dr. Radnai György bejegyzései

TÜNTETTÜNK!!!

Fél nyolckor találkoztunk. Pomázon. A Mátyás utcai iskola előtt. Táblákkal. Zenével. Beszédekkel. Élőlánccal. A végén egy ÉLŐKÉPPEL. Tiltakoztunk. Kiálltunk. A tanárainkért! A gyerekeink, unokáink jövőjéért! Mert nem féltünk. Mert NEM FÉLÜNK!

Aztán átsétáltunk a másik iskolához. Pomázon. Táblákkal. Zenével. Beszédekkel. Élőlánccal. Tiltakoztunk. Kiálltunk. A tanárainkért! A gyerekeink, unokáink jövőjéért! Mert nem féltünk. Mert NEM FÉLÜNK!

A gyerekek kiintegettek az ablakokból. Néhányan dudáltak a kocsijukból. Csak egy, egy „öregasszony” szólt ki: „Nem szégyellitek magatokat?!” NEM! Sőt: büszkék vagyunk arra, kiálltunk és ki fogunk állni az igazunkért!

Csak egy tüntetés volt.

A holdon is látták, a holdig hallatszott.

(Tanfelügyelőt nem láttunk: se itt, se ott.)

Pomáz 2022. 10. 14. péntek kétszáz-harmincegyedik nap

NYÍLT LEVÉL VEREBÉLYI GÁBOR ÁKOSNAK

VEREBÉLYI GÁBOR ÁKOSNAK

Tankerületi igazgató

Váci Tankerületi Központ

VÁC

akos.verebelyi@kk.gov.hu

 

URAM!

Tudja: a nyilvánosság nagy úr!

Az interneten elolvashattam (elolvashattuk) fenyegető levelét, amit egy tanárnőnek, tanárnak írt, aki a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium intézményben tanít. Levelében azt írja: „Sajnálattal értesültem arról, hogy Ön 2022. október 5. napján nem vette fel a munkát. Miután ebben az időben a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban jogszerű sztrájk nem lett meghirdetve, Ön jogosulatlanul maradt távol a munkától. Az iskolába járó gyermek tankötelezettségének tesz eleget, tanulni jár az iskolába. Az órák elmaradása, az előre be nem jelentett munkabeszüntetés korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. FELHÍVOM FIGYELMÉT, HOGY AMENNYIBEN A MUNKAFELVÉTELT ISMÉTELTEN MEGTAGADJA, AZ A KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONYBÓL EREDŐ LÉNYEGES KÖTELEZETTSÉGÉNEK SZÁNDÉKOS, JELENTŐS MÉRTÉKBEN TÖRTÉNŐ MEGSZEGÉSÉNEK MINŐSÜL ÉS ALAPOT AD A MUNKÁLTATÓI RENDKÍVÜLI FELMENTÉSRE. (kiemelés tőlem)”.

URAM!

Számos más iskolában is – az önével szó szerint megegyező – levelet vehettek és vehetnek kézbe tanárnők, tanárok. Úgy tűnik számomra (számunkra): ön és tankerületi felügyelő társai parancsot kaptak, amit gondolkodás nélkül végrehajtanak. Ez minősíti az egész oktatási rendszerünket és a parancsot kiadót, viszont nem menti föl önt, önöket! Tudniuk, ismerniük kell(ene): a tanárnők, tanárok helyzetét; a sztrájk jogszerű lebonyolításának lehetetlenségét; a korábbi országos – diákok és civilek, valamint pedagógusok részéről történt – jelzéseket, tiltakozásokat, tüntetéseket. Ön és társai azokat semmibe veszik, nem törődnek a kétségbeesett kiáltásokkal! Az elefántcsont tornyukba „menekülnek”, néhol már a telefonjukat is titkosítják, nem gondolkodnak el azon: vajon hova vezet ez?!

„Ha nincs tanár, nincs jövő!” skandálja az egész ország – és ön, valamint társai a „nincs”-ért tesznek, a „nincs”-ért adják nevüket, arcukat. Sőt: miért nem veszi észre, éppen maga, maguk cselekednek úgy (kirúgnak tanárnőket, tanárokat), hogy a tanulók nem tanulhatnak majd, mert nem lesz elég tanárnő, tanár! Maga, maguk nem teljesítik kötelezettségeiket! Szégyellje magát, szégyelljék magukat!

