Vélemény kategória bejegyzései

A fejnélküli világ …

Az aradi vértanúknak van emléknapja

A kommunizmus áldozatainak van emléknapja

Nincs magyar holokauszt emléknap

A fej az egyetlen, aki saját érdekei szerint cselekszik: a többi csak végrehajtó
Csak a fej hozhat döntéseket – nevezzük ezt akár biológiai szükségszerűségnek, illiberális demokráciának, önkényuralomnak, puha vagy nyílt diktatúrának
A fej a határozott, egyértelmű döntések híve, még ha ezeket dakota-közmondásokba, székely viccekbe burkolja és zsebre-dugott kézzel is hozza meg
A fej döntéseit egyedül hozza meg, igaz: előtte fizetett közvéleménykutatók hada kutatja a köz véleményét, várakozásait; tudósok sokasága tanulmányozza a lehetőségeket; és később, a fej döntése után kommunikátorok, újságírók, (le)fizetett tollnokok magyarázzák meg a döntésben mélyen rejlő zsenialitást
A fej döntései támadhatatlanok, megfellebbezhetetlenek, mindenki számára kötelező érvényűek.
A fej visszafordítható, de a döntése nem
A fej a politikája alfája és omegája
A fej pontosan számol, kalkulál, kockázatot elemez és egyre többet költ cirkuszra
A fej pontosan tudja, mikor kell hergelni és akkor hergel is

Mindig minden a fejtől indul el: így a bűz is
Egy fej nem lehet antiszemita azok szerint, akik jól ismerik a fejet
A fej ugyanis a nyílt antiszemitizmustól eddig mindig elhatárolódott, vagy legalább is azt mondta, hogy neki már nem kell elhatárolódnia, mert azt már korábban megtette
Amikor kell a fej fekete kalapot visel(t)
Amikor kell a fej szobrot rendel, építtet, avat szigorúan a maga által kreált arányosság szerint
A fej használja a szimbólumokban rejlő üzeneteket, mindig figyelembe veszi a másodlagos jelentés-tartalmakat is, semmit nem hagy figyelmen kívül

A fej találta ki a Soros György nevű magyar származású spekulánst, a „gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos” -t is, és elvárja mindenkitől, hogy gondozza, öntözze, segítse elő az ötlet virágba borulását
A fej egyetértett az MTI magyar hírügynökséggel abban, hogy ne árnyalják az ötletet, ne közöljék a Mazsihisz közleményét, mert azzal megzavarnák meg a zembereket, támadnák a közmédiát, és az ártana a virágba-borulásnak

A fej mindig tudja, hol tartunk
Csak azt nem, amikor már késő lesz …

2017. 05. 26.

Canem lutum …


Minden reggel megyünk sétálni. Kyrával, a kutyámmal.
A sétát meghatározott rítus előzi meg: Ő megeszi a reggelijét, kirohan a kertbe körülnézni, elzavarja a tóban fürdeni akaró rigókat; én közben megmelegítem a kávémat, odatottyanok a notebookomhoz, megnézem az üzeneteimet, a Facebook oldalamat és közben megiszom azt. Szinte meg sem várva az utolsó korty lenyelését Kyra már benn is van a szobában, türelmetlenül vakkant kettőt: gyere már! Ráadom a hámot, berakok a zsebembe három, piros színű kutya-piszok zacskót és elindulunk.
Mindig ugyanazon az útvonalon megyünk. Már kívülről tudja, ha letérünk, akkor megáll, hogy mit is akarok. De nem térünk le. A kétkilométeres sétán Kyra előre-hátra rohangászik, amennyire a hosszúpóráz engedi, időnként megáll, orrát odadugja az avarba, a fák tövébe, hosszasan szaglászik, kiolvassa az aznapi szagüzeneti postát, majd elégedetten és fülig érő pofával lohol utánam, és röviddel később már előttem.
Aztán odaérünk a kisparkba, a „hajléktalan-szálló” lugasába. Ott hosszabban időzünk, közben rápillantok az okostelefonomra, mintha remegett volna, de nem; nézem a HÉV-ről le-fölszálló utasokat, akik éppen megérkeznek vagy indulnak valahová. Egykedvűen baktatnak vagy lehajtott fejjel rohannak, mintha egyedül lennének a világban, még csak nem is néznek egymásra. Még csak reggel van, de már olyan gondterheltek, mintha késő este lenne.
Bezzeg Kyra! Most kisétálunk a HÉV megálló parkjából, csak három lépést teszünk, és a kerítésen túl már csak a gaz burjánzik: „Csönd van. A dudva, a muhar, /A gaz lehúz, altat, befed”, hallom belülről. És akkor Kyra hozzákezd. Hiszen neki „dolga” is van. Amit el kell végeznie. Mert azt otthon, a kertben mégse teheti. Először nyílegyenesen előremegy három méter, majd ugyanazon a vonalon visszajön. Aztán lassan elkezd körbe és körbe és körbejárni. Lassan kezdi, majd fölgyorsul. Közben orra a gazban, a muharban, a dudvában szaglászik. Őrülten keresi a helyet: akárhová mégsem teheti le az aznapi „termést”. Szóval keresi az alkalmas és megfelelő, tiszta helyet. Hol hamarabb, mikor később megleli; akkor behúzza a hasát, hátsóját letolja és elvégezi a dolgát. Akkor jövök én, a piros zacskós ember, ő türelmesen megvárja, amíg összeszedem és már megyünk is hazafelé.
Milyen jó dolga van – gondolom, csak oda piszkít, ahova alkalmasnak találja.
És akkor eszembe jutnak az iskolás gyerekek; a kórházi betegek és az őket látogatók; a vonatokon utazók; az önkormányzatokban várakozók.
Ők még körbe-körbe se tudnak menni…

