„2020 a nemzeti összetartozás éve lesz” – inkább az őszinteségé, a tisztázásé lenne…
Hogy telt az év vége, haver: „kaja-pia-nők” rendben? Nem emlékszel, de jó volt, rögtön gondoltam, csak ittál, evés nehogy-má’, minek azt, legalább nem hízol, különben is, csak szomjas voltál, mint mindig, az nem csillapodik soha, na hagyjuk is: elmúlt, ahogy az év is, mert azt tudod, hogy 2019-ben kevesebb volt a munkaszüneti nap, mint 2018-ban, nem is vetted észre, de nem is érdekelt, te úgyis csak annyit dolgoztál, amennyit, minek többet, a piára fusson, igaz, haver? Jól van az úgy, Maris, hozz még egyet, hadd igyon a haver, kutyaharapást szőrével!
Hanem haver, mi lesz idén?
Ugyanúgy tovább a lenini úton, csak a pia meg a kocsma? Nem, a lenini út az nem egy orosz sörfajta, de lökött vagy. De hallottad: 2020. a nemzeti összetartozás éve lesz, nem a piával, azzal te tartozol össze: 100 éve írták alá a trianoni békeszerződést, azóta TRIANON! Haver vágod, már 100 éve?! Na, legalább erről hallottál, tudod, mi az a TRIANON: új nemzetállamok jöttek létre, megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország kétharmadát elcsatolták, a magyar határon kívülre szorult közel hárommillió háromszázezer magyar, családok szakadtak szét, települtek át magyar területekre. Nem, nem jár le, mert te azt hallottad itt, a Banditól, aki pedig hallotta az Imrétől, ő meg a Karesztől, aki „városlátott”, tanult ember, néha olvas is, csak nem szeret, de azér’ egyszer olvasta a Pesti Srácoktól, akik ’56 hősei voltak; hogy te milyen marha vagy, csak tovább marhulsz, ahogy öregszöl, haver, ez hamis legenda, amit kitaláltak, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, hogy ne kelljen elgondolkodni azon, hogy mi és miért úgy történt, ahogy, haver, Trianon nem villamosjegy, ami lejár a hónap végén; az egy háborút lezáró szar békeszerződés, amit tudod kik írtak alá, haver? Hát a magyar népjóléti és munkaügyi miniszter Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár, vágod, haver? Szerinted akkor nem ér, kamu az egész, mert vagy Horthynak, vagy az akkori Viktornak, a Simonyi-Semadam miniszterelnöknek kellett volna; de haver, na látod, ők – ahogy a Viktor se – nem voltak bolondok, hogy aláírjanak egy ilyet, de alá kellett írni, mert kész volt az ítélet. Hogy mondod? Hogy azér’ nem érvényes, mert már volt egy másik háború is, aminek vége lett és ott is aláírtuk a békeszerződést, tehát már az a tuti?! Igazad van: ma már a párizsi békeszerződés a gilt, úgyhogy még három faluval kisebbedett Magyarország, mert a két háború közt is elbarmoltuk, hogy akkor se érvényes, azt mondod, mert azóta rendszerváltás is volt; volt-volt, de azóta is aláírtuk, hogy elismerjük a határokat; hogy az nem lehet, de haver lehet, sőt: ez van és kész!
Ne evvel foglalkozz, inkább avval: miért történt, ami történt?!
Hogy az baromság, az csak duma, az csak a kopaszokat érdekli, meg a libsiket, mert pénzt kapnak érte, amiből te annyit tudnál inni, de nem te kapod, te annyit értesz az egészből, hogy „Csonka Magyarország nem ország…”, meg „Nem, nem soha”, meg Édes Erdély, „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk!”, hogy az milyen szép, hogy még te is sírsz rajta. Haver, igyál még egyet, akkor talán nem fogsz sírni, mert én akkor is szeretlek, sírósan is, ahogy nem érted a világot, a világodat, ahogy üveges szemekkel nézel a Marisra. De azér’ haver, 100 év alatt is sok minden történt, meg a Trianon előtt is, leszarod, nem érdekel, csak az, hogy „Mint a leszakított haldokló virág/ Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág”, de szép is volt az, amikor énekelték a Puskás Stadion avatásán!
Na, haver: te miért iszol, mondd meg nekem, mert szomjas vagy, mert akkor ellazulsz, akkor nem érdekel az a kurva, érthetetlen és zavaros világ, meg az se, hogy minden olyan szar, nem jutsz ötről a hatra, mindenki csak téged baszogat, csicskáztat, meg minden rohadna otthon, ha az asszony nem állna helyt, a gyerek is távol, hát azér’ iszol, most ne sírj nekem itt, vagy mégis sírj inkább, vagy dühöngj, aztán igyál tovább és hajnalban fordulj az egyik oldaladról a másikra az árokban, hogy reggel mégis valahogy menjen tovább minden, mint azelőtt. Maris! Hozz még egyet a haveromnak, igyon csak tovább, úgy kell neki, ő már nemcsak érti a lényeget, úgy is cselekszik: nem kell itt változtatni semmin.
Hisz’ éppen erről van szó, vágod haver?! Kicsit kapiskáld, vakarászd, de nehogy megtaláld a miértedre az igazi választ, inkább igyál tovább. Így van ez TRIANONNAL is. Sírunk, dalolunk, folytatjuk, ami kétszer már katasztrófát okozott; hogy hagyjalak békén, ezt már nem érted, neked annyi elég, hogy egyharmadunk maradt, meg a románok, a szlovákok, horvátok tehetnek mindenről. Értelek haver, nagyon is értelek, mesélt nagyapád az első háborúról, meg ami előtte volt: hogyan éltek, milyen nyelven beszélgettek, milyen jogokkal rendelkeztek a nemzetiségek, tudod mikor született a nemzetiségi törvény és annak milyen hatásai voltak? hagyjalak békén, inkább beszéljünk a fociról, mert azt érted, pedig azt se, haver, mert csak azt látod, ami a felszínen van, pedig a lényeg sohasem látható, na mindegy, dühös lettem és tehetetlen, meg már sötét is lett hirtelen…
Igyál inkább haver, ne gondolkozz…
- 01. 07.kedd