Megszülettünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.
Kérünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.
Hadd teljék az életünk
– mint lehet – szelíden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.
Még szerencse, hogy nem tegnap este volt a magyar kupa-döntő. Fociban. A Fradi és a Vidi között.
Akkor Ő nem védhette volna meg hazáját az Európai Parlamentben, nem dicsekedhetett volna a (egyéni) sikereivel, nem lehetett volna büszke az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló, 2003. április 12.-én lezajlott magyar népszavazásra (ami ellen – akkor és ott – uszított), nem élhetett volna „parancsoló kötelességével”, hogy fölszólaljon.
Szóval Orbán mesél. Már nem először, vélhetően és előreláthatóan nem is utószor. Persze arról, ahogyan Ő látja. Ahogyan láttatni akarja. Ahogyan – szerinte – minden magyar és keresztyén embernek látnia kell. Igét hirdet. Kinyilatkoztat. Megfellebbezhetetlen. Aki nem úgy látja, mint Ő, az liberális, kommunista, és ellenség.
Orbán mesél. Persze nem közénk ülve, „(igy nem szökik rá hirtelen az éj)”, hanem pulpitusról. Arról, hogy mi érdekli az „az európai embereket: törvényes rend, közbiztonság, bevándorlás.” Arról, hogy „…a magyarok általában szeretnek egyenesen beszélni a nehéz dolgokról. Ilyenek vagyunk, nem szeretjük sem a locsogást, sem a mellébeszélést, egyenesen szeretünk beszélni, vagy sehogy. Egyenesen beszélünk hát a halálbüntetésről, a bevándorlásról, ráadásul úgy érzékeljük, hogy az eddigi diskurzus, amit sokan PC-nek, politikailag korrektnek mondanak, nem vitt közelebb bennünket, európaiakat a megoldáshoz.” Mert nem az Ő szája íze szerint főznek Európában. Mert most megint nemcsak kapni lehet, hanem adni is kell valamit. Most nem a magyar Kossuthot kell Európának befogadni, hanem nekünk kellene könyörületesnek lennünk másokkal. Most nem Tiborcz nyeréséről van szó, hanem hogy Tiborcz is adjon valamit a közösnek.
Ülünk a kocsiban a fiammal, visszafelé. Beszélgetünk. Jól telt a nap, Bécs mindig magával ragadó, így nyárelőn különösen: az Opera, a Kartner Strasse, a sok turista, a Stephanskirche előtt a téren a színes kavalkád. És persze az elmaradhatatlan bécsi kávé.
Jövünk visszafelé. Beszélgetünk. Mikor 30 évvel ezelőtt mentünk kifelé. Hosszan várakoztunk a határon, lassan, szinte lépésben gurultunk csak előre, a hátunkon csurogtak a viszkető izzadságcseppek. Állandó pisilési ingerünk volt, amit alig lehetett elviselni. És mégis. Alig vártuk. Azt is, hogy újra menni kelljen. Az izgalom, a szabadság mámorító érzése, az árubőség látványa, a „van komissiód?”-ra a „persze hogy van” válasz, mintha ma lenne.
Közeledünk a határhoz, visszafelé. Beszélgetünk. Most kevesebb a magyar beszéd. Régebben minden „második” hang magyar volt. Akkor a feliratok mindenütt magyarul is : NE LOPJ, ÁTADUNK A RENDŐRNEK. A Márián „csak” magyarok voltak. Az eladók is. Most mindenféle náció: ott nem érdekes a bevándorlás. Mondja a fiam, a héten csak az osztrák tv-t nézte, benne a híradókat. Az osztrák belügyminiszter morgott, hogy a menekülteknek csak sátrakat akarnak a Tovább a folytatáshoz
– hívják be nekem az „annyit ér, amennyije van” Janót meg a Rogán Antit, és legyen kéznél a Bayer Zsolti meg a Habony Árpi is, és érjék el a Csányi Sándort is, meg akarom beszélni velük az új kormánystruktúrát
– már itt is vannak, előre megérezték, hogy hívni fogja őket, Főnök úr
– a jó hűbéreseknek előre tudniuk kell, hogy mit is akarok, úgyhogy ez így rendben is van: jöjjenek be, kávé és pogi is legyen, meg egy focilabda a sarokban
– és mit hozzak inni?