2017. 05. 23.

Nézzünk híradót …

(Fideszéknél)
• Lujza, most azonnal fogd be a szád, kezdődik a Híradó!
• De Jenő, egy szót se szóltam.
• De akartál, láttam rajtad, már a szád is nyitva volt.
• Mert éppen csuklok és nagy levegővel el akarom állítani!
• Akkor se nyisd ki a szád, figyelni akarok!
• Értem, Jenő, akkor meg se szólalok.
• Na, látod, már kezdi is a Kontra Gyuri, látod milyen jó az öltönye, passzol a háttérhez.
• Szerintem…
• Nem kérdeztem: mondtam.
• Ja, akkor igen.
• Megcsináltad a személyi jövedelemadó bevallást, Lujza, mert a Gyuri most mondja, hogy csak ma éjfélig lehetett.
• Hozzá se nyúltam, mi nyugdíjasok vagyunk.
• Akkor is, kattintgass csak az ügyfélkapun, mert azt úgy kell.
• Jenő, mi az az ügyfélkapu?
• Nem érdekes, figyeld a Vicze Nikit, és majd megérted.
• Figyelem.
• Látod: huszonnyolcezer civil szervezetnek vagy 31 egyháznak adhatjuk az egy százalékunkat.
• És kinek adjuk?
• Hát a CÖF-nek, tudod, aki buszoztatott is minket.
• És azt, hogy kell?
• Ne kérdezz már annyit, megy a Híradó!
• Jó.
• Na, olcsóbb hiteleket is kaphatunk.
• De nekünk nem is kell hitel.
• Nem érdekes, de akkor is olcsóbb! És most mondják, hogy le is cserélhetjük a drágább hiteleinket.
• De nekünk az sincs.
• Na látod. Folytatódik az írásbeli érettségi is.
• És ki érettségizik?
• Már megint belebeszélsz! Pedig a katonai alapismereteket neked is kéne tudnod.
• Minek?
• Mert ezt mondja a Kontra Gyuri.
• Aha.
• 2000 új buszt is vásárolnak a Volán társaságok!
• Hollandiából?
• Mit tudom én, mért kérded?
• Csak úgy. Nyertünk megint, jól van, Gyula is a miénk!
• Értem, és akkor emeli a Viktor a nyugdíjunkat?
• Hagyd a hülyeségedet, majd év végén. A francba, nem enyhül a feszültség a magyar-román határon, ezek a rohadt migránsok csak jönnek, mint a sáska. Az elmúlt héten is 68-at fogtak el, de mért adtuk vissza őket a románoknak, még megint újrajönnek, a Tiszába velük, kell oda is kerítés, én mondom!
• Akkor bizony kell.
• Nem kérdeztelek, mondtam. Na, a többi nem érdekes, minek kellenek ezek a kulturális bejátszások, unalmasak.
• Jenő, pedig lemehetnénk egyet megnézni.
• Bolond vagy te, Lujza, bolond, na, hozd be a sörömet, most már mindent tudunk: erre a sok hírre azért innom kell!

