dr. Radnai György bejegyzései

Békés karácsonyt Neked is, Gyuri!


Az osztályharc fokozódik.”
Ja, ezt nem most, hanem még akkor mondta a Gyuri, amikor az átkosban hozzászólt valamelyik pártcsoport értekezleten, amikor a téma: a pénzügyek szerepe a XX. századi Magyarországon volt. De lehet, hogy tévedek: ez a hozzászólás nem pártcsoport értekezleten történt, hanem az egyik KISZ Bizottsági ülésünkön, amikor a Pénzügyminisztérium szakmai táborának a programját állítottuk össze. És persze Gyuri volt az előadó, mert Ő volt a KISZ Bizottság szervező titkára, akinek a feladata volt a kétnapos program összeállítása. Ja, dehogyis, a szakmai titkár a Csillag Pista volt, ő állította össze a programot, benne a miniszter, Faluvégi Lajossal történő beszélgetéssel. A Pistának rengeteg jó, radikális ötlete volt, amit meg is valósítottunk, meg is valósíthattunk! Mert akkoriban szaladt a szekér: akkor már azt írhattunk, mondhattunk, amit csak akartunk! És mi persze „meg akartuk váltani a világot”!
A Matolcsy Gyuri mindig egy kicsit óvatosabban: „kerüljük a fölösleges konfliktust”!
Az Ipari főosztályon kezdett. Olyan kisfiús volt mindig, de szerénynek mégsem mondható. Az a hamiskás, inkább sunyi mosoly állandóan ott bujkált a szája szélén. Most, hogy így próbálom fölidézni a múltat, Gyuri nem is volt szerény! Inkább lekezelően nagyképű. Aki mindig mindent jobban tud! Megfellebbezhetetlenül! Persze sokat tudott, sokat is olvasott, meg sokat hozott magával. Meg jó társaságba keveredett, a mag a Pénzügykutató volt, de voltak a minisztériumból is: Lengyel, Surányi, Bokros, Draskovics, Csillag, meg hát Antal Laci, Kopátsy Sándor. Elég jó társaság volt, akiket minden érdekelt, mindenről volt véleménye.
Aztán ki közelebbről, ki távolabbról; ki az egyik oldalról, ki pedig a másikról alakította a rendszerváltást. (De ez egy másik történet, ez nem a Gyurié, ez még megírásra vár!)
Szétszóródtunk és szétváltunk. Mindenki keresett és talált magának pártot, filozófiát, eszmét és társaságot. Ki olyat, mint eddig, ki egészen mást.
Ezzel nem lett volna baj!
Csak hát a követelmények, a pártból jövő követelmények. Amit a rendszerváltás előtt úgy nem lehetett szeretni. Meg a hazugságok, a ferdítések, a válság eltitkolása, letagadása. A barátságok, ismeretségek, a kapcsolatok lenullázása, ha az érdek úgy kívánta! Mert ugye, az volt az átkosban az átkos. Mert az hülyeség volt, amit le kellett lepleznünk, meg kellett változtatnunk! Most meg, akarom mondani a rendszerváltás után már hirtelen mindez erénnyé változott. Mármint a párt iránti hűség, a párt mindenáron való kiszolgálása: akár a barátságok, kapcsolatok árán is! A hazudozás, az eltagadás, a szakmaiság semmibevétele! Minden szépen visszaszivárgott.
Gyuri az antali korszakban még puhán, de tartotta a kapcsolatokat a régi társaság egyes embereivel. Persze csak éttermek hátsó helyiségeiben, kávéházak rejtettebb zugaiban, telefonok recsegő vonalain keresztül. Amikor ellenzékbe került, akkor természetesebben; amikor a hatalomban volt, akkor lappangóan. Aztán már úgyse.
Emlékszem, amikor a Medgyessy kormány idején Draskovics Tibor volt a pénzügyminiszter, én meg az államtitkára, meghívtuk a Gyurit, mert az adórendszeren akartunk változtatni, és hát Ő volt a „zorbán” jobb vagy balkeze, legfőbb tanácsadója. Lementem fogadni a PM előtt, Ő messziről jőve, a szokásos alamuszi mosolyos álarcában gúnyosan kérdezte: „Kóka alatt milyen?”, és meg sem várva a választ berobogott a legendás I. emelet 42-be. Aztán később, már közeledve az orbáni hatalomátvételhez, Demján Sándorral tárgyaltam a kisvállalkozások lehetséges megmentésének technikájáról, és Demján mobilon hívta a Gyurit, hogy beszéljem meg vele a részleteket, mert Ő lesz a miniszter. Fölvette a telefont, mert azt hitte Demján az, de amikor Demján átadta nekem a telefont, Gyuri dadogva azt mondta, hogy éppen most tolatva parkol, mindjárt visszahív. Ez 2010-ben történt. Azóta hív. (Persze ez nem volt egyedi, mert Leányfalún is összefutottunk egy étteremben, meg nem sokkal később egy kávézóban is a Kossuth téren, és mindkétszer fejelfordítás volt a „köszönés”.)
De most közeleg a karácsony. A szeretet ünnepe. Most félre a politikával, a közélettel, a közszolgasággal.
Most „Áldott, békés karácsonyt és ádventet szeretnék kívánni mindenkinek!”
Neked is, Gyuri!

