Archívumok

A „KERESZTÉNY SZABADSÁG” …

„Már csak azt a mondatot vagy szóösszetételt kéne megtalálunk, amely az alapvetően negatívnak hangzó illiberális szónak megadja a pozitív értelmét … akárhogy is forgatom és gondolkodom, nem tudok jobb definíciót adni, minthogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság, Christian liberty.” (Orbán Viktor beszéde a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, 2019. július 27.)

Ízlelgetem: „keresztény szabadság”, az illiberalizmust helyettesítő pozitív definíció.

Kóstolgatom: „keresztény szabadság”, ahol „egyébként előzőleg keresztény kultúra is létezett”.

Akkor most mi van?

Hiszen én nem vagyok keresztény (se), nem úgy gondolkodom, nem vallom: „Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.” (János 8:36); nem tudom, értem, érzem: hogyan lehet, kell elérni, hogy „a Fiú” szabaddá tegyen: teljes önátadással; iránta érzett teljes bizalommal; önmegismeréssel, amiben is csak Őt keresem?!

Akkor most már (hivatalosan) nem vagyok, lehetek szabad?

Akkor tehát ki vagyok zárva, rekesztve a szabadok közül?

Kinyilatkoztatott és elvégeztetett?!

„Többség igenis van, és azt tiszteletben kell tartani, mert ez a demokrácia lényege” – harsogta a szónok és rögvest letért az általa kijelölt keresztényi útról, hisz „Monda Isten: Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra…” (Mózes I. könyve 2. 26.); és „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (Mózes I. könyve 2. 27.): se kisebbséget, se többséget; azaz kisebbséget és többséget is: embert, aki aztán azzá lett, amivé.

Először is emberek vagyunk: ha akarja, ha nem a bálványosi szónok. Aztán jön minden további: zsidó, keresztény, magyar, román vagy menekülő, akár liberális is, többség vagy kisebbség!

Mindenkinek jár a szabadság!

A bálványosi szerint nem, mert csak annak jár, aki egy közösséghez tartozik: ami nem közömbös a kultúrájával szemben (mi az a kultúra, amit az állam annak tart?); a családdal (a család, amit az állam annak tart) kapcsolatban; „és az nem lehet közömbös azzal a kérdéssel szemben, hogy ugyan már, miféle népség, vagyis kicsodák tartózkodnak a saját országa területén.”

És ezekben a kérdésekben a bálványosi kinyilatkoztatja véleményét, és „teremté” a „köz” véleményét, mert a többséget véli maga mögött.

Pedig a közösség többségből és kisebbségből (is) áll!

Én a kisebbséghez tartozónak vélem magam, ugyanakkor e közösséghez tartozónak is: magyarul beszélek, gondolkodom; még ha „Anyám kún volt, apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az.”; s „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, /nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt /kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.”; apám vissza, hazajött ide, ahonnan pedig honfitársai gyerekként marhavagonba zárva elűzték és mégis e közösséghez tartozónak nevelt és én nem menekültem el előle…

Most sem fogok …

  1. 07. 28.vasárnap

MINDEN RENDBEN …

Hiszen a KSH becslése szerint 2018-ban 4,8 százalékkal nőtt a magyar GDP, ami az uniós és a régiós átlagnál sokkal jobb; már tőke-exportban is gondolkodik a magyar pénzügyminiszter; egymás után nyeri Budapest világversenyek megrendezésének a jogát; szárnyal a bankszektor; Orbán-papa ott nyit kőbányát, ahol csak akar; és még külön lehajtó is épül Lölőnek az M1 autópályáról; nem is folytatom tovább

Vajon a „nép egyszerű fiai” mit éreznek ebből? (Hát kétharmad van – jönne rá azonnal a válasz.)

