(92.)

Thesszának nem négyévente kell szavaznia, ugyanis minden nap szavazhat, kinyilváníthatja (és ki is nyilvánítja) véleményét: érdekes helyekre megyünk-e vele sétálni vagy sem; elég kaját kap-e vagy sem; a simi reggel, délben vagy este legyen (általában mindig). Általában ugatással szavaz, van persze olyan is, hogy óvatosan megrángatja a nadrágomat vagy óvatosan a kezemet, jelezve: mi lesz már, miért nem megyünk már végre. Aztán tudomásul veszi az eredményt. Persze Thessza nem arról dönt(het): gazdit cseréljen-e vagy sem, ez föl sem merül benne, mégis rendületlenül szavaz.

Az embereknél ez nem így van. Mert ők a GAZDIRÓL szavaznak négyévente. Ha szavaznak. Mert nem mindenki érzi úgy, szavaznia kell. Mert nem mindenki látja értelmét annak, szavazzon. Mert adottak a körülmények, a szabályok, amelyek másképpen érintik a GAZDIT változtatni és megtartani akarókat. Mert nem egyenlően jut mindenki információhoz, nem mindenki adhatja le egyformán a szavazatát, nem minden szavazat ér ugyanannyit: van, amelyik kevesebbet ér. És még hosszan lehetne folytatni a sort. Ma „robbant” a hír: „legalizálja a fiktív lakcím létesítését egy frissen elfogadott törvénymódosítás, elszabadulhat a voksturizmus … a jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít” – írta meg a telex. A módosítás indoklása árulkodó: „Az figyelhető meg napjainkban, hogy a lakcímbejelentések egy része nem a valós viszonyokat tükrözik, vagyis az emberek egy része valójában nem ott él, ahová a lakcímbejelentése szól. A hatályos szabályozás szerint ez közjogilag egy jogellenes állapotot eredményez, továbbá a nem valós helyzetet tükröző bejelentés még büntetőjogi következményeket – intellektuális közokirat-hamisítás – is felvet.” Tehát – ezt ugyan Thessza nem értené, mert egy kutya nem hazudik – értsük meg: sokszor lopnak, csalnak egyesek, ez jogellenes, hát holnaptól ne tegyük jogellenessé a helyzetet, oldjuk föl a nemkívánatos helyzetet, és ettől kezdve nem legyen a lopás, a csalás jogellenes és már meg is oldottuk a problémát.

Thessza nem tudja, ma van a szülinapom, no nem kerek, sőt nem is érdemelne szót, de mégis: lassan-lassan öregszem (no nem nagyon), mennek el mellőlem a társak, a barátok, kezdünk kikopni: az az életmód, az a világnézet, ahogy észleltük a valóságot, az értékek, amiket fontosnak tartottunk, mind-mind foszladoznak, mennek a süllyesztőbe, de hát ez az élet rendje, nincs ebben semmi különös. Hogyan is írta 1937-ben Bálint György: „Menekülni kellene a csend elől és menekülni kellene a fergeteg elől. Talán ha most, azonnal indulnék, még eljutnék valahová. Csomag nélkül kellene menni, mult nélkül és szükségletek nélkül. Óvatosan és mégis merészen elmenni és vissza sem nézni a kanyarodónál. Nem vinni mást, csak egy husángot és egy könyvet, üres lapokkal. Ha nem lesz szerencsém, teleírhatom majd viszontagságaim naplójával, ha szerencsém van, üresen marad…”

Nincs is semmi baj, csak hát, amikor neves napra ébredek…

És mennyien köszöntöttetek!

Thessza is itt ugrál a lábam körül, aztán megpihen, összegömbölyödik a melegben, csak a szemét nyitja ki néha-néha, nem alszik el…

2021. 11. 16.kedd

(91.)

Thessza ma pihen, nyugodtan fekszik a helyén, fejét sem emeli föl, csak a szemeivel néz vizslatva; igaz: még mi sem fogtunk hozzá a naphoz, lustálkodva nyúlunk a meleg paplan alatt, talán a jószerencsét várva, magunk sem tudjuk. Aztán minden egy pillanat alatt mégis fölgyorsul és normálissá válik: ez is „csak” egy szokásos nap lesz, reggelivel, írással, sétával és persze esővel.