2017. 05. 22.

Ha szólni fog …

„Mégis szobrot kapott Horthy Miklós.
A Fejér megyei Kálozon
lévő Zichy-kastély parkjában
állították fel.”

• Baj van.
• Mi a baj?
• Érzem.
• Mondjad, fogalmazd meg.
• Nem tudom, de egyre rosszabb, egyre nehezebb, minden olyan zavaros.
• Csak tudod az okát?
• Nem, de Ő azt mondta, hogy a Soros meg a migránsok, meg a tévé is állandóan azt mutatja, hogy csak jönnek és egyre többen lesznek; meg a Soros is kezében tart mindenkit.
• Mutatja a tévé, hogy jönnek?
• Nem mutatja, csak mindig ugyanazt a néhány embert, már fölismerem őket az arcukról is, meg a ruhájukról is, de mégis sokan lehetnek.
• És azért rosszabb neked?
• Nem tudom, de ha Ő mondja, aki világot látott ember, meg annyi mindenkit ismer, meg volt Kínában is.
• Attól még tévedhet, Ő is csak emberből van.
• Nem hiszem. Támadják szegényt, biztosan igaza van, azért támadják. A Soros szervezi.
• A Soros?
• Hát, ki más lenne. Mindig ugyanúgy kezdődik, nem tanulnak ezek semmit.
• Kik azok az „ezek”?
• Tudod te azt jól, csak nézz rá arra a plakátra és megláthatod.
• De hát Ő azt mondta, hogy aki Őt emiatt antiszemitának állítja, az Magyarországot is antiszemita országként támadja és ezért mondjon le!
• Mindegy, hogy mit mondott egyszer: a Soros a hibás.
• Akkor már tudod is, mi a baj.
• Most, hogy mondod.
• Nem én mondom!
• Igaz, Ő mondja.
• Akkor, már tudod is, hogy mit kell tenned?
• Hát, amikor szólni fog …
2017. 05. 21.

Csak egy kérdés …

„Aki Simicskázik, az keresztényellenes?” – villan elém a kérdés a Facebookon. Mert ugye az éremnek két oldala van. Mert, ha van „Aki sorosozik, az antiszemita!” „általánosítás”, akkor kell(ene) lennie legalább ilyen kérdésnek is.
Mert ugye(?) az „Aki sorosozik, az antiszemita!” állítás „igazolhatatlan, igaztalan általánosító leegyszerűsítés”. Mert a kormány nem antiszemita. Mert Orbán Viktor sem az. Ezt, aki közelről ismeri őt, mindenki mondja. „Orbán soha az életben egyetlen antiszemita mondatot nem ejtett ki a száján…”; igaz, azt is mondta: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Akkor most mire figyeljünk, amit nem is mondott, vagy amit mert csinálni, mert azt bizony csinált, ahogy szokott: ide is, oda is, ahogy éppen a helyzete és az érdekei megkívánták
Ahogyan Horthy Miklós sem volt antiszemita, zsidógyűlölő. Hát istenem, aláírt néhány törvényt, kinevezett néhány nácit, viszont ki nem állhatta a rasszistákat, nem tűrte őket a környezetében. Hogy mégis engedte a zsidók deportálását, de aztán leállíttatta. Na ugye. Igaz, a leállíttatást megelőzte egy kis ráhatás a pápától, aztán Roosevelttől, majd ’44 június 30-án Gusztáv svéd királytól, és mindezeket az üzeneteket betetézte egy Budapest elleni amerikai bombatámadás is: ezekből(?) aztán Horthy értett! Meg a Horthy tisztikar sem volt uszítóan antiszemita, sőt: kivetette magából a szélsőséges rasszistákat, a „Prónay Pali” féle különítményeseket; hogy közben ott bólogatott a zsidó bábú a könyvespolcukon, hogy közben Petschauer Attila olimpiai bajnok vívót kiközösítettek a klubból, majd hagyták megfagyni, halálra kínoztatni a munkaszolgálatban, mert zsidó volt, hát istenem, van ilyen, de attól még a tisztikar nem volt olyan!
Szegény Eszterházy, mit is mondott halkan, megfontoltan, a papírjából néha-néha fölnézve, hogy vannak piszkos szavak, amit „… bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése.” és ezek a piszkos szavak most megint előbújnak, megint itt büdösítik a levegőt (még ha csak büdösítenek!), itt teljesítik be küldetésüket.
De miért kell akkor ezeket a szavakat, amik már nem egyszerűen szavak, plakátok, reklámspotok, hanem riadót fújó trombita-harsonák, cselekvésre, tettekre, politikai akciókra fölszólító üzenetek relativizálni, mentegetni, az ellene föllépőket ugyanolyan (ellenoldalú?!) rasszistának beállítani?
Csak egy kérdés, ami ott villog a képernyőn.
Már benne vagyunk, nem kicsit: szügyig!
És mégis! Közben Horst Mahler a „Führer der Ungarischen Nation”-nak, címezve „a magyar nép szabadságszeretetébe vetett hitemre alapozva a sorsomat az Ön kormányának kezébe helyezem” – levelet ír Orbánnak; a kommentekben a zsidózó, cigányozó hang már szinte dübörgéssé erősödik: hogy nem lehet ezt észrevenni?
És közben (május 13-án) jön a fölmentő kérdés. „Szerinted Orbán zsidózásból tette?” Tudod, János, „ki nem szarja le”, hogy abból-e vagy nem abból! ’46-ban az új forint létrehozásakor a feketézők, a spekulánsok elleni föllépés rögvest átalakult, mert „értett aszóból”, aki érteni akart. És, itt és most, amikor a migráncsozás kötőszóvá vált, elég lehet egy szikra is, ezt ne tudná Orbán?!
Dehogynem tudja: még rá is játszik, hogy védi a hazát, menti a magyart, csak őt kell követni, mert mindenki más ellenség.
És ezt ne értenéd, János?!
Akkor miért?!
Csak egy kérdés, ami ott villog a képernyőn.