Közben

  • az Onkológiai Intézetből (már) kizárják reggel a korán érkezőket, van az Intézet körül elég fa, végezzék ott a „dolgukat”, ha az ország másik végéből érkeztek;
  • már Orbán Viktorig ér a Microsoft korrupciós botránya (szara);
  • ragasztószalaggal rögzítik a MÁV vonatok elektromos csatlakozóit egyes vonalakon;
  • Rogán miniszter minisztériuma (több áttételen keresztül) tömi pénzzel felesége vállalkozását;
  • már az Unióban is arról beszélnek, hogy a magyar foci-támogatási rendszer a korrupció melegágya;
  • megint rabosítottak egy utcán élő hajléktalant;
  • a magyar tengert már csak Lölő-tengernek becézik, ahol az agyontámogatott nyaralás is horribilis összegbe kerül és még csak XX. századi ellátással sem jár.

Minden rendben van.

Tényleg rendben?

  1. 07. 26. péntek

(HVG képe)

ELGONDOLKODTÁL MÁR AZON,

 

  • amikor összeveszel a feleségeddel, válásra kerül a sor, ügyvédet fogadsz és fizetsz neki;
  • amikor állsz a csúcsforgalomban, fogyasztod az üzemanyagot majd veszel a kútnál;
  • amikor bébiszittert hívsz a gyerekhez és kifizeted;
  • amikor elviszed kimosni a ruháidat az önkiszolgáló mosodába és bedobod a pénzt;
  • amikor szennyezed a környezetet a vállalkozásoddal (mert nem tartod be a „drága” szabályokat) és a másik cég elszállítja, megsemmisíti a te szemetedet, amit kifizetnek neki;
  • amikor félig szívod a cigidet, szivarodat és újat veszel;
  • amikor berúgsz, fölgyújtod a házat és újjá kell építeni azt;
  • amikor drogosan kocsiba ülsz, karambolozol és megjavítják az összetört autókat;
  • amikor százmilliókért focistákat vesznek, majd eladják őket;
  • amikor a hatodik mobilodat is megveszed;
  • amikor a százéves tölgyfát kivágják, szekrény készítenek belőle és eladják;
  • amikor a kormány milliárdokért rendel „hurrá” plakátokat a vállalkozótól és kifizeti;
  • ..

akkor az a GDP növekedését jelenti és azt a kormány büszkén kiáltja világgá, nem győzve saját vállát veregetni.

Viszont

  • amikor nem veszel össze a feleségeddel, mert jól kijöttök egymással és boldogan éltek;
  • amikor biciklivel mész dolgozni, egészséges maradsz;
  • amikor magad neveled a gyerekedet, aki ettől boldogabb lesz;
  • amikor otthon mosod a ruhádat;
  • amikor szelektíven gyűjtöd a szemetet;
  • amikor nem cigizel;
  • amikor nem rúgsz be;
  • amikor nem szívsz füves cigit;
  • amikor nem veszel, hanem nevelsz focistákat;
  • amikor nem veszed meg az összes új mobilt;
  • amikor tovább él a százéves fa;
  • amikor nem tudsz arról, hogy „hurrá” van, mert nincsenek róla plakátok, te meg nem érzed úgy…

akkor a GDP nem növekszik és a kormány nem tud büszkén a világba kiáltani, a vállát büszkén veregetni.

És valahogy mégis…

  1. 07. 25. csütörtök

VÁSÁRLÁS …

(képzelt beszélgetés)

  • FŐNÖK! Tovább mentünk!
  • Láttam.
  • 2840, nem is 2841 néző látta az Arénában!
  • Az jó, mindenki fizetett?
  • Hát igen: a gyerekek után az MLSZ.
  • Jó!
  • Erősítenünk kéne!
  • Kit kartok fölhozni a „fakó”-ból?
  •  
  • Akkor az Akadémiáról?
  • Onnan se.
  • Jó, akkor?
  • A Zinadine most mondta, hogy a Gareth nagyon közel van a távozáshoz, keresnek neki egy jó csapatot.
  • És?
  • Hát…
  • Mennyi?
  • 1 milliárd!
  • Mennyi?
  • Euró…
  • Szóljatok a Misinek: emelje meg egy kicsit a növekedési előrejelzést, tegye a tartalékomba, ki kell hagyni az öregek otthoni ápolását a ápolási díjemelésből, halasszák el a mentősök ügyét is, meg amit még akarnak, aztán ugorjatok neki.
  • Kommunikáció?
  • 50 évre titkosítva: Nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügyként kezeljük.
  • Hadházy, Széll Betti?
  • Ahogy eddig is: szokásjogom szerint!
  • Legyen a Gareth magyar?
  • Persze, jó ötlet: Ria-Ria…
  1. 07. 22.hétfő

