint két és fél ezer évet ölel fel: Róma, visszalépett a kandidálástól. Persze, mert még fönn akarnak maradni néhányezer évet.
A szavahihető szakértők szerint „az olimpia az a megarendezvény, amelynek „ára” a legnagyobb mértékben haladja meg a tervezettet” (Balázs Ágnes bejegyzése a Facebook oldalán), lásd a legutóbbi Olimpiákat. De ez nem érdekli a beterjesztőket: ők a majdani Megnyitó és Záró ünnepség eufórikus hatásairól hadoválnak.
Megjelent a TÁRKI kötete a Társadalmi riport 2016. Ha az olimpiai lázálmokat kergető habosok, élükön a regnáló miniszterelnökkel, csak beleolvasnának, már látnák a mai magyar valóságot, ahol az anya sírva fakad, mert a gyereke éhesen megy az iskolába; a betegek rokonai őrjöngenek, alig mernek bemenni a kórházba, mert nem bírják elviselni a körülményeket, mégis ebédet visznek a kórházban fekvő rokonaiknak; a tanárok, tanítók elhagyják a pályát, mert… És a sort hosszan lehetne még folytatni, de minek: az olimpiáért güzülőket ez teljesen hidegen hagyja. Nem véletlenül vállalták el a „nagyköveti” megbízást. Ma be is mutatták őket,” a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat nagyköveteit”. A nagykövetek, akiknek a nevét jól jegyezzük meg: Csák János, Fellegi Péter, Habsburg György, Christopher Mattheisen, Martonyi János, Rost Andrea, Szalay-Berzeviczy Attila, Szép Fruzsina és Zwack Sándor.
Ha szerencsénk lesz, nem lesz módjuk utólag szégyellni magukat, mert nem kapjuk meg a rendezési jogot; ne adja isten, hogy mégis utólagos bűnbánást kelljen gyakorolniuk.
De mindez nem érinti a srác felelősségét, akinél elmaradt a pofon: még előtte van a tanulásnak…

2016. 11. 07.