2017. 05. 19.

Csak nyugi …

„Horst Mahler menedékjogot
kért Orbán Viktortól
mint a „magyar nép
vezérétől („Führer”-étől)”

Sohasem beszélt róla. Mindig hallgatott, amikor ez szóba került. Anyámtól tudom, hogy „azután” soha nem lehetett gyereke, mert ott, ahova vitték, mert amikor ott volt… Amikor visszajött és én megszülettem sajátjaként szeretett: mindentől, mindenkitől védett, óvott. Mintha tudott volna valamit: meg akart védeni a jövőtől is. Mert szerinte a múlt a jövőben megismétlődik, és akkor a gyerekek megint sikítozni fognak a vagonokban, ameddig tudnak.
Sohasem beszélt róla. Pedig egész életében benne élt az a közel egy év. Kitörölhetlenül beleégődött pórusaiba, sejtjeibe, gondolataiba.
Néhány éve meghalt. Szívinfarktus – mondta neki a körzeti orvos, mikor egy nappal előbb lement hozzá, hogy valami baj van, hívom a mentőket, de aztán mégis hazaengedte. Infarktusom van – hívott telefonon elhaló hangon, gyere gyorsan, jön a mentő is. Éppen akkorra értem oda, amikor a mentőautó ajtóját becsukták mögötte. Mentem utánuk a kocsimmal, be a kórházba is a mentő mögött, be a sürgősségibe, aztán föl az intenzívre. Minden perc növeli a túlélés esélyét – mondta az ügyletes orvos, persze az első 24 óra a legfontosabb, de nyugi, 24 órán keresztül figyeljük, ott vagyunk mellette, menjen csak haza. Másnap reggel bementünk hozzá, beengedtek, egy négyágyas kórteremben feküdtek hatan, az intenzíven, az Ő ágya a szoba közepén volt, függönnyel bekerítve, gyertek be – mondta nyugodtan, félig ülve, jól vagyok, az éjjel kimentem pisilni, miért, kiengedtek, dehogy, csak nem volt itt senki, persze utána a nővér leszúrt, hogy mit csinálok, miért sétálgatok. Egy óra múlva kirúgtak bennünket, az orvos azt mondta, minden rendben van, majd holnap megvizsgálják, ma vasárnap van. Aznap meghalt. A szomszéd ágyon fekvő beteg azt mondta, hogy egyszer csak fölült az ágyon, kinyitotta a száját, de már nem tudott semmit sem mondani, visszahanyatlott és annyi volt. Fölrobbant a szíve. Telefonon kaptam az üzenetet: meghalt.
Nem tudtam tőle elbúcsúzni. Nem is én búcsúztattam.
Vitte magával a történetét. A félelmét. A megaláztatását. A kibírhatatlanságát, amit mégis kibírt. A történet mindig-újraéledését. A sunyi, lappangó elősettenkedést, előbújást, a sűrű homályba bukást, az újra beboruló sötétséget. Azt, amit nem akart láttatni, nem akart elmesélni, amit tőle sohasem hallhattam.
Ami mostanában egyre gyakrabban jön velem szembe.
