A buszmegállóban

Nem jött. Pedig nagyon sietett. Időre kellett mennie. A kocsi meg szervizben, valaki éjjel letörte a visszapillantót és valamivel körbekarcolta az egészet. A franc érti ezt: milyen emberek vannak ebben a városban. Utálja a tömegközlekedést: az emberek kipárolgását, az izzadt, véletlen egymáshoz éréseket, az ápolatlanságukat, a sok ronda arcot. És most tessék, még várnia is kell, hogy szenvedhessen.

A kocsiban legalább magában van. Nem kell alkalmazkodnia, odébb húzódnia, közelebb az ablakhoz, hogy legalább friss levegőhöz jusson. Persze ott meg a többi kocsival, főleg a vezetőkkel van a baj: elé vágnak, anyázzák, ha nem megy elég gyorsan vagy nem indexel, amikor bekanyarodik. De ezek csak átmeneti, kisebb bosszúságok, a következő kanyarban már nem is látja a kötekedőt. Meg aztán bekapcsolja a lég kondit, fölnyomja a Class FM Rádiót, aztán mindenki bekaphatja.

De most itt kell várnia. Már jó kis tömeg gyűlt össze a megállóban. Szép kis alakok. Ott van például az a kis köpcös, befont hajú, egy szál trikóban és egy alsógatyában. Vagy legalább is alsógatyának kinéző sortban. Hogy lehet így megjelenni: elképesztő. Arról a másik csajról nem is beszélve: lila hajjal, az orrában, a köldökében piercinggel, még a füle is ki van dekorálva lila golyókkal. És a tetoválások, na, ha az ő lánya lenne ilyen, úgy lepofozná, hogy egy életre elmenne a kedve az ilyen kinézéstől. Ezek nem normálisak. Inkább állatok, mint emberek. A többiek is. Mind komoran, mozdulatlanul, mint akik nem is élnek. Mintha vegetálnának. Mogorvák, kialvatlanok, ápolatlanok, mintha este kilenc lenne már, nem pedig reggel. Egy jó arc sincs köztük. Akire érdemes lenne, legalább ránézni. Miből élnek ezek? Élnek egyáltalán, vagy csak vegetálnak? Úgy is néznek ki, ezeket semmi nem érdekli. Az örök elégedetlenkedők, akik még magukat sem képesek rendesen fönntartani. Pedig ma mindenkinek van esélye. Csak élni kell vele.

Még mindig nem jön a busz. És egyre melegebb van. Már ott kellene lennie. Kész égés lesz, hogy rá kell várni, aki miatt összehívták a meetinget. Jól megy a cégnek, azt javasolta, hogy nyissanak egy új kirendeltséget Szingapúrban, mert azzal meg lehetne növelni 30 százalékkal az árbevételt és a profitabilitás növekedése sem lenne smafu. Az igazgatóságból hárman az ötlet mellett vannak, most jó lenne, ha a menedzsment is támogatná. Ez lesz a téma. Persze ő akar kimenni, naná. Ezt a bulit nem adja ki a kezéből. Aztán majd önálló lesz. Csinál egy Kft-t, aztán azt fölfuttatja Rt- vé, és bevesz majd valaki nagykutyát. Persze búsás haszonnal. ismeri a dörgést. Nem egyet csinált már. Csak sohasem magának, mindig a többieknek. Ő mindig a csapatban volt, kisegítőként, annyi csurrant csak neki. De most ennek vége. Most már ő jön.

Csak ez a kurva busz nem jön. Ránéz az órájára. Jesszus, el fog késni. Elönti a víz. A melle alatt érzi a nedvességet. A hóna alja is elkezd viszketni. Egyszer csak elkezd vele forogni a világ. Gyengének érzi magát. A retikül is milyen nehéz már, mintha a föld elkezdene hullámozni. Le kellene ülni – gondolja még, mielőtt elvágódik.

A befont hajú fiú ugrik oda elsőként, az alsógatyás. Óvatosan a hátára fordítja, megnézi a pulzusát. De rögtön odalép a piercinges lány is és gyöngéden megemeli a fejét és alá teszi a retikült, közben előveszi a papír-zsebkendőjét és szelíden letörli az arcát. Az egyik mogorva azonnal a mobiljához nyúl és hívja a mentőket.