A KÖCSÖG …

A köcsög egy „magas cserépedény, amely alul öblös, nyakánál elkeskenyedő, bő szájú, általában egyfülű, de lehet fületlen is. Leggyakrabban (faluhelyen) tejet, tejfölt tartanak benne.” A köcsög, a börtönszleng szerint „a nőt alakító férfi”, akit kezdetben kényszerrel vesznek rá a szerepre.

A NER Magyarországában az első jelentés kikopóban van, a „köcsög” szót használó közbeszéd rendszerint a második jelentést favorizálja. Gyakori és közkedvelt jelzője a „migráns”, ami mára az egyszerű ember számára – nem kis részben a kormányzati propaganda „áldásos” és „keresztény” magatartásának köszönhetően – az illegálisan Magyarországra betolakodó (gyerekekkel, nagyszülőkkel, nőkkel) idegenekkel azonos. Ez persze nem mindig volt így, még 2015-ös felmérések is azt igazolják, hogy a „magyarok” (kik is azok és nemazok a magyarok?) inkább együtt érzőbbek voltak a hozzánk érkezőkkel kapcsolatban, mint elutasítók (persze ez a felmérés a Keletihez „terelés”, a röszkei kiprovokált balhé előtt készült).

Mára már „elolvadt a tavalyi hó”, mára mindenki gyűlöltté vált, aki egy kicsit másképp ejti a szót, aki egy kicsit másként néz ki, aki egy kicsit másként gondolkodik, aki egy kicsit másként bulizik a Balaton Soundon…

Köcsögök vagyunk hát mindannyian! Ne legyen egy fikarcnyi kétely sem bennetek: mindannyian. Te is komám, aki még észre sem veszed, Te is az vagy, pedig most kiszolgálod a NER-t és élvezed Júdáspénzét, pirruszi előnyeit: mert te is rajta vagy a listán, meg vagy jelölve és már csak egy rossz lépésedre vár a gazda…

Hisz’ mind idegenek lettünk e hazában, ha úgy akarja …

  1. 07. 20.szombat

MESE, TÉNYLEG MESE?

„Régen volt ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha medvét látott, tajgait embernek hitte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne, ha fa akadt útjába, úgy gondolta, faemberrel találkozik. Akkoriban sok minden történt az emberekkel. Olyan dolgok is megestek, amelyek manapság csak ritkán történnek…” – kezdhetném így a mesémet, hát így is kezdem.

Eleinte lassan múltak a napok, az évek, évtizedek, évszázadok; akkoriban szűk volt a világ, olyannyira messze volt a messze, nem is tudtak róla, hogy van olyan nagyon messze is. Kezdetben idegenül és gyanakvón néztek csak egymásra az emberek, ha ismeretlennel találkoztak s nem tudták: ki fia-borja a másik, bizony rossz vége lett annak.

Lassan-lassan – kik előbb, kik utóbb – rájöttek, nem mindenki ellenség, aki ismeretlen; nem mindenki veszélyes, aki idegen; lehet tanulni, megtudni a tőlük olyat, ami hasznos lehet: csak meg kell ismerni, érteni a másikat! S lőn: nagy háborúk, milliók „kiirtása” után beköszöntött a béke.

Fölgyorsult és kinyílt a világ hirtelen: az évezred ripsz-ropsz elröpült; a távolságot, mint üveggolyót az emberek megkapták; már más bolygókat is méregetni kezdtek: nem féltek a sötéttől, az égtől; a reményt nemcsak várták, tettek is érte, hogy eljöjjön.