– majd a végén megmondom, valószínűleg valami erőset
– rendben…
– nos, uraim, hogyan tovább az után, hogy hallottátok mit mondtam ennek az amerikai csajnak – aki már az idegeimre ment, és ezt már mások is észrevették – a könyvére: persze hogy minden pályázatot Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen, heti megbeszéléseken döntöttem el, és természetesen „transzparens módon”, hiszen én mindent átláttam
– nagyon jól szóltál, Főnök, én már végig is gondoltam ennek alapján, hogyan lépjünk tovább
– nagyszerű, éppen erről akarok és is beszélni, no, Antikám, mondd a javaslatodat
– szóval, ezt a transzparens „mindent TE, AZ ELSŐ, A MINDNHEZ ÉRTŐ döntesz el” metódust ki kellene terjeszteni az élet minden területére, bár már most is majdnem minden úgyis így zajlik
– nagyon jól beszélsz már eddig is
– tehát, a kulcs az lenne, hogy a GRÁNITSZILÁRDSÁGÚ ALAPTÖRVÉNYBEN rögzítenénk: ezentúl a házastársi kötelezettségek teljesítése előtt köteles lenne a férj pályáztatás útján eldöntetni az aktus módját, technikáját, amit heti rendszerességgel TE és a Balog atya gyakorolnátok
– nagyon jó gondolat, ez biztos tetszeni fog a Harrach Petyának is, már akarok neki is kedvezni valamiben
– aztán a transzparencia jegyében TE döntenél arról is, hogy a gyerekek kitől, mit és hol tanuljanak tovább és ki legyen a napközis tanáruk is, ebben is heti rendszerességgel egyeztetnél az Atyával
Tovább a folytatáshoz
– Árpikám, mikor beszélgettettek az Artúrral
– kivel is, Főnök
– hát a Finkelstein barátommal
– ja, vele, hát forró dróton vagyunk, mert őrült erővel folyik a cégalapítás, amit közösen gründolunk
– úgy, ahogy megbeszéltük?
– csak nem gondolod, Főnök, hogy másképpen, mint ahogyan Ti azt megbeszéltétek
– akkor jó, de megint kellene vele beszélnem rajtad keresztül, mert ma már nincs titok itt a drónok korában
– természetesen, mit mondjak neki?
– megint adni akarok valamit a népemnek, amit természetesen én kapok
– ah, erről már beszéltünk, van is ötlete
– mondjad csak „nem is vagy a tanácsadóm” cimborám
– ez jólesett, Főnök
– most jó kedvem van, megvertük a Kecskemétet
– szóval arról lenne szó, hogy Paksnál hidat építtetünk a komákkal, követ majd édesapád szállít oda, meg Baján is ugyanezt tesszük
– ezek briliáns ötletek, Istvánt, tudod a vejemet, nem lehetne bevonni, már panaszkodik, hogy még nincs az első 100-ban
– megoldjuk, kellenek oda fények is, amik beragyogják dicsőségedet
– akkor rendben
Tovább a folytatáshoz
Simor András: Fenyeget tegnapom
Hét évtized után
a rettegő gyerek
ismét énbennem él,
rászólni nem merek.
Mire várt mostanig
hét évtizeden át,
szólni kihez akar,
milyen jövőbe lát?
Nézek magam elé,
és hosszan hallgatok.
Rosszak az éjszakák,
rosszak a nappalok.
Fenyeget tegnapom,
már a hold se kerek,
ismét énbennem él
a rettegő gyerek.
