A szar bizony nem ismer tréfát, se kormányt, se választást. Ha jön, akkor jön: mindegy neki Orbán, Simicska, Tarlós, önkormányzati választás – jön.
Történt pedig, hogy széles e hazában, annak is a székesfővárosában, ott is a legfőbb tér közelében, ahol az ország gyűlése székel, újjáépítési szépítkezési és történelmi átértelmezési akció lebonyolításába kezdtek a munkások, mert országunk fölkent kétharmados vezére és táltos társai imígyen gondolták. Nem volt apelláta, nem volt közmegbeszélési meghallgatása a terveknek, sőt a le civilezési effektus óriási támadásban és meg félelmesítésben öltött testet. A föladat egyértelművé volt téve: a választásokra késznek kell lennie a régiségében pompázó, a múltat visszahozó térkompozíciónak, a megszakított folytonosságig visszatérve meg kell szakítani a megszakítást és folytatni kell a kontinuitást. Tervezőt, munkást, ott lakó-embert próbáló rendeltetése volt mindenkinek. Minden haladott szépiben, még egy műemlék szennyvízgyűjtő-csatornát is sikerült titokban átfúrni, ami pediglen azonnali javításra szorult – volna. De nem, jöhet a szar, terjenghet kibírhatatlan bűz, nem nyúlunk hozzá – döntötték el ízibe a megkent, akarom mondani fölkent elől járóságok: hiszen választás lészen kishazánkban, azt pedig nem lehet megzavarni építkezéssel, csak átadással, azzal aztán dögivel. A szar, meg a bűz vegye tudomásul, hogy most nincs itt az idejük, nincsenek is, az csak a liberalista, gyurcsányista, bajnaista bagázs álnok mesterkedése a mindig egyre jobban és jobban teljesítő ország gyarapító többség hangulatának a megrontása érdekében elkövetve.
De ennek egyszer és mindenkorra vége: vegye tudomásul a szar meg a bűz, hogy október 12-ig nincs! Az ott lakók ne nyissanak ablakot, átjáró házakon keresztül menjenek be lakásaikba, fordítsák el tekintetüket a szarról és csak a szépet, a csodát, a Dunát lássák meg, és így dobják be a (wc)papírt a szavazó úrnába!
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 68.

Ma megint nagy kivir-kavar volt az osztályban, a zsibongás nem akart abbamaradni, még akkor sem, amikor az ofő bejött az osztályba. Három csoportba verődve üldögéltünk a padokon: a viktoriánusok, az osztály bal-felén csoportosulók és a még soha meg nem szólalók – na, ők voltak a legtöbben és ’leghangtalanabb’ süket csendben. A viktoriánusok arról vitatkoztak, hogy nemcsak az Obamának kellene levelet írni, hanem a Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság megválasztott elnökének is, mert az mégse nem járja, hogy ő is, meg az Újhelyi apukája is állandóan bántják a szegény a Tibi, a Navracsics apukáját, pedig ő olyan hithű és legalkalmasabb európai támogató, mint ahogy a Pintér Attila apukája is a leghasználhatóbb arra, amit elvállalt. Aztán beszéltek a civilekről is, hogy vannak a mi civiljeink, meg az ő civiljeik és nem keverhetőek össze a jogaik és a kötelezettségeik, mert az egyiknek vannak jogaik, a másiknak meg vannak kötelezettségeik. Meg aztán az egyiknek vannak pénzeik is, míg a másiknak honnan vannak pénzeik.
Tovább a folytatáshoz →

Ma nagy veszekedés volt az osztályban. Ilyet még nem láttunk, amióta ebbe az osztályba járunk. Történt pedig az, hogy az L pont Simon Lacika, az egyik viktoriánus csemete, akinek az apukája már nagyon sok posztot írt a Facebookra és sok posztot is betöltött már az orbánkormányban, ja, meg hosszú, 18 éven felülieknek szóló verset is írt már, átadott megint valami „Zsibáru-kereskedést, zsibit, keleti zsibvásárt”, vagyis bazárt, amit mégse nem lehetett még használni. Pedig a második megnyitón is nagy volt a zsongás, ragyogás, hacacáré, fölhajtás meg sajtó és médiajelenlét. Még egy igazi főpolgár is megjelent, a Tarlós Pista bácsi is és hozzászólásba fogott éltetni a nagyszerű pillanatát az életének és ócsárolni a „nem örülőket”. Az egyik, viktoriánus Tv, az, amelyik híres a híreinek a gyors bemondásáról meg a helyszínelésekről, akart csinálni az L pont Lacika ősével egy kérdezz-felelek játékot, de nem barkohbát. Azt az igen, nem, is játékot ugyanis a Tv-ben nem szeretik, Tovább a folytatáshoz →