De mégsem, ma egy különleges nap van, mint „annak idején”, az átkosban: ma van a Fidesz kongresszusa, ahol mindenféle beszédek hangzanak el, majd megválasztják Orbánt Orbánnak, és választanak hozzá egy női alelnököt is. Mit is írt Heltai: „Az oroszok Lemberg felé mennek, erre vezet könnyebb út Magyarországba. Mialatt az ország határa felé Feri képeit a magyarok le akarták foglalni, de amikor a németek jelentkeztek, udvariasan átengedték nekik.” Borzalmas világ lehetett, az is volt. „Mi magyarok megvédjük, ami a miénk, amiért megküzdöttünk, megszenvedtünk, megdolgoztunk” – mondta Kövér László a kongresszuson, mert „Európa ma politikai, szellemi, gazdasági fegyverekkel vívott világhatalmi harc része, Magyarország a normalitás szigete. A küzdelemnek az illegális migráció csak az egyik része, ugyanaz a küzdelem zajlik a médiában, kultúrában, oktatásban, nyelvhasználatban. A célja megtörni, szétzülleszteni, alárendelni Európa nemzetállami demokráciáit egy globális pénzhatalomnak”. A „normalitás szigete” – morgom magamban, miközben dühösen ráharapok a pipámra, de az „hozzá van szokva” haragos kitöréseimhez, meg se reccsen, de valami „zaj” csak lehetett, mert Thessza fölkapja hirtelen a fejét, föltápászkodik és idebotorkál hozzám egy simiért.

Vajon miért van az, hogy Thessza mindig megérzi, ha valami bánt, ha nem úgy mennek a dolgaim és olyankor nem győz vigasztalni, vidítani, kimozdítani a letargiából? Persze ő nem egy miniszterelnök, neki nincsen akkora hatalma, „csak” gesztusai és a szeretete van. Lehet, hogy a miniszterelnök nem is szeret minket, az egész csak egy fölkent máz, mert csak akar valamit tőlünk? „… nekem az a véleményem róla, (….) futó nélküli bolond” – zakatolnak a fülembe a szavak, Kövér László szavai, amit az ellenzéki előválasztáson nyertes jelöltről mondott, akit – közel kilencszázezer szavazóból – többségi választással erősítettek meg, amire Magyarországon még nem volt példa. „Brüsszel és a magyar baloldal el akarja venni tőlünk a szabadságunkat, a Fidesz-KDNP azonban azt megvédi” – jelentette ki Deutsch Tamás, az Európai Néppártból kizárt európai parlamenti képviselő, miközben nem vagyunk emberek a számára, miközben ördögnek állít be minket, akik rárontanak a nemzetre. Micsoda aberráció!

Kimegyünk egy sétára Thesszával, most melegebben süt a nap, boldogan rohangál körülöttem, szembe jön velünk a szomszéd, ránk köszön: „Hát a pipa?” – kérdi mosolyogva, én visszanevetek, „otthon pihen” – felelem, de csak magamban suttogom: „Pihen a komp, kikötötték/ Benne hallgat a sötétség”.

Bizony hallgat, bezzeg a kocsma…

2021. 11. 14. vasárnap

(90.)

Thessza nem tudja, hogy naplószerűen írok róla, azt se zavarja, hogy ezekben a „szösszenetekben” nemcsak róla írok. Igazándiból az egyre fogyatkozó napjaimról írok, benne Thesszáról. Mert most ő egy stabil, „fix” pont, ahonnét ki lehet(ne) mozdítani a világot. De az istennek sem akar mozdulni, mármint kimozdulni. Biztosan én csinálom rosszul. Thesszát ez sem zavarja.

Olvasom Heltait, az 1944-45 között írt „Négy fal között” írt Naplójegyzeteit: „Csodálatos együgyűség. Valamikor azt reméltem, hogy a közös nyomorúság majd rávezeti az embereket a megértésre, az egymáshoz való tartozás érzésére, a kölcsönös segítségre. Ezzel szemben az idegesség, a mással való nem törődés még jobban kiéleződik, összefogás helyett még nagyobb széthúzás, az elesettet nem emelik föl, hanem rátaposnak. Őrültek kezébe került a világ, egy bolond százmilliót csinál. A szamarak, a betegek és a gengszterek uralkodnak, mindenki gyilkol és rabol…” – írta kedden, ’44. április 18-án, „a megszállás 31-ik”, a „csillag 14-ik napján”. Az egyház megbukott – folytatja, prédikál, alkalmazkodik és titokban majdnem áldását adja a dolgokra, Krisztust emleget, miközben az Antikrisztussal kacérkodik.