2016. 12. 13.

Alja…

Sírásig alázta Kovács Ágit Hosszú Katinka férje?” – olvasom az újságnak nevezett kiadvány szalagcímét (2016.12.12. 07:15), amit a „szövetséges” szenny-laptárs rögtön, talán egy fél órával később át is vett, „Elborult Shane Tusup agya, megalázta Kovács Ágit” – indítással. Az alaphír egy „állítólag” bevezetéssel indul, ami egy szemtanú(?) nyilatkozatán alapul, aki a Bors állítása szerint „nem szerette volna vállalni a nevét”! Ez, mármint az állítólagos szemtanúság mégis elég volt ahhoz, hogy újra induljon (folytatódjon) egy kreált műbalhé, a fene tudja ki mellett és ki ellen. Azt meg aztán végképp nem tudjuk: mi a francnak van ez az egész: talán elterelésnek, talán a Gyárfás (Shane, Hargitai) lejáratására, vagy talán kell egy fideszes segg alá elnöki széket tolni és ahhoz ez lenne a megoldás?
Ki tudja? De most már – nap mint nap – olimpiai bajnokok, felelős szakemberek, üzletemberek sározódnak be, aljasodnak le, úgy lesz szar az egész, ahogy van. Már a győzelmeknek, mármint Hosszú Katinka győzelmeinek se lehet felhőtlenül örülni, mert vannak, akik nem akarják!
És akkor eszembe jut egy múltheti felmérés: a Facebook-használók az álhíreket 75%-os arányban hitték el!
Nem véletlenül használják is ezt a választásoknál, a népszavazásoknál.
Szóval, más szavakkal: a bulvár, az álhír, a hazugság terjesztése mára meghatározó politikai tényezővé vált!
Egy sör, nem is kell, hogy hideg legyen; egy fotel, egy tv-távkapcsoló, a háttérben az asszony főzze csak a csülkös-babgulyást, a gyerek a másik szobában halkan játsszon: ennyi pontosan elég, nem is kell több. Sőt: nehogy olvasni kelljen, gondolkodni, utána érdeklődni, megvitatni; a frászt; csak a sört lökd ide, meg a Borsot!
Azok a hülye tanárok, meg az a hülye PISA!

2016. 12. 12.

