(135.)
„Tudod Thessza, nem mindegy, honnan és hogyan szemléljük a világot” – mondom Thesszának a reggeli sétánkon és ő azonnal megáll, föltekint rám kérdően, várja a folytatást. Nógatom, ballagjunk tovább, séta közben is tudunk beszélgetni, már nem is néznek rám csodálkozva a szembejövők, inkább mosolyt csalunk az arcukra. „Most olvastam egy könyvben, ami a zsidó emberek történetéről szól, hogy Dietrich Bonhoeffer, aki egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként született, később lelkész, majd a nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői szemináriumának a vezetője lett, majd egy koncentrációs táborban fölakasztottá, tudod mit tanult meg, érdekel?” – emeltem föl a hangom, fejeztem be, de nem zártam le a mondatot és Thessza nem tiltakozott a folytatás ellen.
Egyre melegebb lett, pedig mára már enyhébb időt „jósolt” az „előre jelző”, hát nem mindig találja el, zakson. „Szóval egyszer, még 1941-ben azt írta a lelkész, hogy ő azt tanulta meg a történelemből, saját életéből, hogy „… a világtörténelem nagy eseményeit alulról nézzük, azoknak a perspektívájából, akiket kirekesztenek, gyanúsítanak, bántalmaznak, akiket megfosztottak minden hatalomtól, elnyomnak és megvetnek – egyszóval a szenvedők perspektívájából.”, ugye érted, kiskutyám? – emelem megint „kérdési magasságba” a hangomat. Thessza egy kicsit lassít, aztán megáll, mintha elgondolkodna a kérdésen, de látom: egy gyíkra figyel, ami átszaladva a lábunk előtt menekül a bokor alá, a töredezett járda hasadékába és már el is tűnik.
Elgondolkodom vagy inkább elmélázom: hogy is van ez? Thessza észreveszi a gyíkot is, talán hallja is a gyíklábak „trappolását”, mert ő „onnan és úgy” szemléli a szemlélendőket, neki ott vannak, történnek a fontos dolgok. Thesszának csak egy érdekes élmény a gyík látványa, de a gyíknak… De lehetne fordítva is, amikor Thesszának kellene menekülőre fognia. Most a gyíknak drukkolok, remélem nem lesz olyan, hogy Thesszának kelljen…
Poroszkálunk tovább, én egyre kedvetlenebbül, a kiskutyám meg hajkurászná a gyíkokat. „Télen sokan fognak fázni is”, ugrik be a mondat, Ferge Zsuzsa mondata, a „szegénység bármeddig növelhető, pláne, ha a többséget érinti, azaz természetesnek tűnik”, ám az éhséglázadásnak nem látja esélyét, mert Magyarországon 1956 óta nem volt tömeges aktív ellenállás a szegénységet hátrányba hozó intézkedéseknél, a legindokoltabb esetekben sem. A „magyar” nem tanulta meg, amit Bonhoeffer megtanult, mi nem onnan és úgy nézzük a világot.
Lassan hazaérünk, bemegyünk a kapun, leveszem a pórázt Thesszáról, azonnal rohan a táljához, lefetyeli a vizet, kétoldalt a szakállán is csurog már, aztán bemegy a lépcső alá és lehuppan…
- 08. 15. hétfő egyszáz-hetvenkettedik nap