… Talán egy hónapja, vagy talán régebb óta voltunk ott. Már túl voltunk a víznélküli szomjas-vonatozáson. Már nem a kerekek őrjítően egyhangú kattogása, az öregek sípoló-krákogó-szuszogó haldokolása, a gyerekek egyre halkuló sírása zenélt órákon át a fülünkbe. A napok addigra már csak reggelre és estére, éjszakára és reggelre, aztán megint reggelre és estére szakadoztak. Akkorra már hozzászoktunk a félelemhez, bár az alattomosan, újra és újra mindig ránk tört. Már nem voltunk nők. Nem volt frizuránk, hajunk se. Kopaszra nyírták a fejünket. Egyberuhánk zsák szerűen, majdnem a bokánkig fedte egyre soványodó testünket és lábunkat, mellünknél három fekete gombbal fogtuk össze. Kendővel takartuk tar koponyánkat, ki kismasniban, ki nagyobb csomóval nyakban kötötte össze. Már nem éltünk, talán csak léteztünk. Az ebédlőasztal a székekkel és körülötte a család, Husika a forró, gőzölgő levessel a kezében, az ebéd utáni pihentető halk beszélgetések, talán csak a mesében voltak már.
Rettegtünk mindig, amikor menni kellett valahova akkor is. Mindig csoportosan vittek bennünket, és mindig SS felügyelőnők kísértek. Aznap is egykedvűen, mégis fegyelmezetten ott álltunk egy folyosón, vártunk, pedig nem is tudtuk mire várunk. Egyenként vezettek be minket egy nagy helyiségbe, kézen-fogva, váratlan és éppen ezért megdöbbentő „barátságos kedvességgel”. Talán orvos lehetett, oda vezetett egy asztalhoz, leültetett egy székre, elém tolt egy papírt, amin kérdések és üres rubrikák voltak és németül azt kérdezte, értem-e, ami oda van írva, és ha igen, akkor töltsem ki, majd kiment a szobából. Nem volt nehéz feladat, a nevemet, talán az életkoromat, honnan jöttem, kik a szüleim, ilyeneket kellett kitölteni. De olyan jó volt ott ülni a széken, tollat fogni a kezemben, kérdésekre felelni, mintha a régi világ, az az elfeledett otthon („Ó, megvan-e még az az otthon”) jött volna vissza azokban a pillanatokban. Abban a pillanatban nem féltem, nem aggódtam, hogy hol vagyok, mi lesz velem, vége lesz-e ennek valaha is, csak a toll sercegésére figyeltem, arra, hogy gyöngy-betűkkel írjak, mert anyu azt mondta, hogy a szép-írás már fél siker. Talán öt percig tartott az egész, aztán bejött egy fehérköpenyes ember, talán orvos lehetett, és kivezetett. Aztán sokat vizsgáltak, néztek, kérdezték, hogy vagyok, fáj-e valami…
Azt már sohasem tudta meg, hogy miközben Ő ott ült és újra embernek érezte magát, miközben megint otthon járt, aközben ölték meg Őt, mint anyát! Mert „… három perre volt szükségük ahhoz, hogy a nagy teljesítményű röntgenkészülékből a széken ülő, nyugodtan írdogáló fiatal nő ágyékára irányított, nagy hatóerejű, láthatatlan sugarakkal megöljék, szaknyelven sterilizálják élettől duzzadó petefészkeit…” (Dr. Nyiszli Miklós Nürnbergben tett tanúvallomása alapján, im. Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban Magvető 2016.) …

2017. 05. 16.

