BARKOCHBA
– Személy?
– Igen.
– Fehér, heterogén, felsőközép, férfi?
– Igen.
– Az alaptörvény szerinti családban él?
– Igen.
– Közjószága van?
– Igen.
– Nem is egy?
– Igen.
– Amikor kell, akkor nem vallásos, amikor meg az kell, akkor vallásos?
– Igen.
– Mindig harcol valaki ellen?
– Igen.
– Szereti a focit?
– Igen.
– Munkaalapú?
– Pontosíts!
– Aki nem dolgozik, az ne is egyék?
– Ne.
– Árokpart?
– Pontosíts!
– Aki beleesik, azt ott is hagyja?
– Igen.
– Ismeri a megbánás szót?
– Nem.
– Fegyverrel harcolt Budapest utcáin?
– Igen.
– Ha akarja, bezárja?
– Igen.
– Ha akarja, kinyitja?
– Igen.
– Szeret konzultálni?
– Igen.
– Tud kérdezni?
– Igen.
– Gazdag ember?
– Passz.
– Szegény ember?
– Nem értelmezhető a kérdés.
– Ha akarja, a sor végére penderít?
– Igen.
– Sohasem hazudott?
– Is.
2021. 02. 07. vasárnap
dr. Radnai György bejegyzései
NAPLÓSZERŰEN…
(23.)
Szomorú, olyan emlékezős idő van: minden szürke, mozdulatlan, Thessa kutyánk is elnyúlva fekszik a fotelomban, csak azok az okos barna szemei járnak ide-oda, de most nyugodtan hever, nem várja a játékos-parancsokat. Csönd van, csak a konyha felől hallatszik edénycsörgés.
Tegnapelőtt megvettem TGM könyvét, azonnal elkezdtem olvasni, tegnap megnéztem a beszélgetést vele és ma éjjel nem tudtam aludni. Bár ez nem újdonság: az öregség (írnám: öregedés, de ez már tényleg öregség) velejárója ez, annyi nyavalyája lesz hirtelen az embernek, nem győzi nem tudomásul venni, kizárni az életéből, amit persze nem lehet. Ez legyen a legnagyobb bajom, de hát aludni azért csak kéne.
És akkor itt van ez a nappali szürkeség is.
Már többszőr nekifutottam, de egyszer sem sikerült megírnom, mindig lepattantam, mert hamisnak, igaztalannak éreztem, amit összehoztam. A múlt, a valóság, mint a homok, mindig kipergett az ujjaim között, csak néhány szem tapadt a kezemhez. De mégsem hagy nyugodni. Egyszer úgyis ki kell írnom magamból. Még ha lehetetlennek is tűnik.
Mert itt az ideje a szembenézésnek, a számadásnak, nem várhatok tovább. Már bizony (néha, de egyre gyakrabban) keresnem kell a szavakat, az érvelő és a vitakészségem sem a régi, egyre maszatosabbá, elmosódottabbá, zavarodottabbá válik a múlt, mi jöhet még, ahogy múlik az idő?! Tényleg hozzá kéne fognom!
És ebbe – a kétkedően tépelődő tehetetlenségembe – robban bele TGM könyve, szavai a történelmünkről, az én múltamról is, az elhalasztott lehetőségeimről, a magamnak igért, de örökre kihagyott cselekedeteimről.
Kivel tudnék erről beszélgetni, hogyan lehet (ma) erről őszintén, elhallgatás és megszépítés nélkül szót váltani? Oszi is meghalt. Oszladozik az ötven éve körülötte csoportosult társaság is. Hol fog most megállni egy kis időre az IDŐ?
Sodródtam.
Pedig végig érteni, értetni és változtatni akartam. Amikor azt hittem, hogy befolyásolom a folyamatokat, a történteket, akkor is csak sodródtam. Mert nem értettem meg mindent, aztán nem vállaltam föl hangosan. Legföljebb csak magamban. A kétkedésem, az állandóan fölbukkanó kérdéseim, netán a miattuk bekövetkező elbizonytalanodásom voltak az okok? Nem találtam vitatkozó-kétkedő-támogató szövetségeseket? Vagy türelmem, „seggem” nem volt hozzá?
Ma már mindegy.
Tényleg az?
Legalább utólag végig kéne gondolnom, válaszolnom kéne, legalább magamnak.
Olvasom tovább TGM könyvét, a történelmünket, a történetünket.
