(133.)
Thesszával tegnap éjfélig néztük a tv-t. Meleg volt. Lent maradtunk a nappaliban. Oda nem szorult be annyira a meleg levegő. Én sportot néztem, Thessza a lábamnál hevert, néha fölemelte a fejét és kérlelően nézett rám, mintha azt mondaná: „simizz már egy kicsit, gazdikám”!
Közben kapcsolgattam ide-oda, rögtön idegesebb is lettem: ömlöttek a hírek, szakértői magyarázatok erről-arról, rólam meg közben a víz kezdett. Nemcsak a melegtől. Aztán abbahagytam a távirányító nyomogatását, leraktam a fotel karfájára magam mellé és csak ültem ott és járt az agyam. Mert az járt (még), a sok gyógyszer ellenére is, bár néha-néha kihagy már a szerkezet, már lassabban is ketyeg, de még (talán) üzemképes. Thessza a szőnyegről elégedetlenül nézett rám, mintha azt kérdezte volna: „miért nem beszélgetünk?”
Hát beszélgessünk.
– Gazdi, az utóbbi napokban-hetekben megváltoztál, mintha idegesebb, ingerültebb lennél – kezd bele Thessza lógó fülekkel, „biztosan a meleg teszi”, és várakozóan néz rám.
– Biztosan – felelem krákogva az estében enyhülő, mégis izzasztó hőségben.
– Korábban is volt már ilyen meleg, de te akkor nem zuhantál ennyire magadba – reagál Thessza, és nagy, barna szemeiből aggódást is kiolvasok.
– Na jól van, akkor belevágok. De nem lesz egyszerű, amit mondani fogok, próbáld megérteni a hallottakat. Arról van szó, hogy egyre rosszabbul látok, hallok, sajog a bal térdem is, öregszem, nagy változást, bajt jeleznek ezek a tünetek. De nem is ezek a legsúlyosabb gondok, mert ha csak ezek lennének, akkor még nem is lenne olyan nagy a baj.
– Volt már ilyen máskor is, nem kell annyira a szívedre venni, mi a baj? – reagál megint gyorsan, miközben vakarászni kezdi magát.
– A kiadásaink folyamatosan és drámaian nőnek, a pénzünk meg alig változik, pedig mi nem is vagyunk annyira szegények, mint a szemben lakók, akkor mi történik velük – felelem rekedten a melegtől.
– Biztosan számíthatunk a … – de nem folytatja, mert hall valamit kintről, amit én persze nem.
– Tudod Thessza te, anya, az ifjú gazdi és én egy család vagyunk: együtt élünk, közös háztartásban, figyelünk is egymásra. Tegyük föl, hogy összesen van 100 egység pénzünk, amiből meg kell élnünk: abból kell ennünk, ruházkodnunk, a rezsit, a kábel tv-t, az autót meg tudom is én még mit fizetnünk. Eddig érted? – és megállok egy pillanatra, ránézek Thesszára.
– Persze, hogy értem, ez nem nagy ügy, ez így van mindenütt, folytasd nyugodtan tovább, közbe-ugatok, ha valami zavarosat mondasz majd – így a kutya-barátom és lehasalva figyel rám.
– Szóval abból a 100-ból kell kijönnünk, azt kell beosztanunk és sorolnunk a kiadások között, mert nyilván, ha nem vigyázunk, idő előtt elfogy a suska, a végén nem marad arra, amire még kellene – folytatom.
– Akkor előbb vegyetek magatoknak kaját, aztán nekem is, fizessétek ki a rezsit és a maradékból lehet majd szórakozni, autókázni, utazgatni – vág közbe Thessza, miközben az egyik hosszú füle, a jobboldali, hátra-csapva, rózsaszínű hallójárati porcogói szabadon, ami engem mindig zavar, hát odanyúlok és visszabillentem.
– Jól beszélsz, de mi van akkor, ha én ki akarok menni a meccsre, kerül, amibe kerül, mert foci-őrült vagyok, és imádok kiabálni, petárdákat dobálni, meg szidni az ellenfél szurkolóinak a felmenőit – felelem vissza.
– Te nem vagy olyan!
– De lehetnék, különben is ÉN vagyok a fő-fő GAZDI, azt tehetek, amit akarok!
– Nem úgy van az, gazdikám; csak sorjában, várd ki a végét, amíg rád kerül a sor!
– Nem várhatok, most lesz a meccs! – vágom vissza élesen és ingerülten, mert érzem és tudom, igaza van.
– Pálinkát nem akarsz? Hát a haveroknak fizetés-emelést, Hatvanpusztán birtokot, Budapesten Olimpiát, Vizes VB-t, Atlétikai VB-t, meg tudom is én mit, nem vagyok én ember – vakkantott vissza Thessza morogva.
– De, azt is akarok, mert „olyan” ember vagyok – felelem.
– Akkor nem vagy demokrata meg közgazdász sem, sajnos. Ha leszoknál a marha szokásaidról, talán jutna – megint Thesszát hallom.
– Én vagyok a GAZDA! – válaszolom a kutyának, de minden szavamat hamisnak hallom.
– Gazdi, ez nem te vagy, hagyd abba, ismerlek, fejezd már a nyavalygást, ébredj már föl – és akkor kinyitom a szemem, látom ott térdepel rajtam Thessza és nyalogatja az arcomat.
A bóbiskolásból fölriadtam hirtelen: hol is vagyok, mi a franc van körülöttem? Csak Thessza vigyorgott mellettem…
2022. 07. 30. szombat egyszázötvenhatodik nap