Pontosabban: ez sem.
Sajnos már hozzászoktunk.
Ilyenek vagyunk.
Hozzászokóak.
A hatalom is erre játszik.
Erre a hallgatag apátiára.
Hogy majd ezt is elfogadjuk.
Csöndben tudomásul vesszük.
Aztán minden megy ugyanúgy tovább.
Most például választás lesz.
Megint.
A szokásos módon.
Ami a feltételeket illeti.
Súlyokkal, sodrással szemben, egyenlőtlen feltételekkel – az ellenzéknek.
Amit még egyenlőtlenebbé tesznek.
Most éppen egyéni képviselői módosítással.
Mindenféle előzetes egyeztetés nélkül.
Pedig megígérték az Uniónak: ilyet nem tesznek többet.
Nagyon kéne az a pénz.
De – úgy is látszik – a hatalom még jobban.
Persze: nekik elég csak mondani, nem kell annak igaznak is lennie.
Szóval: még mindig nem eléggé lejt.
Az a pálya.
Most újabb „cél” lett: „külföldiek, vállalatok, egyéb külsős szervezetek ne „vásárolhassák” fel a képviselőket, polgármestereket, frakciókat”.
Te érted ezt?
Mert én nem.
Eddig se lehetett.
Persze értem én is: Soros után jött a „dollárbaloldal”.
Amit a hatalom talált ki.
Erre.
Is.
Miközben minden, érted barátom, minden választáson a kormány közpénzből támogatja a Fideszt.
A csókos-vállalatokról nem is beszélve.
Hol nyíltan, hol …
„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek – én kerékpárral megyek!”
Érted Te ezt?
Én sem.
Hozzászoktunk.
Pedig nem kéne.
Föl kéne végre állnunk.
Kiegyenesedni…
- 03. 27. hétfő