CINKOSOKKÁ váltak mára!

Önöknek is lehetnek, vannak gyerekeik. Hogyan néznek a szemükbe? Mit mondanak nekik? Hogyan magyarázzák meg a megmagyarázhatatlant?!

„NEM HAGYJUK!” – zúg minden felől, nem hallja, hallják?!

URAM!

Ismeri ön Petőfit?!

 

„Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!”

 

Radnai György

egy nyugdíjas nagypapa, akinek unokái tanulni szeretnének még

  1. 10. 13. csütörtök kétszáz-harmincadik nap

MEGHÁBORODOTTAK…

 

  1. Háború van a szomszédban. Veszélyhelyzet kihirdetve. Szijjártó Moszkvában tárgyal magyar energiaellátás biztonsága érdekében. Orbán meg Berlinben pózol egy focistával…
  2. A gáz és a villamosenergia ára az egekben. A lakosság lekapcsol, nem fűt, takarékoskodik; az iskolákban, közintézményekben 18 fokra csavarják le a termosztátokat, már a telefonokat sem lehet a munkahelyeken föltölteni. Egy, csak egy legény van a gáton a Fidesznél, aki Fehérvárott lekapcsoltatja a focipálya fűvének a fűtését – és a többiek?
  3. A tanfelügyeleti központokat figyeli az egész ország, nagy a felelősségük, mi lesz majd az oktatással, mi lesz a tanárokkal, diákokkal, lesz-e jövő?! Erre titkosították a telefonjaikat, őket ne zavarja senki a munkájukban, „nehogymá’” kérdésekre válaszokat kelljen adniuk. Ja, közben az ők lettek a kormány gumibotjai – ahhoz telefon nem jár.
  4. Zuhan a forint. Soha nem látott mélységben. Közben milliárdokért konzultálgatni akar a kormány a gaz Brüsszelről.

Megháborodottak.

Azok is, akik tovább hisznek nekik…

  1. 10. 12. szerda kétszáz-huszonkilencedik nap

ROHANÁS

Rohanunk. Közben ömlenek ránk a hírek. Élni is akarunk. Ismerni, megismerni minél többet. Hát szelektálunk: kevesebbet mélázunk, kevesebbet állunk meg, kevesebbet emeljük föl a fejünk, hogy körül nézzünk. kevesebbet (is) gondolkodunk.

Keveset olvasunk. Azt is felületesen tesszük. A hosszabbakat, az elemzőket (általában) ki is hagyjuk. Nincs elég időnk.

És dühöngünk. Mert nem értjük. Miközben anélkül, a „megértés nélkül” nem is mehet.

 

Pedig mindig van választás!

 

Most például az, hogy tovább olvasod-e ezt a bejegyzést. Ami máris hosszabb annál, amit rám szántál. Nem is humoros. Nem is bombasztikus. Aztán én nem is vagyok valaki: nem ígérhetek békét, sem rezsicsökkentést, nyugdíjkiegészítést sem, nem rúgom már a labdát sem úgy, mint a „zaranylábúak”,

Mégis.

Megint a kezembe került egy vers, egy Baranyi Ferenc vers. Nem ma írta. Mégis. Olvasd el, egy pillanatra tedd le a kezedből a sörös kriglit, még a meccs sem kezdődött el. Rajta. Ízleld minden szavát. Aztán … nem bánom, menj vissza a tv elé…

 

BARANYI FERENC

 

SZÓ, SZÓ, SZÓ

 

„Hanem legyen a ti beszédetek: úgy, úgy;

nem, nem; ami pedig ezen felül vagyon,

a gonosztól vagyon.”

(Máté evangéliuma 5,37)

 

 

Őrült rendszer, de van benne beszéd:

a képviselő kertel össze-vissza,

a pap acsarkodón hirdet igét –

vicsorogni birkáit megtanítja.

 

A kormány is verbálisan igéz,

tagjainak rugóra jár a szája,

szökőárban is fújják: „Semmi vész!

