Vélemény kategória bejegyzései

KÖTELEZŐ!

Megnéztem.

A koreai sorozatot.

A Királynők egymás között című filmet.

Minden benne van.

A mai Magyarországról.

Is.

Milyen az a demokrácia.

Kik játszák.

Hogyan, miért, milyen eszközökkel.

Persze ez „csak” egy film.

Persze itt a „jó” győz.

Az életben nem.

Ott mindig veszít.

Persze azt nem „Királynők” játszák.

Kiskirályok.

Sorosozók.

Kiskirálynők.

Túrabakancsot ajándékozók.

A gyalázók, akik aztán „bocsánatot” kérnek.

A könnygázt fújók.

A diákok nem.

A jövő sem.

 

Megnéztem.

Hogy a világ jobb legyen: mindenkinek meg kellene.

Kell…

  1. 05. 05. péntek

AZ ATV…

Rendkívüli!

Adja hírül az ATV.

„… még nagyobb nyugdíjemelés jöhet”.

2024-ben.

Ha isten és Orbán Viktor úgy akarja.

És ha megéljük.

Vírusmentesen.

Ami nyugatról támad.

Érted?

 

A qu@@a anyjukat!

Aki kitalálta.

Meg aki közzé tette!

Ezt a penetráns hazugságot.

2023-ban is csökkent a reálértéke!

A nyugdíjaknak is!

 

És akkor ott az a kép.

ATV: te is zászlós-hajó lettél!

 

Volt-van az pénz, ugye?!

  1. 05. 04. csütörtök

(Kép: ATV)

RENDEZGETEM A MÚLTAM…

(1.)

 

Így, hetven felett az embernek már alig marad „szabad” ideje, hogy azt tegyen, amit csak akar: mindig van valami itt is, ott is.

Szerencsére.

Így a sötét(ebb) gondolatok csak ritkán kopogtatják a fejét, olyankor viszont…

Mert mostanában már minden lepereg. Minden újra játszódik. Mi lett volna? Ha akkor nem úgy? Nem azt? Ha akkor nem arra mozdul, hanem amarra… És jönnek a „ha-k” rendületlenül és bántóan vádlóan.

 

Szeretem József Attilát. Gyürey Vera néni szerettette meg velem. Még a gimiben. A „Jóskában”. Ott a Feneketlen tó partján. A Villányi úton. Közel a Móricz Zsigmond körtérhez. Ott „eszméltem”, találtam rá a szerelemre (no nem „csillámló sziklafalon”), csodálkoztam rá a világra. Talán onnan indult minden. Oszitól, Vera nénitől, Palotás tanár úrtól – meg az osztálytársaktól. Persze az otthon: az apám.

Szóval: iderohan hozzám, itt szaladgál előttem – néha bántóan, néha fájdalmasan, a múltam.

Próbálom elkapdosni őket, megérteni. Fájdalmasan nehéz „harc” ez, „hogy a multat be kell vallani”. De hogyan fogjak hozzá? Vajon mik voltak a fontos és lényeges pillanatok? Hogyan írjam meg? És ha nem sikerül? Ha feloldódik az emlékezés egy békés hazugságban? De minek hazudjak? Magamnak? Most már?

Lassan megy. Az írás. Néha abba kell hagynom. Elsodornak az érzések. De ki kell írnom magamból. Az talán segít.

A történet már történet.

Az én történetem.

Már nem is „Szaporodik fogamban/ az idegen anyag”.

De még játszom, mert engedem magam játszani…

  1. 05. 03. szerda

(Kép: Magyar Sajtófotó Pályázat)

(Folyt. köv.)

„TÜKRÖM, TÜKRÖM, MONDD MEG NÉKEM…”

Szittya.

Csócsálom a szót.

Bár nem tudom, szabad-e?!

Mármint: „csócsálni’.

Még bajom lesz belőle.

Veszélyhelyzetben!

Amikor a kis-főni helyettese, a még kisebb főni már jelzi a vihart!

Hogy vigyáznunk kell, mert különben nekünk annyi, meg egy bambi!

Elő a „SZITTYASÁGGAL”!

Beleszítja a pofámba.

Ezt a baromságot – a baromságát.

Vezérkari főnök.

Azzá – lett.

Kineveztetett.

Hát uccu: lehet hülyeséget mondani.

Félelmet kelteni.

A sok „hüjje” között.

Az se baj, ha ő is annak tűnik.

A lényeg: féljél!

Mert akkor hiszel neki.

Hogy majd megment.

Pedig nem fog.

Kreált félelem ellen nincs védelem.

 

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem”: ezek tényleg ilyen hülyék, vagy csak minket néznek annak?!