De volt egy kis ország, a NER országa, ahol a nép boldogabb életéért a NER Legfőbb Ura (a LU, népiesen dakota lovasa) stadionokat, sportcsarnokokat építtetett (a tervezettnél mindig háromszor-négyszer többért); kedvenc hűbéreseinek földet, gyárat és laktanyát adományozott; megvetett mindenkit, aki nem szajkózta, beszélte a „nyelvét”; aki más volt vagy „csak” más akart lenni. Utasította bérrabszolga szolgáit, hogy éheztessék a NER országába érkező idegeneket; ne szavazzák meg emberek kimentését a Földközi tengerből; „örökös” rendkívüli állapotot vezettetett be; és a rádióból, a televízióból reggeltől estig ontotta az álhíreket az idegenek rémtetteiről, borzalmas szokásaikról.

Az idő megint lelassult, megállt. Az emberek megint az égre néztek: onnan várták a csodát.

A mesének itt nem lett vége, de most el kell mennem egy másik országba, mert még nyitva van a határ: onnan majd hívlak benneteket, hogy a LU verje meg …

  1. 07. 19. péntek

AZ ELSŐ „ÖTÖS” …

A kisfiú nagyon szeretett az óvodába járni, ott annyi mindennel lehetett játszani, labdázni, „építőzni”, meg ott voltak a többiek, a társai: a kislányok meg kisfiúk is. Sok mesét is hallgathatott, mindig, mondta is otthon az édesanyjának: anyu, olyan szép meséket olvas nekünk az óvónéni egy könyvből, amiben sok krikszkraksz van, meg képek is, én mikor tudom majd elolvasni azokat a krikszkrakszokat?  Az édesanyja csak mosolygott, türelemre intette a kisfiút: mindennek eljön majd az ideje, ha majd az iskolában jól tanulsz, akkor hamarosan – mondta neki megsimogatva buksiját.

A kisfiú már az oviban is élénk gyerek volt, mindenre figyelt, mindenben az elsők között akart lenni: a futkosásban, az éneklésben, a találós kérdések megfejtésében is. Ezért aztán az óvodát búcsúztató záróbulin, amelyen részt vettek az anyukák-apukák, sőt a nagyik is, ő énekelte az „ég a gyertya ég” című dalt, meg elmondott egy verset is a szeretetről és nagy sikert aratott. Ahogyan persze a többi gyerek produkciója is.

A kisfiú nagyon várta az iskolát. Amikor nyaralni mentek anyuval és apuval a Balatonhoz ott is, még a fürdések utáni napozáskor is kérdezgette anyukáját: hogyan lesz az iskolában, mi lesz, mit kell majd csinálni az iskolában, lehet majd ugrálni is, padok is lesznek, hogyan megy majd az a tanulás, honnan tudja majd, hogy jól tanult?

Az édesanyja csak mosolygott, nyugtatgatta: a tanító néni majd mindent elmond nektek, kijelöli a helyeteket, hova, ki mellé üljetek, elmondja majd azt is, hogyan kell viselkedni az osztályban, ha kérdez tőletek, akkor hogyan jelentkezzetek válaszolni, és amikor majd jó választ adtok, akkor ötössel fogja jutalmazni a feleleteteket – mondta a kisfiának és adott egy puszit.

A kisfiú már három hónapja járt az iskolába. Az első napok idegenségét hamar levetkőzte az „iskola”, a kisfiú egyre jobban, magabiztosabban érezte magát, sokszor rá kellett szólnia a tanító néninek, mert ahogy meghallotta a kérdést, meg sem várta a fölszólítást, máris mondta rá a választ. Aztán elérkezett a házi feladatok megoldásának az időszaka is, nagy fehér vagy újságpapírra kellett fecskefarkat, karikát, vonalat rajzolni.

Néhány napra rá előkerült a vonalas füzet is, ahová a két vonal közé kellett a karikát berajzolni: egy teljes sort kitölteni. A kisfiú két sort is kitöltött és másnap boldogan ment az iskolába. A tanító néni óra elején beszedte a füzeteket és miközben a gyerekek egy másik füzetbe dolgoztak, megnézte, kijavította azokat.