Naszádunk száll! A kontinens csodálja!”

 

Értetlenül feszengnek a szavak:

nem azt közlik, amit jelentenek –

boldog amelyik szorul a szájban.

 

Mert szűz csupán kiejtetlen marad,

ezért a szem forog a nyelv helyett

s mélyén tűzvészt idéző gyertyaláng van.

 

  1. 10. 11. kedd kétszáz-huszonnyolcadik nap

HOGYAN ÉLJÜNK MA NORMÁLISAN?!

Nézem a képet. Velencéről.

„Good morning from sunny Venice 😍” – „szól” az aláírás.

Milyen jó lenne ott lenni.

Milyen csodálatos lenne ott reggelizni.

Csak a csatornát nézni, kortyolgatni a narancslét, fogni a kezed.

Milyen jó lenne…

Aztán fölugranak a képek-szövegek: Kijevet bombázzák; tovább folytatódik a tiltakozás a tanfelügyelőség előtt („Monygyonle”-hallom torzan); lehet, beveti az atomot is; már megint csúcsot döntött a forint; „Nem félünk” – újabb diáktüntetés jön; egekbe szőkött a luxus-jachtok ára, akkora a kereslet irántuk; halálcsoportba kerültünk…

Milyen jó lenne Velencében.

Normálisan élni, utazni, beszélgetni, simogatni az unokákat.

Milyen jó lenne…

  1. 10. 10. hétfő kétszáz-huszonhetedik nap

(Kép: internetről)

FRISS

Vasárnap reggel van.

Túl vagyok a reggelin, a kávén is.

Nosza: lássunk híreket: kattintok a Hírkeresőre, onnan böngészek:

 

08:40Orvosi segítségre szorulhat: a Xviii. kerületből tűnt el ez a 20 éves … (Ripost)

08:39Kaposvár polgármestere levelet írt az Európai Bizottság elnökének (Telex)

08:39Szex egy barátnő vőlegényével, kukkolás, hárman egy ágyban – az embere… (Promotions)

08:39Tragédia az ózdi ralin: segítségnyújtás közben sodortak el egy nézőt (Naphíre)

08:37A kutya, aki azzal lett híres, hogy életfogytiglani börtönre ítélték (Rakéta)

08:37Fontosabb lett a határidő és a megbízhatóság, mint az ár (PiacProfit)

08:37Kulka János és nővére, Janina: ritkán láthatjuk együtt a két testvért (Femina )

08:36Lélegzetelállító. Így fog kinézni Sarolta hercegnő felnőttként – fotó. (Metropol)

08:35Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Japán felé (Infostart)

08:34Garantálták a szerb teniszező halhatatlanságát (Napi.hu)

08:34Szombaton is tizenkétezer ember menekült Magyarországra (24.hu)

08:33Ez az idei ősz 6 legmenőbb bokacsizmája (Bien)

 

Minden rendben: nem történt semmi érdemleges az éjszaka…

  1. 10. 09. vasárnap kétszáz-huszonhatodik nap

VERGŐDÜNK…

VERGŐDÜNK…

Háború. Infláció. Menekülő százezrek. Energiaválság. Félelem-bizonytalanság mindenütt.

Ahogyan írta Pilinszky János örök érvényűen a Halak a hálóban című versében:

„Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.”

Persze, hiszen hálóban hányódunk most is, mi is. De ez nem „csillagháló”, ezt a hálót – percről-percre, napról-napra – emberek tartják, merítik, feszítik, és kifognak minket!

„Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!

Vajon miért nem leljük helyünk? Miért nem úszunk odébb, el, miért nem keresünk békésebb vizeket, most sem látjuk a következményeket?

„Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.”

Inkább vergődünk, levegő után kapkodunk, de a hálót tartó kezet nem leljük, az könyörtelenül feszíti, húzza egyre szorosabbá, a kapálódzásunk ezen nem segít!

„Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.”

Mert nem látjuk?!

„Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.”