Plakátok …


­ Papa, kik azok a zsidók?
­ Miért kérded, kisunokám?
­ Mert a Pityu azt mondta, hogy neki az apukája mondta, hogy az az öreg bácsi, akit most annyi plakáton látunk, amikor jövünk az iskolába, akinek olyan ráncos feje van, meg úgy mosolyog meg az ujjairól lógnak le cérnák és egy másik bácsi kezét cibálja, az is zsidó.
­ Nem azért ráncos a feje, meg nem azért mosolyog, mert zsidó.
­ De a Pityu azt is mondta, hogy az egy spekulációt csináló meg a pénzekkel bűvészkedő zsidrák, meg ilyesmi.
­ És te tudod, hogy mit jelent a spekulálni meg a zsidrák?
­ Azt nem tudom, Papa, kérdeztem is a Pityutól, hogy az mi, de ő se tudta, de azt mondta, hogy ő hisz az apukájának, mert, ha ő mondja, akkor az úgy is van.
­ Tudod, kisunokám, annyiféle ember van a világon, hogy az csak na: vannak ilyenek meg olyanok is; akik szeretnek kertészkedni, meg, akik nem; vagy focizni vagy olvasgatni, iskolába járni; van, aki magányos és van, aki barátkozó; van, aki fehérbőrű és van, aki sötétbőrű. És vannak zsidó emberek meg katolikusok is, meg muszlimok is. És mégis mindannyian emberek! És ez nagyon jó dolog, mert ettől olyan szép az élet meg a világ, hogy mindenki egy kicsit más, mint a másik. Emlékszel a kis hercegre: „Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz.”
­ De a Pityu azt is mondta, hogy az apukája szerint a bajok fő okozója az a bácsi és a magyaroknak most azért nehéz, mert az a bácsi a sok pénzével a rosszakat segíti és ezért rossz nekünk is és a tévében is ezt mondják minden nap, még a meccsek alatt is néha. Meg egy rabbi is azt mondta, hogy a Soros bácsi sorosozása még nem bűn, hogy miért mert nem az, azt nem egészen értem.
­ „A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt…” – ugye emlékszel erre is a kis hercegből, mert sokszor a fölnőttek is mondanak butaságokat, amit nem gondolnak végig, hogy mit jelentenek, aztán később megbánják, de akkor már késő lehet. Tanuld meg: ami másoknak fájhat, ami másoknál rossz emlékeket idézhet elő, amiről már kiderült, hogy nem virágot eredményez, hanem gazt, azt nem mondjuk, kívánjuk! vannak szavak, kifejezések, amik a rossz jelképévé váltak, amik embereket megijesztenek, riasztanak, igaz: másokat meg örömmel töltenek el, de te ilyenkor mindig a megriadtak mellé kell, hogy állj, mert már voltunk és lehetünk mi is ilyen megriadtak.
­ Akkor Papa, ne mondjunk igazat?
­ Hogy jön ez ide, kisunokám?
­ Mert láttam a tévében azt is, hogy a Soros bácsi mennyire szereti a pénzt és mindent megtesz érte, hogy minél több legyen neki abból és ez az egész világon a válságot okozza.
­ A kis herceg azt is mondta: „Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!” – érted, kisunokám?! Ilyenek vagyunk mi, fölnőttek, de te ne ilyen légy…

2017. 05. 13.

Bözsinénik országa – avagy nyugdíjas szövetkezeteket akarunk!