A kisfiú füzetébe is írt valamit, egyetlen jelet.

A kisfiú rohant haza a nap végén, azonnal a konyhába ment, ahol az édesanyja éppen a levest merte a tányérjába és boldogan kiáltotta neki: anyúúú, ötöst kaptam! Az édesanyja letette a tányért, a kéztörlőben megtörölte a kezét, a kisfiú közben kivette a füzetét a táskájából és odanyújtotta.

Az édesanyja elvette a füzetet, hosszan és büszkén nézegette, a kisfiú szívdobogva várta a dicséretet, amikor az édesanyja megszólalt: kisfiam, ez egy „l” betű, ami azt jelenti, láttam, de ennek is örülök nagyon…

  1. 07. 17. kedd

ARANYKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT SZENT JOBB ÉS GONDOLKODÁS NÉLKÜL ALÁÍRÓ-KÉZ DÍJ…

(fake news, ami igaz is lehet(ne)

Rogán Cecília és Sarka Kata, a Mikulásgyár reklámarcai ma 10 órára rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták a Parlament Kupolacsarnokába az újságírókat. A Szent Korona mellett számos külföldi és magyar újságíró, tv-s stáb jelent meg és izgatottan várták a meghívók megjelenését. A háttérben feltűnt Rogán Antal helikopter-utazó és Habony Árpád nem közszereplő is, akik a piros kordonon túl, az újságírók elől elzárt területen jóízűen haraptak egy nagyot virslijükből.

10 óra 3 perckor enyhe moraj hallatszott, a Szent Koronát védő üvegbúra viszont meg se rezzent: talpig feketében, széles mosollyal, fehér fogsorral és a hajukból eltávolított természetes pigmentek után szőke hölgyek megjelentek a teremben.

A Szent Korona előtt megálltak, Cecília asszony megkocogtatta a mikrofont, a hangszóróból ettől és a füléből lelógó hatalmas arany (egy Rolex Datejust alakú) fülbevalótól el kezdett sípolni, de a sípolást a jelenlévő TEK szolgák körkörös védelmi alakzatba fejlődve és a technikusok segítségével azonnal elhárították.

Sziasztok, azaz szép reggelt – kezdte Cecília asszony, Kata asszony is bólintott, kezdjünk hozzá, de rögtön megakadt a beszédben, hátrafordult, ahol a technikai személyzet élénk mozgolódásba kezdett, mert Cecília asszony előtt a súgógép-kivetítő elsötétült. A Mészáros & Tsa cég két alkalmazottja, akik 2RULE márkás pólóban dolgoztak azonnal odaugrottak a súgógép-kivetítőhöz, kettőt belerúgtak, és láss csodát, a kivetítő újra kivilágosodott.

Akkor folytatom – mondta a házigazda asszony, miközben a háttérben Rogán Antal biztatóan mosolygott. Bejelentem, hogy megalakítottuk az „ARANYKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT SZENT JOBB ÉS GONDOLKODÁS NÉLKÜL ALÁÍRÓ-KÉZ” Díjat, amit az arra érdemes aláíróknak ítélünk oda, minden évben egyszer, viszont idén először kétszer. Miniszterelnök úr egyetértésével és fölkérésére a bíráló bizottság tagjai: Bayer Zsolti, Pilhál Tomi, Németh Szilárdka és a legendás Dzsudzsi. Az alakuló ülésen a bizottság egyhangúan és egy hang nélkül egyetértett a miniszterelnök úr javaslatával: első alkalommal Schmitt Pál és Áder János kapja meg az „ARANYKOSZORÚVAL ÉKESÍTETT SZENT JOBB ÉS GONDOLKODÁS NÉLKÜL ALÁÍRÓ-KÉZ” díjat, amivel egy doktori disszertáció és egy aranyozott horgászbot (valamint havi, nem publikus összegű, hárommillió forint, élethosszig tartó nyugdíj) jár s amit most Kiszel Tünde és Ákos fog átadni.