  1. 05. 03. szerda

(Kép: webnode)

„A POLITIKÁNAK NEM AZ A DOLGA, HOGY MEGOSSZA A TÁRSADALMAT, HANEM AZ, HOGY INKÁBB EGYSÉGESÍTSE”

Ferenc Pápa Magyarországra látogatott.

Három napot töltött Budapesten.

Közben sok emberrel találkozott.

Karácsony Gergellyel is.

A Kossuth téren szentmisét is tartott.

Magyar miseruhában.

Teltház előtt.

„…erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára… legyetek nyitott kapuk… nyitottak és befogadóak egymás felé …”

 

Nem vagyok hívő.

Mégis: ezek a szavak, megérintettek.

Ilyen mondatokat szeretnék hallani.

Mindenhonnan.

Minden felől.

Nemcsak Ferenctől.

 

De nem ezt kapom.

Nem ezt kapjuk.

Nálunk: „Fájdalmas zárt kapukat látni idegenekkel, másokkal, menekültekkel és szegényekkel szemben…”.

Akiknek a zsebében a kulcs, ott is tartják.

Az „Istenért” sem veszik onnan ki.

Mélyebbre és még mélyebbre süllyesztik.

Nem értik a lényeget.

Azt hiszik: ha zárva tartják a kapukat, azok „maguktól” nem nyílnak majd ki.

Nemcsak nekünk kellene értenünk a nyolcvanhatéves embert.

A Pápát.

Nekik is: a kulcstartóknak, csörgetőknek is…

 

  1. 04. 30. vasárnap

(Kép: RTL)

„NEM KELLEK HOZZÁ, VIKTOR…”

Aztán beleolvasok a Kormány 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendeletébe, ami a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szól. A 3. szakasz (1) bekezdése kimondja: „A közigazgatási hatósági eljárásban közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül, az e rendeletben foglaltak szerint is megtartható.” Aláíró: Orbán Viktor s. k., miniszterelnök.

 

Nagyszerű, Most már értem.

 

Olvasom (?) a cikket az egyik portálon: „Meglepő, de sokan vannak, akik önmagukkal jobban élvezik a szexet, mint partnerükkel. Szakemberek szerint ennek sokféle oka lehet, a legfőbb, hogy nincs semmiféle kötöttség.”

 

Biztosan lehet így is – gondolom.

 

Elképzelem a beszélgetést:

  • Anikó, gyere gyorsan, bújj ide mellém, szexelni akarok!
  • De Viktor, nem kellek én ahhoz, tudod te azt egyedül is…
  1. 04. 28. péntek

NYÍLT LEVÉL KORDONŐRÖKNEK

(még egyszer egy képről)

 

Ott álltok. Parancsra. Teljesítve! Kék sapkában, pirosban. Előre nézve. Vagytok, akik vagytok. Néztek a semmibe. „Mert a parancs, az parancs.” Olyankor nem gondolkodsz! Teljesíted. Adod az arcodat. Felemelt fejjel! Vagy nem. Nyitott szemmel. Vagy szemlesütve. Olyankor kizársz mindent. Se szél, se nap. Se férj, se feleség. Anya-apa sincs. A gyerek se. Olyankor. Egy, csak egy leány szeme éber. Ott, középen. Talán érdeklődő is. Nézi az „ellenséget”. Akitől a parancs szerint védeni kell. Az objektumot. A tanárnőtől. Akit kirúgtak. Mert szólni mert. Mert nemcsak tanította, tette is, amit tanított. Kiállt érte. Vállalta. Ott, középen, a lány tudta ezt. Vagy nem. Mindegy. Kihívóan visszanézett. Belenézett az „ellenség” szemébe. A többiek nem. Csak ott álltak. Üres, üveges tekintettel. De Te nem. Te ott vagy. Vajon mire gondolsz? Mert láthatóan gondolsz valamire. Társaid nem. Ők csak állnak ott. Szóval: mire gondolsz? Az iskola-nélküli jövőre? Hogy az „ellenség” mér ősz, Te meg nem? Hogy a parancs eligazít? Hogy jobb „itt” állni, mint „ott”? Hogy szolgálsz és védsz? Bátran?

 

Mit mondotok majd holnap a gyereknek, amikor megkérdi: „anyu-apu, miért”?

  1. 04. 27. csütörtök

A HARMADIK…

„Szlovákiában Orbán Viktort tartják a harmadik legmegbízhatóbb politikusnak” – szól a hír a felmérésről az Ipsos felmérése alapján.

Ott „csak” a harmadik.

De legalább dobogós – sál ide, sál oda.

 

Itthon (még) nem kérte föl az Index (M1, M2, M3, M4 stb.) a Nézőpontot ilyen mérésre.

Azon biztosan nyerne a „zUtcai Harcos”.

Az állítólagos kétharmadával.

Mert ő „olyan” megbízható.