Mindjárt itt lesznek…

Tovább a folytatáshoz →

Ma már hideg van. Mindent megcsípett a fagy. A levelek vöröses-barnán, hullásra ítélve lógnak a fákon. Mi is, Kyrával, kicsit vacogósan, fázósan értünk le a Hév-megállóba. Mármint én vacogtam, Kyra fülig érő pofával, nyelv lógatva, hangosan lihegve. Mintha GPS- szel rohanna, úgy loholt a szokott útvonalunkon. Átmentünk a lámpánál, most nem kellett megállnunk, éppen zöldre váltott. Át a buszvégállomáson, be a HÉV-megálló parkjába. Ott lassítás, kezdődik a szaglászás, az előző nap földerítése. Tegnaphoz képest nagy forgalom lehetett, Kyra mohón és izgatottan nyomkodta orrát a földhöz. Persze, hiszen tegnap „ünnep” volt, ’56 ünnepe. Sok elöljáró „méltóság” ülte körül Seres Jani szobrát. Máskor alig látni őket az utcán: legfeljebb a TV-ben kérdezhetik őket.

A reggeli hideg mozdulatlanságban a beérkező HÉV visítása fülsüketítően hangzik. Egykedvű, fázós utasok szállnak föl, mogorva, kialvatlan érkezők lépnek le a vonatról, majd sietősen rohannak a sárga buszhoz: tovább Csobánkára. Egy pillanat alatt megint üres és néma lesz minden. Csak Kyra kaparászása töri meg a zajtalanságot.

Ekkor látom meg, hogy nem vagyunk egyedül: előttünk imbolyog egy ember. Hol a bal, hol a jobb lábára helyezi testsúlyát, úgy csoszog előre. Alig halad, szinte csak billeg, mintha nem tudna kimozdulni állóságából. A fejét vastag sál bugyolálja körbe; testét durva, agyonkoptatott, madzaggal átkötött télikabát borítja; fűzőnélküli bakancsa el sem emelkedik a sáros, vizes földről. Kezében az elengedhetetlen nejlonszatyor, a kincsekkel, a vagyonnal. Ő is hangosan liheg, szipogva veszi, fújtatva adja ki a vékonyan párázó levegőt. Nem siet, szinte mindegy: minek, hová – sugallja tántorgása. Most megáll, balra letér a park letaposott ösvényéről, bemegy a vonatsíneket elkerítő sövény és a bokrok közé. Lassan óvatosan maga mellé teszi a nejlonszatyrot, állítgatja, hogy el ne dőljön. Elővesz a szatyorból egy Magyar Nemzetet és leteríti az avaros földre. Kicsomózza magán a madzagot, lassan leveszi a télikabátot és összehajtogatva, vigyázva a szatyor mellé ráfekteti az újságra. Simogatva kisimítja. Aztán leveszi a dereka köré tekert egyik, majd másik törülközőt is és azokat meg ráteszi a nagykabátra. Fölhúzza magán a szürkésen zöld, foszladozó pulóverét, kigombolja a nadrágját és letolja magáról. Most előbukkannak vékony, libabőrös, lilásan világító lábai és letolja alsógatyáját is. Lihegve leguggol.