Közben odakinn továbbra is olyan szomorú, olyan emlékezős idő van: minden szürke, mozdulatlan, Thessa kutyánk is elnyúlva fekszik a fotelomban, csak azok az okos barna szemei járnak ide-oda, de most nyugodtan hever, nem várja a játékos-parancsokat. Csönd van, csak a konyha felől hallatszik edénycsörgés.
- 02. 06. szombat
„EGY CSODÁLATOS ELME”??!
Megint megnéztem a 4 Oscar és 4 Golden Globe díjat nyert filmet, Russel Crowe (és Jennifer Connelly) csodálatos játékát, ahogy Johnként küzd (skizofréniájával) képzeteivel, ahogyan felülkerekedik és tanárként, oktatóként visszatalál a valós életbe.
Vajon hányan küzdhetnek közöttünk és hányan tudják megfékezni, kordában tartani képzeteiket?
Olvasom a híreket arról, ki, hol, kinek és mit nyilatkozott, milyen beszédet mondott, milyen megszépítő emlékei vannak múltjáról, milyen messzire és irreális magasságokba szárnyal képzelete.
Vajon visszatalál valaha is a valós életbe?
„Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek azt mondom, hogy ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam” – villog a szemembe a főcím. A gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusában indult, és 2021. január 1-jéig tartott. „Ezt lezártuk, ez volt a védekezés, a gazdaság-újraindítási terv pedig a támadás … A válság nem tudta ledönteni a lábáról a magyar gazdaságot, de gúzsba kötött bennünket, és nagy gyomrost adott … 3000 milliárd forint maradt a magyar családok és gazdaságok zsebében … bértámogatást is adtunk, felére csökkentettük az iparűzési adót” – miközben recseg-ropog minden, a kilátástalan helyzet miatt polgári engedetlenség körvonalazódik. „Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról” – amin csak röhögnek az emberek. Közben „nem kaptak vakcinát, a levél meg spambe ment – 6500 háziorvosból 1080 kezdhette meg az idősek oltását” – indult a tömeges oltás Magyarországon.
Vajon a beszédet mondók, nyilatkozók küzdenek a képzeteikkel és visszatalálnak majd a valós életbe?!
Segítenünk kéne nekik…
- 02. 04. csütörtök
A „LÖLŐK” ORSZÁGA…
Gondoltam írok a Lölőről, ismeritek, a gázszerelő kisiparosról, aki annyi nyelven beszél, meg annyi iskolája van, mert annyira tanult ember, meg mindig okosakat mond, amikor egyáltalán megszólal, hogy az ő példája bizonyítja: érdemes! Hogy milyen sikeres ember. Lett. Hogy ennek semmi köze a felcsúti valósághoz, a komasághoz…
Aztán arra gondoltam, írok az Antiról, ismeritek, az eltűntről, aki egy idő óta meg sem szólal, meg sem jelenik, csak egyszerűen dolgozik és gyarapodik, meg földet vesz, mert ahhoz is ért. Hogy ennek sincs semmi a felcsúti valósághoz, a komasághoz…
Aztán arra is gondoltam, írok a Petiről, a Jánosról meg a többiekről, akik… nekik sincs semmi közük a felcsúti valósághoz, a komasághoz…
Aztán mégsem írtam.
Minek.
A felcsúti valósághoz, a komasághoz semmi közöm.
Semmi közünk?!
- 02. 03. szerda
A GYÓGYÍTÓ…
A GYÓGYÍTÓ…
Puzsér Róbert: Holokausztszorongás és holokauszt-bűntudat (Magyar Hang 2021. január 29.) cikkére
Azt írja, betegek: akik átélték azért, akik bűnösök (érdekes, a németekről osztrákokról ír, magyarokról vajon miért nem?) azért.
Ki kéne belőle gyógyulnunk.
Unokáink is rámehetnek.
Mert mára már a holokauszttematizálás is beteges lett, hogyan is írja Puzsér: „A holokauszttematizálás évtizedek óta a politikai osztály – leginkább pedig a baloldali és liberális politikai és médiaelit – hasznos eszköze, mely jelentéktelenné és érvénytelenné teszi az aktuális és fontos politikai kérdéseket.” Mert – folytatja Puzsér – „Humánus magatartássá vált olyasmitől félni, amitől nyilvánvalóan nem reális – sőt: ez lett az emberség valódi próbája.” És „az üldöztetéstől való félelem a valóságból beáradó ingereket, a realitásérzéket és a tényeket egyaránt felülírja.”
Ha ő mondja, ha ő írja.