Beszélgetés a legfelsőbb szinten


• Árpiiii!
• Itt vagyok, Főnök
• Beszélnünk kell: ez így „n e m m e h e t t o v á b b”!
• Akkor nem fog, Főnök
• Állandó defenzióban vagyunk az internetes izéken, mondjad már, a…
• Facebookon
• Na, ott
• De mégis, mi a baj, Főnök?
• Megint a Péternek kell majd lépnie, hogy elsimítsa az ügyet
• Akkor rendben lesz
• De tele van ez a fészbuk az üggyel, nem szállnak le róla, a szegény Simonka Gyuriról
• Annyi baj legyen, ne törődjünk vele
• Te Árpi, nem úgy van az, én minden fronton, érted, minden fronton nyerni akarok és fogok
• Megértettem, Főnök
• Akkor csináljatok valamit
• Megalakítottam a „Troll deszant a Fideszért” csapatot
• Nagyszerű, aztán mit fognak csinálni?
• Szóltam az oroszoknak is, hogy figyeljék a gaz libcsi-komcsi nyavalygók oldalait, azonnal törjék föl és támadják
• Aztán mivel támadnak majd, Árpikám
• Beszállnak majd a kommentelésbe és szétbarmolják majd az egészet
• Ez egészen jól hangzik, de ebbe mi az új?
• Most majd egyszerű, iskolázatlan, csak magyarul (se igazán) tudó emberekkel is dolgoztatunk, mert a PISA után ez így lesz hiteles, leírtuk nekik, hogy mit kell majd beírniuk
• Akkor mindenki ugyanazt fogja beírni, nem lesz ez gyanús?
• Nem ugyanazt, mindenki a saját szavaival, például azt kell megírni, hogy a Simonká Gyuri feljelentése a legsötétebb és legmocskosabb kommunista időket idézi, mert ez már ÁVH-s és koncepciós ügy, és már olvastam, hogy valaki ezt úgy írta át, hogy a rohadt büdös zsidók már megint kibújtak, mint szög a zsákból
• Ezt ugyan nem értem, de biztos jó lesz
• Biztosan: fönn van az eligazítás az interneten
• Akkor rendben, de mi legyen a Tállaival?
• Mi legyen?
• Kezdjetek el róla duruzsolni, és majd meglátom
• Rendben…

2016. 12. 10.

Lakás-bérlés


• Szilvíííííí!
• Mondjad, aranyom, életem párja, Te, férjek gyöngye
• Nem kéne inkább a Várban laknunk, ez itt olyan zsenánt?
• De jókat mondasz, tubarózsám
• Mégis csak Te vagy Szilvi a Kiemelt Állami Szerződéseket Vizsgáló Főosztály főosztályvezetője a Miniszteri Kabineben, ennyi csak jár Neked
• Egészen jó ötlet, valahol ott, a Mátyás templom körül
• De ne legyen drága, kapjál hozzá valami méltánylást is
• Rendben, szólok a Tamásnak, tudod, a fideszes polgármesternek, a Nagy Gábornak, Ő majd segít, nagyon jó konstrukciókat alakítottak ki
• De ne legyen nagy dobra verve, nem akarom, hogy a Bödőcs rólunk is humorizáljon Londonban
• Nem lesz gond, Tamás is ott lakik, potom 81203 forintért, életvitelszerűen, piaci árért, mint láthatod, Ő nyerte a pályázatot, majd mi is nyerünk egyet, mert ő lesz a bírálonk
• De ott nem 400-450 ezer körüliek az árak?
• Ezek szerint nem
• És nem fog róla írni a Magyar Nemzet?
• Nem, mert csak öt év múlva derül ki
• Akkor nem kéne a gyerekeknek is bérelni?
• Majd meggondolom…

2016. 12. 09.