 

Mert mindig hazudik.

 

Amikor simogat.

Amikor békét akar ostorral.

Amikor „A Jóisten”-t emlegeti.

Amikor „beszédet” tart a Szakma Sztár rendezvényen.

Amikor az „Ács”-ról beszél.

Amikor Bözsi nénit látogatja.

Amikor a nyugdíjas néninek csókra nyújtja a kezét.

Amikor osztogatva fosztogat.

Amikor parancsot ad az inflációnak.

Amikor béremelést ígér a pedagógusoknak, ápolóknak.

Amikor a nyugdíjak értékállóságáról hadovál.

 

Amikor…

 

„S ha mindez volt, ahogy írva,

hét emberként szállj a sírba.

Egy, kit tejes kebel ringat,

egy, ki kemény mell után kap,

egy, ki elvet üres edényt,

egy, ki győzni segít szegényt,

egy, ki dolgozik bomolva,

egy, aki csak néz a Holdra:

Világ sírköve alatt mégy!

A hetedik te magad légy.”

  1. 04. 26. szerda

 

AZ ORSZÁG CSIKÓSA

Van „nekünk” egy Csikósunk.

No nem igazi, csak „olyan-amilyen.

Bőgatyás ő is.

Aztán ha ostort lát, rögtön csattogtatni kezdi.

A „békesség” kedvéért.

Vagy a fotósoknak.

Akik aztán szintén csattogtatni kezdenek.

Láthatóan jókedvű ez a csikós – és persze a propagandistái javaslatára – (vigyorog) mosolyog is.

Ő nem használ gázspayt.

Se paprikasprayt.

A „békesség” kedvéért.

Azt rábízza a szakértőire.

Hogy amikor, kell, használják diákok, pedagógusok, képviselők ellen.

A Csikósunk csak ostort használ.

A „békesség” kedvéért.

Meg kordont épít.

Azt is azér’.

Nem is értem.

A Csikósunkat.

Egy rendes Csikós, a pusztai legelőkön tavasztól őszig kint háló ménes pásztora.

Nem bikáké.

Régen, uradalmakban a növendék csikókat őrző konvenciós cseléd volt.

A Csikós.

Ma …

Én szeretem a … csikós tokányt háziasan.

Nem úgy, „Szilárdosan”.

Hozzávalók: 70 dkg lapocka, 10 dkg szalonna, 1 db paradicsom, 1db hegyes erős paprika (elhagyható), 3db zöldpaprika, 2gerezd fokhagyma, 2db vöröshagyma, 1ek fűszerpaprika,

2dl tejföl, 2 ek liszt, só, bors.

A „csattogtatós” tokányt viszont nem szeretem.

Ez magánügy.

A csattogtatás nem.

A véleménynyilvánítás sem…

  1. 04. 25. kedd

(Kép: Blikk)

CSAK EGY „NORMÁLIS” HÉTKÖZNAP…

„14 éves diákot fogdoshatott egy egyházi iskolában tanító tanár, a szülők fél évig küzdöttek az eltávolításáért” – írja a Telex.

„Megnéztem: egyetlen marha sem kérődzik Süli Jánosék 730 millió EU-s támogatást elnyelő tehenészetében” – írja Hadházy Ákos.

„Arra szeretném kérni a nézőinket (…), a békemenet résztvevőit, hogy 30-án jöjjenek el a Kossuth térre … Legyen ez egy békemenet. Legyünk rettenetesen sokan. Higgyék el, hogy nem csak lelkileg lesz ez fontos, hanem ennek politikai üzenete is lenne …” – kérte a Hír TV-n Bayer Zsolt, aki korábban „lemarházta” Őt, eközben Budapest köztereit ellepték a Pápa mondásait „értelmező” plakátok.

„Magyarország csak akkor boldogul, ha mindenki dolgozik és mindenki jól dolgozik … az sem lehetett véletlen, hogy Krisztus urunk ács volt” – mondta a magyar miniszterelnök a Szakma Sztár nevű, szakképzés népszerűsítését célzó rendezvény megnyitóján.

Ma este az MTK Budapest-Soroksár SC NB II. meccset adja az M4…

 

Ez csak egy „normális” hétköznap a NER országában.

Már nem is üvöltünk.

Nem is jajongunk.

Én-Te-Mi így élünk.

Észre sem vesszük.

Örülünk a farhátunknak.

Már az lenne a meglepi, ha egyszer nem így lenne.

Ha nem ezeket a híreket kapnánk a pofánkba.

Bele.

De nincs meglepi.

Hát élünk tovább.

Mintha mi sem történt volna.

Persze nem is történt.

Semmi.

Nem is történik.

 

Már nem is tudom, minek írtam ezt a bejegyzést…

  1. 04. 24. hétfő