Pestis sincs. Boszorkányok sincsenek. Inkvizíció sincs. Kivégzések még vannak, de azok is „egyre humánusabbak”. Pogromok sincsnek(?). Minek róluk beszélni, írni. Közben itt a koronavírus, ami már 100 millió embert megfertőzött, kétmilliónál is többen meghaltak. A mai boszorkányok „mások”, nem égetik meg őket, mert azt mégse. Inkvizíció sincs, csak érezzük, átéljük a kirekesztés, a kiközösítés, a megbélyegzés hatásait. A pogromokról most ne is beszéljünk.
„Anyám holokauszt túlélő volt.” – kezdi Puzsér Róbert publicisztikáját. Kezdhetném én is: apám holokauszt túlélő volt, ahogyan többen mások is a családból – már, akik túlélték. De miért kezdjem így? Miért kezdte így Puzsér? Ja: persze, hogy ő nem beteg, ő már túllépett rajta, neki sikerült a folyamatot megszakítania, ami apáról fiúra, unokára(?) száll.
Emlékszem a gimnáziumra (nem ma volt), Semprun: A nagy utazás című könyvét vettük éppen, Vera néni a magyar tanárnőnk mondatára, „beteg ember lett utána, nem tudott meggyógyulni, élete végéig beteg maradt”, ahogyan Primo Levi is öngyilkosságáig, mert „abból” nem lehetett kigyógyulni. (Nem értettem, akkor még nem értettem apám éjszakai sikongásait, a lebbencslevestől való irtózását, második anyám mindig előkészített kis csomagját sem.)
Ahogyan az a magyar közvéleményben, a családban sem volt téma, nem beszéltünk róla: akik átélték, húsz-huszonöt évig hallgattak róla, belülre lenyomták, próbálták nagyon mélyre eltemetni, (talán) örökre is, mindenesetre bennünket védtek, óvtak – gondolták.
De hagyjuk ezt.
Ne is beszéljünk róla.
Ez nem vezet sehová (utólag sem lehet értelmessé tenni az áldozatok halálát).
Közben szembe jön velünk a Turul. Meg a Pokorni, ahogyan (hazug módon) könnyezik. Aztán ígér, majd nem érti, majd újra-értelmezi. De (Puzsér szerint) vegyük észre: ez csak elterelés. Ahogyan a Soros-plakátok, a bayeri beszólások, az újra és újra feltámadó, a kormányzat által támogatott uszítások se…
Holokauszt persze, hogy nem lesz megint!
De ne feledjük: a holokauszt alapja a nyomor, a tömegessé vált igazságtalanság, a butaság, a gyűlöletkeltés és ennek nyomán a gyűlölködés megfoganása voltak. Ja és a lehetőség arra, hogy a hatalom ezzel élni tudjon. Mert az, aki tehette volna: az egyházak, az (baloldali, liberális, konzervatív) értelmiség (tisztelet a kivételnek) inkább a hallgatás mellett döntött.
De ez „régen” volt.
Ez ma nem ismétlődhet meg.
De nem elég a ráolvasás…
- 02. 02. kedd
LUJZA ÉS JENŐ: VÍRUS…
LUJZA ÉS JENŐ: VÍRUS…
- Jenő, tudod hol van Balatonhenye?
- A Káli-medencében, Köveskál és Monoszló mellett, egy kis zsákfalu, ha szép idő van, egészen a Balatonig el lehet látni!
- Jenő, miért nem költözünk életvitelszerűen Balatonhenyére?
- Lujza, minek költöznénk mi Balatonhenyére: itt élünk Pesten, amióta világ a világ…
- Mert azt írja az internet, hogy ha vennénk egy kis házat, a vásárláshoz azonnal kapnánk 192 millió kölcsönt egy banktól, aztán föl is újítanánk azt a házat, ahhoz meg kapnánk tíz millió csok-ot is.
- Lujza, te nem vagy, különben is, a Varga Judit a budapesti ingatlan-vásárlásához kapott 192 milliót, nem a balatonihoz!
- Jenő, akkor vegyünk Budapesten egy ingatlant, még soha nem kaptam 192 milliót, úgy szeretném…
- Lujza, hagyd abba, olvass mást az interneten.
- Jól van, Jenő, ha nem, hát nem. De Jenő, te annak idején ugye benne voltál az iskolai focicsapatban?
- Benne, bár mindig csak cserejátékos voltam, csak akkor raktak be a meccs végén, ha már alig volt idő és mi nagyon vezettünk. Olyan voltam, mint a Schmitt Pál, aki mindig „kettős vereségre” játszott.
- Nem baj, de jó, hogy mondod a Schmitt Palit, az egy nagyon rendes ember, szerinte megérdemlik az olimpikonok is, a Csányi szerint a focisták is, hogy soron kívül kapjanak vakcinát, Jenő, akkor te is előbb kapsz oltást, mert benne voltál a focicsapatban!