Fokhagymás a leheletük …


Unatkozva ácsorogtunk a karcagi várostábla körül – a Kátai Gergely mellett állt még az öccse, Márton és a sógora, Tószegi Pista, amúgy fokhagymásat leheltek –, és akkor odagyűlt mellénk még egy csomó igencsak fölbolydult karcagi lakos is, akik arról pusmogtak, hogy az éjjel állítólag eltűnt a városból két gyerek.” (Závada Pál: Egy piaci nap, Magvető 2016.)
Az úgy van, már minálunk, itt ebben a kis-hazában, annak is az Országgyűlésében, hogy a háznak a nagy-bajuszú, „köteles” és mindig nagyokat mondó elnöke hozott egy határozatot, miszerint az országnak a háza nem játszótér, sem nem óvoda, hanem díszegyenruhás őrökkel védett „első-háza” (nem is egy olyan „demokráciai közháza”), ahová bizony csak a fő főméltóságok, valamint azok térhetnek be, akiket ő oda beenged. Ráadásul a kivételezett beengedetteknek akkor sem lehet föl s alá lófrálni, nézelődni, kíváncsiskodni, még csak össze vissza kérdezősködni sem, interjú készítése meg aztán csak kijelölt és jól körül határolt, elzárt, de még sárga csillaggal meg nem jelölt területen lehetséges, sőt ott is csak kiváltképp az kérdezendő fő főméltóság előzetes és utólagos beleegyezésével és cenzúrázásával engedélyezett. A hitvány megszegőket méltányos és méltó büntetés sújtja majd, no még nem botozás, bár nem is lenne rossz ötlet, hanem a nevük kidoboltatása és „személyök” hosszú, meghatározatlan, csak a nagybajuszú által ismert időre történő kitilt-tatása a házból! És ez nem vicc! Sőt: olyan komoly, hogy már nem is egyszer megtörténtetett! Most éppen magával, a mindig nagyokat mondó elnökkel történt a minap, hogy gyanútlanul indult a megérdemelt négy fogasos ebédjét elfogyasztani, amikor is óvatlanul betévedt az újságíróknak kijelölt szigorúan elzárt területére, amivel rögtön kiette magát egy újságíró mikrofonjának, ami ráadásul éppen bekapcsolt állapotban fölvételeket készített a többi gyanútlan fő főméltóság beszédjeiről is! Jött is a kérdés: „milyen hatással van rá a hatalom?”! Na, ezt aztán nem kellett volna, legalább is a nagy-bajuszú szerint nem, és sajtófolyosó ide, sajtófolyosó oda, ha ő nem akar, akkor nem fog: se válaszolni, se megállni, se le nem szarni egy nyikhaj újságírót! „Ezt, hogy tetszik képzelni? Azt mondtam, hogy nem. Erre hátulról az orrom alá dugja a mikrofont. Ez ön szerint milyen viselkedés?” – pödörte meg bajuszát, és ugyan nem állt meg, de még elmentében is támadóállásba helyezte magát, díszegyenruhás testőréről nem is beszélve. „Ez a sajtófolyosó, és talán szabad kérdezni.” – így a replika, de nem is érdemes folytatni, mert azt már mindenki el tudja képzelni. A pech az egészben az, hogy a kérdező újságíró a kormány egyik kedvenc internetes portáljától érkezett. Persze a Kövér Lacinak nem kell ismernie minden kedvezményezett újságírót. Azér’ most egy kicsit aggódok: mi lesz, ha a mi Lacink kitiltja a blogomat az internetről és letiltja a bejegyzéseimet a Facebookról? Á, nem teszi, még nem tudja, mi az a Facebook.
„… amúgy fokhagymásat leheltek …”
Aztán meg itt van ez a másik ügy is, a Bayer padtárs kitüntetése. Merthogy Semjén keresztes testvér azt javasolta a mindenkivel haragban álló és kerítés-építésben élenjáró kormányunknak, hogy lovagkereszt kitüntetésben részesítse a “cigány- és zsidóellenes” dolgozatokat jegyző Bayer Zsoltot. Láss csodát: a szabad és meglehetősen mocskosszájú íróféle azonnal lovagkeresztes vitéz is lett! Hosszú Katinka nem kapott olyan világsajtót, mint ez a hír: hullottak is a „zégből” a visszaküldött kitüntetések, a díszállampolgárságok, meg mindenféle egyéb is, de a „bayeri” lovagkereszt az maradt! De ki volt a javaslattevő? A titok-fátyla most föllibbent, mint nászéjszakán is a burka: hát ki más lett volna, mint a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba járt és a hátsó padban padtárs Zsolti gyerek, akik „a Keleti Károly utcában laktak, fantasztikus méretű, csodálatos, polgári lakásban; … mindig akadt otthon vaddisznókolbász, szarvas szalámi, és Zsoltnak egy héttel a megjelenés után megvoltak Jugoton kiadásban a Pink Floydok és a Deep Purple-ok”! „Ne ba@ál má’, de tényleg”, hogy nekem „csak” a Fehér Gabi jutott a gimiben padtársnak, akinek olyan esze volt és úgy dobta a távoli duplákat csukott szemmel, meg a ráadásul tisztességes is volt, igaz kitüntetésre nem terjesztett föl, meg már mostanra nem is él: nem bírta ezt az új világot. Hát, hogy én nem tudok jókor és jó helyen ülni…
„… amúgy fokhagymásat leheltek …”
És most mára meg itt van a magyaros sportcsatorna, az M4, ahol az ember híreket hallgathat: ha akar, ha nem. Annyi pénzük van – no nem Erzsébet utalvány, hanem igazi –, nem győzik költeni! Minden közvetítési jogot megvesznek, ha köll, ha nem. Megvették az EBEL-t, aztán mégsem adnak meccseket. Most megvették a női kézilabda EB-t, de azt se adják. Minek azt, nem azér’ vették, hanem Gabikával szólva: „csak”! Meg úgyis kikapunk, a Görbicz sem a régi már. De az anyja úr istenit: akkor minek adnak annyi focit, Felcsútot, még most is, igaz még nem esett ki a másodosztályból. De most látom: M2 a nyertes, ott fog menni: igaz, az nem sportcsatorna.
„… amúgy fokhagymásat leheltek …”
De legalább kilépünk a „egy nemzetközi antikorrupciós programból”, mert megsértődtünk! Értitek: megsértődtünk! Ne má’! Szijjártóék sértődött hangú közleményben indokolták a kilépést, mert szerintük „az együttműködés a leckéztetés terepévé vált, és nincs lehetőség párbeszédre a keretein belül”. Sós lett a leves. Már nem is leves: főzelék. Hús sincs benne, fasírt se, de még egy rohadt tükörtojást se ütöttek rá. Mint a nyugdíjasok kajája, vagy a kórházi menza, olyan ez. Ki innen, de ízibe!
„… amúgy fokhagymásat leheltek …”
Megjöttek a PISA-teszt pontszámaink is: már várom, hogy onnan is kilépjünk. Mert az is romlást mutat. Nagy romlást. Drámait! „A PISA pedig 15 éveseket (…) mér és egy abszolút skálán, függetlenül attól, mi történik egy adott ország oktatási rendszerében.” – mondja ezt a zállamtitkár, a Palkovics. Mert azok is hülyék, mint a szódás lova: nem ismerik fel, hogy Magyarországon milyen jól mennek a dolgok, meg a változások, meg az átalakítások. Igaz, a gyerekek nem értik a szöveget meg a világot, meg már semmit se; de azok ott, kinn, Európában nem értik. Csak MI értssssük!
„… amúgy fokhagymásat leheltek …”
Végül itt van, a most már jó-baráttá lett USA, hát nem elkezdtek aggódni ők is?! Hogy Ahmed H. terrorcselekményes vádja és bírósági döntése rosszat sejtet, nagyon rosszat, hogy a magyar jogállamiság… De hagyjuk, mára ennyi is elég.
De ez a fokhagymás lehelet…