Kyra hirtelen fölemeli a fejét, halkan vakkant kettőt és elhúz onnan…

Tovább a folytatáshoz →

A tordasi asszony
• Árpikám, hogy állunk a „fölhívom és kérek magától valamit” akciónkkal?
• nagyon nagy sikere van, már a Kerényi tanár úr tervezi is az emlékkönyvet, ahová a sok hálálkodó levelet beszkenneljük és kinyomtatjuk, majd a Nemzeti Könyvtár sorozathoz hasonlóan fölajánljuk megvételre a híveknek, és közpénzből megvetetjük minden iskolával
• nagyszerű lesz, egy hálaadó misét is kéne tartani
• megszervezzük, Főnök
• és most ki a következő, akit föl kell hívnom?
• már az „S” betűnél tartunk, többen is szóba jöhetnek
• na, akkor mondjad az egyiket
• legyen a Simonné Gercsényi Gabriella
• biztos, hogy alkalmas lesz a föladatra?
• 65 éves, baromfitenyésztő, tordasi lakos, aki egy Gabi nevű üzletet működtet, ahol művirágot és olyan labdacsokat árul 100 forintért, aminek a belsejében meglepetés ajándék rejtőzik
• nagyszerű
• a férje is rendes ember: aki „bort, sört, dohányt (?) és horgászkellékeket is árul a boltban”
• ez se rossz hír
• ja, és még azt kell tudni róla, hogy van egy kutyájuk is és Gabi néni barátnője MSZP-s
• hű, ez nagyszerű, akkor hívják nekem gyorsan ezt a Simonné Gercsényi Gabriellát
• itt van a vonalban, kapcsoljuk
• jó napot kívánok, kedves Gabika, csókolom a kezét, drága
• jézusz márija, csak Ön az, még a nevét se merem kimondani, aranyoskám, hogy a magasságos továbbra is támogassa csodálatos tevékenységét
• de bizony, én vagyok, teljes hangommal és kisugárzásommal
• de jó hallani kedveském a hangját, jaj, csak megsimogathatnám és csókolhatnám a drága, dolgos kezeit
• még eljöhet az a pillanat is, csak nyugodtan várja ki a végét
• úgy örülök, küldhetek Önnek egy labdacsot meglepetés angyalkával?
• elfogadom köszönettel, nagy a család és közeleg a karácsony, de most kérnék magától valamit
• hallgatom, aranyoskám
• be kéne ugrani a Nemzeti Választási Bizottsághoz, mert be kellene adni egy jó kérdést
• elég messze van az tőlünk
• fizetjük az oda-vissza utat is, sőt, ha kocsival megy, akkor költségtérítéssel is rendezhetjük a dolgot, konzultáljon valamelyik Fideszes frakció-taggal, ők segítenek magának a legjobb megoldást megtalálni
• jaj de kedves tetszik lenni
• akkor mondom a kérdést
• küldje inkább át nekem Skype üzenetben, így nem tudom megjegyezni
• úgy is átküldjük, meg a Berci le is viszi magának az előre elkészített beadványt, csak alá kell írnia
• meg lesz, aranyoskám, meg lesz
• azért elmondom a kérdést: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?”
• hát persze, hogy egyetértek
• akkor vágjon bele…

ui: a nol.hu alapján

Tovább a folytatáshoz →

Amikor tehetetlenség magyarázza,
a gyűlölet akkor sem megengedett…

A gyűlölet bekopogott, mit kopogott: berobbant a mindennapi életünk ajtaján. Itt köpi, okádja mindannyiunk arcába ocsmányságát, készíti elő az előbb-utóbb bekövetkező, most (már) elkerülhetetlennek tűnő tragédiát. „Az a cigány-törpe Orbán, az a rohadt-zsidó Gyurcsány, mocskos oláh-románok, tetves-migráns terroristák” – hallatszik sokfelől.

Ki ne tudná folytatni a sort, bővíteni a listát, színezni a jelzőket. Hiszen amikor nem értesz valamit, mert még talán nincs is rá válasz; nem tudsz változtatni rajta, mert talán még magad sem tudod, mi lenne a változtatás, akkor félsz és menekülsz. Mert nincsenek, vagy teljesen kiüresedtek alkotmányos lehetőségeid, demokratikus jogaid igazad, vagy vélt igazad érvényesítésére: a népszavazás lehetetlen, a sztrájk lehetetlen, a választási rendszer irreális, akkor meg, mit tehetnék, mit csinálhatnék.

A sorstársaid némák, a szövetségeseid is hallgatnak, a veled ellentétesen gondolkodók pedig meg se hallanak, rosszabb esetben szótlanok maradnak. Csoda-e tehát, hogy gyengének, védtelennek, kiszolgáltatottnak képzeled magad? Csoda-e, ha egyre dühösebb leszel, ha olyankor is megszólalsz, amikor még nem vagy biztos magadban, ha olyankor is lesz véleményed, amikor még nem számoltál háromig, amikor még nem szívtál bele a pipádba?!

És akkor a hatalom még rá is erősít: ha kérdezel, válaszra se méltat, nemzetellenesnek, rosszakarónak minősít, folyamatosan megaláz, a veled hasonlóan gondolkodókat megpróbálja kizárni a közgondolkodásból, szándékosan félrevezet, hazudik, és ellenséget fabrikál belőled. Hát persze, hogy fokozódik a tehetetlenséged, forr az indulatod.

És mégse! És akkor se!

A gyűlölet akkor pláne nem megengedett! Mert nem vezet sehová, mert az nem válasz a tehetetlenségre sem!

