(2.)
Sokan és sokfélék élünk itt,
„e lángoktól ölelt kis ország-ban.
„Magyarnak” Kell születni?
Azzá Lehet/Kell válni?
Hogyan lehet?
És akkor ki is lehet lépni onnan?
Mitől lesz valaki „magyargyűlölő”?
Miért ilyen fa@ságokal foglalkozom ebben a melegben?!
Miért nem ülök ki a Balaton partjára, ha találnék még szabadstrandot és egy talpalatnyi helyet ott, belógathatnám a lábamat a vízbe, aztán meg is mártózhatnék, talán be is úsznék olyan messzire, ahol már csak a csönd duruzsolna, a hullámok simogathatnának, mint régen, annak idején Csopakon, Lellén, Almádiban, Füreden…
Talán megtehetném.
Mégsem teszem.
Csak ülök és bámulom a képernyőt tovább.
Olvasom a „híreket”.
Mert megint erősödik.
A „nemzeti-izé”.
Még nem vált őrületté, de…
Már megint naponta megjelenik.
Itt és ott is.
Mindig vannak hangolók és hangadók.
Előénekesek.
Akik egyre magasabbról és hangosabban kezdik.
Mi lesz akkor a végén?
Mit fognak akkor „előénekelni”?
(Ami után mindig hangzavar lett.)
Most még csak „MAGYAROK”-at kiáltanak.
„Illegális migránsok”-kal riogatnak.
„Brüsszel a magyarok ellen van”-t óbégatnak.
„Magyargyűlölő”-ket emlegetnek.
Mi lesz holnap?
Nézem a dühös arcokat.
Az értetlenséget a szemekben.
Az ökölbe szoruló kezeket.
Hallgatom az ütemes rigmusokat.
„Ruszkik haza!” – kiáltásokat.
Pedig csak egy meccs volt.
Egy sima és csúfos foci.
- 07. 20. csütörtök