Ezredvég, XXV. évfolyam, 2015. május-június
2015. május 15.
– János, rendben vagy?
– én igen, és te, András, már meg is borotválkoztál?
– most a háromnapos változatot preferálom, az megy a pályázatomhoz, amit majd elnyerünk
– akkor minden ok, hogy csináljuk a sajttájt holnap
– ne aggódj, lezavarjuk
– azt tudom, milyen csontokat dobunk oda nekik?
– hát: beszélünk a kormányülésről, és szóba hozzuk a vasárnapi nyitva tartást is
– miért, baj van vele, szerintem minden rendben, lassan emelkedik a templomok látogatottsága is…
– de morognak a Balaton mellett élő üzlettulajdonosok, meg a Balatonra utazó vendégek
– ne morogjanak: nyaraljanak, nem kell mindig vásárolni meg költeni a pénzüket, pihenjenek és nézzék a köztévét, hallgassák a közrádiót, dobáljanak kaját a sirályoknak, hajókázzanak
– ha megkérdezik: a hajók mennek vasárnap is?
– persze, miért ne mennének
Tovább a folytatáshoz
I.
Rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, már-már önképzőkörös előadásokat hallgatunk. Barátiak, szinte már családiasak ezek az összejövetelek. Mindig „ugyanarról” folyik a diskurzus: a helyzetről a lehetséges vagy irreális megoldásokról, a „ki volt a hibás és ki a hibás” felelősségéről, a diktatúráról, a „zsidó-kérdésről”, a szolidaritásról és még folytathatnám a sort.
Mindig ugyanarról. Egy kicsit más apropókból, kicsit más aktualitásokból, de mindig ugyanarról.
És nem jutunk előbbre. Egy jottányit sem. Mindig belesüppedünk a mégoly jelentéktelen, és ezért olyan fontos napi események mocsarába, ahelyett, hogy…
És egyre kevésbé értjük meg a történéseket, a folyamatokat. Mindannyian a „Hol lehet altiszt, azt …” kutatjuk,/ „holott a sírt, hol nyugszik atyja,/kellene megbotoznia.”, ahogyan azt a költő olyan szépen – és ma is érvényesen – mondta.
Viszont egyre feszültebbek leszünk.
Legutóbb is felhangzott a kérdés: mi történik kis-hazánkban? A csöndet senki sem akarta megtörni, mindig az első megszólaló kapja a legtöbbet, hiszen ő állít föl egy „elfogadhatatlan” hipotézist.
Tovább a folytatáshoz
Keresztyén: aki ha szükséges, egyetért a halálbüntetéssel
A KDNP-vel barátkozó: aki „csuhások, térdre, imához!” kiáltással ajánl szövetséget
Ország-építő: aki ezért először rombol
Történelemformáló: aki először átírja, aztán visszahozva bevezeti a múltat
Demokrata: aki az autokráciáján keresztül akar eljutni a demokráciához
Diktatúrát ostorozó: amikor nem ő áll a hatalom csúcsán
Családszerető: aki csak akkor az, amikor a saját szűkebb és pártcsaládjáról van szó
Munkahelyteremtő: aki a rabszolga közmunkahely-teremtésen keresztül teszi azt
Igazságosztó: aki vallja, hogy csak az őt szolgálónak van mindig igaza
Testépítő: aki minden faluba stadiont épít mások közpénzéből
A szülőfalúját szerető: aki ipart, színházat, kikötőt, vasutat, stadiont építtet a szülői ház köré
Az oktatást szeretető: aki leszállíttatja a tankötelezettség korhatárát
Nevelő: aki a lányát saját lábon állásra neveli
Liberális: aki az illiberalitáson keresztül válik azzá
Fülke forradalmár: az, amikor ellenzékben van
A mindig győző: aki „csak ne mi nyerjük a legtöbbet” elvet vallja, bár ez mára már megváltozott
A nemzeti konzultátor: aki úgy kérdezi meg népét, hogy a kérdésben a választ is előre megadja
Hazaszerető: aki megmondja, hogy ki, mi és miért tartozik a hazához
A hanyatló Európát ostorozó: amikor nem a lánya iskoláztatásáról van szó
Köztársaságpárti: amikor őt kell megszavazni
Királypárti: aki, amikor már hatalmon van, azonnal azzá válik
Európa párti: Európában
Nemzetállam párti: itthon
Igazmondó: aki mégsohasemhazudottsemmikorsenkinek
2015. május 9.