Most néztem át, hogy mit írtam össze az elmúlt hét évben, érdekes: szakmai témában alig ragadtam „billentyűt”, közgazdasági, társadalompolitikai írást legutóbb az alapjövedelem ügyében vetettem „papírra”, mint annak egyik szerzője; pénzügypolitikai, nyugdíjszakmai vitákban nem is vettem részt.
Nem láttam értelmét.
És most se látom!
A köz és szakmai beszédet uraló hangok: a másikat alázó, az érveléseket figyelmen kívül hagyó, a statisztika tényeket semmibe vevő, a még csak valódi diskurzusnak sem nevezhető kinyilatkoztatások nem igényelték, és sajnos most sem igényelik a többoldalú megközelítéseket, az érvek ütköztetését.
Akkor meg minek.
Amikor egy új törvény „kitalálása, megrendelése” és bevezetése között alig telik el 48 óra; amikor az előterjesztők maguk sem olvassák el előterjesztéseiket, nemhogy értenék azt, hogy mit is terjesztettek elő; amikor minden „erőből” megy át és még kérdésnek sincs helye; amikor minden a napi közvélemény-kutatási eredményeknek van alárendelve; amikor „Bözsinéni” az etalon, akkor a gondolkodás csak kerékkötő, akkor süketnek, vaknak kell lenni vagy legalább is annak kell mutatkozni.
Mert mit is kezdjen az egyszerű nyugdíjas azzal az előterjesztéssel, ami derült égből villámcsapásként csap bele a lakásbiztosítás nélküli nyugdíjas-lakásába; amit a Harrach-Kósa páros jegyez és most nyújtott be a parlamentnek: „Egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról” címmel. Gondoltam a Reál meccs előtt elolvasom és megértem: mit és miért terjesztett elő a két honatya, akik közül az egyik, az ájtatosabb, egy nem létező párt szája, a másik meg mindig megsértődik, hogy miért is őt kérdezik, aki pedig kiáll a kérdéseket megválaszolni. Persze egyikük sem szakértő. „Csak” politikus. Abból is a cinikusabb, talpnyalóbb, gondolkodásmentesebb fölolvasó.
Ugye a Fidesz azzal indította „uralmát”, hogy megalázta, eltiltotta és elzavarta a jövedelemtermelő munkától az idősebb generációt: pedagógusokat, háziorvosokat, bírókat, rend-védelmiseket, köztisztviselőket és közalkalmazottakat, mert a szakértelem helyett a lojalitást írta elő az alkalmazás föltételeként és az öregekkel szemben nem volt bizalma. Aztán az állami költségvetést kímélő megoldásként beírta az alaptörvénybe, hogy a gyerekek gondoskodjanak a jövőben az öregjeikről, miközben meghirdette az „annyit érsz, amennyid van” mozgalmát és ellopta a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát!
Közben észrevette: nem is egy hajszál van a levesben, ami persze csak akkor kezdte zavarni, amikor neki is abból a levesből kellett kanalaznia, mert rájött: a nyugdíjas Bözsinénik kézcsókja és szavazata nélkül még nekik sem megy. Meg aztán a nagytőkés hátország is kezdett elégedetlenkedni, hogy nincs szakmához értő munkaerő, meg a közmunka mégsem fenékig tejfel, kéne már a munkaerő piacon valami érdemit is csinálni. Persze pénz nélkül! Nehogymá’ nekik legyen kevesebb!
Akkor gyerünk, csináljunk is meg nem is; kreáljunk törvényt, amivel adjunk lehetőséget nyugdíjas szövetkezetek létrehozására, annak úgyis se füle, se farka, mégis fogják zabálni a csak házi-médiát fogyasztó milliók, mert ugyanúgy azt fogják érteni belőle, amit a migráncsozásból, a sorosozásból, a brüsszelezésből is értenek: csak Orbán, csak a Fidesz van értük széles e világon! És lőn: megalkották a javaslatot! És akkor hozz létre egy nyugdíjas szövetkezetet, fizess be vagyoni hozzájárulást, aztán lehet, hogy dolgozhatsz, igaz nem pénzért, hanem mindenféle „izéért”, amin majd megint a csókos komák járnak jól, esetleg az állam majd támogat és így tovább!
2017. 05. 11.

