Elveszik a grundot!
A gittet is!
Ne legyenek illúzióid.
„… Úgy volt – mondta -, hogy ebéd után kimentünk a Múziumba, a Weisz meg én meg Richter meg a Kolnay meg a Barabás. Előbb métát akartunk játszani az Eszterházy utcában, de a labda a reálistáké volt, és azok nem engedték. Akkor azt mondja Barabás: „Menjünk be a Múziumba, és golyózzunk a falnál!” És akkor mind bementünk a Múziumba, és golyózni kezdtünk a falnál. Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt kiáltja a Richter: „Vége van, jönnek a Pásztorok!” És a sarkon jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük, és lehajtották a fejüket, és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon megijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tízet is elvernek. És nem is szabad minket úgy számítani, hogy mi öten vagyunk, mert ha baj van, akkor a Kolnay is elszalad, és a Barabás is elszalad, hát csak hármat szabad számítani. Esetleg én is elszaladok, hát csak kettőt szabad számítani. És ha esetleg mind az öten elszaladunk, akkor se ér az egész semmit, mert a Pásztorok a legjobb futók az egész Múziumban, és mink hiába szaladunk, mert utolérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: „Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: „Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: „Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: „Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel. Akkor aztán én gurítottam és találtam. Megnyertem az összes golyókat. És oda akarok menni, hogy összeszedjem, volt már vagy harminc golyó, de elémbe ugrott az egyik Pásztor, a kisebbik, és rám kiáltott: Einstand! Én hátranéztem, és Kolnay meg a Barabás már szaladtak, a Weisz a falnál állt, és sápadt volt, a Richter meg még gondolkozott, hogy szaladjon-e vagy nem. Én próbáltam előbb becsületesen. Azt mondtam: „Kérem, ehhez maguknak nincs joguk.” De akkor már az öregebbik Pásztor szedte fel a golyókat, és rakta be a zsebébe. A fiatalabbik meg megfogta a mellemen a kabátomat, és rám kiáltott: „Nem hallottad, hogy einstand?!” Hát persze aztán én se szóltam semmit. A Weisz pityeregni kezdett a falnál. És a Kolnay meg a Kende a Múzium sarkáról kukucskáltak vissza, hogy mi történik. És a Pásztorok mind fölszedték a golyókat és egy szót sem szóltak, csak továbbmentek. Ez volt az egész…” (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk)
Egy ideig a magyar kormány is csak nézegette a „golyókat”, a „játékot”, aztán megunták a nézelődést és … És minden pontosan úgy történt, történik, ahogyan azt Molnár megírta: hiába voltak és vannak többen a diákok, az egyetemi tanárok, oktatók; vannak a diákoknak és a tanároknak, egyetemeknek „gitt egyleteik”, hiába futnak el, hiába „pityerednek” el, a „golyók” végül mégis a Pásztoroké lesznek. Mert ők olyan erősek…
Minden úgy zajlik (egyelőre), ahogyan az Molnár Ferenc regényében, „A Pál utcai fiúk”-ban is történt: az erősebb mindent visz, az áruló(k) vigyorognak egy darabig, az SZFE hallgatói pedig – nagy nemecseki monológjuk után – mehetnek a tóba fürdeni. Viszont a mai kormányzat Ács Ferijei nem tisztelegnek nekik, minek azt: ez nem tisztességes küzdelem, itt és most az árulóknak nem hátat fordítanak, hanem busásan megfizetik!
Lássunk tisztán: ez a hatalom nem a vörösingesek tisztességes hatalma, ez egy gátlástalanul erőszakos hatalom; tőlük nem büntetés jár az erőszakért, hanem hátba-veregetés; itt a nemecsek ernő(k)nek (aki „Se nem osztott, se nem szorzott, mint az `egy` a számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt, gyönge gyerek.”) csak az árokpartja jut.
De hát „MOST MINDEKINEK TALPON KELL LENNI!” – szól az elnök Boka kiáltványa (érdekes: Áder, hol vagy?)! Most a „gitt-egyleteknek” jelentős (lenne) a szerepük (bezzeg a HÖOK meg se szólal?!); vajon a tanárok, a dékánok, rektorok hova állnak…
És Te, diák-barátom, aki talán olvasod e bejegyzést, ki leszel: Geréb vagy nemecsek…
- 01. 22.péntek