– Árpikám, Te nem ismerlek, nem vagy a tanácsadóm, barátom, minden rendben?
– nem is tudom: szerinted a Lázár Jani küldte rám a vidaildikó-pribékeket?
– ezt a nézőpontos fiúk javasolták, hogy lássa ország-világ, nálunk még az ismeretleneket is, akikről úgy tudják: nem tartoznak közvetlenül a családhoz, azokat is vizsgálja a Nemzeti Adóhatóság, de neked nem kell aggódnod, az eredmény már itt van az asztalomon
– és mi áll benne?
– hogy közmunkából tengeted a tisztességes életedet, részt veszel – Londonban és itthon is – informatikai és marketing képzésen, ahol rendesen felöltözve jelensz meg, és még arra is figyelsz, hogy rendes gépjárművel közelítsd meg a munkahelyedet; sőt, esetenként másokat is fölveszel a járművedre helyhez szállítás végett
– akkor ezzel kihúzzuk a sok libcsi meg szoci méreg- és zápfogát a szájukból
– persze, dicséretet is kapsz majd, hogy milyen rendesen élsz, ezért már szóltam a Vidának, hogy rendeljen el neked adó-visszatérítési kiutalást
– az nagyon jó lesz, Főnök
– na, de térjünk rá a lényegre: megint itt a péntek, jön a közszolgálatiban a beszélgetésem, meg kellene írni a kérdéseket, a riporter-állványi beleszólásokat, meg a humoros válaszaimat, amit idézni és hosszasan csócsálni lehet majd
– már készen is van a mű, tessék; ez meg az utána mért közvélemény-kutatási eredmény-összefoglaló arról, hogy a stáb körében sokat, több mint 10 pontot emelkedett a népszerűséged a beszélgetés közben és utána, és már elérte a 110%-ot; és ebben az eredményben még nincs is benne a Veritás konferencián elmondott beszéded hatása
– én is érzem a szeretetet, ami csak úgy dől felém, mint a lé a Tiborcnak, hogy fénybe borítsa az újpesti éjszakát a stadionból
– igen, most megint offenzívában vagyunk, mint a Cameron, a brit oroszlán
– akkor mutasd a mondókámat
– tovább kell ütnöd ezt a bevándorlási témát, mert ezt szopja a magyar, mint a répát, bár azt nem szopni kell, de mindegy; szóval ezzel bosszanthatjuk a szabadelvű Európát, meg a Vonát is, nem beszélve arról, hogy ezt hitelesen tudod mondani, mert hiszel benne
– ez jól indul
– aztán csócsálni kell a halálbüntetés visszaállításának a kérdését is, de a fóliázásról egy szót se
– rendben, de kéne valami eligazítót is mondanom
– Te leszel a nagy romeltakarító, hozzád képest Gerő, a hídverő kezdőnek is gyenge, mert Te a nagy, 2008-as válságból kivezetted népünket, sőt most már a polgári életminőséget is be lehet ígérni a Fideszes talpnyalóknak, a többiek meg annyit érnek, amennyijük úgysincs
– egyre jobban tetszenek nekem ezek a pénteki megszólalásaim, mindig sikerül korszakalkotókat mondanom, őszintén és egyenesen beszélni arról, amiről akarok és nem a Kálmán Olga kérdez…
2015. május 8.