Gyürkőzz János …


Hát, kedves János, (ugye nem baj, hogy tegezlek, az öcskösöm lehetnél, bár ahhoz is túl fiatal lennél) meg is hallgattalak tegnapelőtt a parlamentben, aztán a biztonság kedvéért el is olvastalak a KEH honlapján este; mit mondjak: nem hánykolódtam lucskosan az izzadságomban az éjjel; még csak föl se riadtam, hogy jaj, ki beszélt ilyen szépen; de még csak erősebb szívdobogás se tört rám, pedig azzal egyre gyakrabban bajlódom.
Pedig olyan szépeket mondtál, meg néha föl is néztél, aztán meg le; a hangod is megbicsaklott időnként, aztán meg ércessé vált; mondta is az Ibolya, tudod a szomszédom ma reggel: ugye milyen szépeket és okosakat mondott az Áder úr, azon a fanfáros zászlólobogós nagygyűlésen, amin a mi Viktorunk is ott ült a legelső sorban és néha ütögette az asztalt maga előtt, de azt is olyan kecsesen, hogy teljesen elérzékenyültem. Én csak a fogamat szívtam válasz helyett, mert most már azokat is meg kéne csináltatni, enni se tudok rendesen, de hát másra kell a pénz.
Azóta sokat gondolkodtam szavaidon, János, mert mégiscsak Téged választott meg az Országgyűlés köztársasági elnöknek, még ha csak hosszabbításban dőlt is el a meccs, meg az ellenfelet is nyomta a bíró! Egy kicsit ugyan zavart, hogy nem volt teltház, de ezt már megszoktam, mert ma már az agyonajnározott és támogatott focimeccsek is szinte titokban, szűk családi körben zajlanak, csak az operatörők vannak a stadionokban, meg a Viktor, mert Ő erre is ráér, hála istennek! Viszont a Szabó Timi olyan cuki volt ott, cipő nélkül, harisnyásan, meg ott tartott a kezében és olyan aranyosan mozgatott, hogy még a Kövér Laci is megirigyelte és idegesen megpödörte a saját bajuszát, mert a Tiedét nem pödörinthette.
De tényleg szépeket és okosan mélyeket mondtál, János, hogy „magyar érdekek és értékek”, meg „teljesítmény … normativitás … felelősség”, meg azt is, hogy segítsek Neked a javaslataimmal meg az észrevételeimmel.
Ez tényleg jól esett! Hogy most számít az én véleményem is, hogy végre oda akar figyelni valaki arra, hogy én mit akarok, dehogyis akarok: mit szeretnék, hogyan látom a világot, hogy szerintem mit kellene csinálni, mert most arra is szükség van, hiszen „… ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akár csak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk…” – mondtad az országnak meg a Viktornak, aki erre nagyon nem helyeselt.
Hát, tudod János, jó lenne hinni Neked, csak az elmúlt öt éved, „Csak azt tudnám feledni!”, mert ahogyan Viktor mondta egykoron: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, az meg bizony olyan soványka volt, hogy azt az orvosok rögtön anorexiás betegségnek vélnének.
De én mégis! Mert talán most az egyszer! Mert most Te is azt mondtad: mindent elveszíthetünk, „…Úgy látom…hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik…”!
Most akkor tényleg példát fogsz mutatni majd nekünk?! Akkor itt és most ne megkövess, hanem cselekedj! Mert azt megtehetnéd! Kezdeményezz „… országos népszavazást …” a választási törvény megváltoztatása érdekében, a CEU ellehetetlenítése ellen, a paksi atomerőmű fejlesztésének leállítására; ne írj alá kitüntetési javaslatot a bayerzsolt-féle embereknek; ne nevezz ki többé pártkatonákat az MNB elnökségébe, egyetemi rektornak stb.
Akkor talán majd hiszek Neked, János, de addig, legalább próbálj „Gyürkőzz, János, rohanj, János”!
2017. 05. 10.

Egy „Hazaáruló” közleménye


Tisztelt külföldön vagy Magyarországon élő, külföldi és magyar barátaim, ismerőseim!
Ezúton – nyilvánosan, a közösségi média fórumán keresztül – tájékoztatlak Benneteket: nem értek egyet a magyar kormánynak az utóbbi napokban egyre erősödő arrogáns és támadó megnyilatkozásaival, intézkedéseivel, különösen Szijjártó Péternek Timmermans alelnököt lemondásra fölszólította nyilatkozatával és indoklásával; a CEU tanárainak a vegzálásával; a fiatalkorú menedékkérőkre vonatkozó különleges szabályozásával, a tárgyalások lebegtetésével; az újraindított és uszító kormány-óriásplakát kampánnyal; a kormánytól független újságírók megfélemlítésével; a civil szervezetek terrorizálásával; a véleménynyilvánítás szabadságának a semmibevételével!
Ez, a hazudozó, pávatáncot járó politika megint átlépett egy határt, és úgy gondolom, ameddig hatalmon van: mindig át fog lépni további határokat! És a határ nem a csillagos ég, hanem a pokol!
Újra „Fortélyos félelem igazgat” nálunk!
Eszközeim korlátozottak: véleményemet, a tüntetéseken vállalt álláspontomat meg sem hallgatják, figyelembe sem veszik, ahogyan a hozzám hasonló gondolkodású emberekét sem. A vélemény kimondásának a lehetősége ugyanis csak a szükséges, de nem elégséges föltétele a véleményszabadság létezésének! Mert a vélemény megjelenését követnie kellene – még ha az kisebbségi vélemény is – a döntéshozó hatalom tolerálásának, méltánylásának az aktusa is.
De ez nálunk, Magyarországon nem így van!
Ma, Magyarországon a más-vélemény kinyilvánítását, képviseletét nem tolerálás, hanem „hazaáruló”-zás, megbélyegzés, egzisztenciális megfélemlítés követi! Az elmúlt 7 évben köztisztviselők, közalkalmazottak, bírók, pedagógusok, alkalmazottak, újságírók ezrei vesztették el munkájukat véleményük miatt!
„… de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.”

2017. 05. 06.