Vélemény kategória bejegyzései

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK. A KORMÁNY A HELYÉN VAN…”

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK. A KORMÁNY A HELYÉN VAN…”

harsant a rádióból öt óra húsz perckor ’56-ban és a háttérből fegyverropogás hallatszott. Közben Bibó István a kiáltványát fogalmazta a Parlamentben: „Magyarországnak nincs szándékában szovjetellenes politikát folytatni, sőt teljes mértékben benn akar élni a kelet-európai népek ama közösségében, kik életüket a szabadság, igazságosság és kizsákmányolásmentes társadalom jegyében akarják berendezni. A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, miszerint a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be”.

Ma is „harcban állnak”. Nem a csapataink. Azoknak nem kell. Csak a szövegben. A propaganda dumában. Amit a kormány ad folyamatosan. Ami ömlik mindenfelől. Ami elől nem menekülhetsz. Mert beivódik a bőröd alá is. Ott dobol a kisagyadban. „Mert Brüsszel, Soros, migráns, Zelenszkij okozzák a bajt; háborúban, vészhelyzetben tartanak minket” – így a kormány.

Miközben tényleg „háború van”: az infláció már tíz százalék fölött, a költségvetés már régen elszállt, már lassan azt sem tudni hol-hogyan-mennyiért lehet tankolni és akkor jön a majomhimlő is. Szerencsénkre(?) a „kormány a helyén van”, a nagyméltóságú, aki a „plebános” szerint „Szent Istvánhoz mérhető” – szakmai, érdek-képviseleti egyeztetések nélkül – hozza a „zintézkedéseket”, ura a helyzetnek és élvezi azt. Naná, hogy élvezi: élezi is! Akivel lehet, azzal összevész, miközben arra azér’ vigyáz, hogy akivel nem szabad, azzal simogatóan bánjék. Közben persze kiugrik egy fasisztával parolázni, meccset nézni, mert háborúban az ólommellényes katonának ez jár. Egykoron kollégiumba járt (de régen volt, „talán igaz se vót”), de a névadó szégyellené, ahogy az oxfordi egyetem is, odajárt.

„Harcban állunk…”, mert ezt akarja. Ugyan népe nem, de hangja se hallik, pláne nem tiltakozik. Tűr. Beáll a sorba. Kimegy a zárt-kapus meccsre és fütyül, amikor kell. Aztán fölháborodik: ő nem is olyan. Tovább tűr. Hogy turkálnak a zsebében, a pénztárcájában. Még virágot is kap „gyereknapra”, mit írok: pedagógusnapra! A „Szent Istvánhoz mérhető” bérét most emeli meg az országgyűlés: annyit keres majd egy hónap alatt, mint a pedagógusok egy év alatt! Harcban áll velük is: nehogymá’ sztrájkoljanak, polgári engedetlenkedjenek, ellehetetleníti azt is. Mert harcban áll!

Elképzelem, ahogy Csányi oszt-szoroz, kivon-összead, hívja a Hernádit is, talán a Rossit is. Aztán fölhívja a „Szent Istvánhoz mérhetőt”: Viktorom, nem támogatom tovább a focit, a többiek sem, ez az új adó betett nekünk, legyen a Lölő az MLSZ új elnöke, ne OTP Ligának hívják a bajnokságot, hanem bánom is én, legyen 2Rule vagy nevezzék el Mészárusról… A „Szent Istvánhoz mérhető” megvakarja majd az állát és…

„Ebből a háborúból ki kell maradni” – hallatszik mindenünnen, de főleg a kormány felől. Nos ezekből viszont nem akarnak kimaradni, sőt: inkább gerjesztik, kreálják, olajat öntenek a tűzre.

Vajon mit írna most Bibó abban a kis, eldugott parlamenti szobában…

  1. 06. 08. szerda száznegyedik nap

(Kép: magyarnarancs)

„HAGYJÁK BÉKÉN A GYEREKEINKET!”