  1. 10. 08. szombat kétszáz-huszonötödik nap

LEVELÉT MEGÍRTA…

Levelét megírta…

Marosi Beatrix szakmai vezető tankerületi igazgató, aki kirúgta a Kölcseyből a tanárokat elutasította a beszélgetést Soproni Tamással, a kerület polgármesterével. Lényegében azt írta válaszlevelében, hogy Soproninak semmi köze ahhoz, hogy ő „jogszerűen” kit rúg ki. (Főnöke éppen most indít el egy konzultációt a szankciók ellen, a béke érdekében.)

Keresem a Facebookon a szakmai vezető asszonyt, nem lelem. A többieket, akik „parancsra” hajlandók voltak írni a tanároknak sem. Pontosabban találok neveket, akik kizárnak mindenkit az oldalukra tekintésből, akik nem az ismerőseik.

Joguk van hozzá. Jogszerűen, a Facebook szabályait betartva tiltják meg. Nekik megadatott a jogszerű tiltás.

A tanároknak nem.

Ha vannak gyerekeik, unokáik, vajon mit szólnak: „Anyu, nagyszerű, ezt kell csinálni, veled vagyok!”

Vagy lehet, nem ezt?!

  1. 10. 08. szombat kétszáz-huszonötödik nap

(Kép: Soproni Tamás oldaláról)

MEGFÉLEMLÍTÉS!

„Mindig van választás!” – hirdeti a tábla.

Közben a (z orbáni parancsra) tanárokat fenyítő-kirúgó leveleket átadó felügyelő (kendővel takarja az arcát, mint egy illegálisan bejövő migráns) nem meri vállalni a nevét hazájában; a közpénzből (kitartott) fönntartott (közszolgálati) reggel-délben-este hazudozó tévé riportere Belgrádban egy (állítólag) migránst szólít meg, aki szereti Orbán Viktort, de akár késsel is hajlandó ölni; fennen hirdeti: „Csapataink harcban állnak” („ellentengernagy”) Orbán Viktor, miközben (fülét-farkát behúzva) minden szankciót aláír; mi lesz itt, „Rohanunk a forradalomba” („S itt liheg a Halál virradatban”)?

„Mindig van választás!” – hirdeti a tábla.

Az élőláncot alkotó diákok-pedagógusok percről-percre, napról-napra mutatják.

És mi, mit mutatunk?!

  1. 10. 07. péntek kétszáz-huszonnegyedik nap

(Kép: internetről)

REMÉNYTELEN…

Olvasom az indexet. Én, a mazochista. A 888-ig, a mandinerig nem megyek le. De mindegy: az index sem szint. Ugyanolyan propaganda eszköz lett.

Most, 12 óra 23-kor a címlap: „A főispánok segítettek: a rokkantsági nyugdíjrendszer károsultjai több-milliót kapnak”, dicshimnusz a főispánoknak; „Nem ezt vártuk: már nyilvános Orbán Viktor becsületbeli ügye”, dicshimnusz Orbánnak; „DÖNTÖTT A SZÉP-KÁRTYÁK SORSÁRÓL A KORMÁNY”, dicshimnusz a kormánynak; „Karácsony Gergely hivatalosan is a katasztrófavédelem segítségét kérte a kukások sztrájkja miatt … A főpolgármester hajnalban kiment a sztrájkolók telephelyére…

Fidesz: Karácsony Gergely egy Don Quijote, aki lufikat szurkál”, Karácsony fikázása, miközben a kukaholding – de hagyjuk; „Nem lesz már olyan hatpárti ellenzéki összefogás, mint a választás előtt”, az ellenzék újabb fikázása.

Nem nézem tovább.

Tegnap volt egy hatalmas tüntetés. Egész nap tartott a tiltakozás. Országszerte. Szép volt. Tisztességes emberek, tisztességes tiltakozása.

Semmi reakció. Még csak „erekció közeli állapotba” se kerültek. „Tiltakozzanak csak, menjenek az utcára – lexarjuk” – gondolják és csinálják tovább, amit eddig: lopnak, hazudnak, megmentik a börtöntől a csicska-polgármesterüket, gyűlölködnek és gyűlöletet szítanak; focimeccsre repülnek közpénzen.

Reménytelen.

Ezek a szép szóból nem értenek…

 

József Attilához menekülök: „Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/

szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél…”.

  1. 10. 06. csütörtök kétszáz-huszonharmadik nap