Megszólaltak a fanfárok, az újságírók szemei könnybe lábadtak, a háttérből és homályból előrejöttek a kitüntetést átvevők és átadók, a téren eldördült 40 ágyúlövés. Havasi Bertalan közben ellökdöste az Index, a 444 újságíróit és a Szent Korona mellé fölvezette a miniszterelnököt is, aki száját nyaldosva, kezét a zsebébe süllyesztve, kigombolt ingnyakkal, kacsázó járással megállt a naranccsal megjelölt helyen.

Az MTI jelenlévő újságírója sírva fakadt, de szerencsére el tudták állítani sírását.

A díjak átadása fogadással ért véget, a fő-menü a legendás TÖKFŐZELÉK volt!

  1. 07. 14. vasárnap

A REGGELIZŐ

Ahogyan az lenni szokott ilyenkor az ülésszak megkezdése előtt: minden asztal foglalt, tele van a parlamenti büfé, mindenki lapátolja be a falatokat, hörpinti az italát: reggel a pálinka a menő.

Az az asztal, ami mindig szabadon van hagyva, amelyikről mindenki tudja, hogy oda nem ülhet senki más, csak Ő meg a sleppje, ma tisztább, a székek puhábbak, a bársony még jobban lesöpörve, ma Ő is itt reggelizik.

Ezért ma reggel – a szokásoktól eltérően – nagy a csönd: se villacsörgés, pohárcsöngés, egy pisszenés, egy „fenékig” se hallik. Még a legyek is abbahagyják zümmögésüket.

Mindjárt jön, már itt is van – súgja, inkább leheli az egyik kormánypárti honatya, s a mellette ülő honanya szemére párás köd ereszkedik, félrenyel, már majdnem öklendezik, fulladozik, de a világért sem krákogna, köhintene egyet, inkább föláll a helyéről és kibotorkál a teremből és a folyosóra érve könnyezve, hirtelen okád egyet a sarokba.

Közben Ő – körül sem nézve – leül az ASZTALHOZ, leteszi a virslijét, zsemlyéjét, a tányér mellé helyezi a magával hozott papírját és hozzáfog a reggelijéhez. Mellette már ott ül a kinevezett vezér-szolgája, vele szemben a cseléd-szolga, aki elmélyülten nézegeti az okos-telóját, van-e valami olyan hír, esemény, amiről a tájékoztatás nem tűr halasztást.

Ő némán reggelizik. Izzadt haja őszül ugyan, de az új dizájn kiemeli és szerethetővé teszi az őszülő halántékot, férfiassá a nagy orrát. Lelógó tokáját a kigombolt ing, sörhasát az asztal jóakaróan eltakarja, barázdált arca gondterhelt, mégis határozottságot, eltökéltséget sugároz. Szeme közben rója a papírt, agya jár.

Hallottad ma reggel a Kossuthon? – kérdi közben a harmadik asztalnál a nemlétező kisebbik kormánypárt államtitkára, akit a háta mögött – még párttársai is – csak úgy emlegetnek, mint a „gátlástalan hazudozó ingyen-krumplit osztogató”, persze, csak nem képzeled, hogy kihagyom, minden szónak jelentősége volt, feleli öreg szomszédja, a mindig papírból fölolvasó frakcióvezető. Hitelezni fog a Lőrinc a szudániaknak, meglátod, ezt megint jól kitaláltuk – folyik tovább két harapás között a csevej, a kínai vonal is nagyon erős, a Gyuri jól kézben tartja a folyamatokat, replikáz az öreg, majd int és elmegy.

Ő még mindig nem fog hozzá, tovább olvassa, értelmezi a szöveget a papíron, a tányérján a virsli és a mustár türelmesen várnak elkerülhetetlen sorsukra. Ez itt nem lesz jó, ide kell egy focis hasonlat – dönti el, belejavít a szövegbe és aztán nem törődve késsel-villával jobbkezébe kapja a virslit, nagyot harap belőle, az a némaságban hatalmasat reccsenve meghasad, egy zsírcsöpp spriccel a fehér ingre, hirtelen még az eddigieknél is nagyobb, hallhatatlan lesz a csönd.