Tovább a folytatáshoz →

• Antikám, hogy tetszett a feleségednek a Sándor Palota?
• a gyerekekkel kellett foglalkoznia, mert alig bírtak magukkal
• sajnálom, majd szólok a Janinak, hogy ilyen alkalmakkor legyen egy gyereksarok is elkülönítve, ahol a gyerekek játszhatnak
• nagyon jó ötlet, Főnök
• kéne valami, ami elég nagyot szól, kezd megint leülni ez a menekült ügy
• mit készítsünk elő?
• valahogy össze kéne kapcsolni a cigánykérdéssel a migráns problémát
• szóljak a Flórinak?
• eszedbe ne jusson, csinálja csak egyedül tovább a dolgait, védje meg magát, ahogy tudja, a végén úgyis kihúzzuk a szarból, mert ő most a mi „dísz-cigányunk”
• akkor mi legyen?
• kellene valaki a kormányból, akinek van tekintélye, akit nemzetközi szinten még nem írtak le, hogy megszólaljon
• Főnök, mit szólna a Trócsányihoz
• a volt alkotmánybíró nagykövethez?
• hát, most éppen igazságügyi miniszter
• egészen jó ötlet, mondjátok meg neki, hogy kellene adnia egy exkluzív interjút a köztévében
• nem lehet, most éppen Brüsszelben van, egy nagy konferencián
• az még jobb, nyilatkozzon: „fennáll a kockázata annak, hogy cigányok Szíriában kössenek ki, mint akik dzsihádisták oldalán vagy egyéb radikális szervezetekben harcolnak”, ezzel nyitunk egy újabb frontot a háborúban
• és mi lesz, ha valaki megkérdezi: „egy katolikus országból érkező roma miért harcolna együtt a dzsihádistákkal”?
• erre is én adjam meg a választ, mért neveztelek ki miniszternek a gyerekeid előtt, ha nem tudod, kérdezd a Habony Árpit vagy a Giró-Szászt, vagy a Lázárt, mit bánom én
• már tudom is a választ: mert „ők kirekesztett helyzetben lévő emberek, és azok általában jobban ki vannak téve a radikális nézeteknek”
• na, látod, tudsz te, ha akarsz, mennyi kölcsönöd is van magánszemélyektől?
• úgy, potom 16,8 millió forint
• nagyszerű, majd a jutalomosztáskor figyelemmel leszek erre is…

Tovább a folytatáshoz →

Sétálok Dance-vel, egyre jobban van. Bár: ki tudja, az orvos majd kedden nyilatkozik. Mindenesetre a közérzete sokkal jobb, aktívabb, és mindent megenne. De ezt most nem lehet. Csak az előírtakat kaphatja.

Szóval sétálunk. Minden csendes. Az utcák, itt vidéken, vasárnap délután kihaltak. Semmi mozgás. Csak a kertekből jön néhány visszajelzés Dancenek: a kutyaposta működik. Nekik nincs vasárnap délután. Nekik egybefolynak az órák, a napok, a hetek. Csak a Gazdival az ünnep.

Csend. Mozdulatlanság. Egy-egy levél, ha hullik. A máskor oly zajos Főút is néma: még egy kerékpáros se jön sehol.

Sétálunk. Meg-megállunk, Dance néha előreszalad, szaglászik, „olvas”, aztán rám néz: menjek tovább előre, vagy elfordulunk balra – kérdi. A farka magasban. Ez végre jó. Jól érzi magát.

Egyszer csak meglátjuk. A háta kissé hajlott, a botja kissé hosszabb a kelleténél, alig vonszolja magát. Téliesen van öltözve: kesztyű, sál, sapka, vastag kabát, állig begombolva. Soványsága a ruhájában rejtőzik. Totyog, szinte alig lép. Most megáll. Botjával megpiszkál valamit. Kicsit fölemeli a fejét, körülnéz. Minket nem vesz észre: még messze mögötte jövünk. Talán egy kicsit megnyugodva, lassan, nehézkesen megpróbál lehajolni. Elsőre nem sikerül. Újra megpróbálja: kicsit szétveti a lábait, a talpait befelé „csámpítja”, a bottal előre megtámasztja magát, most már sikerül. Éppen melléérünk. Kesztyűs kezével, de szabadon lévő ujjaival óvatosan összecsippenti a diót, ruhája ráncaiba rejti a csodás zsákmányt, ráncos arca talán enyhe mosolyra simul, és a szemében is megvillan egy kis tűz.

Dió lesz vacsorára.

Tovább a folytatáshoz →