Mi változott azóta?

Most ugyan nem hullanak bombák, nem kell hajnalban levonulnunk a pincébe; sárga csillagot sem kell viselnünk, miközben az arra „érdemesek” ugyanúgy meg vannak jelölve; most is „egy bolond” milliót csinál, most is „szamarak, a betegek és a gengszterek uralkodnak”.

Megnézem Bárdos András megrázó beszélgetését Eperjessel a HVG fizetős oldalán, elgondolkodom: Eperjes hosszan magyarázza első filmjének a történetét, valóság-tartalmát, az „irgalom” szükségességét, miközben a regnáló hatalom ezt a szót (ahogy Adyt is) kizárta, megtagadta. Eperjes erről hallgat, kerüli az egyenes választ és jól érzi magát a NER regnáló világában.

Thessza ki akar menni, de most nem mehet, nyitva a kert-kapu, annyira ő sem szabad, hogy a kerten kívül is rohangásszon, „érte haragszom, nem ellene”, nem érti ezt, aztán mégis elfogadja.

Ma 8434 új fertőzöttet regisztráltak, 98 ember meghalt koronavírusban. Megint körlevelet kaptak a kórházak az EMMI-től: lehet halasztani a halasztható(??) műtéteket, „Empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák rendezzék a lemondásokat”. A kormány továbbra is hadovál, „jól van az úgy”, még rosszabb lenne, ha Gyurcsány… Van még józan ember, aki ezt a dumát beveszi?! Van.

De legalább a pincébe nem kell lemennünk a bombázások elől.

Továbbra is marad a rekord-magas, átlagosan 506 forintos benzinár, nincs azzal semmi baj, „táguljanak innen kérem szépen”; az első tíz hónapban a fogyasztói árak 6,5%-kal növekedtek, mert a magyar gazdaság szárnyal! Unokám viszont boldog, Párizsban önkéntesként dolgozik, pörög az élete, rengeteget tanul, dolgozik, új kapcsolatokat talál, élményeket szerez, nagyon örülök én is.

Rohannak a napok, egymás után: nincs megállás, jól van ez így.

Pincénk sincs, ahova le se kell mennünk…

2021. 11. 10. szerda

(89.)

Ma se ilyen, se olyan idő van, Thesszát ez persze nem zavarja, ahogy az se, mi történik a világban, hogyan terjed a vírus, miközben mi nyugodtan cseverészünk, nézzük a meccset, dühöngünk mindenféle csip-csup dolgon.

Most éppen azon dühöngök, hogy nyilatkozott a Telexnek a fölkent irodalmi tótumfaktum, hogy aszonta: „ha rajtam állna, valószínűleg a magyar irodalom 80%-át kukáznám”. Biztosan nem úgy gondolta, valamit szándékosan kihagyhattak az interjúból vagy kiragadták a szövegkörnyezetéből a 80%-ot, mert ez a basszusgitáros fiú ilyet biztosan nem mondhatott. Megint azok a „rohadtlibcsisorosisták” megkezdik majd a „boszorkányüldözést”. Volt, van és lesz nekünk egy Ady Endrénk is, őt is ki akarták radírozni az irodalomból. Meg a Hofit is. Thessza sem érti, csak azt, hogy dühös vagyok, ilyenkor csak néz rám, fülei lelógnak, ül a két hátsó lábán, sétálni sem hív.

Értem én: úgy kell nyilatkozni, hogy az szóljon, „Elharsogják kelettől nyúgatig” a mondandót hírharsonák, azt se baj, ha baromság az egész, ha utólag kiigazít majd a „Demeter”, hogy nem is úgy meg azt gondolta, de akkor és ott mégis az hangzott el. Addig se másról beszélnek. Hogyan is írta a költő: „Mikor a lánc lehull/ A rab lábairul,/ Még sokáig ugy jár,/ Mintha rajta volna,/ A szomorú terhet/ Annyira megszokta”, mert bizony ez is LÁNC, aljas és sunyi lánc, a közbeszéd gúzsba, rabságba kötése; fölösleges, a semmiről való fecsegésbe tematizálása, indulatba kergetése. Egy Demeter Szilárd. A kinevezett megszólalt megint. „Ha rajtam állna…”. De nem „rajta áll”, mert „szerencsére” (még) nem így működik…