„HAGYJÁK BÉKÉN A GYEREKEINKET!”

mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, mert összexarta magát egy mesekönyvtől. „Ha bárki is azt gondolja, hogy egy futballmeccsre látogató gyerekeket lehet okolni bármiféle politikai megnyilvánulás miatt, az egy igazi idióta” – írta ki Twitterre Zoltán, a ”Na és sikerült” államtitkár. Ebben speciel igaza van: valójában nem a „gyerek” tehet róla. „A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le” – nyilatkozta a zOrbán Viktor, de még gyereknapra nem vett Katonai Terepruhát unokáinak.

„Hagyják békén…”

A gyerek (azonban) lát. Rácsodálkozik mindenre. Megérzi a jót, a szépet; a rosszat is, a félelmet is. Nem tudja: hogyan reagáljon rá. Keresi a mintát, a követendőt. Kézenfekvő, ami közel van: a szülő, az óvónéni, a tanítóbácsi, a padtárs meg a tévé… Amikor minden „azonosat” mutat, akkor megnyugszik és azt követi. De mi lesz olyankor, amikor mást lát otthon, mást az oviban, az isiben és mást mond, sugall a tévé?! Mit tegyen, kit-mit kövessen? És amikor ráadásul „nyájban” van, kinn a stadionban, ahol hatalmas a tömeg, ami vonzza, mint az ár „viszi” magával?! (Beugrik a „fa@kalap” Parragh: nehogy má’ gondolkodókat, bölcsészeket képezzünk, neveljünk, még véleményük lesz…). Embert próbáló feladat, és ők még csak „palánták”.

„Hagyják békén…”

Háború van: ilyen is, és sajnos „olyan” is. Ha akarjuk, ha nem: benne vagyunk mi is. Ebben is, abban is. De azt hazudjuk: a magyarok kimaradnak, mert rezsi, mert olaj, mert… A gyerekeink, unokáink tudják, érzik ezt. Alkalmazkodnak. Hogyan is írta József Attila 1916-ban vagy ’17-ben

„KEDVES JOCÓ!

  1. ső strófa

De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni,

Jó ruhába járni kelni,

S öt forintér kuglert venni.

  1. strófa

Mig a cukrot szopogatnám,

Uj ruhámat mutogatnám,

Dicsekednél fűnek fának,

Mi jó dolga van Attilának.”

 

Ma mivel dicsekednének a meccsen volt gyerekek? Mire lennének büszkék? Amikor majd néhány év múlva ránéznek a képekre, a róluk is készült, az unalomig ismételt felvételekre: mit látnak, mit éreznek majd? Büszkeséget? Szégyent?

Már én is ezt mondom a hatalomnak: „Hagyják békén a gyerekeinket!” – de nem fogják…

  1. 06. 06. pünkösdhétfő százkettedik nap

(Kép: Belénessy)

„HAZÁM”???

„HAZÁM”???

„Az az igazi hazánk, ahol a legtöbb magunkfajta emberre akadunk.” (Stendhal)

  • Majdnem tele a stadion a zártkörű meccsen, gyerekekkel: kifütyülik a térdeplő-tiltakozó angol labdarúgókat.
  • A szegedi Belvárosi hídon megvernek egy Magyarországon tanuló japán egyetemistát.
  • A pátriárka miatt vétózik, Iványi Gábort el akarja tiporni.
  • A magyar bíboros a mai napig az Eucahrisztikus Kongresszusról álmodik, „bele is borzong, hogy az 1938-as Eucharisztikus világkongresszus után egy évvel kitört a világháború”, de elítélni rest az agressziót.
  • „A kormány önmagán spórol a leginkább” – mondja a legújabb kinevezett miniszter, mert csökkentik a minisztériumok pénzét, azt hiszi, hülyék vagyunk, mert közben a miniszterelnök bérét a duplájára emelik, miközben Szolnokon arra kérik az anyukákat, menjenek máshová szülni, 3900 forinttal kerül majd többe, hogy meglátogasd a gyerekedet, unokádat Londonban.
  • 102 évvel később is Trianon befolyásoló tényező, nem került még mindig a „helyére”.
  • „Szabó Zsófi kibékült Shane Tusuppal” – szól az egyik „legolvasottabb” hír…

Magunkfajták ők is. Ahogy a történész asszony „sugallotta”.