2016. 12. 07.

A Tállai(k) országa …


Most éppen egy Puskás képpel a kezében. Orra körül a kannás-borok elmaradhatatlan vörössége és az alamuszi vigyor, arcán a rámerevedett tudatlanság. A primitívség bárdolatlansága.
A Vezér jóváhagyó mosolyával simogattatva.
Az asztalon az ebéd utáni finomságok. A háttérben a falon a tv, amiben tükröződik a támogató slepp elmosódó, parancsokat leső, szolgalelkű, arctalan tömege.
Beütöm megint a gógliba: Tállai.
Fölugrik egy másik kép. Ugyanaz a sunyi vigyor az arcán. Ugyanaz a hatalmas hordóhas, a nadrág a has alá szorulva, a sötét-pöttyös nyakkendő. Most a háttérben a focipálya. Előtte az asztalon a fél, vagy talán az egész falu egyheti kajája: kolbász, tepertő, lilahagyma, talán oldalas, meg az elmaradhatatlan Samsung okos-telefon. Amin bármikor hívhatja a Főnök. És akkor föl kell venni és menni kell. Még a pályáról is. Még a szentélyből is!
Most meg már nyilatkozik. Mert kérdezik. Amit nem szeret. Őt ne kérdezzék, csak hagyják válaszolni. Mert csak azt akar. De most kérdezik. A francba. Nem is érti, mit akarnak tőle. A karácsonyi Erzsébet-utalvány a téma, hogy miért annyi, az annyi, miért olyan sok. Pedig összeszorozva nem is annyi. Ő se érti. Mi a szart akarnak tőle. Mert Ő az államtitkár. A NAV elnöke. Ez rendben is van, de mit akarnak tőle. Ő nem matematika tanár. Abból is mindig rossz volt, alig ment át. Meg a közgazdaságtan is olyan nagy marhaság. Az adózásról nem is beszélve. De neki ez jutott. Az elnökség. Meg a pénzügyi államtitkárság. Pedig elég lenne a polgármesterség is, a focival együtt. De akkor nem lenne ennyi pénz. Meg az a jó kis hatalom. Meg az új stadion. Meg a Pintér. De most kérdezik. Visszakérdez: legalább időt nyer. Addig is gondolkozik, hogy mit mondjon. De nem jut eszébe semmi. Majd kirúgja a titkárát: mi a fasznak engedte ide ezt a riportert a Hír TV-től, azok már nem jó-barátok, a Főnök se megy oda már! De most mondani kellene valamit. Végre eszébe jut, amit mondtak neki, a Habonyék, hogy mindenre ezt mondja, ha már nagyon megszorul: „Itt nem arról szól, hogy ez drága, hanem arról, hogy ezt az emberek kapják. Az embereknek lesz ezzel több, jobb. Nem azt kell vizsgálni, hogy valami költséges vagy nem.” Na, akkor ez is rendben: minden mehet tovább, ahogy eddig!
Lemaradás. Változatlanság. Mozdulatlanság. Visszahúzás. Babonaság. Kiszolgáltatottság. Sandaság.
Csönd.
Félelem. Zavaros tekintetek.
Vidék Magyarországa.
Megint!
Tanító helyett pap. Orvos helyett bába. Patikus helyett kuruzsló. Közszolga helyett elöljáró!
Szakértők helyett Tállai(k)!