- Lujza! Az nem a válogatott volt, és régen volt, talán igaz se, én nem kapok előbb, csak, amikor rám kerül a sor.
- Nem? De te már a veszélyeztetett korosztályba tartozol!
- Oda tartozom!
- Értem, de mégsem kapsz előbb, mert a focisták veszélyezettebbek!
- Nem azok, de fontosabbak!
- Értem, a „fontosabbak” egy járványügyi kategória, mint a „nyunyóka”!
- Lujza!
- De Jenő, ha kapnál, mit kapnál?
- Vakcinát!
- De melyiket, Jenő? Mert a Zacher Gábor nem oltatná be magát a kínai vakcinával!
- De az Orbán Viktor azzal fogja!
- Mert ő focista?
- Lujza!
- Jenő, tudod, mit nem értek?
- Mit, drágám?
- Jenő, nem érzed jól magad?
- Miért ne érezném jól magam?
- Mintha sápadtabb lennél, meg olyan furcsán beszélsz, „drágámnak” szólítottál, akkor szeretsz engem?!
- Persze, hogy szeretlek.
- Akkor tényleg ne oltasd be magad, hátha elmulasztja az érzésedet.
- Lujza!
- Jenő! Miér’ lopták el Melbourneben a Puskás Ferenc szobrának a feliratát?
- Ellopták?
- A Szöllősi Gyuri, tudod az Orbán Viktor barátja mondta, hogy “John Harnden hivatalos levélben sajnálatát fejezte ki és elnézést kért a történtekért Mikola Istvántól, Magyarország canberrai nagykövetétől, akit arról tájékoztatott, rendbe tették a parkot és a szobor környékét”, a Mikola is focista volt?
- Nem, Lujza.
- Értem, Jenő, költözzünk Balatonhenyére…
- 01. 31. vasárnap
EGYSZER ÚGYIS MEGHALUNK…
Harminc-egynéhány éves koromban láttam elősző és utoljára birkavágást, a birka némán, hang és mindenféle ellenállás nélkül tűrte, hogy lábait Bandi bá’ összekötözze, oldalára fektesse és a késsel megszúrja. A vér azonnal elkezdett folyni, a birka szemei nyitva voltak, csak nézett előre, nem értett semmit, csak feküdt összekötözött lábakkal az oldalára fordítva, egyre bódultabban és bódultabban. „Sok helyen úgy tartják, hogy vágáskor nem szabad az állatokat sajnálni, mert akkor nehezebben múlik ki.” A tekintete viszont… soha nem felejtem el.
Tegnap megjelent a Kormány 19/2021. (I. 28.) Korm. rendelete a Magyar Közlöny 2021. évi 13. számában. Ez alapvetően megváltoztatta a gyógyszerek és vakcinák engedélyezését: amennyiben az egészségügyi tartalékért felelős szerv (ÁEEK) kezdeményezi az engedélyezést (és van legalább egy európai uniós tagjelölt állam, van még további kettő és legalább 1 millió embernek beadták már a vakcinát), akkor az engedélyt ki kell adni.
Érted? Nem kell vizsgálódni 210 napig, kimenni a helyszínre se, meg szakmai vitákat lefolytatni, elég, ha Szijjártó Péter mindenes fiú letárgyalja a kínaiakkal, majd kéri az engedélyt és már alá is írhatja a szerződést 5 millió vakcina beszerzéséről és már punktum. Ja, közben Orbán bemondja a rádióba: „Én a kínai vakcinát adatom majd be magamnak”, és már a döntés is megsületett, megszületett.
Érted te ezt?
Közben az oltási terv titkos (hadiállapot van, ugye?), Schmitt Pál volt elnök, aki megígérte, hogy ledoktorál(?) kezdeményezi a magyar olimpikonok beolytását…
Hát ezt érted?!
Harminc-egynéhány éves koromban láttam elősző és utoljára birkavágást, a birka némán, hang és mindenféle ellenállás nélkül tűrte, hogy lábait Bandi bá’ összekötözze, oldalára fektesse és a késsel megszúrja. A vér azonnal elkezdett folyni, a birka szemei nyitva voltak, csak nézett előre, nem értett semmit, csak feküdt összekötözött lábakkal az oldalára fordítva, egyre bódultabban és bódultabban. „Sok helyen úgy tartják, hogy vágáskor nem szabad az állatokat sajnálni, mert akkor nehezebben múlik ki.” A tekintete viszont…
- 01. 29.péntek
MOST A FACEBOOK A SOROS!