„Angliában tizenhárom millió ember baromi módon robotol, hét-nyolcszáz család pedig olyan jólétben dúskál, amilyenről a kontinensen fogalmunk sincs” – írta közel kétszáz éve Stendhal, akár írhatnánk mi is, most is…

  1. 06. 05. vasárnap százegyedik nap

(Kép: index)

MEGDICSÉRTEK!

„Élvezni és élvezetet nyújtani, anélkül, hogy akár tenmagadnak, akár bárki másnak bajt okoznál: az hiszem, ez az egész erkölcstan” – írta Chamfort (1741-1794).

Vajon miként vélekednek erről a mai magyar vezetők, kormányzati véleményformálók? Egyetértenek? Elutasítják? Más elv(?) szerint élik az életüket, rombolják a mienkét?

Olvasom a híreket: Mihail Uljanov, Oroszország bécsi ENSZ nagykövete a HVG szerint „Magyarország szilárd álláspontja, józan esze és politikai akarata” megakadályozta az újabb súlyos problémákat. Mi is történt? Orbán ugyan kussolt a Csúcson, de végül Magyarország mégis megakadályozta, hogy Kirill pátriárka részese legyen a hatodik szankciócsomagnak: „Magyarország nem támogatja, hogy egyházi vezetők kerüljenek szankciók alá, mivel ez sérti a vallásszabadságot”. Nem is olyan rég még Budapest és az ország tele volt plakátozva egy „arccal”, nehogy ő nevessen a végén, de az nem „zsidózás” volt, csak egy ember meghurcolása, ahogy a lelkészé is, akkor sem volt érdekes a vallásszabadság!

Azt csinál, amit akar. Mert újraválasztották. Ugyan nem ezt ígérte. Dehogy is nem: folytatja. „Vannak századok, amelyekben a közvélemény minden vélemény közül a legrosszabb.” Ezt is Chamfort írta. Viszont a kormány nem olvassa őt. Minek. Nem kell a hatalomban maradáshoz. A mások kárán, szenvedésén alapuló meggazdagodáshoz. Ahhoz hazudozás, gátlástalanság kell. Meg bayeri zsigeri ocsmányság. Meg fenyegetődzés: „Ha Brüsszelben végképp elmennének otthonról, előre szólunk: ahogy az olajembargónál, úgy egy esetleges gázembargó ötleténél is a magyar nemzeti érdeket fogjuk védelmezni! 🇭🇺✌🏻” – írta ki oldalára a magyar (HU) igazságügyi miniszter asszony. Aki tud hegedülni. Is. Meg focizni. Is. A többit hagyjuk…

„A gonoszok lustaságát és az ostobák hallgatását kívánjuk” – ezt is írta Chamfort.

De mi vagyunk a lusták…

  1. 06. 03. péntek kilencvenkilencedik nap

NAPLÓSZERŰEN

(123.)

Ma megint hosszan beszélgetek a szobámban Thesszával: olyan se hideg, se meleg; se esős, se napos idő van, ami persze nem tőlem-tőlünk függ, de ilyen az életünk is: az viszont nagyon is, mégsem változtatunk.

Tudod, Thessza, hogy te „magyar” kutya vagy? – fogok hozzá, teszem föl a kérdést, de a kutya rám sem hederít, fekszik tovább a szőnyegen, föl sem emeli a fejét, meg sem érinti, hogy „magyar”. Pedig engem, minket szeret, ragaszkodik hozzánk, az sem érdekli, magyarok vagyunk-e vagy sem. Csak a szeretet számít neki, a bizalom a fontos, akár „pirézek” is lehetnénk, „dakoták is, csak éljünk együtt, „vadászgassunk” együtt a sétáink alatt, simizés legyen, amikor jólesik, ehhez nem kell „magyarnak” lenni. „Mi vagyunk az utolsó őrzői a keresztény és demokratikus berendezkedésnek” – nyilatkozta ma a KDNP(?) frakcióvezetője, mert így lesz „kiszámítható” fejlődése a „magyar embereknek”, de hiába olvasom Thesszának, ez sem érdekli. Mintha tudná: úgy hazugság, ahogy van. Tegnap megnéztem az I. e. 10000 című, 2008-as dél-afrikai, amerikai filmet, amit Roland Emmerich rendezett. Simicskó nem (biztosan Orbán se) látta. Thessza sem nézte meg: neki nem is kellene. Arról szól, hogy mindegy, milyen a bőröd színe, milyen törzshöz tartozol, nem az a lényeg: együtt lehet csak boldogulni. Élni. Persze, akkor még nem voltak „magyarok”.