2016. 12. 05.

Mi a terved?


Mi a terved – kérdezte apám, úgy ötven évvel ezelőtt, mert annak mindig lennie kell, ne feledd! Akkor már túl voltam a „focista leszek”, meg a „tévében sportriporter” -es korszakomon, éppen a gimnázium padját koptattam, orosz tanárnőmnek, szeretett osztályfőnökömnek gyakori szorongást okozva; mert persze mindenről és mindenkor „kiforrott” véleménnyel bírtam, amit nem is voltam hajlandó magamban tartani. Szóval, éppen nyiladoztam, feszegettem a kereteket, próbálgattam a lehetőségeket, és persze időnként átléptem a határokat is. Akkoriban: gondtalanság, bolondság, megváltjuk a világot, nem kell más nekünk, volt a jelszavunk!
Mi a terved – kérdezte apám, mert terv kell, mit kezdsz majd az életeddel, jött többször is a nyílt kérdés. Imádtam a történelmet, a matekot, később Vera néni által a magyart is; de legkivált hallgatni az öregjeim politizálását, vitáit, hogy mi, miért, és a Kádár meg a Havasi, meg hogyan is történt az valójában. Akkoriban alakulhatott ki bennem, hogy olyan egyetemet és olyan szakot válasszak, aminek az elvégzése után országos ügyekkel foglalkozhatom majd. Kérdezem apámtól: kutató legyek, elméleti közgazdász, vagy a mindennapok gyakorlatát babráljam majd? Kutató van elég – jött rá a válasz, a mai napot, a „mát” formáld! De ez a „kérdés-felelet” úgy öt-hat évvel később, az egyetem elvégzésekor, a diplomamunka megírása körül történhetett.
Mi a terved – kérdezte apám, mert terv, az kell, jut eszembe mostanában a kérdése. Akkoriban minden olyan rendben lévőnek tűnt, legalább is nekünk, az akkori nyerteseknek: tanulni, aztán cselekedni és menni előre; „nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség” – volt a fő szlogen. És ennek megfelelően alakítottuk is az életünket. Három gyerek volt a terv, az országos pénzügyek intézése, később a nyugdíj, az egészségügy gatyába rázása, szóval: előre a „lenini úton”! Tervem az volt, mert azt hittem, hittük, meg is tudjuk csinálni!
Mi a terved – kérdezem apámmal szólva a gyerekeimet, az unokámat, a tágabb család, az unokatestvérek ifjabb tagjait, mert terv az kell, annak lennie kell! De ma, ők, mibe kapaszkodjanak, mi a lenini út, mi lehet az a bizonyosság, amire tervet lehet alapozni? Mert persze terv, az kell, annak lennie kell, de önmagában?
Mi a terved – kérdezem őket apámmal szólva. Mit mondjanak: az egyikük Németországban próbál szerencsét, de alig bírja, pedig minden rendben lenne: jó állás, tanulás, pénz is van elég. A másik itthon keresi az útját, itthon téblából, de mégsem talál kiutat. A harmadik is külföldön, „éppenhogycsakelvannak”, de csinálják, hajtják: mert terv az lenne…
Mi a terved – kérdezném a mai nyertesektől, a fölemelkedett és fölfuvalkodott gázszerelőtől, a trágyát einstandoló vejtől, akinek kedvenc mondása: „mi köze van hozzá”; a helikopteres kabinetfőnöktől, vagy a fánkban utazótól; de minek, úgy hazudna, mint a vízfolyás: mára ez lett a vezérlő szelleme.
Mi a terved – kérdezném azért mégis, ha kérdezhetném.
De ma kérdésnek sincs helye, nemhogy tervnek…