Aztán itt volt az a vacsora-beszélgetés, a Wahornnal, azóta innen is, onnan is megy az anyázás; persze, hogy nem lehet nyugodtan kibeszélni, mint Thesszával, aki rögtön érti a szót, a hangsúlyt, a metakommunikációt. Reagál is, nem dühösen, hanem ahogyan érzi. De az emberek közt ez nem így működik: „Hol” indulat van, ott indulat van, nem lehet más. A szereplők néha változnak, néha a csapatot is, ahol játszanak változtatják, de a stílus, a módszer nem változik: a másik alázása, földbe döngölése nem a meggyőzés: „nemcsak a titkon/ félignyílt ajtón/ ijedten/ besuttogott hirekben,/ a száj elé hulltan/ pisszt jelző ujjban…”. Pedig a történet nem oly nehéz: valaki Fölgyújtotta a házat. A ház leégett. Akik benn voltak: megégtek. „Milyen szépen ég” – mondta valaki, mert egyrészt szólás és véleményszabadság van, másrészt több oldalról is meg lehet vizsgálni a tüzet, harmadrészt vizsgálandó az is, hogy „módosítja-e a képet, ha” a bent égettek ott és azonnal nem szenvedésként élték meg a (pedofíliát) tüzet. A dolgok nem ellentmondásmentesek, ez a (pedofília) tűz esetén tehát – az előbbiek szerint – megállapítható. Igaz: annak „bátor kimondása”, hogy a dolgok nem ellentmondásmentesek nem visz közelebb ahhoz, hogy a jövőben elkerüljük a gyújtogatást. Persze attól, hogy valaki „gyújtogatás-magyarázó”, mert azt állítja: a tüzet több oldalról is meg lehet vizsgálni, még nem lett gyújtogató. (Ezt ugyan senki nem írta a vacsorás beszélgetésben véleményt alkotó megmondó emberről.) Viszont az sem „romboló, veszélyes”, ha valaki nem a (pedofíliát-elkövető) tűz, hanem a megégettek oldaláról mond véleményt, nem ez vezet „boszorkányüldözésekhez”. A krumplileves az krumplileves, akkor is, ha elsózzák…

Thessza szereti a krumplilevest, amikor a maradékot a tálkájába öntjük, önfeledten kezd lefetyelni, most nem ezt kapott…

2021. 11. 08. hétfő

(87.)

Szakad, egyfolytában szakad. Thessza reggel már volt kint, most békésen és összegömbölyödve szunyókál, bár néha, amikor kintről meghallja a kutya-postát, az ugatást a szomszédból, fölkapja a fejét, vakkant kettőt-hármat, aztán visszaejti buksiját és tovább alszik.

Thessza nem tud Fake news vakkantásokat tenni: amikor vakkant, annak valódi, igazi oka van. Nem így van ez az embereknél, nálunk, a „teremtés koronáinál” (vélt) magasabb(?) szempontok dominálnak: pártérdekek, illúziók, hülyeségek vagy un elhivatottság. A sunyibbak, vagy ahogyan mondják: a dörzsöltebbek, akik jó fiúknak mutatják magukat és több valódi hír közé rejtik el álhírüket. Itt van például a jobb napokat megélt, azóta einstandolt Index című hírportál. Mai vezető hírét ki más, mint a főszerkesztő, Szalóky Zoltán jegyzi, „hogyaszongya”: „Budapest vezetése eladná a Városháza épületét”. Karácsony Gergő ezt azonnal cáfolja, de a hír azóta is ott vigyorog első hírként. Mert „ők” nem hazudnak, mert a sajtó szabad és azt ír, amit akar. A hír aztán járja a maga útját, barangol ide s oda, már a HVG is átveszi, mert „ugatni” kell, aki nem ugat, az lemarad (azóta a HVG a hír végén idézte Karácsony cáfolatát is).

Most éppen nem esik. Csak mindenütt áll a víz. Viszont legalább a kerti tavunkat föltöltötte az égi áldás. Thessza idejön hozzám, megnézi élek-e, aztán visszabattyog a szőnyegére és durmol tovább.