Ha nem vagy magyar, minek sétálsz a szegedi hídon? Orbán megint megvétózta a döntést, most a „nyíltan háborúpárti vallási vezetőt” védi hamis indokkal, mert a „magyar” vallásszabadságot félti. Vajon milyen bűnt kell elkövetni ahhoz, hogy számára ne azzal kezdődjék a mondat: „MAGYAROK”?

Thessza csak fekszik a szőnyegen, néha-néha kinyitja a szemét, rám néz, nyugtázza: megvan a gazdi és már alszik is tovább. Biztosan nem a „magyarságról” álmodik. A sakk sem érdekli, bár néha-néha szagolgatja a sötét-királyt, a vezért is: viszont a lépéseket se ismeri.

Nem úgy, mint Rapport Ricsi. Aki viszont – a hírek szerint – hamarosan nem lesz „magyar” állampolgár. Amit a Magyar Sakkszövetség elnöke Szabó László (tisztség-halmozó, a kormány kebelbarátja) azonnal, no nem cáfolt, hanem próbált megmagyarázni. Ami érdekes a véleményében, az az, hogy Ricsi „román zászló alá történő átlépése” zavarja őt leginkább, azt tartja hibásnak, károsnak. A sakk, ahogyan a legtöbb sportág is, ma már a pénzről szól, nagyon sok pénzről: ki tudja a tévé-társaságokat, az internetet látogatókat lekötni, a reklámokat közvetíteni. Persze, hogy az élsport. A követhető, közvetíthető, élvezhető élsport. Hogy valaki odakerüljön, már a sakkban is, nagyon sok pénz kell. Előbb persze tehetség, utóbb nagyon sok pénz. Mi vagy az államtól (ilyen, olyan úton) jöhet, vagy a szponzoroktól. Azok meg megkövetelik az árát. A magyar állam, a magyar szponzorok viszont nem a sakkba fektetnek, hanem a – soha meg nem térülő – magyar fociba. Ami nincs. Ami amúgy sem lenne nem fenntartható. De a „király” (annak idején Kádár a sakkot szerette) azt szereti. Azt szeretné olyannak látni, ami (már) soha nem lehet! Mert csapat-sport. Mert önálló iparággá vált, amit Magyarország nem tud eltartani. A sakk viszont egyéni sport: ha megszületik egy tehetség, ha elhivatott szülei vannak a tehetségnek, ha fölkarolják pénzes emberek, akkor talán. Bárhol a világon. Nálunk is. A töredékéből, mint amit a magyar fociba öltek az urak. De erre nem: Mészáros (Orbán), Csányi, Hernádi nem erre költenek. Aztán a román zászlóról kezdenek hadoválni. Meg a „retrográd” Karpovról. Meg a 2024-es „magyar” sakkolimpiáról. Ami persze megint nem a sakkról, hanem a „magyar”-ról szól.

Thessza ezt sem érti, de dél lett hirtelen és nem „sötétség”: mennem kell sétálni, vadászgatni. Majd ott folytatjuk.

  1. 06. 02. csütörtök kilencvennyolcadik nap

 

EGY TŐRŐL FAKAD

EGY TŐRŐL FAKAD

Kínainak nézték. Szegeden, a Belvárosi hídon. Megmondta: japán egyetemista. Orvosnak tanul „nálunk”. Ezt nem mondta. Erre „többször tarkón, szemen és fejbe” vágták. A három magyar férfi. A velük sétáló lány utóbb bocsánatot kért tőle. Nem ütött vissza: gyógyító lesz.

Hogy jutottunk ide?

Miért jutottunk ide?

Mi következik ezután?

Annyi bajunk van manapság. Ez a válaszunk? A gyűlölködés? A rasszizmus?

Mert ezt korbácsolták most belénk?