2016. 12. 03.

Tízezer…


RÖVIDHÍR – Orbán: 1,6 százalékos emelés,
10 ezer forintos Erzsébet-utalvány a nyugdíjasoknak
– Budapest, 2016. november 29., kedd (MTI)

Tegnap este hír érkezett! A drága mama azonnal átrohant hozzánk: kapunk tízezer forintot, ez annyira jó, hogy el se tudom mondani – lihegte egyvégtében, meg lesz emelés is, mert úgy szeret minket a Viktor! Képzeld – folytatta, hogy közben alig vett levegőt is, azt is mondta, a drága miniszterelnök úr, hogy ez egy tisztelet-kifejezés irántunk; látod, változik ez az aranyos ember, már másképpen gondolja, nem úgy, mint ahogy azt az alapos törvénybe írta, hogy csak az unokák meg a gyerekek föladata az öregek ellátása! Meg azt is mondta, hogy új időszámítási mód lesz a nyugdíjra, és ezt Ő mennyire támogatja, hogy megvitassuk!
És így lelkendezett, míg el nem fáradt.
Csendesen és zavarodottan ültem tovább a fotelomban, kezemben, pontosabban az ölembe leeresztve tartottam Kepes András: Világkép című könyvét, mert éppen elmerengtem azon, amit írt, hogy az Andokban, 4200 méter magasságban, az inkák utódait kutatva fölért egy kis indián faluba, ahol fölkérték, a messziről érkezett magyart, őt: legyen egy hároméves kislány, Eliana keresztelője, mert ilyen még nem volt, a kislány néhány óra alatt annyira megszerette. Pedig cukrot se, csokit se vitt neki. Mégis!
Itthon meg, lássatok csodát, egy pillanat alatt minden elfelejtve: 3000 milliárd forint magánnyugdíj-vagyon ellopása, a társadalombiztosítás szétverése, a halott a mosdóban, az unoka kirúgása a munkahelyéről, mert nem lett Fidesz-rajongó.
Volt szerencsém, egykoron nekem is részt venni az Idősügyi Tanács ülésén. Akkor még volt 13. havi nyugdíj is, a nyugdíjak a bérekkel és az árakkal arányosan növekedtek, 5 év alatt 20%-kal(!); akkor is törvény írta elő a nyugdíjemelés mértékét: eszünkbe sem jutott volna nem azt az emelési értéket beírni a költségvetésbe, de az se, hogy miniszterelnöki kegyként adjuk elő! És mégis: kicsit szégyenkezve, mint a csínyt elkövető gyerek mentünk be az akkori miniszterelnökkel az ülésre. Persze akkor még, az Idősügyi Tanácsban jelen voltak a nyugdíjasok képviselői mind a Fidesztől, mind a szociktól. Ma meg…
Azt mondja a miniszterelnök, és ezt a mama szájából is hallom: ez a tisztelet kifejezése! Röpködnek a nyugdíjak reálérték-megtartása miatti hivalkodó szavak, mintha azokkal feledtetni lehetne: nagy baj van! Már nem-sokáig finanszírozható a nyugdíjrendszer: gyerekeinknek, unokáinknak veszélyben a van a leendő nyugdíja! Persze ez a Gyurcsány, meg a Bajnai bűne!
De a mama, a drága mama most örül! Újra örül! És: persze, hogy örül! Hiszen most úgy érzi: megint kapott egy kis időt, levegőt, a téli fűtése a szomszédnak egy időre megoldódik, hiszen kölcsönadhat neki tüzelőre, villanyszámlára…
2016. 11. 30.
ui: Most olvasom: „A kormányközeli nagyvállalkozó, Garancsi István érdekeltségében álló Market Zrt. nyerte el az új diósgyőri stadion kivitelezési munkálatait – derült ki a közbeszerzési értesítőből. A sportlétesítmény építése, valamint a Miskolci Vasutas Sport Club (MVSC) fejlesztése közel bruttó 12,5 milliárd forintba kerül majd az adófizetőknek.”