Varga Judit berúgta a motort, tavaszra törvényt ígért (jövőre választások lesznek, ugye tudod), a könnyűlovasság (értsd a kormányzat által fizetett tollnokok) lassú ügetésből elkezdtek vágtázni: jaj neked Facebook!
Hogyan is írta – többek között – Varga „asszonyság” (nem családi segítséggel, még csak nem is családi kölcsönből, ahogyan azt minisztere tette, hanem hatalmas banki hitelből meg csokból építkező, lakást vásárló) Facebook bejegyzésében (még mindig ott van, előzetesen nem cenzúrázta a Facebook névtelen lektora, még mindig nem törölte senki): „Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést… A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!”.
Neked nem jut eszedbe? Mert nekem az, hogy az irreálisan sok közpénzből, a kormány által kinevezettek utasításai szerint működő „közizék”-nek csúfolt televíziók, rádiók, távirati iroda „szolgálnak” törvényeken átlépve, átláthatatlanul és ellenőrizhetetlenül (gondolj csak az MTV Kunigunda utcai székházában történtekre, az utána indult eljárásokra, a Híradók minősíthetetlen riportjaira)! Varga miniszter „asszonyság” ezzel azonban nem kíván foglalkozni. Pedig Magyarországon az így okozott kár nem maradhatna „következmények nélkül”.
Ennek örülni kéne – írta ma „a publicista”, hiszen „… egy hatalmával és monopolhelyzetével pofátlanul és etikátlanul visszaélő külföldi cég szabályozása remek dolog, a Facebook ráadásul lefölözi a hirdetési pénzeket, és szinte alig van olyan internetes újság, amelyik havi több millió, a Facebookon elköltött reklámpénz nélkül képes lenne elérni az olvasóit”.
Érdekes, mintha a magyar kormány nem ugyanezt tenné a fent nevezett, „közizék”-nek csúfolt intézményeiben, de a jól megfizetett publicistának ez nem fáj.
„Láss, ne csak nézz” – szólt annak idején a híres dallam: ma is aktuális: hogy a kormány miért nem látja?!
Persze: jövőre választás lesz Magyarországon, amit lehetett, már megváltoztattak, most a Facebook a Soros…
- 01. 28.csütörtök
VAN SÖR!
VAN SÖR!
Hogy miért jutott eszembe?
Múlt századi alapvicc; hétfőn bemegy a kocsmába az „ember”
- Jó napot!
- Jó napot.
- Van sör?
- Nincs sör.
- Nincs sör?
- Nincs sör.
- Akkor jó napot.
- Jó napot.
Kedden is bemegy az „ember” a kocsmába:
- Jó napot!
- Jó napot.
- Van sör?
- Nincs sör.
- Nincs sör?
- Nincs sör.
- Akkor jó napot.
- Jó napot.
Szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton ugyanez a beszélgetés zajlik. De az „ember” nem lankad, bemegy vasárnap is:
- Jó napot!
- Jó napot.
- Van sör?
- Van sör.
- Van sör?
- Van sör.
- Akkor jó napot.
- Jó napot.
Ma ez a beszélgetés valahogy így zajlana:
- Jó napot!
- Jó napot.
- Van orosz vakcina?
- Van orosz vakcina.
- Van orosz vakcina?
- Van orosz vakcina.
- Akkor jó napot.
- Jó napot.
- 01. 23. szombat
MASZKBAN!
MASZKBAN!
Kisvárosunkban lefelé ballagok az utcánkban a boltba, orrom előtt az elmaradhatatlan sárga maszkom a felfelé mutató kézzel, rajta a felirat: #free SZFE, jönnek velem szemben, van, aki maszkban, van, aki anélkül, rám sem néznek, csak biccentenek, ahogy mifelénk szokás. Leérek a főútra, balra kanyarodom, elhagyom a virágboltot, aztán a péket, már a körforgalomnál battyogok, amikor szembejön velem egy fiatal pár, a lányon ugyanolyan sárga maszk a felfelé mutató kézzel, csak a szeme látszik, ő is mosolyog…
Belépek a boltba, rakom a kosárba, amit kell, hosszú sor a pénztár előtt, végül odaérek, a pénztáros püföli a gépet, csúsztatja a megvásárolt dolgokat a „pakolóba”, közben rám néz, mondja a végösszeget, kártyával lesz, felelem, elmosolyodik, odatolja a lehúzót, közelebb hajol a fekete maszkos arcával és súgja: maguknak drukkolok…
- 01. 23. szombat