Vagy nem is kellett korbácsolni, mert bennünk van?

Nem lumpenek. Nem (ahogyan mondják a „műveltek”) „vidéki suttyók” voltak. Érettségiző diákok. Érted te ezt?

Soros, migráns, idegen.

Ők a hibásak. Ők a tettesek. „Kormányunk” szerint. Mint kilencven évvel ezelőtt. Akkor is elég volt megnevezni őket. Kiengedni a palackból a szellemet.

Robbant is.

Ezek ugyanazok…

  1. 06. 01. szerda kilencvenhetedik nap

(kép: Koki Tsubakihara)

(SEM”MISE”M) VÁLTOZIK…

Kihirdette. A háborús veszélyhelyzetet. Az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében”. Mert a „szomszédban” ez van. A nemzetközi hadijog szerint is. A veszély „reális”. Megkapta a fölhatalmazást. Hogy intézkedjen. Te is. Hogy szó nélkül végrehajtsad.

 

Azonnal „intézkedést foganatosított”: fizessenek a multik. A gázszerelőnek, a vejének, a kaszinó-tulajdonosoknak, a haver-lakájoknak még nem szólt. A tanároknak, katasztrófavédőknek megüzente: ne nagyon követelődzenek, fölösleges, elég az adrenalin.

 

Háborús veszélyhelyzet van. Akkor ő cselekszik: kiment Párizsba. Találkozni egy nővel. Aki (megint) elbukott a választáson. Aztán a meccsre is odaért. Ami később kezdődött. Ezért volt(?) mogorva. Pedig mellette „feszített” a szövetségese.

 

Szóval meccsre ment. Te közben itthon dühöngtél a benzinkútnál.

 

Eszembe jut Chamfort (1741-1794): „Az l… -i püspökhöz, miközben ebédnél ült, látogatóba jött egy apát. A püspök az asztalhoz tessékeli, de az apát elhárítja a meghívást. A főpap újabb biztatására az apát azt válaszolja neki: „Már kétszer is ebédeltem, nagyméltóságú uram; és különben is ma böjtnap van”.

 

Récsölt nem vitte magával…

 

  1. 05. 29. vasárnap kilencvennegyedik nap

(Kép: index)

„AZ ÁLLAMBÓL ÉLŐKNEK” …

„AZ ÁLLAMBÓL ÉLŐKNEK” …

Infláció.

Háború a szomszédban.

Államadósság az „egekben”.

Veszélyhelyzet hosszabbítva.

A forint a „béka segge” felé közelít.

És akkor, ne mondd, hogy csodálkozol: a magyar honanyák és honatyák a „fölkent” nagyúr kedvéért hozzáfognak és tizedszer is módosítani fogják a „zalaptörvényt”. Ez a dolguk. Erre kaptak(?) fölhatalmazást.

A KSH meg kiadja a jelentéseit: minden a legnagyobb rendben, a szegénység, a jövedelemegyenlőtlenség csökken, ugyan csökken a magyar, de megoldható.

A NER lovagok meg gazdagodnak. Pofátlanul gazdagodnak. Nyerik egymás után a közpénzből kiírt pályázatokat, tendereket. Már a Balatont is körbekerítették. Minden lehetőséggel élnek. Pontosabban: visszaélnek. Te meg egyél és lakj jól a farhátból. Ha neked langyosan is jó…

Csak azt tudnám: a költségvetés hiányát miért az oktatás, az egészségügy, az önkormányzatok, a szociálisan rászorulók pénzéből akarják csökkenteni?! Dehogynem tudom…

„Minden nyereség csakis más kárán szereztetik” – írta annak idején Montaigne. Hol itt a nyereség, mert a „kárt” látom…

  1. 05. 23. hétfő nyolcvannyolcadik nap

(Kép: mfor)

NAPLÓSZERŰEN

(122.)

„MAGYARNAK LENNI JÓ!” TÉNYLEG?

Csöndes nyári napnak indult, pedig még csak május közepe van: csodálatos a napsütés, 22 fok van árnyékban, csak a szél, a gomolygó felhők jeleznek veszélyt. Thessza elnyúlva fekszik az árnyékban, csöndesebb a szokásosnál.