Hirdetés!


Megnyitottuk ideiglenes szálláshelyünket a Hév megálló melletti kiserdőben. Minden szálláshely a Hév-sínekre néző kilátást biztosít! WC a sövény túloldalán. Természetes és kiváló vizet az 500 méterre lévő patak – igény szerint – szolgáltat! A fűtést hozott kisüsti biztosíthatja. Kisállat behozása a szállásra engedélyezett! A szálláshelyek elfoglalása érkezési sorrendben és kisebb szóváltás után!

Ár, a kiérkező és minden éjjel razziázó rendőr rasszizmusának függvényében, kötelező elfogadás szerint!

Nyitás: minden este, sötétedés után! Hajnalhasadtával, az első Hév vonat beérkezése előtt a szállás elhagyása kötelező!

Az Önkormányzat

2016. 11. 26.

„SZABADON LEHET RUGDOSNI ORBÁN VIKTOR FEJÉT”


Fölmentették! Jogerősen! Másodfokon is! Már az MTI is megírta. Tehát: „SZABADON LEHET RUGDOSNI ORBÁN VIKTOR FEJÉT”! Legalábbis ez a főcíme a Magyar Idők tudósításának!
Pedig – annak idején, 2013 szeptemberében, hm, már három éve – micsoda ramazúri lett belőle. Micsoda balhét kreáltak a tiltakozásból! Hogy a demokratikus erőknek, a Millának a közös alternatív köztársasági elnöke focizott az áldott (imádott, haza-megmentő, drága, szeretett, mindenek felett álló – a választást az olvasóra bízom) Orbán hungarocell fejével. A Clark Ádám téren. Sok-száz (egyesek szerint ezer) ember előtt, még a Bajnai is ott volt, föl is szólalt; igaz, utána elment. „„Ássuk el!” „De szép látvány volt” – katartikus hangulatban döntötték le Orbán Viktor kétméteres hungarocell szobrát” – szólt az index tudósítása az eseményről. Milyen emelkedett volt! Különösen az a pillanat, amikor fölhangzott a „Bazmeg” – című dal; „a „Baszd meg az MSZP-t meg a Gyurcsányt!” részt kihagyva csak azt énekelték …, hogy „Baszd meg az Orbánt!”
Ez már majdnem lázadás volt. Uszítás, gyűlölet keltés, felhívás, szinte rohanás a forradalomba! Jesszusom: mi történik ebben az országban, ahol ilyenek a demokratikus erők, hogy rugdossák a hungarocell fejeket – sápítoztak a kormánypárti képviselők, újságírók, szimpatizánsok. Inkább kukákat borogattak volna; vagy a Baló autóját gyújtották volna föl megint; esetleg egy használt tankot kötöttek volna el – gondolták mélabúsan emlékezve a régi szép időkre. Mert az rendben volt; mert a Gyurcsány háza előtt, a gyerekei szeme láttára lehet; de egy hungarocell fejjel ezt csinálni – sírták tele az étert és követelték a börtönt! Azonnal lett följelentés, nyomozás, idézés, gyanúsítás, rabosítás és a többi…
És akkor most, három évvel később, a rohadt életbe’ a Handó Tünde féléknek, most kiderül, hogy nem is volt bűncselekmény, se garázdaság, még csak egy kis csendháborítás se! Fölmentik az alternatív manust! Akkor legalább írjuk azt, hogy „SZABADON LEHET RUGDOSNI ORBÁN VIKTOR FEJÉT”, ezzel minimum fölhergeljük a mieinket, a zOrbán-hívőket, az érvénytelen eredményeseket, az egyharmaddal kétharmadosokat!
De a rohadt életbe’: mégis csak coki van!
Fölmentették!
Legalább nem mehetnek Strasbourgba!

2016. 11. 24.