Őt nem zavarja a vírus negyedik hulláma, meg az se, hogy Nyunyóka-néni eltűnté nyilvánította magát a homályban. „Az egész világon Magyarországon a legmagasabb a vírus reprodukciós rátája” – olvasom a telex hírét, amit az RTL Klubban mondott Boldogkői Zsolt biológus kutató az Oxfordi Egyetem (tudod, ott tanult egykoron, Soros jóvoltából OV is, azóta a nevét is lesatírozták a falról, úgy szégyellik) adatbázisa alapján. Nálunk 1,85 a ráta, azaz átlagosan közel két embert fertőz tovább a fertőzött beteg. „Most keleten tombol a járvány, és igazából onnan tart felénk. Magyarország egy viszonylag nyugalmas sziget volt a járvány szempontjából, de elért minket a járvány, és belobbant, úgy tűnik” – mondta a kutató, nekem meg valamiért eszembe jut a „boldog Békemenet” masírozása, a masírozók között a sok romániai buszoztatott ember. Biztosan rosszindulatú vagyok. Biztosan. Persze nem segít rajtam a kormány sem, mert adatokat nem közölnek velünk. Pontosabban: csak azt közlik, amit akarnak, a többiről néma csönd, csak halasztogatják a választ a végkimerülésig. Milyen arányban vannak oltott és oltatlan betegek a kórházakban; a beoltottak milyen oltást kaptak? Mi lesz ebből? Valahogy ki kell húzni, megint a maszk mögé bújok mindig, tűröm a vészhelyzetet, ami … meddig is tart még és miért?

Jó hír viszont, hogy majdnem minden nap beszélgetek az egy évre Párizsba ment unokámmal, aki egyre jobban érzi magát; ragyog, amikor a munkájáról, napjairól mesél; egyre több barátja van; halad előre a megkezdett úton. Alig várom a mai beszélgetést…

Thessza alszik. A kutya-posta elvonult. A rossz idő, a szürkület, a homály még nem …

2021. 11. 04. csütörtök

(86.)
Esik, minden latyakos, Thessza kirohan, aztán visszarobog: ez még neki is sok. Viszont, amikor sétára hívom, ami abból áll, hogy leveszem a hosszú cipőkanalat az akasztóról, fölveszem a cipőt, akkor már a farka, mit az ablaktörlő jár!
Ma gyorsabban teljesítjük a távot, alig vannak emberek az utcán, viszont egyre többen és többen maszkban: mindenki érzi, ezek a számok már megint rosszat sejtetnek. Viszont a virológus professzorok hada össze-vissza beszél. Megint. Egyesek szerint „fokozatosan rá kell ereszteni a lakosságra a vírust”, mások (pl. kormányzati politikusok) szerint, minden úgy jó, ahogy. Az ellenzékiek szerint úgy nem. Közben az első ötben vagyunk a halálozást tekintve, de most nem ugrál a miniszterelnök, hogy „na ugye”.
Végre hazaérünk, letörlöm Thessza lábait, bundáját, fülig érő „pofával” élvezi, majd berongyol a szobába, fölugrik Marira a két mellső lábával, majd megy a szőnyegére és összegömbölyödik.
Jó lenne nekem is ilyen gondtalanul összegömbölyödni. De lehet-e? Ebben a világban? Ahol „ugatni még szabad”, de már „az igazságból elveszett az i…”. Közben Orbán levelet írt Ursula von der Leyennek, hogy meggyőződése „a jelenlegi törékeny stabilitás egyetlen záloga, hogy Magyarország más tagállamokkal együtt sikeresen védi az Unió külső határait … a mai napig csak Magyarország több, mint 590 milliárd forintot fordított saját nemzeti költségvetéséből határvédelemre; az elsők között épített határkerítést, amelyről az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy hatékony védelmet biztosít az uniós polgárok és az Európai Unió egésze számára” – ránézek a térképre, elröhögném magam, de egyedül ülve a szobámban mégse teszem. Persze: megint „befelé” politizál, „lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle”. Persze, már folyik a jövő évi választási hadjárata. Ma még nem döntötte el, ahogy a kiszámolóban is: szeret, nem szeret, szívből, színből, igazán, mi lesz az utolsó (mérés) levél, majd attól függ… Megint röhöghetnékem lett: emelje föl a kezét, aki egy migránssal találkozott…
Thessza közben bejön a szobámba, ezek szerint mégis fölvinnyoghattam egy kicsit, azt hallhatta, megnéz, körbeszaglász, minden rendben, kisétál. Hogyan is írta a költő: „Négykézláb másztam. Álló Istenem/ lenézett rám és nem emelt föl engem./ Ez a szabadság adta értenem,/ hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.”
2021. 11. 02. kedd