Tegnap a köztársasági elnök, ma egy politikai igazgató tette közkinccsé a hadsereg fejlesztésére vonatkozó „gondolatait”, kényszerképzeteit. Persze nem „maguktól” ilyen „okosak”, szókimondóak: kormányzati koncepcióról, orbáni fantazmagóriáról van szó. Józan ember gondolhatja-e komolyan, hogy a magyar hadsereget érdemes fejleszteni, horribilis összegeket fegyverekre költeni, bővíteni? Minek? A válasz: megkapták a felhatalmazást a választóktól – ugyan erről egy szót sem szóltak a kampányban, de annak idején az alaptörvény megalkotásakor sem mondták…

Csöndes nyári napnak indult.

Aztán megszólal a magyar miniszterelnök, megint szózattal fordul a nép(é)hez: „látjuk és értjük a szépet a szépet a magyar világban, a magyar lélek szép, a magyar élet tetszetős élet, a magyar világ gyönyörködteti a szemet és a lelket”. Hol él ez az ember? – kérdem Thesszától, de ő csak fekszik a szőnyegen, nem mozdul a melegben, ahogyan mi sem. Aztán olvasom tovább Orbán – kegyeleti okokból – nem köszönti a fővárosi főpolgármestert, majd megerősíti a Liget projekt folytatását és (dakota közmondással) azt ajánlja az ellenzőknek: szálljanak le a döglött lóról. Miért is folytatják, hisz ezt sem ígérték, erről sem szóltak egy szót sem. A válasz erre is: választóktól kapták a fölhatalmazást…

Már nem is olyan csöndes ez a nyári nap.

„Magyarnak lenni jó, a magyarság egy olyan jegy, mint amilyen az anyajegy, letörölhetetlen” – jelenik meg a miniszterelnöki oldalon. Ki ő vajon? A legkisebb fiú, aki a falu széléről följutott a világ tetejére? Egy zseni, aki megérezte, megértette az idő szavát? Egyszerűen csak egy nacionalista kókler, aki a magyar választók többségét – a lelkükön keresztül – manipulálta, mert ismerte? És hova vezet majd mindez? Csak nehogy Szekfű Gyulának legyen igaza: „valahol utat vesztettünk”, vajon lesz erre válasza az ellenzéknek?

„Gyere, Thessza, menjünk sétálni” …

  1. 05. 22. vasárnap nyolcvanhetedik nap

 

A NOVÁK

A NOVÁK

 

„Most, amikor háború dúl a szomszédunkban még inkább érezzük: szükségünk van az erős, stabil, ütőképes haderőre, amely képes garantálni Magyarország függetlenségét, területi épségét és határainak katonai védelmét. Magyarország békéjének és biztonságának záloga az a Magyar Honvédség, amelynek gyökerei egészen 1848-49-ig nyúlnak vissza…” – írta ki Facebook oldalára, már fülbevaló nélkül.

Tegnap azt is kiírta: „Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével találkoztam ma. Köztársasági elnökként kiemelt feladatomnak tartom az összmagyarság képviseletét, így számomra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont.”

Vajon olvasott-e valamit is Miroslav Krleza művei közül? Belelapozott-e Zászlók című történelmi regényébe? Érti-e a trianoni tragédia valódi okait?

Nem tudom. Lehet. De biztosan nem abból „táplálkozik”. Már az első napjaitól látvány-politizál. Folytatja (dicstelen) elődei (a plagizátor, az aláíró-toll) „pecázását”. Azt mondják: adni kell mindenkinek lehetőséget, hogy megmutassa ki is valójában. Talán száz napot (is). Minek. A korábbi és az elmúlt napokban tett cselekedetei önmagukért beszélnek.

Most „ütőképes” haderőről vizionál, ami képes garantálni. Nem veszi észre: a garanciát a mai világban nem tudja csak a hadsereg megadni. Ahhoz tisztánlátó, a környezetünkben élő népekkel kiegyezni, szövetséget kötni, együtt élni képes politikára, politikusokra van inkább szükség.

Fülbevaló nélkül…

  1. 05. 21. szombat nyolcvanhatodik nap