  1. 07. 12. péntek

A SVÉD HOKIS …

’64 januárját írtuk: még nem avatták föl az Erzsébet hidat, nem kezdődtek meg a tokiói olimpiai játékok, ahol 10 aranyérmet nyertünk, még a TV-Maci is csak a tervezőasztalon és a vágószobában készülődött a gyerekek elkápráztatására, a Tenkes kapitánya filmnek már több része is dobozban várta a bemutatót, VI. Pál pápa már kinevezte Karol Wojtylát Krakkó érsekévé, Hruscsov elvtárs még a helyén volt.

A Fehérvári úton laktunk, mellettünk Babukáék, apám a Magyar Televízióban dolgozott már: a sportosztályt vezette, anyám a Testnevelési Főiskola előadója volt. Én nyolcadikba jártam, öcsém negyedikbe a Baranyai utca 18-as általános iskolában, és éppen elkezdtem kosarazni a XI. kerületi sportiskola csapatában, ahol Szabó János, Dzsoni bácsi, a MAFC felnőtt csapatának az edzője volt az oktatónk.

Kezdett kinyílni és csodaszéppé válni a világ, még nem értettem, de már nagyon szerettem: barátságok alakultak, kezdtek „érdekessé”, földerítendővé” válni a lányok, és persze az indián regények is.

Tél volt, hideg tél.

A szokatlanul enyhe ’63-as novembert hideg december és nagyon hideg ’64-es január követte. Voltak olyan napok, amikor a higanymutató lecsúszott a -17 és -23 fok közé is. Akkoriban fedett jégpályák még nem voltak Magyarországon, még Budapesten sem.

Korcsolyázni a szabadban lehetett: nálunk például a Mező Imre utcában a BEAC pályával szemben volt több teniszpálya, azt olyan hideg időben föllocsolták, majd néhány forintért a BEAC öltözőit megnyitották és már lehetett is korizni. Iskola után – persze olyankor, amikor délelőttösök voltunk, nem délutánosok – öttől már kint is voltunk a pályán. Bakancsban mentünk a pályára, be az öltözőbe, elővettük a „kulcsot” és már csavartuk is föl a bakancs-talpra a csavaros-korcsolyát, aztán totyogás föl a lépcsőkön, át az utcán, be a túloldali kapun és már lehetett is csúszni. Persze többször leesett a talpunkról a kori, olyankor kitébláboltunk a kerítés melletti padhoz és újra fölcsavaroztuk. Egy idő után a bakancs már alkalmatlanná vált „korcsolya-viselésre”, de mi akkor is megoldottuk valahogy.

Este kilencig miénk volt a világ!

Mi gyerekek akkoriban ugyanolyanok voltunk, mint a maiak: szerettünk (volna) kiemelkedni a bandából, különlegeseknek látszani, egyediek lenni. Kis hazugságok, trükkök nem számítottak.

Apám egyik munkatársa éppen abban az időben hokizott az egyik csapatban és az egyik „profi-kanadai” hokikoriját levetette, mert valószínűleg újat vett magának és mert éppen jó volt az én lábamra, apám megvette tőle. A hokikori-cipő sárga bőrből volt elkészítve, éppen olyan színe volt, mint a svéd válogatott mezének a színe. A svéd válogatottnak akkoriban Sven Tumba Johannsson volt a legnevesebb játékosa: világbajnok, olimpiai ezüstérmes, aki még a svéd labdarúgó válogatottban is szerepelt. A TV közvetítések miatt, nálunk is nagyon ismert és kedvelt játékos volt.

Másnap a hokikorival megjelentem a pályán, a legjobb haveromnak, a Farkasinszky Emilnek mondtam, hogy apámon keresztül kaptam a Tumbától a cipőt, majd kimentem a föllocsolt teniszpályára.

Aznap mindenki engem nézett, pontosabban a Tumba cipőjét …

  1. 07. 11.csütörtök